Regisztráció  Belépés
lambert.blog.xfree.hu
Bár úgy tűnik ma, mintha csak a hamisak, a gazok és gonoszok számára gyümölcsözne az élet; ne irigyeld őket! Összeomlik alattuk a csalásra épült világ. A jövend... Magyar Anya
2006.07.04
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 4 
A születés szentsége
  2017-08-03 23:41:40, csütörtök
 
  Videó: A születés szentsége


Link


A szülés és a születés egy lelki, szellemi, tudati, természetes, szentséges folyamat. Ennek ellenére ma nagyon kevesen tekintik ennek és ez megmutatkozik a megtermékenyülés nehézségeiben, a spontán vetélésekben és a szülési komplikációkban is.

A fájdalom a természet adománya, hiszen bizonyos nézetek szerint ebből születik a fejlődés és a tudás, de a szüléshez és a szeretethez - az ezzel kapcsolatos tévhitekkel ellentétben - nem feltétlenül szükséges.

Milyen tudatállapot szükséges ahhoz, hogy a szülés a legtermészetesebb módon tudjon megtörténni? Hogyan térhetünk vissza újra a születés és a szülés szentségéhez? Hogyan hat erre a csodálatos folyamatra az imádság?

Bernád Ilona és Jakab István beszélgetése.




 
 
0 komment , kategória:  VNTV-Viva Natura Televízió  
A magyar csecsemőket feldobták a levegőbe, úgy lőtték agyon
  2017-08-03 23:33:33, csütörtök
 
  A magyar csecsemőket feldobták a levegőbe, úgy lőtték agyon őket - interjú Grendel Lajossal

Az író, szerkesztő, a kortárs felvidéki magyar irodalom egyik legismertebb alakja, Kossuth-díjas szerző, 2011-ben Hazám-díjjal is kitüntették. A Pozsonyban és Budapesten is működő Kalligram Kiadó egyik alapítója. Nemrég megjelent Bukott angyalok című regénye az idei könyvhét sikerlistájának élmezőnyébe került. A 20. század egyik legszörnyűbb magyar történelmi tragédiáját dolgozta fel: a második világháború befejezése után, már békeidőben, a mai Pozsonyhoz tartozó Ligetfaluban a csehszlovák hadsereg tagjai magyar katonákat és civileket, köztük nőket, sőt, csecsemőket mészároltak le. Vajon lehet-e ennyi idő után beszélni az elhallgatott múltról? Grendel Lajos a 168 Órának azt is elmondta, ­miért készült húsz éven át erre a könyvére.

- A Bukott angyalok az 1945. júniu­­si ligetfalusi tömegmészárlásokról szól. Miért írt erről könyvet?


- Pozsonyban élő magyarként úgy tapasztaltam, a szlovákok és a magyarok 95 százaléka semmit nem tud arról, ami két hónappal a második világháború befejezése után a településünkön történt. A történelmi tragédiáról születtek ugyan tanulmányok az utóbbi időben, többek közt Dunajszky Géza közíró publikálta kutatásait, mindez valahogy mégsem vált a közbeszéd részévé. Pedig szerintem a múlttal - hetvenkét év után - végre szembe kellene nézni.





- Hol kezdjük a múltidézést?

- Talán ott, hogy a Pozsonyhoz tartozó Ligetfalu a második világháború alatt német megszállás alá került. A nácik gyűjtőtábort működtettek itt, rengeteg zsidót, szlovák ellenállót és civilt gyilkoltak meg. Majd 1945 áprilisában a szovjet hadsereg és a szlovák nemzeti felkelés kiszorították a német csapatokat az országból, 1945. április 4-én megalakult az ideiglenes csehszlovák kormány, és Csehszlovákia visszanyerte az 1938-as bécsi döntéssel elcsatolt területeit. Már béke volt, amikor Közép-Németországból a leszerelt magyar katonák elindultak hazafelé, többségük Magyarországra tartott. Júniusban érkeztek Pozsonyhoz, ott egy csehszlovák gyalogezred tagjai elfogták őket, s a foglyokat a volt náci haláltáborba hurcolták. A magyar leventék többsége kényszersorozott 16-18 éves srác volt. Boldogok voltak, hogy túlélték a háborút, és végre béke van. Nem sejtették, mi vár rájuk.

- Hadbírósági tárgyalások nélkül mindannyiukat agyonlőtték a csehszlovák kivégzőosztagok.

- Ez egy sorozatos tömeggyilkosság része volt, ugyanis néhány héttel korábban a cseh Přerov községnél is hasonló vérengzések zajlottak le. Az áldozatok között nemcsak leventék voltak, de felvidéki német és magyar civilek is. Nők és gyerekek. Gyanússá és ellenséggé minősítésükhöz elegendő indok volt, ha nem beszéltek szlovákul.

- Vagyis akik korábban ellenállóként a németek ellen harcoltak, maguk is gyilkossá váltak. Válogatás nélkül öltek ártatlanokat.

- Szemtanúk szerint a csecsemőket feldobták a levegőbe, úgy lőtték agyon őket. Önbíráskodással álltak bosszút a legyőzötteken. Akkoriban már érvényben volt a Beneš-dekrétum, amely etnikai alapon a németeket és a magyarokat kollektív bűnösnek nyilvánította, és megfosztotta őket az állampolgárságuktól is. Semmilyen jog nem védte már ezeket az embereket. Állítólag amikor Beneš értesült arról, mi folyik a ligetfalusi büntetőtáborban, azonnal leállítatta a kivégzéseket, noha

az internálótábor tovább működött, és a kegyetlenkedések is folytatódtak. A gyilkosságokról persze semmilyen dokumentum nem maradt.

- A ligetfalusi tábor két parancsnokát - más gyilkossági ügyek ­miatt - 1947 áprilisában letartóztatták és bíróság elé állították. A tárgyalásokra túlélőket, szemtanúkat is beidéztek. ,,A tanúk vallomásaikban beszámoltak a táborban történt szörnyűségekről, elmondták azt is, hogy a vizsgálat helyszínén még több százan fekszenek a földben, de a bíró vallomásaikat peren kívül helyezte, és így a tömeggyilkosságok ügyében nem indult vizsgálat" - írta a perről egyik tanulmányában Dunajszky Géza.


- Több mint ötszáz áldozatról tudunk eddig, de vannak, akik szerint

a számuk több ezerre is tehető. A tömegmészárlásokról évtizedeken át tilos volt beszélni, a megmaradt szlovákiai magyarság is hallgatott róla.

Ennek oka volt az is, hogy a lélekszámuk - épp a Beneš-dekrétumok következtében - jelentősen csökkent, aki csak tehette, Magyarországra vagy Nyugatra menekült. A magyarság drámai fogyását a népszámlálási adatok is bizonyítják. 1940-ben Pozsony lakosságának a fele volt szlovák, a másik fele magyar és német. 1945 után Pozsony tiszta szlovák város lett, a likvidáltak és száműzöttek helyére szlovákokat telepítettek be. Jelenleg a pozsonyiaknak mindössze négy százaléka magyar. Ilyen kisebbségbe szorulva honfitársaink vélhetően jobbnak látták, ha a múlt traumáiról többé nem beszélnek.





- Ön a Felvidéken, Léván született 1948-ban, de ötven éve Pozsonyban él. Mikor hallott először a ligetfalusi tragédiáról?

- 1998-ban, amikor egy író-olvasó találkozóra Budapestre jöttem. A Petőfi Irodalmi Múzeumban az azóta már elhunyt Balassa Péterrel közös irodalmi estet tartottunk. Egyszer csak a közönség soraiból felállt egy idős férfi, és megkérdezte tőlem, tudok-e valamit a pozsonyligetfalusi mészárlásokról. Döbbentem néztem rá, megböktem Pétert, de azt mondta, hagyjam, ez őrült. Egyikünk sem hitte el, hogy ilyen borzalom megtörténhetett. Mégis foglalkoztatott a dolog, és amikor visszatértem, Pozsonyban kérdezősködni kezdtem ottani magyaroktól. Kiderült, hogy amiről az öreg beszélt, az igaz. Nagyon megrázott az egész, s már akkor elhatároztam, hogy erről egyszer regényt írok. Húsz évig készültem rá.

- Miért várt ilyen sokáig? Talán ön sem akarta megtörni a csendet?

- Ez is benne volt egy darabig, úgy éreztem, a szlovák-magyar kapcsolatok még nem tartanak ott, hogy indulatok és vádaskodás nélkül beszéljünk a múltról. Ebben viszont már érzek oldódást. Mégis, a Bukott angyalokat elsősorban azért kezdtem el, mert nemsokára hetvenéves leszek, és nem tudom, mennyi időm van még az írásra. Öt évvel ezelőtt súlyos agyvérzést kaptam, újra kellett tanulnom járni, beszélni. Nem halogathattam tovább a regényt, s hogy húsz év után végre elkészültem vele, nagy elégtétel a számomra.

Egy kicsit még mindig tartok attól, hogyan fogadják majd, főleg, ha fél év múlva szlovákul is megjelenik.

Senki sem szereti, ha a régi bűneit előveszik.

- A regény 1945 júniusában, Ligetfaluban kezdődik, de a tömegmészárlások csak a háttérben zajlanak le. Meg akarta kímélni olvasóit a brutális részletektől?

- A véres jelenetek naturális ábrázolása sokkoló lehet, esetleg dagályossá, giccsessé teheti a szöveget. Íróként megtanultam, hogy minél inkább háttérben marad egy fontos esemény, annál inkább felkelti az érdeklődést. Ráadásul én nem dokumentumkönyvet akartam írni, hanem megmutatni azt, hogy a 20. századi történelmünkben mennyire bonyolult volt a bűnös-áldozat viszony. Ezért is tartott olyan sokáig, amíg el tudtam kezdeni az írást.

Kerestem azt a formát, amelyben hitelesen elmondható, hogy a hősök sokszor nem voltak igazán hősök, és az ártatlanok sem teljesen tiszták. Akik a ligetfalusi vérengzéseket elkövették, előzőleg végigélhették, ahogyan a nácik halomra ölték a bajtársaikat, a szlovák és cseh lakosságot.

A háború könyörtelen logikája szerint a túlélők sokszor úgy hitték: joguk van bosszúra halottaikért. De ez természetesen nem ad felmentést a gyilkosságokra.

- Művében a bűnös és áldozat ellentmondásos kapcsolatát dramatur­­giai csavarral ábrázolja: a ligetfalusi szlovák kivégzőosztag egyik tisztje, Janák úgy dönt, hogy megment egy fiatal magyar katonát, Tocsekot. Ő az egyetlen, aki túléli a vérengzést, úgy, hogy az életét a gyilkosok egyikének köszönheti.

- A regényből nem derül ki, hogy Janák részt vett-e a mészárlásokban, de az biztos, hogy a bűnösök oldalán állt. Évekkel később azonban már ő válik áldozattá: Janák hithű kommunista és szlovák nacionalista is, 1952-ben saját elvtársai letartóztatják, koholt vádakkal, kémkedésért lecsukják. Közben Tocsek, a megmentett magyar fiú megpróbálja magában lezárni a múltat, elfelejteni a ligetfalusi rémtetteket. Azt reméli, a háború után új világ kezdődik. Karrierjét is Janáknak köszönheti, az ő titkára lesz. Majd - miközben megmentője a börtönben ül - őt egy nagyvállalat vezetőjének nevezik ki. Janák tíz év után szabadul, és a titkosszolgálathoz kerül. De az 1968-as fordulat, a szovjetek és csatlósaik csehszlovákiai bevonulása mindkettőjük számára az eszmékből való totális kiábrándulást és csalódást jelenti. A rendszerváltáskor találkoznak utoljára, s kiderül: a múlt kegyetlen szorításából egyikük sem menekülhet.

- Az 1945-ös vérengzések kutatása is jóval a rendszerváltás után kezdődött el. Az egykori ligetfalusi gyűjtőtábor helyén, a magyar és a német áldozatok tiszteletére emléktáblát avattak 2015-ben. Sokan voltak a megemlékezésen?

- Alig néhányan.

- A tömeggyilkosságokról esett szó a szlovák parlamentben?

- Egyáltalán nem.

- A felvidéki magyar szervezetek, pártok foglalkoztak vele?

- Eddig még nem. Talán úgy gondolták, nem érdekük ezzel a témával előjönni. Nem kell bolygatni a múltat.

- Önt megváltoztatta a történelmi tragédia feltárása? Másként látja a szlovák-magyar kapcsolatokat?


- Nem. Sok barátom van a szlovákok és a csehek között is, és nekik semmi közük az 1945-ös eseményekhez. A fiúk nemzedéke nem felelős az apák tetteiért. Ugyanakkor nem söpörhetjük örökké a szőnyeg alá, ami történt.

Beszélni kell a közös múltunkról, de ez már nem válhat a jelenünkké.


Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  MAGYAR TÖRTÉNELEM  
Veszélyes gének – Gonda Xénia a depresszió genetikai é
  2017-08-03 23:20:54, csütörtök
 
  Veszélyes gének - Gonda Xénia a depresszió genetikai és társadalmi okairól

Sok éve folynak azok a nemzetközi kutatások, amelyek a depresszió genetikai hátterét elemzik. Részt vett ezekben az MTA és a Semmelweis Egyetem Neuropszichofarmakológiai és Neurokémiai Kutatócsoportja is. Azt eddig is tudtuk, hogy a depresszió a gének és a környezet kölcsönhatásától függ. A mostani kutatásokból az is kiderült: létezik olyan gén is, amelyik a harminc év fölötti férfiaknál fokozhatja a depressziós hajlamot súlyos anyagi gondok esetén. Vajon ez is oka lehet annak, hogy - a legutóbbi Eurostat-felmérés szerint - Európában a magyarok a legdepressziósabbak? Erről is kérdeztük a hazai kutatócsoport egyik tagját, Gonda Xénia klinikai szakpszichológust.

- A WHO már évekkel ezelőtt közzétette prognózisát: 2020-ra a világ egyik leggyakoribb és legsúlyosabb népbetegsége lesz a depresszió. Már most itt tartunk?


- Igen, a különböző súlyosságú depressziók rendkívül gyakoriak, ugyanakkor a társadalmi felvilágosító kampányok hiánya miatt sokan nem is tudják magukról, hogy betegek. Esetleg azt hiszik, csupán rossz kedvük van, majd elmúlik magától. A depresszió - és minden más pszichiátriai betegség - kritériumai között szerepel, hogy a tünetek már a mindennapi életvitelt akadályozzák: a páciens nem képes a munkában vagy a tanulásban megfelelően teljesíteni, a családi és társas kapcsolatai is zavart szenvednek.

- Gazdasági számítások bizonyítják: a tömeges depresszió óriási anyagi terhet jelent a társadalomnak.

- A szakmai protokoll szerint ha a depresszió első alkalommal jelentkezik, körülbelül egy évig kell kezelni. Ha még egy depressziós epizód előfordul, a gyógyszeres kezelés két-három évig tart, a harmadik epizód után pedig már élethossziglan. A depresszió járulékos költségeihez hozzátartoznak a kiesett munkaórák is. Ezzel szemben például a kardiovaszkuláris vagy a daganatos betegek is egyre gyakrabban tudnak a kezelések közben dolgozni. A súlyos depressziós azonban nem akar élni, visszavonul az élettől, munkaképtelen.





- Sok országban működnek nemzeti mentálhigiénés megelőző programok, nálunk viszont hiába lobbizik ezért a pszichiátriai szakma. Pedig egy nemrég megjelent Eurostat-felmérés szerint Európában Magyarországon van a legtöbb depressziós.

- Ennek ellenére nemcsak a szervezett megelőzés hiányzik itthon, hanem a gyógyítói hálózat működése sem elég hatékony. A pénz és a szakemberek is hiányoznak az ágazatból. A pszichiátriai zavarok kezelését nehezíti, hogy még mindig stigmatizálják nálunk az ilyen betegeket, s ezért sokan nehezen veszik rá magukat, hogy pszichiáterhez forduljanak. Ráadásul a média is terjeszti azt a tévhitet, hogy depresszió nem is létezik, ez csak a haszonleső gyógyszergyárak találmánya, sőt a gyógyszerek megváltoztatják, torzítják a személyiséget. Holott a jól kiválasztott gyógyszer sokat segíthet abban, hogy a betegek visszanyerjék a munkaképességüket. De azzal is tisztában kell lenni: a gyógyszer legfeljebb a hangulat zavarát enyhíti. Ahhoz, hogy valaki új életcélokat találjon, megfelelő megküzdési technikákat és készségeket alakítson ki, pszichoterápiás segítségre lenne szüksége. Ez a hazai tb-rendszerben lényegében nem érhető el. A pszichiátriai ellátás azonban igen. Akadnak, akik mégsem mennek el, mondjuk, a kerületi ideggyógyászatra, mert nem akarnak az állami nyilvántartásba bekerülni, inkább a magánrendelésén keresik fel a pszichiátert. Ha jól beállítja a gyógyszert, elegendő háromhavonta visszamenni hozzá. Ez anyagilag még vállalható, de a heti egy vagy több magán pszichoterápiás óra sokaknak már nem megfizethető. Nekem itt a klinikán pszichológusként elsősorban az a dolgom, hogy diagnosztizáljam a betegeket, de minimális a kapacitásunk arra, hogy visszarendeljük őket pszichoterápiára. Arról nem beszélve, hogy a gyógyító munka mellett tanítunk és kutatunk is.

- Ön is részt vesz abban a kutatásban, amelynek a híre nemrég bejárta a médiát: állítólag találtak egy olyan gént, amely - anyagi nehézségek esetén - fokozza a depresszió kockázatát a harminc fölötti férfiaknál.

- Ez a hír ment ki a médiába, csakhogy ez így nagyon bulváros. A kutatásunk jóval összetettebb volt, és nemcsak az a fontos, amit találtunk, hanem az is, amit nem találtunk.

- Igyekszem követni.

- A depresszió olyan kórkép, amelynek valóban vannak genetikai meghatározói is. A hátterében főleg olyan gének állnak, amelyek bizonyos stresszes életeseményekre - stresszorokra - érzékenyebbé tesznek minket. A legtöbb esetben a gének és a környezet interakciója okozza a depressziót. Mi egy nemzetközi uniós kutatási projektben vettünk részt, amely 2003-ban indult, és a célja az volt, hogy a depresszió kiváltásában szerepet játszó molekuláris és genetikai jellegzetességeket felmérje. Több országban folytak állat- és humánkísérletek, mi a manchesteri kollégákkal közösen embereket vizsgáltunk, összesen mintegy kétezer-ötszázat. Különböző nemű, életkorú és szociális helyzetben lévő személyektől DNS-mintákat vettünk, valamint a depressziót és egyéb, azzal összefüggő személyiségvonásokat és temperamentumváltozókat mérő kérdőíveket is felvettünk velük. Nagyon sok gén több mint száz variánsát vizsgáltuk, a jelenleg napvilágot látott eredményeink az úgynevezett szerotonintranszporter gén egyik variánsával kapcsolatosak. Ez szinte divatgén a depressziókutatásban: azt már korábban felfedezték, hogy e génvariáns depresszióra hajlamosít. Sőt a hosszú távú vizsgálatokból az is kiderült, hogy ez a genetikai befolyás akkor jelenik meg, ha a kísérleti személyek súlyos élethelyzetekbe kerülnek. Ennél tovább azonban nem jutottak a kutatók.

- Az önök vizsgálataiban volt újszerű?

- Amikor a génvariáns és általában a negatív életesemények kapcsolatát néztük, nekünk sem jött ki semmi. Viszont nagyon markáns összefüggéseket találtunk, amikor a traumatizáló külső hatásokat alcsoportokra bontottuk. Különválasztottuk a bensőséges családi élettel, az egészséggel, a barátokkal, a munkahellyel kapcsolatos negatív eseményeket, valamint az elmúlt egy évben előforduló súlyos anyagi problémák hatását is. Meglepő eredményt kaptunk: a szerotonintranszporter gén variánsa csakis a pénzügyi krízist átélt személyeknél hajlamosított depresszióra. Ugyanezt erősítették meg a manchesteri kontrollkutatások is. Vagyis olyan esetekben, amikor valaki például elveszítette a családtagját vagy súlyos beteg lett, letartóztatták, netán elhagyták a barátai: e génvariáns nem váltott ki depressziót. A tünetek kizárólag azoknál jelentek meg, akik egzisztenciális krízis miatt tartós létbizonytalanságot éltek át. Ráadásul ezt a genetikai választ csak a harminc fölötti férfiaknál tapasztaltuk.





- Összefügghet ez azzal is, hogy a középkorú férfiak általában már nem csak önmagukért felelősek anyagilag? A rájuk nehezedő társadalmi szerepek és elvárások fokozhatják a stresszt.

- Ez is lehetséges magyarázat. Amit részben alátámaszt az a másik meglepő eredményünk, hogy a fiatalabb, 30 év alatti, társas hálóval rendelkező férfiakat ugyanez a génvariáns védi a depressziótól. Tehát a génnek nemcsak negatív, hanem pozitív hatásai is vannak. Valószínűsíthető, hogy evolúciós szempontból e génvariánsnak az a szerepe, hogy érzékenyebbé tegye az egyént a környezeti és társas hatások iránt, elősegítse, hogy jobban tudjunk együttműködni. Erősítheti a közösségi kohéziót.

- Vannak olyan távol-keleti országok, ahol az emberek sokkal szegényebbek, mint mi, mégis jóval boldogabbak. Ez nem mond ellent az önök eredményeinek?

- Nem, ugyanis az is kiderült már, hogy az említett génvariáns előfordulása a keleti, ázsiai népekben jóval gyakoribb. Míg az európai populációban a génvariáns aránya 39-42 százalék, a távol-keleti országokban ez 70 százalék fölötti. Említettem, hogy ez a gén a társak iránti érzékenységet, fogékonyságot növeli. Azokban az országokban, ahol ez a variáns gyakoribb, ott a társadalom - ahogyan ezt más kutatások bizonyították - sokkal inkább kollektivista berendezkedést mutat. Ez lehet részben ennek a génnek a következménye, másrészt e szoros társadalmi kohézió megvédi az embereket a gén esetleges negatív, depresszogén hatásától is.

- A magyar társadalom individuális, bizalmatlan, és a lakosság 40 százaléka a létminimum alatt él. Ebben a közegben a génvariáns negatív hatásai erősödnek fel- Magyarázhatja ez a középkorú férfiak nagy halandóságát is?

- Ezekre a kérdésekre csak a további kutatások adhatnak pontos választ. De az kétségtelen, hogy nem ideális körülmények között a szerotonintranszporter génvariánsa depresszióssá teheti a férfiakat, s ennek súlyos szomatikus következményei is lehetnek.

- Az anyagi problémákkal kapcsolatos depressziót szerintem leginkább fizetésemeléssel lehetne orvosolni, de attól tartok, ezt még sokáig nem fogják tudni receptre felírni az orvosok.

- Noha a depresszió univerzális jelenség, kétségtelen, hogy a társadalmi-gazdasági nehézségek jelentős stresszt okoznak, ami depresszióhoz vezethet. Nekünk, kutatóknak az a dolgunk, hogy a depresszió kezelésének hatékony módját megtaláljuk, s ennek része az antidepresszívumok fejlesztése is. Eredményeink felvetik, hogy a különböző negatív életesemények más és más neurokémiai folyamatokon keresztül és eltérő genetikai útvonalak közvetítésével fejtik ki hatásukat. Ha az összefüggéseket sikerül teljes egészében megfejteni és feltárni, a gyógyszeres kezelés is sokkal adekvátabb és eredményesebb lesz.

- Az emberi géntérkép ma már mindenki számára megismerhető, s ebből az is megtudható, milyen betegségek veszélyeztetnek minket. Mekkora a valószínűsége például annak, hogy depresszióssá váljunk? A genetika fejlődésének tehát a betegségek megelőzésében is kulcsszerepe lehet?

- Aki meg akarja ismerni a saját genomját, nagy lelki terhet vesz magára. Minden betegség, köztük a depresszió hátterében is több ezer gén állhat, s mondjuk az illető megtudja, hogy ezekből 150-et hordoz. Most akkor ez mit jelent- Mindannyian hordozunk veszélyeztető géneket, de nem biztos, hogy tényleg beteggé válunk. Ráadásul a pszichiátriai gyógyszerek csak a már kialakult betegség tüneteit enyhítik, de megelőzésben nem segítenek. A genom megismerése - az egyedi ember szintjén - szerintem súlyos szorongásokat idézhet elő, s ezzel növeli a depresszió kockázatát is.


Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  Egészség  
Homoszexualizmus: diktál a beteg…
  2017-08-03 23:11:14, csütörtök
 
 



Mára odáig jutottunk, hogy Írország, Európa legvallásosabb katolikus országa most májusban fogadta el népszavazáson a homoszexuális ,,házasság" lehetőségét - egy Amerikából és az ír kormány által is finanszírozott, erőszakos ,,igen" kampány végén. Az USA-ban pedig a Legfelsőbb Bíróság most döntött arról, hogy az USA minden tagállamára rákényszerítik a homoszexuális ,,házasság"-ot, és nem hagyják a tagállamoknak, hogy ezt a kérdést egyenként maguk döntsék el.

Márpedig ha az USA fázik, az egész világ vacog a hidegtől, ha melege van, az egész világ izzad...

Mi történik itt?

1969-ben kezdődött el egy új és veszélyes politikai világmozgalom története a Stonewall Riot (Kőfali Zavargás) nevű eseménnyel. A maffia által működtetett Stonewall nevű new yorki kocsma homoszexuális transzvesztita vendégei összecsaptak a rendőrökkel. Nagyon sokan voltak, a dulakodás órákig tartott, majd a következő napokon megismétlődött. Pár nap múlva többen létrehozták az agresszív és szélsőbalos jellegű Homoszexuális Felszabadítási Front nevű mozgalmat. Később más neveken, többféle társaság keretében folytatódott ugyanaz a mozgalom és tevékenység: jól szervezett és nagyon agresszív megfélemlítő akciók (amiket ,,zap"-nek, azaz ,,kiütés"-nek neveztek) politikusok, pszichiáterek és keresztény szervezetek ellen.





1970. májusában egy ilyen akció keretében rátörtek az Amerikai Pszichiátriai Társaság (APA) konferenciájára, ahol magukból kikelve, vádlóan ordítoztak a pszichiáterekkel, majd 1971-ben hasonlóképpen. 1972-re erőszakoskodással elérték, hogy meghívják egy előadójukat az újabb hasonló összejövetelre. 1973-ra sikerült megfélemlíteniük az amerikai pszichiáterek elitjét, akik ,,nem kértek többet" ezekből az akciókból, és 1973-ban az erőszakos politikai nyomás hatására az APA megszavazta, hogy ,,a homoszexualitás nem betegség". Az ápoltak átvették az uralmat a bolondokházában...

Szó sincs róla tehát, hogy tudományos felfedezések hatására döntöttek volna így. A militáns politikai akciók terrorja hatására, a pszichiáterek ,,rájöttek", hogy a homoszexualitás nem is betegség...
Aztán pár év alatt összegányoltak valamilyen, ezt a döntést igazolónak hangzó ideológiát. A WHO az Amerikai Pszichiátriai Társaság példáját követte, amikor kivette a betegségek listájáról a homoszexualitást 1980-ban.

Nem betegség?

Nem, ha a szexuális perverziókat nem tekintjük annak, mert letagadjuk, elhazudjuk az abnormális viselkedés negatív következményeit. Ez az ára annak, hogy a szexualitás területén bármit normálisnak lehessen nyilvánítani, így például a homoszexualitást is. Éppen ez volt az érvelés: ha egyéb pszichés funkcióik jól működnek, és ,,csak" a homoszexuális beállítódás a bajuk, akkor nem tekinthetők betegnek.

De végül is ártanak ők maguknak vagy másoknak? Homoszexuális kutatók azt próbálták bizonygatni, hogy nem, ez normális és veszélytelen állapot. Például 1993-ban Dean Hamer az AIDS áldozatainak agyát boncolva igyekezett bizonyítani, hogy ,,eleve ilyen az agyuk, nem tehetnek róla, ilyennek születtek" (akkor pedig ez nem ,,kapható el"). Csak nem sikerült. Túl bonyolult és rejtélyes ma még az agy - azt sem tudjuk, az életmódunk és szerepeink mennyire hatnak rá vissza és alakítják. Meg az eredménye nem volt szignifikáns. A matematikával korábban, még az 1940-es években szintén meggyűlt a baja a magát a gubacsdarazsak kutatójából szociológussá kinevező Kinseynek, aki torz minta alapján 11%-ra tette a homoszexuálisok arányát a társadalomban. Ez a hamis adat máig kering a köztudatban, talán mert a Rockefeller Alapítvány bőkezűen támogatta a kutatását, a szakszerű kritikusait meg nem... (A valós arány sok más, szakszerű felmérés szerint 1-2% lehet.)

A ,,homoszexualitás génjét" is hiába keresték évtizedeken át más kutatók. Mindig csak megtalálni vélték szenzációs újsághírek - mint a jetit. De nincs. ózan ésszel belegondolva hogyan is lenne - hiszen a génjeink csak az alapot, az idegrendszerünknek a felépítését, a ,,hardvert" írják le, de hogy mit gondoljunk vagy tegyünk, tehát a gondolatainkat, a ,,szoftvert", azt nem. Nem születnek velünk a jövendő élményeink, következtetéseink, döntéseink. A szimpátiáink és vonzalmaink sem, a szexualitás terén sem. Nincs előre leírva a DNS-ünkben, hogy kivel fogunk találkozni és akkor miket mondunk majd egymásnak.

Ennek ellenére sikerült az egész világ átverése... Egyre többen tudni vélik - ,,politikailag korrekt" módon -, hogy a homoszexualitás genetikusan determinált, veleszületett állapot, ,,amint azt a tudomány bebizonyította". Ha ezerszer elmondják ugyanazt a hazugságot, csak elfogadja végül a közvélemény, amint azt főleg Goebbels óta tudjuk. A homoszexuálisok mozgalmai pedig ennek alapján mint természetes kisebbségre hivatkoznak a maguk statisztikai kategóriájára, amely ugyanúgy speciális védelmet érdemel az indokolatlan ,,előítélettel" szemben, mint a színes bőrűek.

Hiszen az ő állapotuk is veleszületett...

De akkor mi határozza meg a szexuális irányultságunkat, ha nem a gének?

Rengeteg bennszülött törzset tanulmányoztak kutatók, és azt látjuk, hogy ezerféle szexuális szokás dívik a kőkorszaki szinten vegetáló, elszigetelt csoportokban. Mindenhol más - mindenhol aszerint viselkednek és gondolkodnak az emberek, amit a többiek mutatnak, tanítanak nekik. Aztán az egyik törzs így boldogul a kultúrájával a vadonban, a másik úgy. Ha a kultúra ésszerűtlen, akkor nyilván sehogy, mert működik a természetes szelekció és a törzs kihal. Vagy nem hal ki, csak szenved - a gyilkosságoktól, emberáldozattól, vérfertőzéstől, kannibalizmustól, értelmetlen babonáktól, rabszolgaságtól... A szokások, kultúrák sokfélesége nem feltétlenül ,,negatív következmények nélküli paradicsom", a szexualitással kapcsolatban sem az. A mai, modern társadalmunkban sem.

Egy tizenéves homoszexuálisokat vizsgáló tanulmány eredményei szerint közöttük kilencszer olyan gyakori volt az alkohol, tizenkilencszer olyan gyakori a kokain rendszeres fogyasztása és másfélszer olyan gyakori volt az öngyilkossági kísérlet, mint a magukat nem homoszexuálisnak valló fiatalok között. A homoszexualitást normális dologként beállítók úgy magyarázzák a homoszexuálisok között sokkal gyakoribb különböző deviáns jelenségeket (promiszkuitás, kábítószerezés, AIDS), hogy ez általánosan tapasztalható elnyomásuk (a ,,homofóbia") következménye. Ugyanakkor az, hogy ezek a jelenségek New Yorkban vagy San Franciscóban, a ,,meleg büszkeség" városaiban még gyakoribbak a homoszexuálisok között, mint az USA más, konzervatívabb részein, arra enged következtetni, hogy ezek hátterében aligha a homoszexuális viselkedés társadalmi elutasítása a fő tényező. Logikusabbnak tűnik az a magyarázat, hogy ez addiktív jellegű, a szenvedélybetegségek körébe sorolható beállítódást és életmódot jelent (legalábbis a férfi homoszexuálisok zömének esetében), önmagukra és másokra is romboló hatású testi-lelki következményekkel. Kialakulásában pedig gyakran jelentős lehet a rossz családi háttérnek és a tizenévesek elcsábításának a hatása. A homoszexuális szülők erőteljesen ilyen irányba befolyásolhatják gyermekük nemi identitásának alakulását.

Mindezt a tudomány is igazolja. Gyermekelhelyezési perek homoszexuális és heteroszexuális ügyfeleit hasonlította össze egy vizsgálat: a homoszexuálisok esetében jóval gyakoribb volt a gyermekbántalmazás és a gyermekek homoszexuális orientációja, közöttük jóval több volt a problematikus személyiség. Leszbikus szülők gyermekeit vizsgálva jóval gyakoribb volt köztük a bizonytalan nemi identitású. Egy longitudinális vizsgálat eredménye szerint a homoszexuálisok családja gyakrabban volt sérült (válás, árvaság, nevelőszülő), és szüleik között nagyobb volt a törvénnyel összeütközésbe kerülők aránya.

Az a szociológiai tapasztalat, hogy a homoszexuális férfiak között ritka a szexuális hűség, az ellenkezője viszont nagyon jellemző. Ami szükségszerűen következik abból a helyzetből, hogy úgyse születhet gyermek egy külső nemi kapcsolatból, ezzel a szexuális hűtlenség egyik fontos gátló tényezője ,,ki van lőve". Másrészt nem kell biológiailag közös gyermekek felneveléséért felelősséget vállalni a saját kapcsolatban, ezért a saját kapcsolatot szilárdító egyik fontos tényező szintén hiányzik. Hiszen így, ha szexuális hűtlenség miatt felbomlana, az kisebb problémát jelent.

A homoszexuális viselkedés egy párkapcsolati modell: egy demográfiailag katasztrofális modell, a szükségszerűen gyermektelen és szükségszerűen bomlékony párkapcsolatoké. Itt csak ,,esetlegesen adódik" gyermeknevelés is és hosszú távú hűség is, de egyik se jellemző. A homoszexuális párkapcsolatok illetve életmód negatív következményeit heteroszexuálisok is megtapasztalják - minél inkább megfelel a felfogásuk és viselkedésük a homoszexuálisok között szükségszerűen jellemzőnek, vagyis hogy terméketlen, hűtlen és bomlékony, annál inkább. Jön a válás vagy nemi betegség vagy abortusz, aztán a depresszió, alkoholizmus, öngyilkossági kísérletek. (De persze nem ,,amiatt", hiszen köztudomásúlag a tetteinknek a szexualitás terén nem lehetnek negatív következményei...)

Amúgy is ebbe az irányba tart a kultúra, hát akkor nem mindegy? Nem. Ha léket kapott a hajó, akkor betömni igyekszünk azt, nem nagyobbítani.

De miért lenne baj akár nekünk, akár a homoszexuálisoknak, ha az állapotukat normálisnak tekintenénk, a párkapcsolataikat pedig házasságnak nyilvánítaná a törvény? Azért, mert ezzel a szükségszerűen gyermektelen és szükségszerűen bomlékony párkapcsolatokat nyilvánítaná normálisnak. Ha még ez is házasság és normális, akkor mi nem az? A hetero szabadosság mögött ugyanaz az alapgondolat van, amit a homoszexuális kapcsolat vegytisztán prezentál - hogy ,,miért is kéne egy szexuális kapcsolatból gyermeknek születnie". Tehát a homoszexuális kapcsolat, ami jellegéből adódóan eleve kizárja ezt, az logikusan csak tovább erősíti a heteroszexuális szabadosság mögötti hamis eszményt. Főleg, ha még ünneplik is, amit a Pride és hasonló rendezvények tesznek.

Nem igaz az, hogy nem terjed ,,fertőzés útján" - a példa, a személyes kapcsolatok, a kulturális légkör, az erkölcsi miliő teljességgel hathat úgy, hogy egy bizonytalan tizenéves vagy huszonéves esetleg ezt válassza. Ezért káros a terméketlen és abnormális homoszexuális párkapcsolati modell ,,házassággá" azaz normálissá nyilvánítása is, meg a ,,melegparádék" is. Amúgy is arra megy a társadalom, hogy egyre kevesebb gyermek születik, egyre bizonytalanabbak a párkapcsolatok határai és azok funkciója, egyre több fiatal hajlamos úgy látni, hogy a szex és párkapcsolatok terén bármi elmegy, hiszen nincsenek következmények. A terméketlen homoszexualitás normálissá nyilvánítása is ezt a téves és romboló felfogást erősíti, amelyik pedig fokozatosan demográfiai és szociális katasztrófát hoz a fejlett országok számára. Ha a gyermekvállalás csak másodlagos fontosságú, akkor persze, hogy a házasság is azzá válik. Egyre inkább homályos, zavaros lesz, hogy mi is az a család és mi köze a gyermekvállaláshoz és az elkötelezettséghez.

A homoszexualitás ,,nem betegségnek" minősítése, majd a ,,teljesen normálissá" nyilvánítására irányuló egyre erősebb törekvések részei annak az évszázados társadalmi-ideológiai- politikai folyamatnak, ami a házasságot, gyermekvállalást, társadalmi reprodukciót egyre inkább csak rövid távú, egyéni költség/haszon elemzés részeként láttatja. A szerelem és a szex ,,kinyerhető élvezeti elemek", amolyan drog - az elköteleződés, hűség, áldozatvállalás, gyermekvállalás pedig megtakarítandó költségek. Egy ilyen szemléletben persze, hogy nem probléma, ha egy párkapcsolat jellegénél fogva eleve kizárja a gyermeknemzést. Nem probléma az sem, ha a házasság és család definíciójából kimarad az, hogy mindez alapvetően a gyermekek nevelése biztonságos kereteinek megteremtéséért van. És ilyen szemlélettel érthetetlen, miért lenne szükséges elősegíteni, hogy valaki pszichésen képessé váljon a gyermeknemzést nem kizáró tartós párkapcsolatban élni. Sőt, az ilyen törekvés negatívnak minősül, mert azt sugallja, hogy a szerelem és szex valójában többe kerül, mint ez a szemlélet mutatja, mert esetleg lehet valamilyen negatív következménye annak, ha az ilyen végletesen individualista és a gyermekvállalást leértékelő.

Chesterton egy bűnügyi elbeszélésében szerepel egy tiszt, aki gyilkosságot követ el, majd hogy ezt elleplezze, a katonáit pont ott vezényli értelmetlen rohamra, ahol a gyilkosság történt. Így a sok hulla között nem tűnik föl utóbb senkinek az az egy. Így van vele a homoszexualitás normálissá nyilvánítását támogató nem homoszexuálisok jó része is. Inkább legyen bármi normális, még a homoszexualitás is, csak azt ne lehessen mondania bárkinek, hogy amit éppen ő csinál, az nem helyes erkölcsileg.

A homoszexuálisok pedig az életmódjuk miatt sokat szenvednek és korán halnak... De lehetne másként egyáltalán? Igen, a homoszexualitás gyógyítható, pszichoterápiával fokozatosan kialakítható a heteroszexuális beállítódás. Sok volt homoszexuális ma boldog heteroszexuális házasságban él. Tanulságos annak az amerikai pszichiáternek, Robert Spitzernek az esete, aki - bár liberális volt, de - hajlandó volt megvizsgálni azokat, akik azt állították magukról, hogy kigyógyultak a homoszexualitásból. Hitelesnek találta az eredményeket és erről cikket írt, ami 2003- ban jelent meg. Az utóbbi, komoly folyóiratban megjelent komoly tanulmányt sikerült a homoszexuális aktivistáknak gyűlöletkampánnyal, hisztérikus agyonkritizálással és a szerző kikészítésével szinte ,,semlegesíteni". (Lásd a Wikipedia erről szóló oldalát, ahol a homoszexuális lobby irtózatos haragjáról és a saját maga belefáradásáról és megfélemlítettségéről beszél a szerző).

Hasonló történt 2012-ben, amikor Mark Regnerus szociológus publikált a kutatása alapján egy szakcikket a homoszexuális szülők negatív hatásáról az általuk nevelt gyermekekre. 200 társadalomtudós közös petícióban követelte az adott folyóirattól a tanulmány visszavonását... (Amit ők aztán nem tettek meg, mert a cikket korrektnek találták.) Ez emlékeztet arra, amikor pusztán ideológiai ellenszenvből összehoztak valaha egy kiadványt ,,100 szerző Einstein ellen" címmel. Amire Einstein azt mondta, hogy ,,ha igazuk lenne, egy is elég lenne".

Úgy indult a történet 1969-ben, hogy a homoszexuálisok szerencsétlen áldozatok, akik bebeszélték maguknak vagy egymásnak, hogy az orvosok tehetnek a bajukról. De ma már nemcsak arról van szó, hogy egyes agresszív homoszexuálisok hazudoznak és rágalmazzák a tisztességes embereket.




The crowd faces off with police at the Stonewall Inn nightclub raid in the summer of 1969 in New York City.

Nevezzük a nevén az ellenséget, hogy tisztán lássunk! A homoszexualitásról hazugságokat terjesztő arrogáns, erőszakos, totalitárius politikai mozgalom alakult ki mára - a homoszexualizmus. Nem minden homoszexuális vesz ebben részt, és sok heteroszexuális is részt vesz benne. Nem ,,a homoszexuálisok" az ellenségeink, akik igyekeznek megtéveszteni vagy megfélemlíteni minket, hanem egy új, totalitárius ideológiai-politikai mozgalom fanatikusai. Ők a mi korunk új kommunistái vagy nácijai, a ballberálisok dzsihadistái, politikai terroristái. A fejlett országok baloldali és liberális pártjainak egy része - e mozgalom beléjük épülésének hatására - új ,,jogokat" produkál és abszolutizál. Csorbítani akarnak más alapjogokat, a szólás- és sajtószabadságot, a lelkiismereti és vallásszabadságot vagy a gyermekek jogát a családhoz. Alapjaiban támadják a családjogot, a házasság intézményét és veszélyeztetik a gyermekeket, fiatalokat - minket. (Még magukat a homoszexuálisokat is. Valószínűleg jóval több homoszexuálist öltek meg a homoszexualisták azzal, hogy a hazugságaikkal elzárták előlük a gyógyulás lehetőségét, mint amennyit a nácik valaha is.)

Amennyiben hagyjuk, Magyarországon is ez a veszély fenyeget. Ez a homoszexualista áradat most csapott át a gáton az USA-ban. Európa egy részét is meghódította már. Nem ismer határokat, és hamarosan itt lesz. Nem elég velük szemben a passzív helytelenítés, hanem aktív és hatásos ellentámadásra van szükség. Az iszlám hódítókat is csak az állította meg valaha Poitiers-nél és Bécsnél. Be kell tiltani e demagóg és totalitárius politikai mozgalomnak az embereket megtévesztő a fiatalokat megrontó, családokat tönkre tevő propagandáját, vagyis a szokásos és oly sokak által tapasztalt hazugság- és gyűlöletkampányát, és más országokban és nemzetközi fórumokon is határozottan fel kell lépni ellene.

Írta: Tárkányi Ákos


Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  ERKÖLCS  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 4 
2017.07 2017. Augusztus 2017.09
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 95 db bejegyzés
e év: 1186 db bejegyzés
Összes: 22634 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 0
  • e Hét: 29648
  • e Hónap: 139005
  • e Év: 1798372
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.