|
2017-07-11 20:56:25, kedd
|
| |
| |
Forró nappalok s éjszakák közt
őrlődök egymagam.
Testvérekről álmodok,
kik előtt pőrén állhatok.
Árnyéktalan tekintetükben
szivárvánnyal találkoznék.
Izzó csóvájuk üstökösként
suhan ott fenn az égbolton.
Magamat nem ostorozom.
Megvert úgyis a sorsom rég.
Túllépnék, szállnék rendületlen
kitartó szárnycsapásokkal.
Átrepülnék a mindenségen,
csillagaiknak intenék.
Egeken túlra érnék, Uram!
Lelkem sebzetten száguldhat?
Sebeidben égek egészen.
Lábadnál testem is elhalt.
Nem árulkodik erről semmi.
Senki nem tudja mit rejtek.
A szememben azok a régi
tűzrózsák, amik égetnek.
Adj még, ha adhatsz kegyelmedből,
mérj ki még egy kis adagot!
Költőd vagyok, a lábaidnál
a türelmedért toporgok.
Ne fordítsd el a szemed rólam,
se füled, halld meg hangomat,
ha némán is kiáltok most
mert betömték a torkomat.
Nyisd meg Uram újra a fülem,
a járatot, hogy halljalak!
Értelmetlen üresség leszek,
szemeim kihunyt csillagok,
hangod nélkül a sötétségben
süket maradok és halott.
Nászta Katalin Link  Link |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Nászta Katalin |
|
|
|
|
|
Offline
