Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
Büky György: Négyszemközt.
  2017-05-18 05:42:43, csütörtök
 
  Büky György:

Négyszemközt.


Szemünk négyszemközt babonás erő,
Igaz vonzódás és egy akarat.
S a négyszemközti cikázó idő
Hervadtan ül meg a szemünk alatt.

Szemünk négyszemközt szerelemvirág
Négy bohó virág. Ragyogó. Meleg.
S a még szemközti boldogság után
Okosan, némán visszafekszenek.

Szemünk négyszemközt egymásbafutás.
Egymásbaégés, túlvilági fény.
Csöpp csillaghullás. Csupa, csupa csók,
Négy lángban égő, daloló szirén.

Szemünk négyszemközt négy kis vágycsónak
Egymásnak evez és halkan kiköt.
Arám a szemünk szent csodák tüze
Négyszemközött . . .

kultura_1911.
 
 
0 komment , kategória:  Büky György  
Haraszthy Lajos: A gályarab.
  2017-05-18 05:41:16, csütörtök
 
  Haraszthy Lajos:

A gályarab.


Odaláncolva a terhes gályán
a padom nedves deszkadarab.
Esőben, napban küszködöm árván
ég s víz között én, a gályarab.

A fél kezemmel, míg mellem hörgő,
a nagy lapátot emelgetem.
És folyton-folyvást a rabság csörgő
bilincsét zúzza másik kezem.

Töröm szakgatva a nehéz láncol.
A sebek gyűlnek s a véres ráncok
számára testem már nem elég.

Új vasat vernek . . . Hiába rázom,
amíg koporsóm vitorla vászon
s nedves sírom lesz tengerfenék.

kultura_1911.
 
 
0 komment , kategória:  Haraszthy Lajos  
Szász Menyhért: Szeress belém.
  2017-05-18 05:39:39, csütörtök
 
  Szász Menyhért:

Szeress belém.


Százhatvanhét. . . magas . . . sovány
ajkával daczra s gúnyra kész,
és évszakonként szint váltó szemek,
puha, leányos kéz . . .
Mindig szivar a szájon, mint egy dárda,
égő fejjel a levegőbe mártva.
Lelke álmoktól hajszolt, szíve vágytól kiégett
és bánatos, bár nem tudja mi végett,
de még kaczagna ifjan, boldogan . , .
Költő .. . huszonhat éves . . . asszonyra éhes
és mindig fáradt, sok-sok dolga van.
S már orvosok kotortak benne fürge késsel.
(Ez én vagyok . . . én . . . )
S te Asszony, messze Asszony, jer, siess, ne késs el,
szeress belém !

E vágynak estelén, az Asszonyt festem én,
szobámnak asztalán pislog a sápadt faggyú,
de messze estem én !
Oh ! legszebb Asszonyom, te fehér nyakú hattyú,
Skóczia asszonya,
Oh ! jer, szeress belém !

És te is, Asszonyom, ki könnyű szánon gördülsz
s én féltelek remegve, hogy fordulóknál földülsz
s dús prém ül válladon.. . vagy rókát hajtsz az erdőn
s kaczagva szállsz a dombon s nevetve lejtsz a lejtőn.
Aki nem kaczagsz felém, s csak álmokat ha küldesz !
És te is: másik Asszony, ki fjordok keblén fürdesz,
Oh ! jer, szeress belém !

S te Asszony !
Afrika tüzében leperzselt fekete
Asszonyok-asszonya. Gyere te !
Czimpádon aranyos karika, érczeknek kereke,
duzzadó, csúf, vastag ajkadon harapott sebekkel, -
hátadon puttonyban tuss-színü gyerekkel . . .
S jer te is :
India rézbőrű, tetovált asszonya.

Asszony. Mindegyik.

Vagy legalább te lány,
ki kebledet kitárod ott a nagy hegyen •
a nap elé . . . (mert nap a gyönge ír,)
s a kebled mélyén oh ! a drága kincs,
a csintalan, rosszalkodó tüdő
sír . . .
Oh ! legalább te lány a nagy hegyen
mondjad be egyszer a napsugárba
lágy, halkan a nevem,

s e napsugár öntözze gyűrött arczom.


a_het_1918.
 
 
0 komment , kategória:  Belső kör  
Túrmezei Erzsébet: Tavaszi áradás
  2017-05-18 05:37:31, csütörtök
 
  Túrmezei Erzsébet:

Tavaszi áradás


Nem, aki árva,
nem, akit kifosztott az élet,
nem, aki másutt nem lel menedéket,
nem, akit aggá gyötörtek a gondok...
Krisztust szolgálni az induljon el,
aki boldog!

Akinek boldogsága egyre nő,
s kicsap, mert lelke szűk medrébe nem fér.
Elindul adni. Ad és vissza nem kér.
Szolgál. Kicsinek, nagynak, mindenütt,
mindenkinek. Bérre, hálára nem vár.
Alázatosan fölfelé tekint,
ha itt is, ott is fölragyog egy szempár.
Tavasz fuvall a hófödte hegyekre,
s a megáradt folyó ha partot átlép,
tudjuk mi mind, nem is tehetne másképp.
Ha Krisztus fénylő napja rámosolygott,
adni, szolgálni így indul el az,
aki boldog.
 
 
0 komment , kategória:  Túrmezei Erzsébet  
Vidor Marcell: Vágy.
  2017-05-18 05:36:47, csütörtök
 
  Vidor Marcell:

Vágy.


Indulnék karöltve a bűnös örömmel
A liliomkertbe : halk tested felé. . .
Kivájnám a szíved vad, lázas körömmel,
Lányságod gőgje sikoltna belé!

Melledre a bánat bús csillagát tűzném,
Az éj kusza vágya míg ölembe temet,
Könnyed csalogatnám, a véredet űzném,
Bevonnám torz lárvamosolylyal szemed.

Szűz homlokod mögé a gondot tipornám,
Virrasztva fájlalnád néma dalod. . .
Csókfoszlányokat lengessen az orkán,
Fakuljon meg kínban a diadalod.

Lelketlen árnyadnak a lelkemet adnám.
A csönd most kietlen álmodban pihen.
Kis élted vetését buján learatnám,
S ültetném helyébe puszta szívem.


a_het_1919.
 
 
0 komment , kategória:  Belső kör  
Balázs Mária: Te tudod, Uram. . .
  2017-05-18 05:35:16, csütörtök
 
  Balázs Mária:

Te tudod, Uram. . .


Jó volna megállnom valahol csendben;
Népes utczán, vagy sokzajú teremben
A fal mellé lapulni egy sarokban,
Vágytalan szemekkel, alázatosan,
Mint egy szomorú, kedves kisgyerek,
Akit szeretnek a jó emberek.
Életem, sorsom, párom nem keresni,
Minden jóságot a szívembe szedni,
Buja hajam szelíd-simára fonni,
Sosem nevetni, mindég mosolyogni.
Mint egy kis virágáruslány vasárnap;
Lelkemet venném kezembe virágnak
S minden bánatos szemre reálesnék:
Testvéreim, - a mosolygásom - tessék . . .

Jó volna egyszer fénylő vízhez érnem
És állani hosszan kinn az éji parton.
Nézném nagy hegyek vonalát a mélyben,
A víz tükrében nézném bús kis arczom,
Hullámok hátán messzi lángok fényét,
Hullám alól a mélység sok veszélyét.
Aztán .. . sarutlan, mezítelen lábbal
A sima vízre lépnék nesztelen . . .
Mint egykor Ő járkált a tengeren,
Kinek csudából volt ruhája széle,
Úgy suhannék a szent hullámokon;
Könnyes arczom fölemelném az égre
S a hold besütné sápadt homlokom .. .

a_het_1913.
 
 
0 komment , kategória:  Balázs Mária  
Márai Sándor: Amerika.
  2017-05-18 05:33:53, csütörtök
 
  Márai Sándor:

Amerika.

("Néhány magyar író és költő érintkezésbe lépett egy angol
társasággal, hogy a kivándorlás föltéleleit megtudják!. ."
Egy újsághírből, 1919)

A csillagokon keresztül vágyva hívlak Amerika,, távoli földrész, —
(mert idegen néha a szülőhazád s közeli a táj, mit nem láttál sose)
Zengő, fiatal lírát ajzok feléd, húszévesek meleg pátoszát
küldöm forró hullámban partjaid köde felé. -
Jaj, nehezen oszlik a köd; a tenger párolog egyre;
homályos nappalainkból feketén gomolyog föl az éj:
Sós izét az őszeknek kapjuk mi csak itt, - te feletted
bontott felhős eget is, vájt dagadó hullámba öblöt
s lengette húsz emelet magasban pálmáid lombját.
Zöldel sok ezeréves kulturánk aranykupolája
és virít a penész házaink stilizált ereszén -
Szántók hajtó vetése zsendül földetek öblén
s enyhe tavasz melegét lélegzi gyenge kalásztok.
Fogyóban óhajunk s utcáink az éjben sötétek,
egy lépést léptünk előtt világit épen a lámpás -
messziről idevakít a New-York-City sugára
reklámcsóvákkal keringd, izzó, elektromos napotok.
Könyveink felett gubbasztunk s finom, enervált kezekkel
lapozzuk lapjaikat, - de kőszenünk mind kevesebb.

Nem adnak enni a könyvek és finnyás idegeinkben
elfonnyad Hellasz és Egyptom felszívott múltja.
Bábelünk máladozik s tornyából feléd kiáltunk
ígéret földje, szűz Föld, egy új generáció:
A termő medencét vágyjuk, hogy odahulljunk ölébe,
hol életet sarjad az élet s dalolnak munka után.
A termő életet vágyjuk, a kertet, hol összepihennek
a bárány és az oroszlán s az ős törvény betelik. -
Sziksót izzad a puszta munkánk nyomán itt - hiába
didergünk vegyi konyhák hűlt lombikjai között.
Teher itt: az öregség s a fiatalság: adótárgy
és vezeklés az élet apáink bűneiért is -
Uj földet adj Sorsosztó, új munkát és hazát is,
hazátlan, kergetett új húszéveseknek, nékünk.
Fogadj be , messzi puszta hajóid öble teljék
embertestekkel újra s kivándorlók dalával
dagadjon esti tenger dagálya dél felél
Világot átfogó hullám reng át a légen,
Fogd föl, Amerika ! antennád rezegjen:
a magyar Hortobágy s a pireneusi, sziklák
felkönyörögnek: , S. O. S." - "Mentsd meg a lelkeinket."

(Kassa.)
tavasz 1919.
 
 
0 komment , kategória:  Márai Sándor  
Mécs László: Mi a lélek?
  2017-05-18 05:30:21, csütörtök
 
  Mécs László:

Mi a lélek?


Mi az ember? Mi a lélek?
Én ma éjjel azt álmodtam,
hogy tavasz volt. Minden éledt.
Ének-láz jött a rigókra.
Minden bokor szirma lángolt,
mint a Mózes csipkebokra.

Köztük ültem és figyeltem
a lelkemet, mely külön volt:
fűzfabokor volt a lelkem,
telítve volt tavasz-nedvvel,
forró, füttyös fűzfa-vérrel,
kakukkelő kamasz-kedvvel.

Arra jött egy kis fiúcska,
minden vesszőt végig-mustrált,
majd sípot szelt a kis bicska.
S hogy megfújta, hát ott termett
ezer aranykarikával
karikázó ezer gyermek.

Eltűntek. A környék legszebb
legénye jött rozmaringgal,
a lelkemből sípot metszett.
Hogy megfújta, a szép lányok
úgy követték kezesen, mint
bűvös pásztort a bárányok.

Elsétáltak. Settenkedve
jött a Sátán. A lelkemből
sípot vágott játszi kedve.
Fújta ezt a pokol-firma
s kialudt a bokrok lángja,
lehullt szívek ima-szirma.

Vihar dúlta a világot.
De jött Urunk, Jézus Krisztus,
a lelkemből sípot vágott,
meg is szólalt Isten-száján
s égi béke, boldogság nyílt
a táj minden szívén, fáján.

Felébredtem. Elmélkedtem:
sátán-sípnak, Isten-sípnak
egyként termel vesszőt lelkem?
Istenem, én nagyon félek,
borzongat bús titok-voltom!
Mi az ember? Mi a lélek?

Vigilia 1938
 
 
0 komment , kategória:  Mécs László  
Vogl Anikó: Útközben
  2017-05-18 05:28:40, csütörtök
 
  Vogl Anikó:

Útközben


hangom szélkakasnak adtam
szemem vakablakra hagytam
jókedvem fűzbe rejtettem
lábam kis csigára tettem

nyugalmam tengerbe szórtam
hajam kopasz hegyre dobtam
kezem kígyóra helyeztem
erőm nyúlnál felejtettem

így történt: útközben, lassan
mindenemet odaadtam
s egy önfeledt pillanatban
végül el is hagytam magam
 
 
0 komment , kategória:  Vogl Anikó  
Gyóni Géza: Jó volna.
  2017-05-18 05:27:51, csütörtök
 
  Gyóni Géza:

Jó volna.


Jó volna immár messze menni.
Jó volna innen messze lenni.
Mi vár ránk itten, én szívem ?
Nem vár ránk itten senkisem,
Nem vár ránk itten semmi, semmi.

Jó volna immár nem is lenni.
Halál-hajón csöndben evezni -
Csöndben evezni bolt vízen.
Ledobni mindent, én szívem,
S az evezőt is odavetni.

És úszni csöndben, mint a többi,
Szigeten soha ki nem kötni
Ó végtelen fehér vizek !
És végre bús. véres szívet
Téged is a habokba lökni . . .

S csak úszni, úszni át a csenden.
És nézni holtan, tágult szemmel:
A végtelen fehér vízen
Hol elmerültél, én szívem.
Piros sebből vérzik a tenger.

kultura_1911.
 
 
0 komment , kategória:  Gyóni Géza  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
2017.04 2017. Május 2017.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 9 db bejegyzés
e hónap: 271 db bejegyzés
e év: 1401 db bejegyzés
Összes: 27837 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2701
  • e Hét: 15477
  • e Hónap: 144083
  • e Év: 623550
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.