Belépés
kirscha.blog.xfree.hu
Az ember úgy változtathatja meg életét, hogy megváltoztatja gondolkodását. Kirsch Attila
1954.12.26
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 8 
Vers
  2017-10-27 19:06:02, péntek
 
 



Kormos Kata
Lehet-e?
Lehet-e veled álmot meglátni,
csendes csillagok alatt, kint fázni,
bariton képeket szavakba festni,
lehet-e veled magamba lesni?

Testet, ha öltünk, lehet-e vére;
zajok közt sikoltva rohanó véreb,
langyosan ölelő antikolt memoár,
lehet-e belőlünk tanninos terroir?

Sehová menni, míg kopik a műbőr,
lihegve bekérni léleknek hűtőt,
tűtől nem félve láncszemmé válni,
lehet-e nyáréjjel ajtót kitárni?

Gitáron elsírni mindenik szavunk,
Balaton hullámtól loknis a hajunk,
alul elbújni fenti vad vihartól,
lehet egy pillanat ennyire kitartó?

Lehet-e veled álmot meglátni,
csendszellő szárnyára dalunkat zárni,
légvétel helyett is összhangunk enni,
lehet-e nélküled önmagam lenni?
 
 
0 komment , kategória:  Versek  
Vers
  2017-10-27 18:55:21, péntek
 
  Aranyosi Ervin: Mosoly az esőben

Bújócskázik a Napocska,
csak a felhők sírnak.
Nem találják jókedvüket,
csak zokogni bírnak.
Bennem is van egy Napocska,
elbújt, mégsem sírok,
esernyőmmel pocsolyába,
hullámokat írok.

M'ért is kéne elvesztenem
kedvem, ragyogásom?
Mosolygok a Napom helyett,
hogy mindenki lásson!
Hisz az élet csupa derű,
s csupán rajtad múlik,
képzeleted elvezet-e
síró felhőn túlig?

Az én lelkem a szép Napról
sok emléket ápol.
Valahányszor rágondolok,
felragyog magától.
Ragyogását nem tartom meg,
tovább adom másnak,
mosolyomtól látszom mindig,
vidámnak, mókásnak.

Mikor víz hullik az égből,
rögtön tócsák nőnek,
az összegyűlt esőcsepp már
nem kell a felhőnek.
Lent, a földön összegyűlik,
kis tükörré, látod?
- Mosolyod, ha belenézel,
te is megtalálod.

Milyen muris, ha belelépsz
egy nagy pocsolyába,
hullámokat, vízköröket
vet a gyerek lába.
A hullámok elcsitulnak,
visszamosolyognak,
te is látod tükörképét
a szép mosolyodnak!

Sírjatok csak buta felhők,
nekem jó a kedvem,
a Napocska esőben is
szépen ragyog bennem.
Aztán, majd, ha kifáradtok,
felragyog az ég is,
vidám lesz az egész világ,
kiragyogok én is!


 
 
0 komment , kategória:  Versek  
Vers
  2017-10-27 18:40:18, péntek
 
  Juhász Gyula: Éjszakák

Éjszakák

Mikor a kéklő éjszakába nézek
És álmodik a vergődő világ,
Úgy érzem én, hogy minden könny és lélek,
Az éj, az asszony, álom és virág.

És régi táncok ütemére dobban
Fájó szívem és eltűnt arcokon
Méláz a lelkem és érzem titokban,
Hogy csillag, sors és lélek egy rokon.

Most valahol párizsi palotában
Anatole France virraszt együtt velem
S egy nő égő rózsával a hajában
Szívemet csókolja szerelmesen...



 
 
0 komment , kategória:  Versek  
Vers
  2017-10-27 18:30:44, péntek
 
  Juhász Gyula

MULANDÓSÁG

Hiába mondod, hogy szép a tavasz,
Az ősz sokkalta szebb nekem:
Midőn a dér megüli a mezőt
S elhervaszt mindent a bús réteken;
Midőn a dér megüli a mezőt
És zord enyészet leng a téreken.

Hiába mondod, hogy szép a tavasz,
Midőn kifeslik a nyíló virág.
Az ősz, az elmúló nyár szebb nekem,
Oh szebb nekem az őszi sárgaság.
Midőn a dér megüli a mezőket
S a réten őszi rózsák termenek
- Midőn harasztok zörgő hahotája
- Arcunkba vágja az - enyészetet!



 
 
0 komment , kategória:  Versek  
Vers
  2017-10-27 18:23:59, péntek
 
  Írta:Petőfi Sándor

Mulandóság a királyok királya.
Ez a világ az ő nagy palotája.
Sétál föl és le benne,
S nincs hely, hová ne menne,
S hová lelép, amire hág,
Minden pusztúl... körűle fekszenek
Szétszórva: eltört koronák,
Hervadt virágok, megrepedt szivek.



 
 
0 komment , kategória:  Versek  
Vers
  2017-10-27 18:00:24, péntek
 
  Kustra Ferenc
Élem az életem... 2
...az élet vonatán...

Zakatol a vonatom, immár jól megkopott, törött síneken,
Valaha elindult élettel... tarolni végzetet végeken.

A mozdony füstje krákogtat, hol fekete, hol meg fehér,
Beborít ez mindent, egy álcázó ködfelhővel felér...

Sorsom a rám szabott köntöst tartja a vállamon,
Nehogy levegyem, lépjek túl a régi álmokon,
Pedig nézem, a köntösöm alul szakadt, körbe sáros,
A zsebei meg lyukasak, gombja már nincs is, nem sármos...
Igaz, itt a vonaton nem is kell köntös,
Pullmanban a jó nagykabát nem előnyös...

Vonatablakomból másképp látom már a téli, havas kertet,
Tavasszal meg másképp érzem az illatot, mit szél idekerget.

Szemem a sok könnyezéstől már elég nyálkás,
A sorsom ezen a rozzant vonaton szálkás.
Fogsorom kivehető, csak csattog a pohárban,
Botom itt alszik összecsukva velem az ágyban.
De ha jő majd a kaszás... majd Te rám nevetsz!
Egy az életem, többet biz` el nem vehetsz.

Ezüstre festeném a holdat, szembe dicsérném én a napot,
Beadnám zálogba ezeket, előre váltanám holnapot.
Néha azt látom, hogy az ellen partizánkodik ágak között,
És ez a látvány, hogy küszöbölendő, a lelkembe költözött!

Belefúrom magam egy mély, hóviharsöprő lélegzetbe...
És ha lenne számadás... Csillag is hullana a kezembe...
Itt a gyors-lassú vonaton pengeszájjal remeg a kevélység,
Suhanásnál vagy a veszteglésnél csak vegetál a merészség.

Mi vagyok én, pitypang, mi boldogan táncol a réten a szélben?
Vagy hópehely viharos hóesésben, közvilágítás-fényben?
De a bibi ott van, hogy a fülkémben nincs is rét,
És itt nekem nincs viharos hóesés semmicskét...

Látom az ablakból, hogy elhamvadtak a virágok,
Lassan hamuvá lesz a hosszú élet... megélt korok.
Hajamat lassan befedi a dér, ami régmúltról mesél.
Lesz biztos, aki vár, és majd rám szól: öcsém, nagyon elkéstél...

Bennem a lét orgyilkos járatokat fúr és vájkál,
A vonatom is, sín nélkül is... összevissza mászkál...
Lassú nézésem elszáll, messzire, tova a távolba,
De sajnos lehet, hogy ott elsüllyedek a mély mákonyba...
Csurom izzadtság a már kiszáradt bőrű kezem,
Ha elsírom magam... ezzel karcolom a szemem...

Erdő, rét csábít, érzem az illatokat. De ki kéne szállnom...
Nem vakít el semmilyen csillag, hohó, ezt én miért nem látom?
Végül én már csak annyit kérek, adasson meg nékem,
Nagyon semmi se fájjon... nagyon nem vágyja az énem...

Elrobog a vonatom, szembe senki, nincs kivel ütközök...
De majd ha a sínpálya elfogy, és ott várnak az ütközők...!

Vonatom rozoga, szánni való,
Kevés, de volt benne valami jó!
Ha megyek, ne sírjatok, így lesz jó...






 
 
0 komment , kategória:  Versek  
Vers
  2017-10-27 17:47:42, péntek
 
  Kustra Ferenc
Élem az életem... 1
...az élet tengerén...

Élem az életem az élet tengerén...
A kicsi és nagy hullámok habos hegyén...

Lehet, hogy a tenger leges-legmélyén létezem?
Itt halak, rákok, mérges medúzák vannak velem...?

Születésemkor jó nagy, tartós szél belekapott vitorlámba,
És maga előtt behajtott a szeszélyes óceán viharába...

Lélekvesztőm erősen dülöngél álom-éltem tengerén,
Sodródik a Dél és Északi sarkok láthatatlan tengelyén.
A lenyugvó aranymosolyú, bíbornapsugarak mosolyán
Már csak vegetálok a nagy és folyton csak hideg víz-nyoszolyán...
Nézem, merev formák a hullámok, majd mint diaképek.
Vizesek, habosak, nagy hegyek-völgyek! Tán ezek szépek?

Kicsike vízcsepp vagyok a lét tengerében.
Pici vízcsepp vagyok óceánom vízében!
Mily` nagy vagy, mindent beborítasz, Te óceán,
Milyen nagy vagy, veled vagyok a lét határán...

Itt a ködpára a víz fölött, hömpölyög, mint áttetsző selyem,
És időnként látom, hogy a hullámzó tenger nekem lételem...
Egy hajón élet, ráadásul a sajátomon, itt nincs virág,
És nincsen itten zöld rét, hol meglehetne az örök szabadság...

Itt villámlik, zeng, én a fedélzeten, a hajóm meg alatta,
És vihar istene miért gerjedt folyvást nem szűnő haragra!

Óceán! Vitorlámba szél kapaszkodik, hajóm megy előre!
Ha vizeddel segítenél, akkor haladnék egyről kettőre!
Én csak ücsörgök a fedélzetemen, látom, a világ ragyog!
Szabadnak érzem magamat, de érzékcsalódás, mert nem vagyok.

Ruhámat langy és só, nedves fuvallat úgy lengeti,
Hajszálaimon a szél a tavasz dalát pengeti...
Nem vakít el semmi és bár meresztem a szemem, megtudhatnám?
Nem látom a csillagokat! Hogy láthatnám, ha felhő borul rám...

Vetettem én sok magot fedélközbe,
De nincs mese, engem sós víz vesz körbe...
Ha fent vagyok a hajóhídon, a halak, lám, mit sem sejtenek,
De ha korlátnál állok, a hullámtarajok táncra perdülnek...

Messze a parttól, hideg, viharos, tenger-párás szélben nincs halk hang...
Csak támad, majd lesodor a fedélzetről... élvezkedik a bitang!
A szeszélyes vihar csak dühöng, szele megállíthatatlan...
Nap meg rám süt, éget, perzsel, vakít, árnyéka láthatatlan.

Állandóan hallom, lékem van, csobog befelé a víz!
Szivattyúim folyvást dolgoznak, ez nem játék, mint a kvíz!
Csak marad a kérdés, hogyan legyen tovább... ezen agyalok...
Nevetek, hallik... ezen még a befolyó víz is fanyalog?!

A lelkem árva, mint egy kivert Lenin-lelenc gyerek,
Oly`, mint egy ablak, ami körül nincsenek keretek...

Élem én bugyuta, kicsi, semmit nem mondó életem,
És mert jól nevelt vagyok... azt hittem, ez kell, így jó nekem...

Te élet-óceánom, miért vagy ilyen velem?
Miért nem lelem a hullámaidon a helyem?
Te élet-óceánom, szép a vized és nem én szennyezem,
Jó lenne csak élni a sima víztükrödön! Ezt kérhetem?

Senkinek nem lehet hinni, csak önmagamban kell bízni,
Szemből fúj felém a szél. Rajta kéne messze repülni...
Könnyeket nem záporoztathatom végtelenül és a kínig,
És ezért a képzeletem szárnyán szállok a más világomig...

Egyszer bizony el kell menni, de akkor itten ne sírjon senki,
Magatokban emlékezzetek, volt itt egy öreg matróz... senki.
Ez majd akkor segít nekem óceán homályába merülni...
Kár, hogy nem fogom megtudni, fognak-e majd a tengerek sírni?



 
 
0 komment , kategória:  Versek  
Szép estét kívánok mindenkinek!
  2017-10-27 17:36:55, péntek
 
  Változnak az évszakok, változik a nappal, helyet cserél az éjszakával, peregnek a percek , órák, telnek az éveink, a kisgyermekből agg öreg ember lesz.
Mivel egyek vagyunk a természettel ezek a folyamatok bennünk is hasonlóképpen zajlanak. Nemcsak testi, de lelki szinten is.
Minden évszaknak meg van a maga egyéni üzenete,amely segít saját lelkiségünk, életünk problémáinak megértésében, feldolgozásában.
Életem fontos eseményei, lelki állomásai kötődnek az őszi hónapokhoz.
Az ősz segített ráhangolódnom az események feldolgozására. Szomorú volt a természet és szomorú a szívem is. Együtt sírtam az esővel s a köd az én szívemet is belepte nemcsak a körülöttem lévő világot. Elvonultam magányomban, behúzódtam egy kis meleg fészekbe és a múlt emlékein gondolkodtam. Kerestem a törvényszerűségeket és összegyűjtöttem a múltamból mindazt, amiből a jövőmet elkezdhettem építeni. A belső hit megerősödése egyre jobban megvilágította bennem, hogy minden történésnek helye és ideje van az életemben és rájöttem, minden engem szolgál, hogy önmagamat, a bennem élő Isteni részt felfedezzem és kibontakoztathassam.
És nem csak a szomorú, fájdalmas, de az örömteli, új események, élmények is meglátogattak ősz idején.



 
 
0 komment , kategória:  Szép írások  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 8 
2017.09 2017. Október 2017.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 277 db bejegyzés
e év: 2711 db bejegyzés
Összes: 16278 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 214
  • e Hét: 6204
  • e Hónap: 23342
  • e Év: 576648
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.