Regisztráció  Belépés
lambert.blog.xfree.hu
Bár úgy tűnik ma, mintha csak a hamisak, a gazok és gonoszok számára gyümölcsözne az élet; ne irigyeld őket! Összeomlik alattuk a csalásra épült világ. A jövend... Magyar Anya
2006.07.04
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
Geoffrey Hodson: A halál kapuján át
  2017-11-01 23:26:49, szerda
 
  Üzenet a gyászolóknak

ELŐSZÓ


A gyász által okozott fájdalom először oly nagy lehet, hogy mind a szív, mind az elme bezárkózik mindenfajta gyógyulás és minden fény elől. Úgy látszik, az, hogy a halál végleges, visszavonhatatlan veszteséget okoz, olyan ítéletnek tűnik, amelynél nincs helye fellebbezésnek.
Ez a könyv elsősorban azért íródott, hogy vigaszt és a teozófia tanításainak világosságát hozza el azoknak, akiket ilyen gyász ért, és tájékoztatást nyújtson azoknak, akik keresik a tudást az emberről, még pontosabban a halál utáni életéről.
A teozófia azt állítja, hogy mivel az ember szelleme halhatatlan, csak a teste hal meg. Lényegi természetükben, abban, hogy képesek megérteni és szeretni, az élet iránti érdeklődésükben, jellembeli és emberi sajátosságaikban az eltávozottak nem haltak meg. A jól ismert és nagyon szeretett emberi lény tovább él a testi halál után. Csak átmegy egy másik világba, valamennyire távolabb ettől, ez igaz, de még mindig egészen közel van. Az elválás nem visszavonhatatlan; akik szeretik egymást, és akiket a halál elválasztott egymástól, ismét találkozni fognak.
A teozófia elmondja, hová távoztak az elhunytak, milyen körülmények között léteznek most, és hogyan történik az újbóli találkozás. Világosan és pontosan válaszol a szomorkodó szív minden kérdésére. Nem homályos tantételeket ajánl, sem pusztán szentírási szövegeket, nem szólít fel vak hitre, mivel tanításai évszázadokon át tudományosan folytatott kutatáson alapulnak, amelynek eredményeit képzett bölcsek egymást követő nemzedékei ellenőrizték, és újból ellenőrizték.


TARTALOM

I. Kutatási módok
II. A haldoklás folyamata
III. A halál utáni első tapasztalatok
IV. Különféle tevékenységek a halál után
V. Az egymást szeretők újra találkozása
VI. Az öngyilkosság
VII. A tisztítótűz
VIII. A katona a halál után
IX. A gyermek a halál után
X. Hogyan készüljünk a halálra
XI. A lélek hét öltözéke
XII. Filozófusok, költők és a halál utáni élet


A TELJES TANULMÁNY AZ ALÁBBI LINKEN OLVASHATÓ EL:


Link







Szerkesztett képemet itt nagyobb méretben is megtekinthetik: Link
 
 
0 komment , kategória:  Tanulmányok  
Mihályfalvi János videói Halottak Napjára
  2017-11-01 23:15:28, szerda
 
  ELTÁVOZOTT SZERETTEINKÉRT - LELKÜNKBŐL - EDDA - MIHI - 2017


Link


ÉDESAPÁMRA EMLÉKEZEK! - NEM LÁTLAK ÉN TÖBBÉ - MIHI - 2017


Link


HALOTTAK NAPJÁN - ISMERETLEN KÖLTŐ - MIHI - 2017


Link


Mihi eddig megjelent videói a YouTube-on :


Link







 
 
0 komment , kategória:  MIHÁLYFALVI JÁNOS, MIHI  
Vince atya az utolsó pálos, kitálal a rejtett interjún!
  2017-11-01 22:59:29, szerda
 
  Vince atya az utolsó pálos, kitálal a rejtett interjún! 7 napig lesz fenn!


Link


Nem biztos, hogy természetes halál által halt meg szegény.




 
 
0 komment , kategória:  Videók Hungarian History2  
Halottak Napja, vagy Ősök Napja?
  2017-11-01 22:52:01, szerda
 
  November első napjaiban megrohamozzák az emberek a temetőket. Csakhogy ott nem sokan laknak. Az ősök elsősorban a szívünkben élnek. A mai, eltorzult világban nagyon kevesen ismerik a magyar népek és törzsek eredeti hagyományait, amelyek az elődökre, ősökre vonatkoznak.





Következzék most egy leírás ezekről, amely írásban már sok-sok éve nem jelent meg. Ugyanis az erről szóló írásokat először a Habsburgok, majd a kommunisták megsemmisítették, leginkább elégették vagy összetörték. Az igazi történelemkutatók eredményei pedig csak kevesekhez jutnak el.

A Mindenszentek a katolikus egyház ünnepe, amit az eredetileg Ősök (Emlék)Napja helyett vezettek be. Rengeteg eredeti ünnepet emelt át a zsidó-keresztény egyház a néphagyományokból, ezzel is kisebbítve azok valódi szerepét.

A rabszolgának kiszemelt népek városba kényszerítésének köszönhetjük a legtöbb hagyományunk eltűnését. Egy panelházban semmiféle lehetőség nincs átélni azt, amit apáinktól, anyáinktól tanultunk. A kapcsolat teljesen és tökéletesen megszakadt a Természettel. Anélkül pedig az ősökkel is megszakadt a kapcsolat. Ugyanennek az eredménye az is, hogy a közismerten harcos magyar nép egy plázázó, semmire sem alkalmas, a végletekig sanyargatható masszává lett. A néhány kivételtől eltekintve, akik mára már felébredtek. De az ősi hagyományokat közülük sem mindenki ismeri.

Régen nagy becsben tartották a kalendáriumokat. Még annak ellenére is, hogy már az 1970-es években sem tartalmaztak semmi lényeges információt. A kalendáriumok eredetileg tartalmazták minden napra a szokásokat, és a jóslatokat is. Sajnos írásos kalendárium egyetlen sem maradt fenn. A XIV-XV. századból származó kalendáriumokat ugyanis Kun(Kohn) Béla, majd Rákosi és Kádár legényei elégették. Sok más - a hagyományaink szempontjából lényeges - írásos dokumentummal együtt. A rovással lejegyzett hagyományokat pedig összetörték, és ha éghető volt, akkor azokat is elégették.

A kalendáriumok leírják, hogy hogyan kell emlékezni az elődeinkre. Akiknek sokat köszönhetünk, többek között azt, hogy megtartották számunkra ezt a földet. Amit mi - hiába is akarnánk kisebbíteni vétkünket - kiárusítottunk. Az mindegy, hogy ki tette, aki hallgatott és nem emelte fel a szavát - és ami a lényeg: fegyverét - ellene, ő ugyanolyan vétkes.

A hagyomány szerint - amit ma már csak néhány tudó ismer - ünnepi ebéddel kezdődött az Ősök Napja. Némelyik vidéken viszont már a hajnalt is együtt köszöntötték elődeikkel az ott élő népek, törzsek. Megint mások már az előző nap estéjén ünnepélyes keretek között elkészítették és felállították az ősök emlékére az oltárt. Amit azért nevezünk így, mert a jelenlegi ismereteink szerint leginkább egy oltárhoz hasonlít. Az oltárra tettek az előző év terméseiből egy válogatást, mégpedig a második legjobbat, az első ugyanis az istenpárt illette. Persze sok különbség nem volt az első és a második minőség között. Az így felhalmozott finomságok nem vesztek kárba, ugyanis a hagyomány szerint azokat közösen elfogyasztották. Meghívták az asztalhoz a Teremtőt a különféle termény-ünnepeken, az Ősök Napján viszont a családból eltávozottakat invitálták meg. Mindig terítettek is nekik, külön terítékkel.

Az első-, másod-, harmad- és negyedfokú elődöknek (dédszülőkig) tettek terítéket, bár egyes vidékeken csak addig, amíg élt valaki olyan a családból, aki találkozott velük és emlékezett is rájuk. Ahol ebédnél kezdték az emlékezést, ott annak alkalmával sorolták fel őket először, ahol már előző este emlékeztek rájuk, ott már előző napon is megtették. Ugyanis a magyar népek hagyománya szerint (ami ebből a szempontból azonos sok más kultúra hagyományával) az ünnepnap az előző nap napnyugtától kezdődik, és az ünnepnap utáni napkeltéig tart. Ez az időtartam nagyon sok másban is megnyilvánul, például a böjtnapokat is így számolták, de nagyon sok más jeles napot is.

Mária Terézia utasítására kezdték meg eltörölni a hagyomány ezen elemét, és a Habsburgok tőle kezdve intenzíven, minden eszközzel és módszerrel igyekeztek kiirtani a nemzet tudatából. Utódaik, a cionista-kommunisták pedig a még megmaradt információkat igyekeztek kitörölni az emberek agyából. Mivel a nemzetrontók nem értek fel az igazi Tudókkal, ezért ez nem sikerült nekik. Szerencsére még sok más sem, bár a Tudók nem írják le ma sem az ismeretanyagukat, hiszen annak egy része csak szóban adható át. Viszont nagyon kevesen vannak, akik tanítványnak jelentkeznek, hogy majd rajtuk keresztül továbbadják a Tudást, ezért jelenleg úgy látszik, hogy a lényege - ami a különféle eljárásokat pontosan leírja - el fog veszni. A hagyományőrzők nagyobb része csupán a módszerekre-eszközökre és azok használatára kíváncsi, a hozzájuk járó tudnivalókra nem.

Az Ősök Napja az enyészet havának (november) első napján kezdődött, de csak azoknál, akik a teljes rituálét elvégezték. A javasok szerint azért, mert a hónap első napján nem volt szabad állandósult dolgokkal foglalkozni, mert az kihatott az egész havi teljesítményre. A (munka)nap addig tartott, amíg a sötétség beállt, ugyanis a sötét már egy köztes időszaknak számított, amikor az ember már kevéssé foglalkozik a ,,világi" dolgokkal. Ekkor nyitottabbá válik a nem fizikai lét felé is.

Először kitakarították a házat, előkészültek a vacsorához és a terítéshez. Ezt még világosban elvégezték, és úgy várták, hogy besötétedjen. Miközben lement a Nap, a család tagjai megtisztálkodtak, majd ünneplő ruhába öltöztek. Amikor a család felállította az emlékező oltárt és megszólították sorban az ősöket, akkor mindenkiről elmondták azt, amire emlékeztek róla, és ahogyan emlékeztek rá. Ezután megtisztálkodtak, ami általában arc- és kézmosást jelentett. Így, tisztán fogtak hozzá, hogy összegyűjtsék a közös ősök - a hősök - emlékére állított oltárhoz szükséges dolgokat. Az általában a külön erre a célra készített vagy vásárolt mécsesek megtöltését jelentette, amelyeket korábban - még napvilágnál - megtisztítottak, és egyes vidékeken meg is szentelték - ahogy a mai fogalmaink szerint nevezni lehetne azt az eljárást. Egyes vidékeken gyertyát is áldoztak az ősök szellemének.

A mécsesek megtöltését a fáklyák elkészítése követte. A fáklyákat a családi tűzhelyből kivett parázsra rakott, direkt erre a célra félretett fával élesztett tűzön gyújtották meg. A fákat meghatározott sorrendben rakták a parázsra, a sorrend a Tudók egyik le nem írható titka, ugyanis a sorrend segítségével sok mást is el lehet érni. A tüzet valamilyen agyag-vagy fémedényben élesztették. Viszonylag nagy tűz volt, és hagyták teljesen leégni, mert a hamuját félretették és akkor használták fel, amikor az ősök segítségét kérték, vagy a figyelmükbe ajánlottak valakit vagy valamit.

A fáklyák meggyújtása után - ami este 7 órakor volt szokásban - elmentek az ősök emlékére emelt emlékműhöz, vagy ha az nem volt, akkor a Boldogasszonynak (Anyaistennek) emelt emlékhelyhez, és a fáklyákat leszúrták a földbe. Ha nagy tudású táltos vagy más Tudó volt a körükben, akkor általa előzőleg felrajzolt alakzatot alakítottak ki a fáklyákkal. Ezután énekszóra és ritmushangszerekre (vagy tapsra, lábdobogásra) táncoltak. Először a lányok, aztán a legények. Végül a közös tánc következett, amiben már a házasok is részt vettek. Először gyors táncot jártak, de a végére egészen lelassultak.

Fél kilencre be kellett fejezni minden hangoskodást, mert akkor jöttek el az emlékezés percei, amelynek során az ősök - néha mindenki által érezhetően, én nagy ritkán valamennyire láthatóan is - megérkeztek közéjük. A tánc szerepe a szellemi világ tagjainak viszonylagos fizikai megjelenéséhez szükséges energia átadása volt, ezért tudtak érzékelhetően megjelenni az eltávozottak. Ebben a félórában egyfajta közös, vezetett meditáció zajlott. Ezután mindenki meghívta a saját ősét az asztalához (akinek kihalt a közvetlen családja, az szabadon csatlakozhatott bárkihez, aki valamilyen fokon rokona volt), és hazaindultak vacsorázni. Tehát a ,,megidézték az ősök szellemét" nem csak amolyan szólás-mondás volt, hanem valóban megtörtént dolog.

Kötött szabályai voltak a vacsorán elfogyasztott ételeknek. Először nyerset ettek, ez bármiféle zöldséget és gyümölcsöt jelenthetett, amik lehettek akár savanyítottak is. Ezután egy pohárka pálinkát ittak egyes vidékeken, máshol bort vagy valamilyen erjesztett italt. Néhol viszont savanyú tejet. A főtt ételek sorát levessel kezdték, majd sült következett. Ahol nem volt hús - néha előfordult -, ott kását ettek. Ezután következett a lepény, ami egyben a vacsora utolsó éltele is volt.

A vacsora befejeztével egyetlen pohár (kupa) italt ittak, amit az ősök emlékére ürítettek. Ez általában bor volt, mégpedig vörösbor. A bornak csak a felét volt szabad meginni, a másik felét a padlóra kellett önteni. Ahol nem döngölt padló volt - tehát nem tudta beinni a bort -, ott a bejárat elé öntötték a földre. Reggelig arra területre nem volt szabad rálépni, mint ahogy a házban sem volt szabad arra a területre lépni, ahová a bort öntötték. Ezt a szokást az utolsó pohárral a halotti toron is kötelező volt megtartani. Ugyanis így lehetett a borban lakozó élet segítségével - a bor élő ,,anyag" - kapcsolatban maradni az eltávozottakkal. Persze több szállal kapcsolódunk hozzájuk, de az ,,emlékezés pohara" ezek közül az egyik legjelentősebb. Amikor még nem ismerték a bort, akkor tiszta, friss forrásvízzel cselekedték mindezt. Abból a forrásból az emlékezés előtt és után három napig nem volt szabad meríteni a család tagjainak. Némely vidékeken az ital első fele járt az ősöknek.

A vacsora lassan, csendben zajlott, vagyis nem beszélgettek hangosan, és nem is viháncoltak. Végig érezték az ősök jelenlétét, és e különleges alkalom (egy évben csak kétszer fordult elő) nagy megtisztelés volt az élők és az eltávozottak számára is. Énekelni szabad volt - sőt egyes vidékeken kötelező is -, de csak a hallgató nótákat.

Evés után mindenki tiszta vízben megmosta az arcát és a kezét, majd a vizet eltették, hogy tavasszal ezzel locsolják meg először az elültetett palántákat. A halottakat mindig vágott virággal tisztelték meg, amit a sírhantjukra, síremlékükre helyeztek. Ugyanis a vágott virág néhány órán belül haldokolni kezd a levágása után. (Ha vízbe teszik, azzal a haldoklást hosszabbítják meg, aminek a virág nem örül, és nemhogy nincs haszna, hanem kifejezetten káros.) A haldoklása közben a virág eltávozó életenergiája a nép hite szerint táplálja az elhunytat, erőt ad neki, legyen bárhol, bármelyik világban. (Ez azt jelenti, hogy ha valaki már újra leszületett valahova - a magyarok régi hite szerint nem csak a Földre lehet születni, hanem más bolygókra is, akár a Naprendszeren kívülre is - akkor is lehet neki így erőt adni. Köszönetképpen azért, amit a családért tett.) Ezt a hagyományt értelmezték félre a középkorban az angol és a francia ,,művelt" nemesek és uralkodók, de leginkább az udvartartásuk. Ugyanis akkortól fogva adtak letépett vagy levágott virágot a nőknek. Ez akkor történt, amikor eleve reménytelen volt a szerelem. Az érzelmek halálraítéltségét fejezték ki vele. A tudatlan udvaroncok jópofa dolognak tartották - anélkül hogy ismerték volna ez értelmét és a hatását -, és elterjesztették egész Európában, ami nagy hiba volt. Évezredekkel korábban Ázsiában is szokásban volt a vágott virág egy ideig, de aztán rájöttek a tapasztalataik alapján, hogy nem jó ötlet. Az egyiptomi kultúra virágzásának végén ott is szokásban volt, és ők is rájöttek, hogy nem jó ötlet. Buta dolog vágott virágot adni egy élőnek.

A mécsesek, gyertyák, fáklyák, tüzek gyújtása arra szolgál, hogy világítást biztosítson a szellemvilágban élőnek. Azt ugyanis kevés hagyományból lehet kihámozni, hogy a fizikai lét után nem egyenesen megy a lélek a kapuhoz, hanem egy olyan ,,területen" kell először átmennie, ahol sötét van, és nem könnyű a terep. Talán egy sűrű, bokros, hideg, nedves erdőhöz lehetne hasonlítani, ahol a nedvesség még ragad is. Erről nem szoktak említést tenni a túlvilágról szóló leírások, mert aki ott átmegy, ő nem büszke arra, ami ott történik. Ugyanis ott kezdődik a számla kiegyenlítése. A fizikai létben megcselekedett dolgokért egy időt mindenki eltölt ott, még a szent életű remeték is, hiszen ők sem annak születtek. Ez a tér teli van mindenféle lénnyel, a legocsmányabbtól a legrémisztőbbig mindenfélével. Itt belefutni a sötétben egy rusnyaság karjaiba nem lehet kellemes.

Akinek halálközeli élménye van, ő szinte azonnal a szellemlét kapujához kerül, és ezt az átmeneti részt nem is látja, bár volt már rá példa. A fizikai világhoz ez van legközelebb, viszont amikor az ősökre emlékezünk, akkor nekik nem kell megállniuk itt amikor hívásunkra eljönnek hozzánk. De át kell kelniük a területen. A különféle fények meggyújtásával az útjukat segítjük. A haláluk után közvetlenül úgy, hogy fényeket gyújtunk nekik a fizikai világban, amikor pedig jönnek, akkor az utat világítjuk meg nekik. Ugyanis a túloldalról a fények is másként látszanak, de a lényegük nem veszik el.

A vágott virágból az Ősök Napjára koszorúkat is fontak. Ezeket a virágokat hagyni kellett megszáradni. (Többek között ezért sem tették vízbe őket.) A temetés után a sírokon megszáradt virágokkal, koszorúkkal együtt egy halomba rakták a fáklyákból megmaradt el nem égett fáklyanyeleket, fáklyamaradványokat is, majd az egészet meggyújtották. A hamut a parlagon hagyott földeken szórták szét.

Az Ősök Napján mindenkinek ágyba kellett lennie éjfélre, sőt ajánlatos volt el is aludni. Ugyanis nagyon sokak léptek kapcsolatba álmukban szeretteikkel. Ezen az éjszakán az is előfordult - viszonylag gyakran - hogy a szülők a már felnőtt gyermekük álmát vigyázták egész éjszaka. Aki ezen az éjen felkelt, ő gyakran beszámolt arról, hogy tisztán érzékelhető volt a jelenlétük. Az elődök ezen az éjjelen álmok segítségével adták át tudásuknak azon részét, amit nem lehetett szavakkal elmondani. Ugyanis az érzékeléssel kapcsolatos dolgokat nem lehet pontosan leírni szavakkal. Az ízeket, illatokat, szagokat, tapintással érezhető dolgokat, a hőmérséklettel kapcsolatos dolgokat csak ezen a módon lehet átadni. A Tudóknak van erre még más módszerük is, de a túlvilágról idelátogatók számára csak ez az egy módszer használható.

Az elődök átadták azokat az ismereteiket is, amiket életükben nem tudtak átadni. Vagy azért mert nem volt kinek, vagy azért, mert nem volt alkalmuk rá. Másnap napkelte előtt egy órával fel kellett éleszteni a tüzet, hogy fénye világítson a hazatérőknek. Gyakran előfordult, hogy ha vizet tettek a tűzhelyre forrni, akkor a szellemlények beleálltak a gőzbe, és többé-kevésbé láthatóvá váltak. Így búcsút inthettek az itt maradottaknak.

Ez a szokásleírás saját gyűjtés, évtizedek alatt kaptam meg az egyes elemeit a Tudóktól. Egységbe rendezni is Tudók segítettek, valamint a hagyomány egyes elemeit és azok okait megérteni is. A különféle események dátumához minden nemzetnél kötődnek emléknapok, amelyek némelyikén a hősökre, az előttünk élt ősökre emlékezünk. Akkor is a fentihez sokban hasonló eljárást ír elő az ősi hagyomány, bár a tánc egészen más formában zajlik ilyen alkalomkor.

Mindezeket az élményeket azok még átélhetik, akik ismerik és gyakorolják az elődök emlékezetének tiszta hagyományát. Ez a városi ember esetében ki van zárva, és a ,,keresztény" egyházak dúlásának köszönhetően falun sem lehet már látni ilyet, csak elvétve. Ezért is kényszerítették be az embereket városokba, és ezért is verték szét a családokat - mára már szinte teljesen -, hogy ne tudjuk közvetlenül átvenni őseink tudását, ne tudjuk segítségüket kérni és elfogadni. Ugyanis a lenyomatuk - ezt úgy mondják az irodalomban: a lábuk nyoma - itt marad, és szülessenek később bármilyen formában, itt akkor is hatni tudnak azon keresztül. De csak akkor, ha hívjuk és kérjük őket. Úgy, ahogy a hagyomány előírja. Mert csak úgy lehetséges.


Forrás: Link




 
 
0 komment , kategória:  Őshitünk+KovácsKálmánné írásai  
Évszázadokon keresztül élt az ősmagyar temetkezési szokás
  2017-11-01 22:40:57, szerda
 
  Link

Az ókorban a fáraókkal együtt temették el kedves tárgyaikat és szolgáikat, és a hazatérő magyarokat is lovukkal, fegyvereikkel együtt hantolták el. Évszázadokon keresztül belecsempészték a koporsóba az elhunyt legkedvesebb tárgyait, de olyan is előfordult, hogy kedvenc ételét készítették oda, vagy kedvenc italával locsolták meg a sírhalmot.

A koporsó használata nem minden kultúrában volt elfogadott - írja az egyik katolikus hetilap. Sok helyen már évezredek óta hamvasztják a testet, ám a dél-itáliai kapucinusok egy egészen félelmetes szokást követtek a középkorban és még a barokkban is. Az elhunyt szerzetest nem fektették koporsóba, hanem odaállították a templomi oltár elé, és abroncsokkal rögzítették a testet. Mivel a levegő arrafelé igen száraz, nem bomlás következett be, hanem mumifikálódás.

Dél-Itália más területein is ma már sírgyalázásnak nevezhető szokásokat tartottak be. Időről időre kihantolták a maradványokat, és a csontokból a templomkerítésen belül különféle díszeket, csillárokat készítettek.

Manapság halottak napján és az év más szakaszaiban is a sírokra virágot teszünk, ezzel emlékezünk az elhunytra. Ám ez sem volt mindig így. A második században a keresztények nem virágot, hanem mécsest vagy fáklyákat helyeztek el a sír körül, ezzel is jelezve, hogy a lélek halhatatlan, és hiszik a test feltámadását.

Az ókorban a fáraókkal együtt temették el kedves tárgyaikat és szolgáikat, és a hazatérő magyarokat is lovukkal, fegyvereikkel együtt hantolták el. Később a keresztény egyház a lovas temetéseket betiltotta, hiszen hitük szerint a porhüvelynek nincs szüksége semmire. Ezt a tiltást sok vidéken nem tudták elfogadni, és még évszázadokig belecsempészték a koporsóba az elhunyt legkedvesebb tárgyait, de olyan is előfordult, hogy kedvenc ételét készítették oda, vagy kedvenc italával locsolták meg a sírhalmot.

A temetkezési szokások minden kultúrában és időszakban mások, ám egy közös bennük: az, hogy az ember nem feledkezhet meg őseiről, elődeiről, mindarról, amit hozzátartozóitól kapott.



Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  Ünnepnapokra  
Honnan ered a mindenszentek ünnepe?
  2017-11-01 22:35:41, szerda
 
 



November 1-je mindenszentek ünnepe, november 2-a a halottak napja a keresztény világban. Mindenszentek (latinul: festum omnium sanctorum) a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestánsok az elhunytakról emlékeznek meg ilyenkor. A halottak napja fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való általános megemlékezéssé.

A 4. században mindenszentek ünnepét a pünkösd utáni első vasárnap ülték meg, az ortodox keresztény egyház ma is ekkor tartja.

A kezdetben az összes keresztény vértanúra, később ,,minden tökéletes igazra" emlékező ünnep a 8. században tevődött át november 1-ére, egy kelta ünnep időpontjára. (A mindenszenteket megelőző naphoz kapcsolódik halloween, az All Hallows Eve kifejezésből származó elnevezés magyarul annyit tesz: mindenszentek éjszakája. Ez a kóbor lelkek, a kelták halotti istenének éjszakája.)

Jámbor Lajos frank császár 835-ben IV. Gergely pápa engedélyével már hivatalosan is elismerte az új ünnepet, amikor a tisztítótűzben megtisztult, már a mennyekbe jutott üdvözültekre emlékeznek.

Általános szokás, hogy mindenszentek napján rendbe teszik, virággal díszítik a sírokat, amelyeken gyertyát gyújtanak a halottak üdvéért. A gyertya fénye az örök világosságot jelképezi, a katolikus egyház szertartása szerint a ,,temetők nagy keresztjénél" ma is elimádkozzák mindenszentek litániáját, és megáldják az új síremlékeket.





Magyarország egyes vidékein ezen a napon harangoztattak a család halottjaiért, máshol ételt ajándékoztak a szegényeknek. Sokan úgy tartották, hogy a halottak ezen az éjszakán kikelnek a sírból, ezért a családi lakomán nekik is terítettek, és minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy eligazodjanak a házban. Egyes falvakban ezen a napon választották meg a bírót, fogadták fel a cselédeket.

Mindenszentek Magyarországon 2000 óta, fél évszázad után ismét munkaszüneti nap. Az ünnep 2013-tól újra kötelező egyházi ünnep, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a katolikus hívők számára kötelező a szentmisén való részvétel. A november 2-i halottak napja jóval későbbi eredetű: Szent Odilo clunyi apát 998-ban vezette be emléknapként a clunyi bencés apátság alá tartozó bencésházakban. Hamarosan a renden kívül is megülték, és a 14. század elejétől a katolikus egyház egésze átvette.

A megemlékezés a halottakról, elhunyt szeretteinkről, az értük való közbenjárás a purgatórium (tisztítóhely) katolikus hittételén alapul. Azoknak, akik Isten kegyelmében hunytak el, de törlesztendő bűn- és büntetésteher van még lelkükön, Isten színe előtt meg kell tisztulniuk. Lelkileg nagy vigasztalás a hátramaradottaknak, hogy imával, vezekléssel, szentmisével tehetnek valamit elköltözött szeretteikért.





E napon gyertyákat, mécseseket gyújtunk elhunyt szeretteink emlékére. A szokáshoz kapcsolódó népi hiedelem szerint ennek az a célja, hogy a ,,véletlenül kiszabadult lelkek" visszataláljanak sírjukba, ne kísértsenek, ne nyugtalanítsák az élőket.

Azért kell megszépíteni ilyenkor a sírokat, hogy a halottak szívesen maradjanak lakhelyükben. A bukovinai magyarok - ahogy más kultúrákban is szokásos - még ennivalót is vittek ilyenkor a temetőbe.


Forrás: Link




 
 
0 komment , kategória:  Ünnepnapokra  
Pisch Ferenc: Mindenszentek ünnepén
  2017-11-01 00:43:27, szerda
 
  Pisch Ferenc: Mindenszentek ünnepén

Mindenszentek ünnepén,
Ragyogjon a gyertyafény.
Fényárban úszik a temető,
A szemekből szomorúság tör elő.

Jertek vértanúk, s szentek,
A mécsesek értetek égettetnek.
A fény beragyogja a földet,
Megtalál minden eltávozott lelket.

A világban fény árasztja el temetőket,
A sötét éjszakában már messziről látni őket.
A fényáradat egy közös képet alkot,
Szépsége rabul ejtő, és egységet alkot.

Örvendjünk, s imádkozzunk alázatos hittel,
És értünk is ég majd a fény szeretettel.
Mert ez a lélek fénye, ebben van remény,
A szeretet és lélek! Értük égjen a gyertyafény.







Szerkesztett képemet itt nagyobb méretben is megtekinthetik: Link
 
 
0 komment , kategória:  Ünnepnapokra  
A halál, mint szellemi születés (Kapcsolat az elhunytakkal)
  2017-11-01 00:27:46, szerda
 
  A teremtett létben egyedül az ember van abban a kiemelt helyzetben, hogy megtapasztalhatja a halált, átélhet valamit, amit halálnak nevezünk. Ez az emberek világának kiváltsága. A halál megértéséhez tekintsünk először az ember négyes felépítésére! A legdurvább test a fizikai, az anyagi test, ennél valamivel finomabb az étertest, az élettest. Az étertest nagyon fontos a halál szempontjából. Minden, ami él, éteri testtel rendelkezik. Az ember életerőktől, életenergiáktól duzzadó étertesttel születik, s ahogy öregszik, és közeledik a halál felé, úgy lesz ez az étertest egyre energiaszegényebb. Amikor a halál bekövetkezik, az éteri burok, ami odáig a fizikai testet éltette, elhagyja azt.

A szellemtudományi megközelítés szerint halálnak nevezhetjük azt az állapotot, amikor a szellem és a fizikai test kapcsolata végleg megszakad. Az ember egy olyan létező, akiről azt mondhatnánk, hogy egy testet öltött szellemi lény. Amikor az ember esténként lefekszik, akkor a szellem átmenetileg kilép a fizikai testből, de mégis egyfajta összeköttetés marad közöttük. Ezt az összeköttetést bizonyos szellemi tanításokban ezüstszálnak, ezüstfonálnak hívják, amelynek mentén a szellem visszatalál a fizikai testbe. Amikor esténként lefekszünk, és a szellem kilép a fizikai testből, abban az esetben is történik egyfajta szétválás, de ez nem végleges, reggel visszajön a szellem - optimális esetben - és az ember felébred. Ezért mondják az alvást a halál kistestvérének, vagy nevezik az elalvást kis halálnak is, ugyanis nagyon hasonló dolgon megyünk át minden egyes este, amikor lefekszünk, ahhoz, mint amikor meghalunk.

Ezen az élményen csak az ember megy keresztül, hiszen az ember alatti létezők - az állatvilág, a növényvilág és az ásványvilág - nem rendelkeznek egyedi szellemmel. A szellemi tanítások náluk csoportszellemről beszélnek. Hiába hasonlít például egy állat halála külsőleg egy ember halálához, szellemi szempontból teljesen más folyamatok zajlanak le. Míg, ha megvizsgáljuk az ember fölötti létezőket, tehát az angyalok, arkangyalok, és egyéb lények világát, azt tapasztaljuk, hogy ők nem rendelkeznek fizikai testtel. Ezért nem élhetik át a fizikai test és a szellem szétválását. Ha úgy határozzuk meg az ember halálát, hogy ez a fizikai testnek és az egyéni szellemnek, ami odáig abban a fizikai testben élt, a végleges szétválása, ezen az élményen csak az emberek mehetnek át, mert az ember alatti létezők egyéni szellemmel, az ember feletti létezők pedig fizikai testtel nem rendelkeznek.

Ha visszamegyünk az időben pár ezer évet, a régi kultúrákban a szellem halhatatlanságába vetett hit alapigazságnak számított. Egyértelmű volt az emberek számára, hogy ők átmenetileg vannak fizikai testben. Ahogy telt, múlt az idő, és a szellemek egyre jobban belemélyedtek a fizikai testbe, ez a tudás, ez a bölcsesség elveszett. Egyre inkább csak a különféle szellemi vezetők és papok ismerték. Az elmúlt pár száz évben pedig eljutott odáig az emberiség, hogy szinte teljesen elveszett a szellem halhatatlanságáról szóló tudás. Ezzel együtt megjelent a haláltól való félelem, s az ember halhatatlanságának tagadása. Kialakult az a képzet, hogy az ember a halállal megsemmisül. Ezzel a képzettel a különféle vallások, szellemi utak, beavatási iskolák mindig is harcoltak. A vallások tanították a halál utáni létet, arról is tanítottak, hogy mi történik az emberrel a halála után. Az egyes beavatási utakon és szellemi iskolákban pedig meg is tapasztalhatta a tanítvány a beavatás révén, hogy mi történik a halál után. A beavatás által - ami nagyon sok misztériumiskolában alapvető folyamat volt - az ember még életében képes abba a világba áttekinteni, ahová majd a halála után kerül. Azok az emberek, akik átmentek a beavatáson, megtapasztalták azt a világot, ahová halála után kerül az ember.

A XII-XIII. század körül kezdett kialakulni az a nézet, hogy a halál az életfolyamat végét jelenti. Ez az a korszak, amikor kezd egyre inkább elveszni a halhatatlanság tudata. Ez például megmutatkozott abban, hogy a halotti szertartások kezdtek erősen megváltozni. A holttestet minél előbb eltávolították a hozzátartozók szeme elől, vagy egyre trükkösebb eljárásokat találtak ki arra, hogy a holttestet úgy sminkeljék, úgy maszkírozzák, hogy egy minél fiatalabb, életerős ember benyomását keltse. A holttestet minél előbb leplekbe csavarták, varrták, azért, hogy minél kevésbé szembesüljön az ember a halállal. És a XIX. század az - ha a halál történelmét nézzük -, amikor odáig romlott az emberiség halállal való kapcsolata - főleg az európai és az amerikai földrészre gondolok, mert keleten még mindig más szemlélettel és lelkülettel állnak az ember halálához -, hogy a halál tabu téma lett. Társaságban már nem illett róla beszélni, és tovább materializálódtak a búcsúzási szertartások is. Szerencsére a XX. században megjelent ennek a folyamatnak az ellensúlyozására a Hospice mozgalom, ami ismét felkarolta a halált, a haldoklókat. A legfőbb célja ennek a mozgalomnak, hogy az embert felkészítsék a jó halálra, segítsék az átlépést, az eltávozást.





Szellemi szempontból nézve, amikor valaki megszületik a fizikai síkra, előtte a szellemi lények világában, az angyalok világában készítik őt elő a születésre. Amikor megérkezik egy gyermek, úgy kéne rá tekinteni a szülőknek és a környezetnek, hogy ők folytatják a szellemi lények munkáját. A szellemi lények elkezdenek valamit, felkészítik a lelket a testet öltésre, ellátják jó tanácsokkal, segítik, feltöltik őt. S amikor megszületik az emberek világába ez a lény, az angyalok munkáját folytatják az emberek. A halálnál ennek pont a fordítottja történik. Az eltávozás után rögtön a szellemi világ, és ennek a lényei, az angyali lények körébe kerül az ember. A halál előtt a hozzátartozóknak úgy kéne tekinteniük, hogy ők mintegy előkészítik a munkát, előkészítik a lelket arra, ami majd a halála után várja őt. Születésnél az ember fejezi be azt a munkát, amit az angyalok elkezdtek, a halálnál pedig a hozzátartozóknak kellene előkészíteni azt a munkát, amit majd az angyalok folytatnak. Amilyen szeretettel körülvesznek egy gyermeket, aki megérkezik erre a világra, és próbálnak minden jót megadni neki, legalább ilyen szeretettel kéne körbevenni a haldoklókat, akik készülődnek átlépni a bardóba, a köztes létbe. Ez nagyon fontos, hiszen ha egy haldokló úgy érzi, hogy őt szeretik, odafigyelnek rá, akkor sokkal jobb lelkiállapotban lép át a köztes létbe, s az, hogy valaki milyen lelkiállapotban lép át a halál kapuján, meghatározza a halál utáni létnek egy elég nagy szakaszát.
Szellemi szempontból nagyon fontos lenne, hogy a halott embertől való búcsúzás - maga a szertartás, és azok a jelképek, (a koporsó és minden egyéb) amelyek a temetésnél előjönnek - a hozzátartozókban a halhatatlanság tudatát erősítsék. Úgy kellene a szertartást kialakítani, hogy azt tudatosítsa a hozzátartozókban és a gyászolókban, hogy csak egy átlépés történt. Sajnos a mai fekete színű, négyszögletes koporsók nem ezt erősítik.

Mivel halála után az ember 40-50 napon át itt van közvetlenül a Föld közelében, nagyon sok eseményt nyomon követ, ami történik. S ami egy érdekes momentuma a halál utáni eseményeknek, hogy az ember általában részt vesz a saját temetésén. Ebben a 40-50 napban, ameddig optimális esetben halál után itt a Föld-szféra körül megtalálható az elhunyt lelke, szelleme, általában lezajlik a temetési szertartás. És mivel mindenkit izgat a saját temetése, végig is nézi azt. A halál után kitágulnak az ember érzékszervei, az elhunyt belelát az emberek lelkébe, gondolataiba. És nagyon sokszor egy ilyen temetési szertartáson derül ki, hogy kivel milyen volt valójában a viszonya. Életében becsaphatták, félrevezethették őt, de amikor meghal valaki, úgy kiélesednek az érzékszervei, hogy belelát az itt maradottak lelkébe, a gondolataiba, érzéseibe, és látja, hogy melyik emberben ő milyen érzéseket, emlékeket hív elő. Ez sok esetben nem túl kellemes, nagy csalódásokra ad lehetőséget, de ugyanakkor az őszinteség pillanata is. Megtudja az ember - legkésőbb halála után -, hogy kivel milyen volt a kapcsolata.

A temetési szertartást tehát látja az elhunyt is, emiatt úgy kellene azt kialakítani, hogy ne csak az itt maradottaknak legyen segítség, hanem számára is. Nagyon fontos, hogy olyan módon legyen a szertartás kialakítva, hogy a megjelenő színekből és formákból, ő olyan erőket tudjon felvenni, amelyek segítséget jelentenek neki. Szellemi szempontból a koporsónak, amelybe a holttestet fektetik, hasonlónak kellene lennie, mint a pillangónál a bábnak, amelyben az átalakulás végbemegy. A mai koporsók a feketeségükkel, a négyszögletességükkel nem erősítik a halhatatlanság tudatát, és az elhunytnak sem nyújt segítséget ez a forma. Meglepő lehet, de szellemi szempontból a helyes koporsóforma, amely mind a hozzátartozók, mind az elhunyt számára a legtöbb segítséget adná, az ötszög alakzat. Az ötszög, a pentagram az ember jelképe, egy olyan emberé, aki már bizonyos erkölcsi és szellemi elveket az életében megvalósított.

Annak is jelentősége van, hogy a koporsó két részből áll, van egy alsó rész és egy felső rész. A koporsó alsó része a földi világot, a földi világgal való kapcsolatot jelképezi, a felső rész pedig az éggel, az égi világgal való kapcsolatot. A két rész között ott van a halott ember fizikai teste, mint egy híd. Ha a koporsó alsó és felső felét úgy tekintjük, mint a földi és az égi világ jelképét, őket összekötőként ott van az ember alakja.

Szellemi szempontból az is lényeges, hogy milyen színű az a koporsó, amelybe elhelyezik a holttestet. A legjobb az lenne, ha a koporsó alsó része az egyes csakra színét hordozná, hiszen az egyes csakránkon keresztül tartjuk a kapcsolatot a Földdel, a fizikai világgal: ez a vörös szín. A felső résznek pedig koronacsakra színűnek, tehát lilának kellene lennie. Egy másik lehetőség, ha a koporsó alsó része szürke színű lenne, a felső pedig égszínkék. A színek révén egy képszerű összeköttetés alakulhat ki a szellemivel, ösztönös kapcsolat létesülhet a magasabb világokkal. Egy fekete koporsó nem tud helyes kapcsolatot létrehozni az ember és a szellemi világ között. A fekete a fény hiánya, ezáltal azt sejteti, hogy a halállal a teljes vég következik be, a halál a végső megsemmisülés.

Ami ma igazán hiányzik, az a halál értelméről szóló valós tudás, hogy mit üzen a halál, mint esemény az emberiség számára. A halál lényegéről elveszett a tudás. A szellemi tanításoknak, a szellemi iskoláknak lenne a feladata visszaadni ezt a tudást az emberiségnek.

Menjünk most ahhoz a pillanathoz, amikor valaki haldoklik. Nagyon nehéz elviselni, amikor a haldoklónak fájdalmai vannak, de mégis, aki szellemi dolgokkal foglalkozik, tudnia kell, hogy nagyon fontos, hogy az ember minél tisztábban lépjen át a szellemi világba. A halál előtti pár napban vagy pár hétben, amikor a szellem már kezd kihúzódni a fizikai testből, meglazul a durvább és a finomabb testek közötti kapcsolat. Amikor ez az állapot eljön, az ember védőangyalának és egyéb segítőinek lehetősége nyílik arra, hogy az embert minél jobban megtisztítsák, még mielőtt beállna a halál, a végleges szétszakadás. Ilyenkor, ez alatt a pár nap vagy pár hét alatt a védőangyalunk és egyéb szellemi segítőink annyi szennyeződést próbálnak az éter- és asztráltestünkből kitisztítani, amelynek kitisztítása lehet, hogy életünkben több évet venne igénybe. Ez a nagyon erős tisztítás fájdalomként csapódik le a fizikai testben. A haldokló nagyon erős fájdalmat érez, ami akár az egész testét áthathatja. Sokszor illogikus ez a nagy fájdalom, mert a betegség, ami esetleg fennáll a haldoklónál, nem adna okot ekkora fájdalomra. A halál előtti nagyon erős testi szenvedésnek, fájdalomnak ez a szellemi oka.





Amikor valaki meghal, a fizikai testből kilép a szellem, az Én, és kilép a lélek, az asztráltest. Az étertest is eloldódik a fizikai testtől. Nagyon fontos, hogy a szellem és a lélek, amelyek együtt hagyják el a fizikai testet, hol lépnek ki, ez ugyanis több helyen is megtörténhet. Nem optimális, ha az alsó három csakra valamelyikén történik a kilépés. A szívcsakrán kilépni nagyon jó szint, a legjobb pedig mindenképpen a koronacsakrán keresztül. Itt csak akkor lép ki valaki, ha teljesen tudatosan megy végig a halál folyamatán. Egyelőre nem sok embernek a kiváltsága a tudatos átlépés. Viszont az minden ember számára elérhető, hogy a szívcsakrán lépjen ki, persze ez tudatos munkát igényel. Fontos, hogy a szívcsakra nyitva legyen, mert ha nincsenek nyitva a szirmok, akkor a lélek és a szellem nem tudja áttuszkolni magát a szívcsakrán. Fontos, hogy szép, nagy, nyitott szívcsakrával rendelkezzen az ember. A szívcsakragyakorlatnak van egy ilyen ,,pozitív mellékhatása" is, hogy általa a szívcsakra olyan állapotba kerül, ami lehetővé teszi az ember számára, hogy képes legyen a halálakor rajta keresztül kilépni. Mivel nem tudhatjuk, hogy mikor halunk meg, ezért mindenkinek javaslom, hogy még ma kezdje el a szívcsakragyakorlatokat, a biztonság kedvéért. Amikor valaki meghal - ezt részben halálközeli élmények, részben szellemi látók közléseiből tudhatjuk -, tulajdonképpen úgy érzékeli a lélek és a szellem, mintha egy spirál alakú fény kihúzná a fizikai testből. A csakráknak tényleg van egy pár centis spirál alakú szakasza - utána következik a tölcsér alakú rész -, ezen keresztül megy ki a lélek és a szellem, amikor az ember meghal. Valószínűleg a csakrának ezen az egyenes szakaszán való áthaladás okozhatja az ,,alagútélményt", amelyről szinte az összes halálközeli élményen átment ember beszámol. Dr. Raymond Moody azt gyűjtötte össze könyveiben - több ezer esetet megfigyelve -, hogy a halálközeli élményen átesett emberek mit láttak, milyen fázisokon mentek keresztül. Kiderült, hogy ebben 90%-os átfedés van, attól függetlenül, hogy milyen kultúrkörben halt meg az illető. Mindegy, hogy valaki Kínában, Tibetben, Ausztráliában vagy a Kárpát-medencében hal meg. Azt bizonyították ezek az esetleírások, hogy vannak élmények, amelyeken szinte mindenki keresztülmegy. Ilyen az alagútélmény, és különböző fényeknek vagy fénylényeknek a látása. Az esetek nagy részében békés, nyugodt állapotba kerül az ember, és találkozik a hozzátartozóival. Vannak olyan fázisok, amelyeken szinte kivétel nélkül mindenki átment.

Az étertest már a halál előtt nagyon erősen elkezd leépülni, ezért egy ideig a haldokló a hozzátartozók étertestéből él. A fejlettebb tudatú, fejlettebb lelkek ilyenkor az isteni forrásból, az isteni fényből merítenek, viszont az átlagemberek a hozzátartozók étertestéből. Nagyon fontos, hogy ilyenkor a hozzátartozók tudjanak energiát, életenergiát adni.

Amikor valaki meghal, körbeveszik olyan körülmények, olyan erők és lények, amilyen állapotban átment a halál kapuján. Ez az állapot egy idő múlva megszűnik, és az embert segítő lények hada veszi körbe. Két fő típusa van a lényeknek, akiket ilyenkor megpillanthatunk. Az egyik típus az elementális lények. Vannak olyan elementális lények, akik a születést, és vannak, akik a halált és a halál utáni létet segítik. Az ember halála után a Föld körüli éteri világba kerül, és itt az elementális lényekkel találkozik. A halált segítő lények másik fő típusát az ezotériában a ,,halál angyalainak" nevezik. Ők az angyalok világának egy olyan része, akiknek kifejezetten a halál körüli segédkezés a feladatuk. Már a halál előtt megjelennek az ember mellett. Megjelenhetnek egy héttel előtte, de sok esetben már egy évvel a halál előtt ott vannak az ember mellett. Ha tisztánlátók valaki mellett meglátnak egy ilyen lényt, akkor tudják, hogy maximum egy éven belül az illető eltávozik ebből a világból. Vagy például ha egy tisztánlátó belép egy betegosztályra, akkor akik mellett látja a halál angyalait, tudja, hogy valószínűleg meghalnak majd, akik mellett nem látja, azoknál van esély és remény a gyógyulásra. Vannak olyan mágusok, akik próbálják elzavarni az ember mellől a halál angyalát, így akarva kikerülni valahogy a halál folyamatát. De ez egy olyan dolog, amibe nem nagyon szabad beavatkozni, tehát semmiféle praktikával vagy mágiával nem szabad ezt a lényt elzavarni az ember mellől. Inkább az ő munkájuk segítésére kell törekedni. Ők segítik a halál küszöbén való átlépést, a halálra való felkészülést, és segítenek a halál után is az átlépett embernek egyes folyamatok átélésében. Ezek az angyalok nagyon szépek, és tekintélyt, tiszteletet sugároznak magukból.


Szeretett Istenem!

Tudom, hogy akit szeretek, közelít a Te mennyei országodba. Kérlek, vigyázz rá, emeld fel őt magadhoz szereteteddel. Kérlek, küldj hozzá angyalokat, segíts neki, hogy csodálatosan érezze magát, és boldogan beilleszkedjen az ottani világba. Kérlek, mellém is küldj angyalokat, és segíts, hogy elengedjem szomorúságomat és fájdalmamat. Segíts, hogy kigyógyuljak fájdalmas érzéseimből, hogy visszatérhessek egy olyan életbe, amelyet ő is kívánna nekem.

Ámen.

Ami szomorú, hogy a mai európai és amerikai kultúra annyira materiális beállítottságú, hogy az emberek nagy része, amikor meghal, nem veszi észre, hogy meghalt. Egyrészt azért, mert amikor az átlagember átmegy a halál kapuján, annyira letompul a tudata, hogy szinte olyan, mintha elaludna. Amikor magához tér az illető, igaz, hogy picit máshogyan, de látja egy ideig a környezetét, látja azokat az embereket, akik körbeveszik őt. Nagyon sok esetben nem fogja föl, hogy meghalt. Mondanék három jellegzetességet, amiről bárki felismerheti, ha esetleg meghalt, hogy veletek ez a hiba ne történhessen meg. Egyrészt az ember sokkal könnyebbnek érzi magát, könnyűnek, lebegőnek. (Ez az egy előnye van a túlsúlynak, hogy ha meghal az ember, megérzi.) A környezetünkben láthatjuk ugyanazokat a tárgyakat, de mindenből fény sugárzik. Olyan, mintha minden tárgy egy fényforrás lenne, fényesebb a tér, amit magunk körül látunk. S még egy nagyon fontos jelzés az, hogy mivel megszakad a testtel a kapcsolat, megszűnnek a testi fájdalmak. Az, ami esetleg napokig, hetekig kínozta a haldoklót, egyszerűen, mintha elvágták volna, megszűnik. Van egy mondás: ,,Ha elmúltunk 70 évesek, és úgy ébredünk, hogy nem fáj semmink, akkor valószínűleg meghaltunk." Fontos, hogy az ember felismerje, hogy megtörtént az átlépés, hiszen jó tudatosan együttműködni azokkal a lényekkel és azokkal a folyamatokkal, amelyek az emberre halála után várnak. Sok ember nem érti, hogy miért kell arról tudni, hogy mi történik a halál után, mindenki előbb-utóbb meghal, és majd meglátja, hogy mi vár rá. Pedig nagyon fontos, hogy az ember még életében felkészüljön a halál utáni eseményekre. Ahhoz tudnám hasonlítani ezt a folyamatot, hogy valaki el akar menni egy idegen országba, egy idegen kultúrába, ahol teljesen mások a szokások, teljesen más a nyelv. Az ember megkönnyítheti a helyzetét azzal, hogy próbálja ennek a népnek a nyelvét megtanulni, a kultúráját, a szokásait tanulmányozni. Ez az előzetes tudás nagy segítség lehet. Ugyanígy van a halál tekintetében is, még életünkben lehetőleg minél többet meg kell tudni a halál utáni létről, a halál utáni eseményekről. Például azt, hogy mi történik, amikor átmegyünk a halál után az egyes bolygószférákon, nem elég ott, a halál után megtudunk, erre már életünkben fel kell készülnünk. Az, hogy az egyes bolygószférákban a halál után mi történik velünk, nagy mértékben függ attól, hogy az életünket hogyan alakítjuk. A földi életünk, az, amit itt teszünk és tudunk, kihat a halál utáni létre. Szellemi szempontból nem helyes hozzáállás az, ha valakit nem érdekel a halál utáni léte. Minél több dolgot meg kell tudnia az embernek róla még itt. Például azt, hogy bizonyos tettei vagy cselekedetei az egyes bolygószférákban hogy befolyásolják az ő állapotát, és akkor ennek megfelelően tudja alakítani az életét. Már életünkben tudatosan fel kell készülni a halál utáni létezésünkre. Meg kell ismerkedni a köztes lét eseményeivel, tudatosan ezek szerint alakítani az életet.

Az ezüstszál, amely a testünkhöz kötött minket, a halál után elszakad, a védőangyal szakítja el. ImageHa az ember tiszta, nyugodt lelkiállapotban van, akkor halála után meglátja a segítőit, és a fényt követve egy új világba léphet át. Viszont ha az ember lelkében harag, erőszak van, nem látja a segítőit, nem látja a fényt, csak a saját zavart állapotát észleli. Ezt hívják úgy az ezoterikus tanításokban, hogy szürke zóna. A szürke zóna azt az állapotot írja le, amikor valaki negatív lelkiállapotban hal meg, és szürkeség, feketeség, zavarodottság veszi körbe. Ilyenkor a lélek egyedül homályos derengést lát és csak azokkal tud érintkezni, akik ugyanebben a szürke zónában vannak. S ami nagyon érdekes, és az egész köztes létre igaz, hogy mindaz, amit most belső, lelki tartalomnak élünk meg, a köztes létben, halál után mint külső környezet van jelen. Mindaz, ami most a lelkünkben van, a köztes létben szín és forma alakjában körülöttünk jelenik meg. Mindent az ,,orrunk elé nyomnak", ami most a saját lelki világunk mélyén zajlik.





Ha valaki szürke zónába kerül, akkor a hátramaradottak részéről az imádkozás, vagy valamelyik halottaskönyv felolvasása nagyon sokat segíthet. Van egy nagyon fontos alapszabály: a köztes létnek az első pár hónapját nagy mértékben befolyásolja az, hogy a hátramaradottak hogyan viszonyulnak az illetőhöz. Ha nem ragaszkodással, hanem szeretettel gondolunk arra, aki meghalt, akkor a szeretetünk segítség számára a köztes létben. De minden olyan neheztelés, meg nem bocsátás, harag, amelyet felé táplálunk, akadályoztató erővé válik. Ezt sok ember ösztönösen érzi, és az a harag, amit valaki esetleg éveken, évtizedeken át táplált magában, szinte magától megszűnik, amikor megtudja, hogy az illető, aki iránt érezte, meghalt.
A másik visszahúzó erő, ha a gyásznak felfokozott formája alakul ki. Ilyen esetben a lélek az optimális 40-50 napnál hosszabb időre is kötődhet a Föld körüli szférához. Ha nagyon nehezen engednek el valakit, aki meghalt, 40-50 nap helyett akár hónapokig vagy évekig itt ragadhat. Olyan is történhet abban az esetben, ha valaki meghal, és erre nem jön rá, hogy szintén itt marad a Föld szférájában, és ugyanúgy hazamegy, vagy elmegy a munkahelyére, mint korábban. Persze azt nem nagyon érti, hogy miért nem válaszolnak neki, amikor ő próbál a többiekkel beszélni. A Ghost című film elég jól bemutatja ezt az állapotot. A film készítői tanulmányozhattak spirituális irodalmat, mert elég szépen visszaadja ez a film azt, ami ilyen esetben történik. Az elhunyt ilyenkor ugyanúgy viselkedik, mintha élne. Hazamegy, leül a kedvenc fotelébe, próbálja bekapcsolni a tévét, ami nem sikerül, azt gondolja, elromlott, és mondjuk hazajön a párja, és próbálja őt megszólítani. Azért előbb-utóbb rájön, hogy valami nem stimmel, hogy komoly változáson esett át. Próbálnak jelt adni magukról, de csak az igen, érzékeny emberek érzik meg ezeket a jeleket. Ilyen itt ragadt lelkeken imával, fénnyel, szeretettel lehet, sőt kell is segíteni, mert ezen a 40-50 napon túl nem optimális, ha itt ragad egy lény a Föld közelében. Akár azt is lehet tenni, hogy elmondjuk neki naponta: ,,Te már levetetted a fizikai tested, el kell hagynod a Földet, kövesd az angyali segítőidet, kövesd a fényt!" Biztosítani kell arról, hogy annak ellenére, hogy követi a fényt, a szeretet ugyanúgy megmarad közöttünk.

Ha egy lélek zaklatottan érkezik a túlvilágra, körbeveszik egy védőburokkal, beburkolják, és előbb-utóbb letompult, álomszerű állapotba kerül. Ezt úgy is hívják, hogy a bebábozódás ideje, s ez alatt a lélek elalél, elnyugszik. Azt mondhatnánk, hogy gyógyító hatású álomba merül, egy olyan álomszerű tudatállapotba, amelyben az angyali lények tudják a lelkét tisztítani. Amikor felébred ebből az álomszerű állapotból, akkor már sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lelkiállapotban találja magát. Az elhunyt elengedése nagyon fontos, de nehezen megvalósítható feladat. A túl erős gyász, a rendellenes ragaszkodás sajnos a meghalt ember számára hosszú távon akadályt jelent, visszahúzza, a Földhöz köti őt. Nagyon fontos, hogy az ember ilyen esetben segítségül hívhatja az ima erejét. Imádkozhat az elengedésért, imádkozhat a vigasztalásért, imádkozni lehet azért, hogy küldjenek angyali segítőket az elhunytnak, és lehet kérni áldást is arra a lélekre, szellemre, aki átlépett a halál kapuján. Fontos, hogy szeretettel gondoljunk az elhunytra, bármilyen hibát követett el ellenünk, ezt bocsássuk meg neki, mert minden neheztelés akadály a számára. Nagyon fontos az is, hogy egy idő múlva az eltávozott személyes tárgyait el kell távolítani, vagy el kell égetni, mert ezek is ideköthetik őt, főleg, ha nagyon ragaszkodott hozzájuk. Ezt nem rögtön a halál után kell megtenni, mert a személyes tárgyak sok esetben megnyugvást vagy enyhülést adhatnak a hozzátartozóknak. De ez nem minden esetben van így, például házastársaknál előbb-utóbb jó a közös ágyat eltávolítani, nem jó, ha évekig abban az ágyban alszik valaki, amiben előtte a házastársával együtt aludt.

Amikor valaki meghal, beíródik a lelkébe az a csillagállás, ami a halál pillanatában az égbolton található. Az asztrológiában van úgynevezett halálhoroszkóp, ezt elég kevés asztrológus szokta felállítani, és kevesen tudják jól értelmezni. A halál szellemi szempontból egy születés. Amikor megszületünk ide a földi világba, meghalunk a szellemi világ számára, és amikor meghalunk itt, akkor megszületünk a szellemi világokba. Tulajdonképpen a halálhoroszkóp a szellemi születésünknek a horoszkópja, és a köztes létnek egy részére ténylegesen kihat ez a csillagállás. Ha valaki ért egy ilyen halálhoroszkóp felállításához, és felállítja a halál időpontjára, akkor egyet s mást megtudhat arról, hogy milyen hatások fogják érni az elhunytat a halál utáni létben. Ugyanúgy, ahogy a születési horoszkópból a földi életre, a halálhoroszkópból a halál utáni létre lehet következtetni.

Van két nagyon szép mű, amelyek segítséget jelenthetnek a haldokló számára, illetve halál után is. Az egyik Kempis Tamás: Krisztus követése című munkája. A másik Jézus búcsúbeszéde (János evangéliuma 14-17 fejezet), amelyet halála előtt az apostolokhoz, a tanítványaihoz intézett. Ez két olyan erőket tartalmazó szöveg, amit nyugodtan lehet akár a haldoklónak, akár halál után az elhunytnak felolvasni.

Amíg a lélek itt van a Föld körüli szférában, addig ezek a felolvasások eljutnak hozzá. Felolvasás előtt üljünk le, nyugodjunk meg, és képzeljük magunk elé minél tisztábban, hogy ott ül velünk szemben egy fotelben, vagy egy székben az, aki nemrég eltávozott a földi világból. S miután úgy érezzük, hogy már nagyon pontosan sikerült őt elképzelni, akkor utána kezdődhet a felolvasás. Arra kell gondolni, hogy amit mi olvasunk - nem kell hangosan -, eljut az elhunythoz, megkapja, és tud belőle meríteni. Részben a Krisztus követését, részben Jézus búcsúbeszédét, de a legtöbb szellemi témájú könyvet, főleg azokat, amelyek a köztes lét eseményeiről szólnak, a halál utáni 30-40 napban eljuttathatjuk ilyen felolvasás által az elhunyt személyhez. Ez tényleges táplálék számára, ugyanolyan, mint nekünk itt a fizikai síkon a földi étel. Ettől a lélek töltekezik, viszont e nélkül egyfajta lelki-szellemi éhségérzetet élhet át. Segíthetünk az elhunytnak a szeretetünkkel, imáinkkal, áldás kérésével, szellemi témájú könyvek felolvasásával. Ha hálát érzünk felé, ha felidézzük azokat az eseményeket, amikor nekünk vagy másoknak az illető segített, szintén hatalmas ajándék az elhunyt számára. Elképzelhetjük magunk előtt azt az embert, aki jobblétre szenderült, azt, hogy a szívünkből fény és szeretet árad az ő szívébe, és ez őt táplálja, fényesíti. Imádkozhatunk a halott védőangyalához is, mert egy jó ideig az a védőangyal, aki kísérte őt egész életében, segíti a halál után is. Bármilyen szellemi gyakorlatot, meditációt vagy böjtöt, amit végzünk, azt felajánlhatjuk az illető lelki üdvéért, ez is segít. Teszünk valamilyen lemondást, vagy hozunk valamilyen áldozatot, s arra kérjük a magasabb hierarchiákat, hogy ezeknek a pozitív karmikus visszahatása ne ránk hasson, hanem lemondunk erről, és azt kérjük, hogy az elhunytra legyen hatással, az ő tisztulását segítse.





Az étertest, amely már a haldoklásnál kezd erősen lebomlani, a halál után nem sokkal teljesen lebomlik. Ahogy ez az éteri test lebomlik, az ember képek formájában végignézi az életét visszafelé. Ez pár nap alatt zajlik le a mi időszámításunk szerint, tehát a földi időszámítás szerint 3-4 nap alatt az ember végignézi a teljes életét, még akkor is, ha ez mondjuk 90 év volt. Úgy, mintha egy moziban ülne. Ez az áttekintés pont annyi ideig tart, amennyi idő alatt az éteri test lebomlik.

A lélek és a szellem kelet felé hagyja el a Földet. A Föld forgása befolyásolja azt, hogy merre távozik. Ami érdekes, hogy itt a Földön nem érezzük, hogy forog a Föld. Most, ha jobban odafigyeltek, nem nagyon érzitek. Pedig elég gyorsan forog, sőt még hatalmas sebességgel halad is, de ezt sem érezzük. A halál után, amíg itt vagyunk a Föld körüli szférában, akkor érzékeljük, élmény szinten érezzük a Földnek a mozgását. Halál után ez mindenkiben tudatosul, hogy a Föld egy forgó, mozgó égitest. Van egy olyan beavatási út, amit úgy hívnak, hogy ,,tudatos pokolraszállás". Ennek során az ember tudatosan alászáll azokba a sötét, negatív lényekkel telített szférákba, ahová magától a legtöbb ember nem szívesen lép be. Ilyenkor az ember pont ellentétesen hagyja el a Földet, nyugat felé, a Nap fényétől távolodva.

Amikor megtörténik az étertest lebomlása, és az élet visszanézése, az ember a bolygószférákba kerül. Minden szférához tartozik egy életterület. Az, hogy melyik bolygószférában hogy érezzük magunkat, attól függ, hogy azokat az életterületeket, amelyek az egyes bolygókhoz tartoznak, hogy éltük meg itt a Földön. Így kapcsolódik össze a földi életünk, és a halál utáni életünk. Amikor valaki meghal, végigmegy a bolygószférákon, majd elhagyja a Naprendszert, átkerül a csillagok világába, majd azon is túl. S amikor eljön az újra testet öltés ideje, akkor megint áthalad a csillagvilágon, áthalad fordított sorrendben a bolygószférákon, és megszületik. Végezetül álljon itt egy mantra, amelyet Rudolf Steiner adott át, s elhunyt szeretteinket segíthetjük vele:

,,Áradjon feléd lelkem szeretete,
Ösztönözzön szeretetteljes megértésem.
Hordozni fognak téged, és tartani fognak
A magasrendű reményekben, s az élet szféráiban."


Váradi Tibor előadása alapján

Megjelent a Manifesztum 30. számában.


Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  Megemlékezések  
Mindenszentek vagy halottak napja?
  2017-11-01 00:21:37, szerda
 
  Mindenszentek vagy halottak napja? És hogy jön ide a halloween?





A mindenszentek és a halottak napja közötti különbség nem mindenkinek világos, ami nem csoda: a két, egymást követő ünnepnap összemosódott a néphagyományban is. Régóta a halottakra való emlékezés szokásai, rítusai uralják mindenszentek napját is. Ráadásul november 2-a általában már munkanap, így ma is november 1-je, mindenszentek napja sokak számára a halottak napi teendők ideje. Magyarországon 2000 óta munkaszüneti nap.

A keresztény felekezetek tagjai és mások is ki szoktak látogatni a temetőbe a két nap valamelyikén. De érdemes tudni, hogy a reformátusok hivatalosan egyik ünnepnapot sem tartják meg. Szokásként meghonosodott az ő körükben is a temetőlátogatás, ám hivatalosan sem a halottak napja, sem a mindenszentek nem egyházi ünnepük. Ők a reformáció emléknapját ünneplik október 31-én, idén éppen az 500. évfordulót. Az evangélikusoknál és az unitáriusoknál viszont egyházi szinten is nyilvántartják a halottak napját.





A dolgot tovább bonyolítja, hogy sokak örömére, mások felháborodására az angolszász kultúrkörből származó, a kelta mitológiára visszavezethető halloween szokásai is kezdenek meghonosodni. A halloween estéje október 31-e. Alapgondolata - hogy a holtak szellemei ezen a napon visszatérnek a földre - a keresztény magyar néphagyományban is visszaköszön, még ha az egyházak természetesen nem is osztják ezt. A halloween számos elemében emlékeztet a halottak napjára. A kelta ünnep a római hódítás után összemosódhatott a római szokásokkal - a rómaiaknak is volt halottakra emlékező ünnepük, a feralia, amely hasonló szokásokkal és tilalmakkal járt, mint amit később a magyar néphagyományban is látunk, például virágot és ételt vittek a sírokra, zárva tartották a templomokat, és nem áldoztak. Ezt az ünnepet formálta át később saját elképzelései szerint az ókeresztény egyház.





A november 1-jei mindenszentek katolikus ünnep: ilyenkor a megdicsőült lelkekről emlékeznek meg, tehát nem csak azokról a szentekről, akik nevesítve vannak a kalendáriumban, hanem minden lélekről, aki üdvösségre jutott. Ez ,,a megdicsőült egyház ünnepe", a halottak napját viszont azoknak a lelkeknek szentelik, akik hitük szerint még a tisztítótűzben szenvednek, vagyis ez "a szenvedő egyház ünnepe".

Tudta?

1. A halottak napjáról a magyar katolikus parasztság úgy tartotta, hogy ez a halottak visszajárásának ideje is. Egyes vidékeken éjszakára ételt is kikészítettek a halottaknak, vagy a temetőbe, a sírokra vitték ki.

2. A magyar katolikus néphagyományban tilalmak is kapcsolódtak a halottak napjához, például nem volt szabad befőzni és kenyeret sütni.

3. Az ortodox egyház nem a római katolikus halottak napján emlékezik meg az elhunytakról, hanem a pünkösdi időszakban.

4. Az orosz egyházban külön halottak napját tartanak az elesett vitézek emlékére október 21-én.

5. A halottak napja a szegényekről való gondoskodással is összekapcsolódik. A katolikus hagyományok szerint azért kell alamizsnát adni, hogy a halott megszabaduljon a purgatóriumból.

6. Egyes magyar falvakban nemcsak halottak napján, hanem egész héten, ,,a halottak hetén" tiltották a munkát, hogy ne zavarják meg a holtak nyugalmát. Máshol viszont politizálásra használták mindenszentek napját, egyes falvakban hagyományosan ezen a napon tartották meg a bíróválasztást.


A halottak napjának ünnepét a keleti egyházban már 380-ban megülték, minden vértanúról megemlékezve. A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápának köszönhetően került be, aki - miután megkapta a minden pogány isten tiszteletére épült római Pantheont - 609. május 13-án Mária és az összes vértanúk tiszteletére szentelte fel.

Először a Kr. u. 636-ban elhunyt Sevillai Izidor püspök rendelte el a szerzeteseinek, hogy a pünkösd utáni napon a halottakért misézzenek. Széles körű elterjedése Odilo clunyi bencés apát nevéhez fűződik. Utasítására a szerzetesek a mindenszenteket követő napon misékkel, zsoltárokkal, alamizsnával emlékeztek meg a halottakról. Egyházi rítus volt a halottakért végzett esti könyörgés, harangozás is.


Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  Megemlékezések  
Kopjafaállítás november 4-én az ártatlanul kivégzett Kristóf
  2017-11-01 00:14:31, szerda
 
  Kopjafaállítás november 4-én az ártatlanul kivégzett Kristóf László emlékére

A Magyar Patrióták Közössége 2017. november 4-én szombaton 11 órai kezdettel a Dunakanyarban, Verőcén emlékezik meg Kristóf László egykori csendőr nyomozó törzsőrmesterről, akit Ságvári Endre illegális kommunista 1944-es letartóztatásában való részvétele miatt az 1956 utáni pártállami terror utolért és kivégeztetett. A máig ismeretlen helyen nyugvó Kristóf László emlékére szülőfalujában, a Vác melletti Verőce református temetőjében kopjafát állítunk. A megemlékezés istentisztelettel kezdődik 11 órakor a református templomban.

Ezt követően a közeli temetőben felállítandó kopjafát megáldja Márkus Gábor lelkipásztor, és beszédet mond Dr. Zétényi Zsolt jogász. A megemlékezés Verőce Község Önkormányzatával együttműködésben valósul meg.

1944-ben csendőr nyomozók a budai Nagy Béla-cukrászdában illegális kommunistákat igazoltattak, amikor a szélsőséges nézeteiről ismert Ságvári Endre az igazolványa helyett egy pisztolyt rántott elő aktatáskájából, és azonnal tüzelt. Kristóf Lászlót karján találta el, akit ezzel harcképtelenné tett. A fegyveres összetűzésben életét vesztette Pétervári János őrmester, valamint Cselényi Antal rendőrdetektív jogszerű fegyverhasználata következtében maga Ságvári is, akit a pártállam nagy kommunista mártírrá avatott. Noha Ságvári Endre ma terroristának minősülne, még mindig több településünkön utca vagy iskola viseli nevét, dacára a törvényi tiltásnak.





Kristóf László a háború után feleségével anyósához költözött Békés megyébe. Nyugalmát annak köszönhette, hogy tévedésből holtnak nyilvánították, mivel a háború alatt a kórháza bombatalálatot kapott. Az 1956-os forradalom harci cselekményeiben fegyveresen nem vett részt, csupán élelmiszert szállított a fővárosba. 1958-ban egy karhatalmista feljelentette.

Kristóf Lászlót a pártállam 1959. november 28-án koholt vád alapján felakasztotta - Ságvári miatt kellett meghalnia.

A jogi igazságtétel már megtörtént: a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága 2006. március 6-án kelt ítéletével felmentette a háborús bűntett vádja alól, de Kristóf László továbbra is jeltelen sírban nyugszik. A Magyar Patrióták Közössége ezért tavaly elhatározta, hogy Kristóf László emlékére - aki a kötelességteljesítés mintaképe és a kádári megtorlás áldozata - kopjafát állít szülőfalujában, Verőce temetőjében.




Kristóf László holttestét tömegsírba dobták

A megemlékezés november 4-én szombaton 11 órakor kezdődik néhai Kristóf László hite szerint, református emlékistentisztelettel.
Az istentiszteletet követően a templomból átvonulunk a közeli temetőbe, ahol Márkus Gábor lelkipásztor megáldja a kopjafát. A temetőben beszédet mond Dr. Zétényi Zsolt jogász, aki a 2006-os perújrafelvételi eljárás során a jogi képviseletet és a védelmet ellátta. Tavaly könyvet jelentetett meg Ártatlanul, jeltelen sírban címmel, amit egyesületünk 56-os megemlékezésén is bemutatott.




Kristóf László a kötelességteljesítés mintaképe és a kádári megtorlás áldozata

Járuljon hozzá Ön is Kristóf László kopjafájához!

A Magyar Patrióták Közössége szeretné, ha a verőcei temetőben Kristóf László emlékére állítandó kopjafa nemzeti összefogásból, közadakozás erejéből valósulna meg. Kérjük, aki megteheti, járuljon hozzá akár egy kisebb összegű adománnyal Kristóf László kopjafaállításához! A banki átutaláshoz szükséges adatok:

Kedvezményezett neve: Magyar Patrióták Közössége
Bankszámlaszám: 63200171-11070966
Megjegyzésnek írja be: Kopjafa

Nemzetközi számlaszámunk (IBAN): HU12 6320 0171 1107 0966 0000 0000
SWIFT-kód: TAKBHUHB
Számlavezető bank neve: Pannon Takarék Bank Zrt.

Minden felajánlott adományt köszönünk! Az adományok felhasználásáról elszámolást teszünk közzé a rendezvényt követően.

Mindenkit szeretettel várunk!



Forrás: Link
 
 
0 komment , kategória:  Előadások,rendezvények  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
2017.10 2017. November 2017.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 1 db bejegyzés
e hónap: 100 db bejegyzés
e év: 1403 db bejegyzés
Összes: 22851 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 7338
  • e Hét: 27152
  • e Hónap: 94399
  • e Év: 2223927
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.