Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
Barina Andrea: Te vagy nekem!
  2017-08-09 07:42:14, szerda
 
  Barina Andrea:

Te vagy nekem!


Te vagy nekem a világ,
Te vagy az érzés.
A süvítő széllel szembeni nevetés.
Te vagy nekem a vágy,
Arcod csupa báj,
Forró csókod csak nekem jár.

Te vagy nekem az őrület,
S pillangókat kergetek.
Szerelmes nyári estén
csak suttogóm a nevedet.

Te vagy nekem a Föld, s a Nap,
Mely mindig simogat, te vagy nekem
a nevetőm, csókra kéretőm.
Te vagy nekem szerelmem,
Ki mellett boldogságomat meglelem.
 
 
0 komment , kategória:  Barina Andrea /Rea:   
Gyarmathy Erzsébet: A szerelemhez.
  2017-08-09 07:41:22, szerda
 
  Gyarmathy Erzsébet:

A szerelemhez.


Kit nem ismerek, és kitől menekszem,
s ő is, úgy tűnik, rejtőzik előlem,
a fuvolás, kit a parázs hamvában,
szél hallatában és fák hajlatában
látok, s ha víz mellé térdelek,
a tó reszketve gyűjti képemet,
akkor felszáll a mélyből, mint a sellő,
s arcom mögött, mint mikor a hold feljő,
ifjú, párás fényben tündöklik arca . . .
Milyen varázslat, mely most fogva tartja?
D e nem nyúlok utána. Hirtelen
szétrezzen a vad, változó vizén.

-

A kútba nézek, felszáll a királylány
s komolykodva vödröm szélére ül.
Lóbálja lábát, kis fintorral néz rám,
és titkolja, hogy mért van egyedül.

Ó, hosszú haját ki mérheti meg?
Végét befogták a mohos kövek,
hol kottyan, loccsan sötéten a víz,
s ha lenézek, elfog a szédület.

Piros labdámat ha a kútba ejtem,
nem adja vissza, vásott, furcsa szellem,
követ dobok a mélybe, felkacag,
és visszahajítja rám hangomat.

-

Már csak ezt érzem: süllyedek.
Ó, már semmiben sem lehetek biztos,
jó volna hóra futni s inni titkos
erejű, jéghideg vizet.

Mert ez, hát ez, csak ez a szerelem?
Mi marad enyém? Csak a szomjúság.
Mit testünk tehet, az kevés nekem,
kinyílni szeretnék, mint a virág,

hogy váljon szét a húsom és a csont,
(de fogjon össze valami sugár).
Ó , sötét láng, mely sejtjeimre bont,
veszítsem el magam végre, s ha fáj,

mint a halál, hát ez is kell nekem,
haljak, osztódjam, nőjek át az új
hazába, honnan a szerelem,
mint forró szél, karodba visszafúj.

-

De te csak mondd, ó, mondd ki hát a szót
a vigasztalót, a marasztalót,
vagy kiálts rám, hirtelen, mint gyerekre,
mint ellenséges, vad, makacs kölyökre,
mondd ki a szót és védj meg vele engem,
hogy úgy járjak e furcsa szerelemben,
mint ki csatangol egy távol szigetben.

Mondd ki a szót a feddőt, a keményet,
ne hagyj egyedül, esztelenül élek,
nem tudlak szólítani, csak a vágyat
ismerem és a gőg s a bölcs alázat
fullaszt, vesd meg hát helyettem az ágyat,
Súlyos vagyok magamnak, ó, segíts,
lehelj kezemre és úgy melegíts,
ha megégetem, fujj rá, úgy szeress,
hozzád hasonlóként itass, etess,
ne hagyd, hogy játszam ezer szerepem,
hadd legyek én egészen meztelen,
s az igazság, a fehér penge-fény,
világítson át testem szövetén.

Irodalom, 1946
 
 
0 komment , kategória:  Gyarmathy Erzsébet  
Egyed Emese: Kilenc sor. Vágyakozás
  2017-08-09 07:39:26, szerda
 
  Egyed Emese:

Kilenc sor. Vágyakozás


Él, de nem érzi, hogy él, mondom a költővel
arról, aki vagyok.

Sír ugyan, sír, de könnye, az nincsen,
vágyakozik, de titokban,
délre tekint s hallgat, féli az égi hatalmat.

Várom, hogy könnyű legyek, forrás vizévé legyek,
izsóp fehére legyek, simogató kéz legyek.

(Változó holdja legyek, rózsalugasa legyek,
ringató álma legyek, hajnali vágya legyek.)

 
 
0 komment , kategória:  Egyed Emese  
Péczely József: Soha.
  2017-08-09 07:38:51, szerda
 
  Péczely József:

Soha.


Te magasba jársz, én a mélybe;
Te felhők között, én föld ölébe,
A te utadat fény mutatja,
Mely után feltörsz a magasba.
Csillagok világítanak neked . .
Engem itt lenn a való vezet.
Te nem jösz ide, én nem - oda . . .
Mi nem értjük meg egymást soha.

Te magasba' élsz, a föld fölött,
Engem meg a rög csak ide köt.
. . . Ködképek után veted magad,
Bár azok egyszer szétfoszlanak . . .
Te boldog vagy és elégedett,
Az utad sima, egyengetett . . .
Én hozzám meg a sors mostoha -
Mi nem értjük meg egymást soha !

Más-más az utunk, más-más a cél,
S végül mindkettőnk mást-mást remél.
Ami után te futsz . . . az álom,
Én egy kis kunyhó után vágyom,
A hol - nyugalmat és irt lelve
A tövisektől vérző sebre -
Pihennék, mig majd hívnak . . . oda
Mi nem értjük meg egymást soha.

Békésmegyei közlöny, 1906 január 6.
 
 
0 komment , kategória:  Belső kör  
Cserényi Zsuzsanna: Lassan rögzülő kép . . .
  2017-08-09 07:37:42, szerda
 
  Cserényi Zsuzsanna:

Lassan rögzülő kép . . .


Ilyenkor mind erősebben emlékezünk azokra, akik nincsenek már velünk.
Hiányoznak amíg élünk, s megtanultuk jobban félteni azokat, akiknek még örülhetünk.

Elnézem apámat, ahogy
gyengül, s alszik többnyire
csendesen,
beesett arcán megül az álom,
míg nyitott szájjal levegőt vesz
zörgőn, érdesen.

Talán álmodik még harcot,
jobb világot,
festett deszka kerítés tövében
virágzó akácot,
május éjszakát,
s anyám kezében csokor orgonát.

Lehet, hogy fenn jár, mint
valaha fehér felhők felett,
s boldog pilótaként a Holdnak
integet.

Lehet, Gyergyóban jár
Óriás fenyők között,
hegyet hódít, mint szokott,
míg kezéből ki nem lopta az idő,
a maga faragta vándorbotot.

Álma sziklák tövében nyíló
havasi gyopár,
vagy anyám lányszemében megbújó
szentjánosbogár,
s egy hang a tücsöké,
vele itt, és ott,
most, és mindörökké.
 
 
0 komment , kategória:  Cserényi Zsuzsanna  
Fodor József: Utolsóig a várormon
  2017-08-09 07:36:41, szerda
 
  Fodor József:

Utolsóig a várormon


Vájj magadba, vájj, talán találsz még
Sebet, tüzet, mely szólni késztö, meleg !
Az elvérzett mezökre már ráült az árnyék
És ködbe omlanak a vén hegyek.

Vájj magadba, vájj, ne fogjon a kövültség
S tehetetlenségben elbékült bölcseség.
Tán még akad bensődben szép őrültség,
Mielőtt forró szívedre ráül a vég.

Mint hideg hullámok, jönnek az árnyak,
És sziszegő köd omlik fejed körül.
De te lődd, hörögd lángod az éjszakának,
Mint kráteres csúcs, mely köré tél terül.

Utolsó várfokodról, lélek Dobója,
Míg elhull erőd, ifjúságod a vad kövön,
Ostromlót rendítve rengjen szíved lobogója,
Zengjen a férfikedv, síró, dacos, öröm.

Irodalom, 1946 január
 
 
0 komment , kategória:  Fodor József  
Létay Lajos: Két diófa.
  2017-08-09 07:35:24, szerda
 
  Létay Lajos:

Két diófa.


Udvarunkon két diófa
nőtt volna, ha megnőtt volna,
de csak egy van, de csak egy nőtt,
csak egynek a szára lett zöld,
a másik már rég kiszáradt,
nem sarjadt fel diófának,
cifra nyelő kis bicskámra
panaszkodik gyönge ága,
gyönge törzse erre tört le,
pedig anyám tette földbe,
bár édesanyám akarta
árnyat nőni az udvarra,
déli árnyat, esti csendet,
hol a vén majd megpihenhet -
nem engedtem, hogy megnőjön,
hogy pihenő árnyat szőjön,
azt gondoltam, szebben szól a
fűzfasípnál a diófa:
lemetszettem, kótya gyermek,
diót csak az egyik termett -
mégis annak árnya hull rám,
kit levágtam, az borul rám,
az bólingat délben estét,
anyám innen nézeget szét:
nem szól, néz csak, egyre hallgat,
mégse hallik nessze gallynak,
zöld gallynak, hogy odahajlón,
hűst legyezhetnék az arcon...
Udvarunkon két diófa
nőtt volna, ha megnőtt volna,
de csak egy van, de csak egy nőtt,
csak egynek az ága lett zöld,
egyikről már ettem diót,
a másiknak hangja se volt,
s ha lett volna, úgysincs már meg,
én se vagyok többé gyermek -
hej, diófa, hej, diófa,
be szomorú lett a nóta!
 
 
0 komment , kategória:  Létay Lajos  
Lesznai Anna: Ima
  2017-08-09 07:34:20, szerda
 
  Lesznai Anna:

Ima


Isten, te mindenütt vagy, nincsenek utaid.
Nézz le miránk, kik vándorútra kelten
Nem tudjuk, mi az, biztosan megállni.

Isten, mindenttudó vagy, előtted nincs titok.
Nézz le miránk, kik titkok erdejében
Tétován járunk s nem tudjuk, miért.

Isten, te végtelen vagy, merő határtalanság.
Nézz le miránk, kik mindig végit érjük
Kinyújtott karunk koszorús körének.

Isten, te halhatatlan, tiéd minden öröklét.
Nézz le miránk, önvérünk lüktetése
Méri és mossa életünk határát.

Isten, te vagy a minden, kívüled semmi nincs.
Nézz le miránk. Minden kivül vagyon
Az emberszivek piros börtönén.

Isten, te önmagad vagy, azonos mély öröm.
Nézz le miránk, sok forrás fut belénk
S önmagunkhoz sohasem juthatunk.

Isten, egész vagy, tömör teljesülés.
Nézz le mi ránk, sebzett részek vagyunk
Egésszé nem érik életszemünk.

Isten, te szent szabad vagy, vétkezned nem lehet.
Nézz le miránk, minket gördít kezed
S ha hullva hajlunk, mégis vétkezünk.

Isten, Isten - feléd kérdve kiáltunk
Hadd igyuk válaszod áldott borát
Miért-ed balzsamát ontsad le ránk -
Ne tudjunk mást, csak hogy kellünk neked.
 
 
0 komment , kategória:  Lesznai Anna  
Szemlér Ferenc: Kárpáti erdő
  2017-08-09 07:33:08, szerda
 
  Szemlér Ferenc:

Kárpáti erdő


Mint katonát, kiket megvertek,
fáradtan hajlongnak a fák,
s nyögve tűrik az ellenséges
szél kardsuhintó rohamát.

Még állanak, de már a törzsek
derekán mély, nedves sebek
és rosszul forrott széleikből
nagy mézcseppek vérzenek.

Levél lebeg le, lomha kötszer,
de a sebig el sohsem ér.
Felkapom és reátapasztom,
félszeg kísérlet, mit sem ér.

S már egyre sajgóbb fájdalomtól
vonaglik meg a néma száj,
mint költőé, kinek titokban
s némán elhulló népe fáj.
 
 
0 komment , kategória:  Szemlér Ferenc  
Mécs László: Sírfelirat
  2017-08-09 07:32:22, szerda
 
  Mécs László:

Sírfelirat


Mint az, kit durva börtönőrök tetőtől-talpig vasra verve
egyik börtönből kivezetnek, hogy elvigyék egy kínosabba,
sok városon viszik keresztül és látja a világ csodáit:
ember-vásárban cifra nőket, szellem-vásárban könyv-csodákat,
a mámor vásárcsarnokában nyálcsordító ravasz csodákat,
célok szabad versenyfutását, szabad madárt, szabad folyókat,
ő látja mind, de vasra verve viszik tovább a börtönőrök,
míg eljut újabb börtönéig: így éltem én e szép világon.
A Nem-lét néma börtönéből kivittek titkos porkolábok:
anyám méhéből elindultam, rám verték a halál bilincsét,
így vittek végig a világon. A Tavasz táncolt a világon,
mint tarka, részeg álom-ciklon. Én vasra verve vándoroltam.
Hegyek csúcsán szivárványfátylas táncot járt a csupasz Dicsőség.
Én vasra verve vándoroltam. A réteken végigkeringett
a Szerelem Salóme-tánca. Én vasra verve vándoroltam.
Pénz-bacchanáliákat láttam, a Hatalom diadalútját.
És vasra verve vándoroltam. Álmomban is csörgött bilincsem
és lelkem húsát vágta, zúzta. Amerre vittek, vérem csorgott
az út porába és a vérből ember-dalok nyíltak, feseltek,
szép tiszta golgotás virágok. Ki tudja, mennyi él belőlük?
Ki tudja, mért vezettek engem a láthatatlan porkolábok
végig a gyönyörű világon tetőtől-talpig vasra verve
a Nem-lét néma börtönéből a Halál néma börtönébe??

Erdélyi Helikon 1928.
 
 
0 komment , kategória:  Mécs László  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
2017.07 2017. Augusztus 2017.09
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 10 db bejegyzés
e hónap: 288 db bejegyzés
e év: 3287 db bejegyzés
Összes: 29716 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 3926
  • e Hét: 18954
  • e Hónap: 70760
  • e Év: 1844459
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.