|
2017-11-01 17:44:10, szerda
|
| |
| |
Lelkünkben megtisztulva, szívünkben a szeretet lángjával, az emlékezés palástjába burkolózva indulunk a temetőbe kezünkben virágokkal, koszorúval, ahol gyertyákkal, mécsesekkel rójuk le kegyeletünket eltávozott szeretteink előtt. Emlékezünk szeretettel és hálával az együtt eltöltött időkre. Legyen kísérőnk e napon a bocsánatkérés, megbocsájtás, akkor is, ha már elkéstünk vele... A temetők ilyentájt tarka virágruhát öltve emlékeztetnek, a korai szürkületben az örök világosság lángnyelveinek fénytánca öleli át a sírkertet, s tesz még színesebbé. Ezen a napon az előre mentekért szól a harang.
De! Vajon hányónknak jut eszébe a háború óta meg nem született több, hatmillió kis lélek, akiket életre hívott egy szerelmes pillanat, vagy egy meggondolatlan kaland és bár esélyt kaptak, de életet már nem... Nem hallotta senki sírásukat, gyermeki kacagásukat, a botladozó lépéseiket sem láthatták. Nem tudni mi lett volna belőlük, munkás, értelmiségi, vagy miniszter, netán világhírű tudós? Egyet tudunk csupán: EMBER!
Gyújtsunk egy szál gyertyát és mondjunk értük is el egy imát! ÉRTÜK, - a meg nem születettekért!
Néhány jó tanács a meghitt pillanatokra: Vigyünk magunkkal gyufát, mert más sírról nem szabad lángot kérni, mert ahonnan tüzet viszünk ott nyugvó test lelke nyugtalanná válik. Vegyünk magunkhoz egy szál rozmaringágat, mely megvéd a kóbor szellemektől, így nem viszünk haza magunkkal ,,vendéget". Ha észre veszünk valami zavaró jelenséget magunk körül, kérjük meg a hazavezetés angyalát, ölelje át az itt ragadt lelket és vezesse haza. Amennyiben az otthonunkban mégis kellemetlenül éreznénk magunkat, mert hívatlan vendéggel érkeztünk meg, ismét hívjuk a hazavezetés angyalát, és így szóljunk hozzá:
- Hazavezetés angyala jöjj, hívlak Téged! Kérlek, vezesd haza ezt az eltévedt lelket a fénybe, az ő örök és boldog otthonába.
Majd kérj számára nyugalmat, ekképpen:
- Adj Uram örök nyugodalmat neki, és az örök világosság fényeskedjen neki, nyugodjon békében, Ámen.
Tiszteljük meg szeretteinket, az emlékezés pillanataiban és fénye mellett ne nyomogassuk okostelefonjainkat, ne hallgassunk háttérzenét, csak Rájuk emlékezzünk, legalább ezen a napon... Ha tehetjük mécses helyett, gyertyát gyújtsunk.
***
Reményik Sándor: Egy lélek állt...
Egy lélek állt az Isten közelébe'
S az örök napsugárban reszketett
És fázva félt,
Mert érezte, hogy vonzza már a föld,
És keserűn kelt ajkán a "miért",
Mikor az Isten intett neki: "Készülj!
Valaki ott lenn meg akar születni,
Neked szőtték e színes porhüvelyt:
Pici kezeket, pici lábakat;
És most hiába, le kell szállanod,
Öröktől fogva te vagy kiszemelve,
Hogy e testet betöltsd,
Mint bor a kelyhet, ampolnát a láng.
Menj és ne kérdezz, ennek meg kell lenni!"
S szólt a lélek: "Én nem akarok menni!
Én boldog vagyok Veled, Istenem;
Mit vétettem, hogy egedből kivetsz?
Mit vétettem, hogy le kell szállanom,
S elhagynom búsan és reménytelen
Az angyalokat, testvéreimet?
Mit vétettem, hogy le kell szállanom,
S felöltenem a gyötrő Nessus-inget,
A meghasonlás örök köntösét,
A nekem szabott hitvány rongy-ruhát?
Ki bor vagyok: a Végtelennek vére,
S láng, mely üveg alól is égig ér:
Mit vétettem, hogy bezársz engemet
Kehelybe, amely megrozsdásodik,
S ampolnába, mely romlandó cserép?!"
És szólt az Isten szigorún: "Elég!
A törvény ellen nincsen lázadás!
Ha milliók mentek panasztalan,
Talán te légy kivétel?
Mint a fiókát az atyamadár:
Kivetlek. Tanulj meg jobban repülni,
S jobban becsülni meg az örök fészket!"
S az Ige alatt meggörnyedt a lélek.
Szomorún indult a kapu felé,
De onnan visszafordult: "Ó Uram,
Egy vágyam, egy utolsó volna még;
Egy angyalt, testvér-lelket hagytam itt,
Szerettük egymást véghetetlenül,
Tisztán, ahogy csak a mennyben lehet,
Szeretném viszontlátni odalenn,
Ha csak egy percre, ha csak mint egy álmot."
S felelt az Úr:
"Menj és keresd! Lehet, hogy megtalálod." |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Belső kör |
|
|
|
|
|
Offline
