|
2017-09-03 20:45:25, vasárnap
|
| |
| |
Változunk, már nem ismerünk egymásra, más kerül a prioritási lista tetejére. Mindegy mi az ok, idő kell, hogy egyes sebek behegedjenek
Kezdjük az alapoknál. Van az élet és a halál. Ez egy különös folyamat, úgyanis mindenki tudja, hogy meghal, és megszűnik létezni (most mindegy, hogy végleg vagy csak a Földön), mégis minden erővel küzd a túlélésért. Mindenki élni akar, mintha a tudata azt diktálná, hogy sohasem hal meg. A valódi halálfélelem pedig csak a veszélyes helyzetekben rukkol elő. Haldoklás esetében viszont a leggyakrabban nincs halálfélelem, és az ember nyugodtan hunyja le a szemét, fittyet hányva a kaszásra. No de az hogy képesek vagyunk nyugodtan úgy leélni egy életet, hogy a végén így is úgy is elpatkolunk, rengeteg kérdést vet fel, ugyanis ebben nincs logika. Mintha egy nagyon mély tudatalatti valami azt diktálná, hogy nyugi haver, ennek így kell lennie! Vagy az is lehet, hogy eme procedúra már jó előre be van programozva? Vagy ahogyan sokan szokták mondani: - A sorsunk már előre megvan írva a nagykönyvben!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
Offline
