Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
P. Tóth Irén: Börtön
  2017-11-10 08:00:53, péntek
 
 

 
 
0 komment , kategória:  P Tóth Irén  
Kún József: Kék hegyek.
  2017-11-10 07:59:12, péntek
 
  Kún József:

Kék hegyek.


Fiam, te fiatal, te boldog,
Ha hívnak majd a messze ormok,
Tebenned gyúl ki új pompára
Vágyó szívem hunyó, nagy álma.

Ó, kék hegyek! Ó, arany-álmam !
Én a feleúton megálltam.
Most hí egy hang, zengő, igéző,
Mennék megint, de késő . . . késő . . .

Fiam, másom, féltett reményem,
Ág húzzon bár és tüske tépjen,
Tiporjon a vassarku élet -
Menj, meg ne alkudj . . . te eléred !

a_het_1908.
 
 
0 komment , kategória:  Kún József  
Lampérth Géza: Beszélgetés a szívemmel.
  2017-11-10 07:58:13, péntek
 
  Lampérth Géza:

Beszélgetés a szívemmel.

I.

Kérdem, szívem :

- Én szívem miért gerjedsz fel
Örömre ?
Napod keltén ?. . . Üt az óra
És estvéli harang-szóra
Mindent szürke árny föd be . . .

- Én szivem, miért borulsz el
Bánatba ?
Napod szálltán?. . . Nincsen éjjel,
Melyre diadalmas fénynyel
Virradat ne támadna!

Felel szívem:

- Fénynek, Árnynak szent Kútfejét
Kérd : miért?
Mosolygok vagy zokogok rá:
Én csak áldást dobogok Rá
Mindenért, mit rám kimért!

II.

Intem szívem:

- Szivem, kerüld ellenséged,
Vigyázz, orvul sebez téged
S drága véred
Hulladoz majd, harmatoz majd . . .

Felel szívem:

- Jer és nézd, a tarhatáron
Míg én búsan, vérzőn járom,
Sirva járom:
Mennyi virág sarjadoz majd!

Vasárnapi Ujság 1911. augusztus 20.
 
 
0 komment , kategória:  Lampérth Géza  
Domonkos Jolán: A testem hangszer
  2017-11-10 07:55:58, péntek
 
  Domonkos Jolán:

A testem hangszer


A testem hangszer, élet a húrja.
Kottán hangjegyek - a lélek útja.
A szívem ütemre dobol, remeg.
A zene felsír, mert játszol velem.

A tiszta érzés dallamos hangján
lágyan simogat. A baritonján
felemel hozzád, egekbe repít,
szerelmet suttog, vágyakat hevít.

Egyetlen könnycsepp csillan a fényben,
szerelem izzik szemem kékjében,
érzem már a sorsom, a végzetem,
kottádon én lettem a szünetjel.

2013. október 13.
 
 
0 komment , kategória:  Domonkos Jolán  
Pásztor Piroska: Biztatva
  2017-11-10 07:54:15, péntek
 
  Pásztor Piroska:

Biztatva


Hozzám bújtál, mint egy apró gyermek, 
ki sötétségtől folyton fél, retteg, 
arcodra ültek gondteli évek, 
de én ifjúnak láttalak, szépnek. 

Gyertya pislákolt, halkan sercegett, 
s így incselkedett: ugye nem mered? 
Remegés futott át a gyomromon, 
csábító voltál, lázítón finom. 

Szeretetre és rád voltam éhes, 
nem számított az sem, sós vagy édes, 
kóstolni vágytam és harapni ott, 
hol tűnő idő ránca bujdosott. 

Ellenállni már neked nem tudtam, 
szállni akartam, égni karodban, 
felgyúlt a láng, pattogott a szikra, 
mentségemül: biztatott a gyertya.

2010
 
 
0 komment , kategória:  Pásztor Piroska  
Hetényi György: A hársfa dala
  2017-11-10 07:52:52, péntek
 
  Hetényi György:

A hársfa dala

(Nejem lelki szeméből nézve)


Egy hársfát hordozok régóta magamban.
Magasat, lombosat, ott az udvaromban.
Mindig bólogat, ha reája nézek:
szeme van, fénye van zöld levelének.

Félszázada már, hogy ültette nagyapám,
bár árnyékában Ő nem is volt talán.

Az öreg hársfát, azóta hordom én,
Túl az életem második felén:
Tavasszal illatos tea-virágzásban,
Ősszel meg sárga, szélvert levelekkel
Télen meg jeges, zúzmarás szemekkel;-

Egy hársfát hordozok régóta magamban:
Nagyapám fáját lelki udvaromban,
Ha körbekeríti ösztön fénycsóvája,
Fekete éj, vagy búvó hold világa:
Madárfüttyre ébredt nyári nemzedékem,
Hancúrozva játszik fél-öles ölében;
Hársfalevelekkel sűrűn betakarva,
Évgyűrűkkel törzse még inkább kirakva,-

Egy hársfát hordozok régóta magamban:
Magasat, lombosat, ott az udvaromban,
Viharvert gallyai, a összeverődnek,
Álmaimban ekkor ablakomba lépnek:-
Gyermekkoromról mesélnek, mesélnek,
Mint öregapó, szende gyermekének.

Emlékfa ez, a zöldet látó hársfa:
Házam, kertem kedve szép lakában.
Múló napjaim forgandó világán:
Bokréta fejemen, s Mezőkovácsházán.
 
 
0 komment , kategória:  Hetényi György  
Kosztolányi Dezső: Szavak . . . szavak . . .
  2017-11-10 07:50:54, péntek
 
  Kosztolányi Dezső:

Szavak . . . szavak . . .


Az udvaron, az udvaron.
(Én édes istenem)
Hogy száll a köd, az Unalom.
(Csak most maradj velem)
Mert elreked lelkem, dalom.
E csúnya reggelen.

Meghalni halkan, szenvedőn.
(Meghalni bölcs dolog.)
Aludni messze temetőn,
(Hol senkisem zokog.)
Gyászolni messze szeretőm,
A gyászba ragyogót

Ha most lemennék. Most . . . Talán . . .
(A kerti fák alatt. . .)
Az idegenek udvarán.
(Diszkréten, hallgatag)
A házmester bámulna rám
S én nézném a falat.

Az ablakába mécsvilág.
(Tán nem is jönne ki.)
Szívná a reggeli pipát,
(Magam vágnék neki.)
Ó pesti udvar, pesti fák
És egyet inteni.

Vagy itt az ágyba. Csendesen.
(Azt mondani: elég.)
A szoba szürke, színtelen.
(Bejönne a cseléd.)
És le se hunyni a szemem.
A gyertya égne még.

Most jöjjetek Arkangyalok.
(Most valami riad.)
S te Isten, ki ide rakott.
(Fogd a karjaimat.)
Nézd örvényeknél andalog
Szegény, szegény fiad.

Vasárnapi Ujság 1911. augusztus 20.
 
 
0 komment , kategória:  Kosztolányi Dezső  
Olosz Lajos: Halál előtti vágy.
  2017-11-10 07:50:01, péntek
 
  Olosz Lajos:

Halál előtti vágy.


Ha meg kell majd halni,
nem leszek hangos forradalmár.
Készülők reá.
Szívem tusája szelíden elsímul
és a végtelenség békéjével egyetértek.
Mors Imperátor
komor győzelmi menete
- korholjatok érte -
engem nem ijeszt,
ha bígája előtt magam heverek.
Én már tartottam halottat karjaim között
és végítéletem ismert döbbenet.
Olykor el is fog bársonyos halálvágy;
titkos táj édes ölében
szeretném letenni sziszifusz terhemet.
Csak egyre vágyom lázzal és kínnal:
- és enélkül halni átkos gyötrelem -
messzetekintő tetőre jutni fel
és ellátni gyönyörű messzeségbe,
hogy visszatérjen megálló szívembe
a diadalmas életszerelem.

Erdélyi Helikon 1930.
 
 
0 komment , kategória:  Olosz Lajos  
Toldalaghy Pál: Szent-Demeter
  2017-11-10 07:48:54, péntek
 
  Toldalaghy Pál:

Szent-Demeter

I.

Ezen az úton mentünk el mi innen,
mi, élők és a holtak is, bizony;
lovon, kocsin, gyalog, halottas ingben
és ezt, vagy azt, hiába is hívom.

E földtől ők mindenkép elszakadtak.
Az én cipőmre száll csupán a por.
Én sem beszélek. Választ úgysem adhat
a nagyszülő a súlyos föld alól.

A sírásó a testét mélyre ásta
és eloldozta lelkét egy barát.
Nyakában lánc van, mellén ritka násfa,
mely megvilágíthatja tán haját,

a térdigérőt és a búzaszőkét. -
Hová lett az, ki ifjan látta őt?
Nem részegítik azt sem már a tőkék
és nem táplálják nyájak és mezők.

I I .

Hallod? A percek, órák és az évek
forrásvize mögöttünk is zuhog.
Iszol belőle. Szomjat én sem érzek.
A többi, bezzeg, sokszor szomjazott;

akik mulatni hajdan erre mentek
s már nem mulatnak és már nincsenek.
Kóstolgatják az új hazát, a csendet,
az ismeretlen, újabb ízeket.


A század is sietve ment utánuk
és vissza semmit, vagy romot hagyott:
pár bástyafalt és néhány ócska ágyút,
a szekrényekben fonnyadt lim-lomot.

Te mindezekből épcsak annyit értesz,
hogy elpihent a déd is és az ük
s számodra épúgy elveszett vidék ez,
mintha elmentél volna ővelük.

III .

Ezek a fák a templomhoz vezetnek
és azt sötéten ott körülveszik.
A hűvös áram engem megremegtet
és szívem, - szívem csordultig telik.

Ki ül a hátas, hólyagos padokban?
A kóruson, vajjon, ki énekel?
Sötét van és cipőmnek sarka koppan.
Hiába nézek szerteszét, le, fel:

a gyertyacsonkok és halotti képek
zord garmadája táncol itt csupán,
emléke egy családnak és a népnek,
mely tűnni tetszik mind, egymás után.

Kihűltek Jézus lábain a csókok
és lassan, lassan lába is kihűl.
Nem ismerek magamra, hogyha szólok:
belül is pusztul minden és kívül!

Napkelet 1939. szeptember
 
 
0 komment , kategória:  Toldalaghy Pál  
Orczy Lőrinc: A magyar hazának
  2017-11-10 07:47:51, péntek
 
  báró Orczy Lőrinc:

A magyar hazának


Föld! kinek határát az Isten őrzötte,
Hogy háború lángja csak nem is érhette,
Békességen a sok veszélyt távul nézte,
Szabadség, áldomás, bőség ékesítse:

Föld! kinek a jó Isten minden változástól,
Megmentett, fegyveres kéznek rontásától
Ki nyertes tábornak nem félsz haragjától,
Sem erőszakosnak rád rohanásától.

Mondd meg édes hazám! Istennek kegyelmét
Ismered-e vajon különös szerelmét,
Látván sok népeknek szörnyű veszedelmét,
Egyéb országoknak sűrűn vett sérelmét?

De miért kérdezlek? ám látod miképpen
Népek a népekre toldulnak szüntelen,
A tábor tábort űz hegyeken völgyeken,
Mint árvíz úgy szakad erő erő ellen.

Lásd meg, ím a mezőn, melyen sok keresztet
Rakott szántóvető, most temet testeket.
Réten kint takartok volt sűrű rendeket,
Most gödörben hánnak felpuffadt dögöket.

Vad vagy, ha mind ezek szemedben nem tűnnek,
A sok jajgatások, melyet eresztenek,
Elrabolt városok, felprédált vidékek
Könyveket, zokogást, szántást nem préselnek.

Vedd észre sorsodat, szemlélvén ügyöket,
Boldog csendességben te mívelsz földeket,
És dalolva kapálsz sok fürtös töveket,
Nyájas mulatsággal szedsz szép gyümölcsöket.

Nem félsz, hogy fegyveres házadból kizárjon,
Kertedben behágván marhástul elhajtson,
Eltakart keresményt boltodból kihozzon,
Prédáló portázó jól meg is botozzon.

Vagy hogy elpusztulván elhagyjad házadat,
Már öregségében idősebb társadat,
Kedves gyermekidet és rokonságidat,
S házról, házra vigyed üres tarisznyádat.

Mely nagy dicséretet kell adnod Istennek
Ki kezétől mentett fene fegyveresnek,
Két száz hold napja múlt, hogy az ellenségnek
Tábora nem érte határit földednek.

Nincs buzgó szíveknek oly ájtatossága,
Nincs szelíd lelkednek oly nagy buzgósága,
Kit nem érdemelne az Isten jósága.
Nagy ezen vett jókért lelkünk adóssága.

Ily jódat esmervén adj hálát az Úrnak,
Szánakodjál sorsán felebarátodnak,
Szíved égben emeld, keresztyén világnak
Mennyből kérj oly jókat, mint vagyon magadnak.

Meg ne szűnjön lelked zengni éneket,
Hálaadó szívből mondj víg dicséretet.
Emelvén felfelé nem véres kezedet,
Engeszteld, mint lehet, a te Istenedet.

Mondd: Uram! ne keverj mérget poharadban,
Népedre ne ontsad azt bosszúságodban,
Ítéletet reánk ne tégy haragodban,
Ez álnok világot ne veszejtsd bosszúdban.

Hogyha csapásiddal mutatod hatalmad,
Bosszúságodban is ne múljon irgalmad,
Eléggé tündöklött már véres pallosod,
Ne terjedjen, kérünk, vas vessződ s csapásod.

Haragodtól ugyan pokol és menny reszket,
De bűnöst, ki megtér, soha el nem veszted,
Ez reménység szívben vigasztalást ejtett,
Mivel kegyelmedet gyakran ismerteted.

Parancsolj tehát már véres pallosodnak,
Hüvelyében térjen, mondd a királyoknak,
Hamar békességet népeknek adjanak,
Hálaadó szívvel elődben álljanak.

Néked pedig hazám! kinek határában
Boldogság és bőség virágzik javában,
Tovább is kívánom Isten hatalmában
Részesülj, örvendezz, maradj áldásában.
 
 
0 komment , kategória:  Orczy Lőrinc  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
2017.10 2017. November 2017.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 10 db bejegyzés
e hónap: 179 db bejegyzés
e év: 3036 db bejegyzés
Összes: 29465 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 4718
  • e Hét: 44473
  • e Hónap: 114781
  • e Év: 1690606
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.