Regisztráció  Belépés
evavicus.blog.xfree.hu
,,Jőjj pihenni, szabad perceidben, gépek, számok fáradt embere! A barátság meghitt otthonába hív a költő, - beszélgess vele." /Veress Ferenc/ Szuhanicsné Bencsik Éva
2001.01.01
Online
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
Ősz
  2017-11-12 13:19:47, vasárnap
 
  Juhász Gyula

Ősz

Opálos színei bágyadt ködében
Leszáll reám a kora alkonyat,
Kései tűzrózsák nyílnak a réten
S az égen a mély csöndesség fogad.
Nagy topolyafák gallya hullong gyéren
És sötétben hallgat a tó
S a kolomp úgy méláz a lomha légben,
Mint altató.

Hűs szele húz át az ősznek a réten,
Fázik a lelkem, érzi a deret,
Keresnék valamit a messzeségben,
Kihunyt fényt, elnémult üzenetet...
Oly hirtelen borult az est fölébem
S az ősz oly gyorsan rám talált,
Úgy állok itt a hervadó vidéken,
Mint a topolyafák.
 
 
0 komment , kategória:  Juhász Gyula versei  
Testamentom
  2017-11-12 13:17:54, vasárnap
 
  Juhász Gyula

Testamentom

Szeretnék néha visszajönni még,
Ha innen majd a föld alá megyek,
Feledni nem könnyű a föld ízét,
A csillagot fönn és a felleget.

Feledni oly nehéz, hogy volt hazánk,
Könnyek vizét és a Tisza vizét,
Költők dalát és esték bánatát:
Szeretnék néha visszajönni még.

Ó, én senkit se háborítanék,
Szelíd kísértet volnék én nagyon,
Csak megnézném, hogy kék-e még az ég
És van-e még magyar dal Váradon?

Csak meghallgatnám, sír-e a szegény,
Világ árváját sorsa veri még?
Van-e még könny a nefelejcs szemén?
Szeretnék néha visszajönni még!

És nézni fájón, Léván, Szigeten,
Szakolcán és Makón a hold alatt,
Vén hárs alatt az ifjú szerelem
Még mindig boldog-e és balgatag?

És nézni: édesanya alszik e
S álmában megcsókolni a szivét
S érezni, most is rám gondol szive:
Szeretnék néha visszajönni még!
 
 
0 komment , kategória:  Juhász Gyula versei  
Az élet játéka
  2017-11-12 13:14:57, vasárnap
 
  Friedrich Schiller

Az élet játéka

Ládámba nézni, nos, ki mer?
A sors és a világ kicsinyben
Egyformán látható meg itt benn;
Csak ne álljatok túl közel!
Ide a szeretet gyertyája,
S a szerelem fáklyája kell.

A szín, lám, nem üres sosem:
Ott gyermeket hoznak be, kézen,
Fiú szökdelve jő, az ifjú szelesen,
A férfi küzd, bátran s mindenre készen.

Szerencsét próbál sorra mind:
Csakhogy a versenypálya keskeny:
Kocsi robog, kigyúl a tengely,
A hős előreront, a gyenge megtörik,
A hencegő szánalmasan bukik meg;
A bölcs elébe vág eszével sorra mindnek.

Hölgyek állnak a korláton kívül,
Szelíd szemek, finom kezecskék,
Hogy a győztes jutalmát megfizessék.

(Jékely Zoltán fordítása)
 
 
0 komment , kategória:  Friedrich Von Schiller versei  
Az élet alkonyán
  2017-11-12 13:07:39, vasárnap
 
  Magyar Ottó

Az élet alkonyán

Mikor kezed, lábad úgy fáj, majd leszakad,
A hátad meggörbül az élet súlya alatt.
Mikor bajodról tudsz már csak beszélni,
Azt kérded magadtól: Érdemes még élni?

Ha zimankós télben kicsi szobád hideg,
Ha sok ismerős arc mind fásult és rideg
Ha a vérnyomásod naponta kell mérni,
Megint csak azt kérded: Érdemes még élni.

Amikor nem bírsz már el egy üres szakajtót,
Amikor napokig nem nyitnak rád ajtót,
Mikor a holnaptól rettegve kell félni,
Újra csak azt kérded: Érdemes még élni?

Amikor az idő ólomlábon halad,
És megkeseredik a szádban a falat,
Imádságodban sem tudsz semmit kérni,
Igy sóhajtasz: Uram, érdemes még élni?

Ha népes családodból egy szál magad maradsz,
Amikor nem vetsz és már nem is aratsz,
A sorstól nem tudsz semmi jót remélni,
Hát csoda, ha azt kérded: Érdemes még élni?

Agyonhajszolt szíved akadozik, s kihagy,
Amikor rádöbbensz arra, hogy már senki sem vagy,
Szégyenkezve indulsz némi segélyt kérni,
Keserűn fakadsz ki: Érdemes még élni?

Ó felebarátom, megértem keserved,
Méltányolom, hogy sokszor panaszra áll nyelved,
Túl kemény fából faragták kereszted,
Cipeled, vonszolod, minden tagod reszket.

Mégis arra kérlek, próbálj meg remélni,
Próbálj a Sorssal bátran szembenézni!
Hiszen, lelked még nem üres, kiégett,
Vedd észre bátran körülötted a szépet!

Vedd észre tavasszal, ha megjönnek a gólyák,
Szél kuszálta fészkük hogyan igazgatják,
Villás farkú fecskék hogy hordják a sarat,
Hogyan rakják fészküket az ereszed alatt.

Ugye, hogy szíved nem csak hideg márvány,
Vedd észre, mily csodálatos nyáron a szivárvány!
Feslő rózsabimbón hogy csillog a harmat,
Örülj nyár reggelén a sok madárdalnak!

Mosolyogj megértőn szerelmesek láttán!
Te békédet is őrzi katona a vártán.
Teérted is felkél isten áldott napja,
Érted is mond imát kis templomod papja.

Tárd ki szíved minden szépnek, jónak,
Nyújts segtíő kezet a rászorulónak!
Adjál szeretetet, mit majd viszonoznak,
Mert hidd el az emberek nem is olyan rosszak!

Sütkérezz még kissé az őszi napsütésben,
Lapogass csendesen az emlékek könyvében!
S ha majd a Sorssal meg tudtál békülni,
A még hátralévőt könnyebb lesz leélni.
 
 
0 komment , kategória:  Magyar költők versei  
November
  2017-11-12 13:05:41, vasárnap
 
  Émile Verhaeren

November

Erdőkön át utak keresztje
meredezik a végtelenbe.
Mezőkön át országutak keresztje
mered a messzi végtelenbe.

Országutak hideg keresztje
mered fel az ólmos egekre,
míg alant a fasorban egyre
száll, száll a szél a végtelenbe.
Fák és szelek zarándok-serege,
bús, eszelős fák, vihar lóg az ágakon,
fák, mint a mindenszentek menete,
minden halottak vonulása.

Fák, akik Északon
vívtok a széllel, harangok szavára,
ó, harcok, ó, jajok, ó, lélek furdalása,
szívek vonagló kínjai, örvénylő meredélyek!

Itt a november, tűznél didereg,
melengeti csontos kezét a lángban;
ó, fázó holtak, hidegben, hazátlan,
ó, vak falaknak zúduló szelek,
kivetve mindig messzire,
az ismeretlen semmibe.
szelek, kik a világ húsába téptek;
Ó szentek neveit zsongó litániák,
s ti messzi fák,
végtelenül emlékeinken át-
meg átvisszhangzó szentelt szózatok,
ó, irgalomért könyörgő karok,
valahol egy égaljra szegezett
Krisztushoz epedő eszelős ág-kezek.

Itt a november szürke köpenyében, -
félve lapul a tűzhely melegében,
szeme a tört ablakon át
döbbenten mered hirtelen a tájra,
úgy nézi, hogy vonaglanak a sárga
messzeségben a szelek és a fák.

Vonulnak szentek, holtak, fák, szelek,.
mennek, mennek őrjítő körmenetben
a hóeséses estéken szünetlen;
mondjátok: szentek, holtak, fák, szelek
mért folynak össze az emlékezetben,
ha megremeg
s lecsap a harang kongó kalapácsa,
s az átkozódó tornyok tompa gyásza
a szürkületben tovarebben?

A lobogó tűzhely mellett november
lámpát lobbant reménykedő kezekkel,
s e láng majd annyi téli esten ég!
S november könyörög megalázkodva, sírva,
az órák gépszivét hogy irgalomra birja.
De kint csak egyre vasszínű az ég,
jönnek a holtak, szentek és szelek,
s jár az őrült fák, görcsös ágak
processziója, ez a nagy-nagy körmenet,
vonulva végtelen terein a világnak.
Utak fehérje mint kereszt emelkedik
lapályok közt a végtelenbe,
hegyeken-völgyeken elnyúlva messze-messze
az országutak és roppant keresztjeik.

/Rónay György fordítása/
 
 
0 komment , kategória:  Émile Verhaeren versei  
Balzsamcsepp
  2017-11-12 13:00:49, vasárnap
 
  Arany János

Balzsamcsepp

Szív, örömtől elszokott szív,
Multak gyászos özvegye!
Meghervadtál, meghajoltál -
Az vagy-é még, aki voltál,
Árva szívem, az vagy-e?

Óh, neked már fáj a bú is,
Az öröm is fáj neked!
Bánt az árnyék, a derű is,
Bánt az édes, keserű is,
Mint a szegény beteget.

Nem a régi fájdalom már,
Évek folytán ami rág:
Csupán mérgét hagyta benned,
S minden illetésre szenved
A tulérző fájvirág.

Jer! a multak hűs derével
A jelent tovább ne öld.
Mi okod van új panaszra?
Nézz a kikelő tavaszra:
Ege fényes, lombja zöld.

Jer! az áldott szép természet
Enyhe öle hívogat;
S temetőn, bárha bolyongok
Eltakarják üde lombok
A sötét sírhalmokat.
 
 
0 komment , kategória:  Arany János versei  
Mint öreg fát az őszi nap
  2017-11-12 12:58:49, vasárnap
 
  Kányádi Sándor

Mint öreg fát az őszi nap

mint öreg fát az őszi nap
lemenőben még beragyog
és elköszön a szerelem

jöhetnek újabb tavaszok
hajthat még rügyet lombokat
gyümölcsöt többé nem terem

felejtgeti a titkokat
miket senki sem tudhatott
őrajta kívül senki sem

fészke is üresen maradt
elhagyták kiket ringatott
üresen ing-leng üresen

de boldogan föl-fölsusog
ha valaki még néhanap
gyér árnyékában megpihen
 
 
0 komment , kategória:  Kányádi Sándor versei  
Egy szerelem története
  2017-11-12 12:57:17, vasárnap
 
  Csorba Győző

Egy szerelem története

hányfajta is volt? hányfajta összevillanó szem?
közeledés: vad? cifra? egyszerű?
hányfajta érintés: kezek?
ujjak? arcok? (a test bármely pontja a másik
bármely pontjához) hány meg hány félő szűkölő
próbálkozás: olykor kívánt sőt áhított vagy csak eltűrt?
és hely hányfajta: szénaboglya? erdő?
hivatal? vendégágy? riadozó? nyugodt?
s hányfajta ölelés mikor már elszakadt a gát?
hányfajta hörgés? szusszantás? sikoly?
hányfajta ösztönös fortély a kéjt nővesztő helyzetekben?
hányfajta zümmögő harmónia? (boldogság talán?)
hányfajta durcás indulat? már-már széjjelfoszló kötés?
sőt undor? sőt önköpködés a választás miatt? -

de mennyivel többfajta hála volt
majdnem sírós leboruló lábcsókoló:
élet tehát a legszebb értelemben
hányfajta volt?

hányfajta volt?
 
 
0 komment , kategória:  Csorba Győző versei  
Ha jön az ősz
  2017-11-12 12:49:12, vasárnap
 
  Wass Albert

Ha jön az ősz

Ha majd jön az ősz
összegyűjt minden bánatot, s vele
a lelkemet behinti csendesen:
eljössz-e vigasztalni, kedvesem?

Eljössz-e akkor simogató szóval,
amikor a lelkem többé nem nevet,
s mesélsz-e majd, mikor a könnyem éget,
hajnal-fényből szőtt, színes-szép meséket,
amikor egyszer én mondtam neked?

Ha akkor eljössz:
áldni fogom a lábaid nyomát,
s áldott legyen a rózsaszínű út,
az út, melyen menni fogsz tovább,
áldott legyen a szív mely erre kerget,
s áldott legyen, áldott legyen a lelked,
legyen a boldog álmok temploma.

hanem azért
áldani foglak téged akkor is,
ha nem gondolnál rám többet soha.
 
 
0 komment , kategória:  Wass Albert versei  
Őszi dal
  2017-11-12 12:44:05, vasárnap
 
  Wass Albert

Őszi dal

Elmentek már a madarak, a fecskék
Csak mi maradtunk itt: én és az ősz.
Szép álmomat a lelkemből kilesték
Csapongó vágyaim, hogy visszajössz.

De elmentél, veled a nyár, az álmok.
Csak szél süvölt, és halál bolyong a berken.
A hervadásban elmerülve állok,
És fáj az ősz, a bánatom, a lelkem.

Neked nagyon hideg volt itt az élet,
Nem jött bíborral már az alkonyat.
S megsemmisült sok délibáb-reményed
Csillagtalan nagy éjszakák alatt.

De érzem már: te vagy lelkemnek minden,
S nem kérek tőled semmi, semmi mást,
Csak jer vissza, s én rózsákkal behintem
Körülötted az őszi hervadást.
 
 
0 komment , kategória:  Wass Albert versei  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
2017.10 2017. November 2017.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 14 db bejegyzés
e hónap: 158 db bejegyzés
e év: 2319 db bejegyzés
Összes: 8720 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2948
  • e Hét: 9550
  • e Hónap: 61257
  • e Év: 789665
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.