Regisztráció  Belépés
dorotea55.blog.xfree.hu
"Széttéphetetlen kötelék a szeretet, mi köztünk él. Életünk szépség és küzdés, összeköt bennünket a hűség." Gy Marcsi
1954.01.30
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 14 
Nincs Cím
  2017-11-13 19:50:21, hétfő
 
  Link





Link


 
 
0 komment , kategória:  Névnapra  
Gondolatok
  2017-11-13 19:19:36, hétfő
 
  Link



Az őszinteség nem azt jelenti, hogy meg kell bántani másokat, hanem csak azt, hogy kezdettől fogva legyen bátorságunk vállalni önmagunkat.
Frank Arjava Petters
 
 
0 komment , kategória:  Idézetek__SZÉP GONDOLATOK  
Portugál szonett
  2017-11-13 08:34:58, hétfő
 
  Elizabeth Barrett Browning néhány verse


Portugál szonett

Theokritosra gondoltam, s az Ének,
ős-édes évek dala fájt fel újra,
dús éveké, melyeknek mézes ujja
osztotta kincsét fiatalnak, vénnek, -

s így ringva habján antik ütemének,
könnyemen át egy látomás borúja,
múlt életem édesbús koszorúja,
a lassú léptü, szép, szomoru évek
(Kardos László fordítása)
dobtak rám árnyat. S éreztem, megáll
mögöttem egy misztikus Idegen,
s hajamnál fogva hátra ránt-cibál:
Link




Halálmadár



Éjszaka volt, a szívem zakatolt!
A Hold hidegen nézett le rám:
Nem tudsz aludni talán?

Egy árny suhant el az ablakom előtt,
Hatalmas szárnya szelte a levegőt.
Testemet jeges fuvallat járta át,
Tudom ő volt az, a Halálmadár.

Vészjósló éneke füleknek hallhatatlan,
Csak a lelkek reszketnek riadtan,
Ők hallják fájdalmas sikolyát már,
Tudják ő volt az, a Halálmadár!

A sötét éj leple alatt jár rabolni,
Éles karmait a húsodba ereszti,
Zsákmánya nem szabadul, vár!
Tudja ezt jól a Halálmadár!

Éjszaka van! Szívem utoljára dobban!
A Hold gúnyosan néz le rám:
Vársz valakit talán?

S tudom, ma eljön értem a Halálmadár!
Link




Rád gondolok!

Rád gondolok! - Úgy indázlak közül
gondolattal, mint vadszőlő a fát:
nagy levelek, s a szem semmit se lát
a zöldön túl, amely a törzsre ül.
De értsd meg, pálmám: vágyam nem hevül
gondolatért - a szebb valót magát
kívánom: Téged! Jössze-, jössze-hát
hozzám, de tüstént?! Mezítelenül
álljon derekad, s minden ágadat
zúgasd, erős fa, s lombos köteled
szaggasd el s dobd a földre, mert e vad
örömben: - látlak, hallak s új leget
kortyol tüdőm friss árnyékod alatt! -
nem gondolok Rád - itt vagyok veled.

(fordította: Kardos László)

Link


 
 
0 komment , kategória:  Általános  
: Már-már érte az esti nap
  2017-11-13 08:30:57, hétfő
 
  Emily Brontë: Már-már érte az esti nap

Már-már érte az esti nap
a ligetes, zöld halmokat:
tájat, mely szebb s magányosabb,
a szellő ritkán simogat.

Hajlik a fű, ha ő fuvall,
a vizek szebben kéklenek.
Fehér felhők fodraival
száll: azok harmat-szellemek.

Reggel azúr virágkehely
ringatta harmat-lényüket,
s szállnak megint az égbe fel,
hol glóriájuk született.

/Ford.: Szegő György/



Link




Emily Brontë: A harangvirághoz

A.G.A.

Bimm-bamm, szent őr, zengve lengj,
szép vagy erdőn s dombokon,
s kedves vagy zöld völgybe lenn,
hát még fenn, vad bércfokon!

Harangvirág, isteni
fénnyel láttam fényleni
gyöngyöm láttam s kedvesem
sápadón, nagybetegen.
Te hallattad hangodat,
balzsam volt nekem szavad:

"Süssön nyári nap le rám
éltem egész folyamán.
Tán inkább zord téli ég
nézzen, mikor jön a vég?

Nyílok s nyugton hervadok,
elsiratnak harmatok:
végy erőt gyászkönnyeden,
túl sok év csak bút terem!"
/Ford.: Szegő György/



Emily Brontë: Mily szép a kék harangvirág

Mily szép a kék harangvirág,
ha nyárban megremeg:
formája erőt ont reád,
nyugtatja lelkedet.

A bíbor hanga szertelen,
komor varázzsal az:
az ibolya fűszert lehel,
s az illat nem vigasz.

Pőrék a fák, a nap hűvös,
és nagy, nagy ritkaság:
az ég fényküllőt nélkülöz,
a föld meg zöld ruhát:

a csilló víz fölé a jég
sötét árnyat vetett,
és domb és völgy és messzeség
fagyos köd foglya lett.

Harangvirágban nincs erő,
a hangafű oda,
az ibolya völgymélybe nő,
s nincs édes illata.

S bár fáj, hogy nincsen hangarét,
jobb így, hogy messze van:
tudom, csak könnyet ontanék,
ha lesne rám vígan:

erdő mélyén szelíd virág
a mohos kő alatt,
rejti balzsamát, harmatát:
engem meg nem ríkat -

a szár pompás kis termete,
az ezüst-kék szirom,
a bimbók zafír ékköve
smaragd levéltokon,

ez lélegzik a szívemen,
e mély, nyugodt varázs,
ezért van az, hogy könnyezem,
s ez enyhít, semmi más:

ezért sírok, mert minden elhagy,
kopár a téli nap,
gyötrődve sírok, hogyha hervadt
part éri lábamat.

Hideg van, és a fény lehull
a tompa ég alól,
a sötét, nyirkos fal kigyúl,
aranya illanó,

emészted magad, vágyva vágysz
virághozó idők után -
s a tűnt fényt hozza majd a gyászt
érted, szülőhazám.

/Ford.: Gergely Ágnes/

Link



Emily Brontë: Nagy bűn tán, de kimondja szám

Nagy bűn tán, de kimondja szám
e szót: "Isten veled!"
Nem hallod kérni ezután
e megbántott szívet.

Téli reggel...vad hangatáj...
Göcsörtös vén fa vár.
Ha megveted, s zord látta fáj,
nekem éppoly sivár.

Feledem éjsötét szemed
és rózsás ajakad,
ha szent esküdet feleded,
ha hazug volt szavad.

Ha szerelmednek árthatott
parancs s börtönfal is,
mért tűrjek érte bánatot,
hisz hideg volt s hamis.

Köt hozzám szívet eleget
sok szál, próbált s szilárd:
sok szemsugár melengetett,
és fényük mindig áld.

Az űzi búm, az lesz napom,
lelkem így lesz szabad,
s nem gyötri bolond fájdalom
az emléked miatt.

/Ford.: Szegő György/



Emily Brontë: Hírt hoz az éj, a csillagár

Hírt hoz az éj, a csillagár:
hangás tetőn, vad szélbe less,
jön majd egy gyász-szárnyú madár,
vér hull karmáról, vér, veres.

Ne nézz körül s a mélybe se,
égi útját kövesd csupán,
figyeld, hol száll a rétre le,
s imádkozz, vándor, azután.

Ott mily szerencse vár terád,
azt én meg nem jósolhatom,
de az ég hallja az imát -
az Isten óvjon utadon!

/Ford.: Szegő György/


Link



Emily Brontë: Kedvet nem álmodom

Kedvet nem álmodom,
emlék nem pusztul el:
a lélek elnyomorodón
jajjal felel.

Békét sem álmodom:
a holtak árnya ül
- ébren őket nem láthatom -
ágyam körül.

Reményt sem álmodom:
az álom mélye fáj,
hol képüktől lehangolóbb
az éjhomály.

Erőt sem álmodom,
hatalmam sincs nekem,
csak járni sötétebb habon,
vadabb vízen.

Társat sem álmodom,
ki jó, ha itt a vész:
gúnyolva nézik bánatom -
nagyon nehéz.

Vágyat sem álmodik,
társulni nem akar,
kínját feledni vágy a szív,
s álomba hal.

/Ford.: Gergely Ágnes/




Emily Brontë: Éj borít sűrű ködbe

Éj borít sűrű ködbe,
vad szél fúj hidegen:
zsarnok bilincsbe kötve
nem tudok lépni sem.

Lombot tépáz a szél,
hó ül a földeken,
a vihar utolér,
s nem tudok lépni sem.

Felhő-torlasz felettem,
pusztaság odalenn:
bú nem indít meg engem:
nem bírok lépni sem.

/Ford.: Ferencz Győző/
Link




Emily Brontë: Sorok

Meghalok: ha sírdomb alatt
nyugszik a szív, mely érted ég,
feledve földi gondokat,
s az élet ezer örömét,

ne sírj: előtted keltem át
a sötétségnek tengerén,
a part végre nyugalmat ád,
könny és gyász ide el nem ér.

Én sírhatnék - itt hagytalak
a zord vízen, hol a hajó
viharban, rémek közt halad,
nincs fény, s a part nem látható.

Az élet hosszú vagy rövid,
mit számít, öröklét ha vár:
lent búcsuzunk, de fent megint
találkozunk, hol nincs halál.

/Ford.: Tapfer Klára/


Emily Bronte: Akkor vagyok legboldogabb

Akkor vagyok legboldogabb,
ha lelkem test-börtönből elszakadt
szeles, holdfényes éjszakán, ha fenn
a fény világában bolyong a szem -

mikor nem vagyok - s nincs se föld,
se tenger, se felhőtlen ég -
csak vándor szellem odafönt,
hol végtelen a messzeség.

/Ford.: Tapfer Klára/



Emily Bronte: Vége. Én tudva éltem át
2010. január 9. 10:55

Vége. Én tudva éltem át.
Kín a szívembe rejtenem.
Fölidézem az éjszakát,
amit még látva lát a szem.

Este a nap felhőtelen
nyárégbolton alábukott,
vak árnyak keltek idelenn,
s fenn a mélykékben csillagok,

s fenyéren, zord hegy tetején,
kívül az emberek körén
szívem elszorult, s könnyesen
járt szemem a baljós egen.

/Ford.: Kiss Zsuzsa/



Emily Brontë: Mért gyűlölöm e zord hegyek

A.G.A.

Mért gyűlölöm e zord hegyek
s fenyér övezte szurdokot?
Nagyon szerettem ezt a helyet,
hisz még gyerekként láthatott.

A nyári hőben itt csontok fehérlenek,
de nem mondja meg senki az okot:
tudója csak egy ember lehet,
mért gyűlölöm e szurdokot.

Derék ellenfél, megbocsát
a szívem önhitt dölyfödért,
mert kincseket érő jóbarát
voltál, míg bús magányban élt.

Körüllebegtek a régi idők,
míg gyámolított nemes karod:
a föld régveszett bájjal tündökölt:
feledtem, jaj, hogy más vagyok.


Egy napba - órába - se telt,
szellemem új életre nyílt:
aranyköd szállt fejem felett,
s régi magam lettem megint.

/Ford.: Hárs Ernő/





 
 
0 komment , kategória:   Emily Bronte  
Nem érhet kétségbeesés
  2017-11-13 08:22:44, hétfő
 
 
Emily Brontë: Nem érhet kétségbeesés

Nem érhet kétségbeesés,
míg csillag gyúl az éjben,
míg harmatos az alkony és
reggel arany nap ég fenn.

Kétség nem győzhet rajtad itt,
hulljon bár könnyek árja:
akit szerettél, nincs-e mind
veled, szívedbe zárva?

Sírsz, mint más. Kínod sóhaját
kettőzi szél nyögése,
s bús tél hint sápadt zúzmarát
az őszi, holt levélre.

Mégis száz friss virág virul:
sorsod a sorsuk, hidd el.
Menj hát tovább. Járj szótlanul,
de soha megtört szívvel.

/Ford.: Csengery Kristóf/



Link




Emily Brontë: A nyárest szépen elmerül

A nyárest szépen elmerül,
puha fénykörben ég szobám,
nincs egy felhő se bús jelül
az ég megszentelt homlokán.

A vén torony aranyban áll,
az elnyugvó napon mulat -
az est szelíden éjbe száll,
kétled, hogy véget ért a nap.

És épp ez az a kedves óra,
mely a házból kitörni hí:
a munkaáldozat leróva,
gyerünk szabadon játszani.

S a kert mért bús és elhagyott?
Gyors léptektől nem zeng a ház -
nincs nevetés - se víg dalok,
sírmélyi csönd, amerre jársz.

Bóklászva csak a kert alatt
várom minden út véginél,
hogy szaporább léptek zaját
s hangokat hord az esti szél.

Hiába - nem jön senki el,
és reggel lesz, az ég ködös:
mondd - nekik végleg menni kell,
nincs napfény, hol gond függönyöz?

Dehogynincs, korhol a Remény,
tűnt öröm emlékét ne bújd,
minden viharban ott a fény
s az égi terv, a visszaút.

/Ford.: Gergely Ágnes/

Link



Emily Brontë: Dal

Nyomorúság és öröm közt
szerelem fenn nem marad,
baráttal kár közösködnöd,
hogy enyhítsd a kínokat.

Tudom, hogyha könnyet ontok,
nem kapsz örömre te sem,
s éppen ennyire tudom, hogy
mindig nem sírhatsz velem.

Váljunk el, hiszen tovább már
lelkem nem közös veled:
vándorául Óceán vár,
hajóm, nem-járt tengerek,

szigeteknek sokasága,
ahol a kín is szabad,
s éjszakánként majd, te drága,
nem vigyázom álmodat.

Akkor, ha virrad a reggel,
nem kell visszafojtanod
áradó kedved, ha kelsz fel,
mert én oly csüggedt vagyok.

Minden emlék odahagy majd,
ami fáj, naponta egy,
ó kötésünk szétszakadhat
s csupán álmod lehetek.

/Ford.: Kiss Zsuzsa/

Link



Emily Brontë: Virágot bont a május

Virágot bont a május,
ezernyi rügy fakad,
méhek minden sziromban,
minden fán madarak.

Fent süt a nap vidáman,
patak dalt csörgedez:
csak nekem bú a társam,
minden sötétbe vesz.

Hideg, hideg szivem!
Nem tud hevülni már:
oly idegen neki
az égő fénysugár.

Meghalt bennem a kedv,
nyugalmat keresek:
bár nyirkos föld boritná
e keserű szivet.

Egyedül hogyha lennék,
ily bú nem nyomna tán,
remény ha elveszett rég,
nem tudnék félni már.

De a boldog szemekből
majd éppígy könny fakad,
s látnom kell elborulni
felkelő napjukat.

Zúdítná bár az ég
e gond-özönt reám,
s szivük lenne szabad -
nem panaszkodna szám.

De jaj, ledönt a villám
öreg és ifju fát,
az lesz sorsuk s a sorsom,
hogy hulljunk, mint a fák.

/Ford.: Tapfel Klára/
Link




Emily Brontë: Sötét éj: A tél sóhaja

Sötét éj: a tél sóhaja
lágyan jár Gondal partjain:
s bár sír a szél bús jajszava,
nem torlad hó a vízre kinn.

Lovam meddig kalandozott
a pusztamélybe, nem tudom:
de kaphat jószót, abrakot:
nem megy tovább a járt uton.

A kantárt meglazítva hát
hű társam szélnek engedem:
hullámzó domb, tág rónaság,
s a fáradt ló már nincs velem.

A felhőraj bús tömböt alkot,
s a borús láthatárra tart,
de biztos jelet még nem ad, hogy
ónos esőt hoz vagy vihart.

Lesújtva, kábán állok itt,
testem a hangarétre dül,
várja, hogy végre álmodik,
szemhéj és szív ellenszegül:

s egyszerre, úgy éjfél fele
a csillagtalan ív tövén
a hegymagasból kúszva le
ködös kisértet lép elém.

Dús haja leng, s a válla fent
ragyog, mint felhők hold alatt:
és zajtalan kis lába van:
fehéren izzó pillanat.

"Ki vagy, te leány, ki az ingovány
martjára lépsz, s már nem élsz a mennyben?"
Így szólok én, míg könnyedén
fekvőhelyemre hajlik a szellem.

"Honom a forgószél hona,
ösvényem egy a hófúvással.
sok év, hosszú év szállt tova,
hogy találkoztam már lakással.

Mikor szélvész dúl, hogy a hang elfúl,
s a vadász a síkon ottmarad,
ha csak gyengülök, mikor orkán bőg,
ne lássam többé a dombokat.

Te is énrám vársz, halott juhász,
hegy lejtőjén kisegítelek:
a rejtekút mindig célba jut,
hogy visszakapd a te völgyedet.

Jön a vihar, s a part kihal,
hinárból jeltüzet gyújtok, és
szétfut a fény a vak éj közepén,
és boldog a rémült tengerész.

S a szétszórt nyáj, mely e tájon jár,
csak gyöngéd test, mely vonzza a bajt:
de bűbájt tudok, s a sok juhot
varázserőm megvédi majd.

Hű lovadon a magányos alom
halált szimatolt búcsútok után:
odatérdepelek, hol csüng a nyereg,
s fény éled a ló holt szembogarán.

De nem ér a nevem, ha elfeledem,
irgalmamból mi hull ma rád:
csak nélkülözés, nem csüggedés:
nem legyőzetés, csak szolgaság.

Az a halk hajlék, hova lábad lép,
megtelik jövőd keservivel:
de itt ég e könny, s én esküszöm,
kit szeretnek, az tűzhelyre lel."

/Ford.: Gergely Ágnes/
 
 
0 komment , kategória:   Emily Bronte  
Túl késő már, hogy hívjalak
  2017-11-13 08:16:23, hétfő
 
 
Emily Brontë: Túl késő már, hogy hívjalak

Túl késő már, hogy hívjalak:
álmom mit dajkáljam megint:
hozna gyúlt homlokomra csak
fény-fúlt, vihar-utáni kínt.

Közben a köd oszladozik:
látok tar hegyoldalakat:
már arany káprázatait
nem festi a reggeli nap.

Mégis, drága árny, örökélet
dédelget itt hű kebelemben:
Isten látta! az ifjú évek
üdvét, mikor veled lehettem.

/Ford.: Tandori Dezső/



Link



Emily Brontë: Nem sírok, bár el akarsz hagyni, látom

Nem sírok, bár el akarsz hagyni, látom:
mi tartson kedves ok?
Kettőzve szenvedem sötét világom,
mert szíved szenved ott.

Nem sírok, mert a nyarad glóriája:
komor vég közele:
s bármi boldog történetünk mi várja?
Mindig a sír öle.

Oly bírhatatlan e szorongás:
hogy mind nagyobb a tél:
öl, kétségbeesett lelket, a romlás,
mit sok holt év igér.

Így, ha majd meghalsz, s én egyetlen
könnycseppet ejtenék,
annyi csak, hogy sóhajt a lelkem:
veled pihenne rég.
/Ford.: Tandori Dezső/


Linkhttp://s8.images.www.tvn.hu/2009/07/08/11/26/www.tvn.hu_15145d029f0a04784866e89b5 fc014e1.png



Emily Brontë: Holdfény hull, nyár holdfénye

Holdfény hull, nyár holdfénye
csendben, szépségesen:
éjfél kör-ünnepélye
lélegzik édesen.

S főleg, hol a könnyű szélben
égnek leng sok faág,
vagy lehajol, árnyas-mélyen
égtől oltalmat ád.

Ernyén e vad lugasnak
hever egy gyönyörű leány:
zöld fű, virággal harmat
hullámzik körbe haján.

/Ford.: Tandori Dezső/

Link



Emily Brontë: Az Ősz mély bánatát ma

Az Ősz mély bánatát ma
elsóhajtja a szél:
több, mint a tavasz virága
földön a holt levél.

Az éj nyugodni nem hagy,
bolyongni hívna már:
sok régmúlt érzés szorongat,
prédára gyűlt sakál.

Volt oly sok enyhe, drága,
s most didergek belül:
múlna el rólam mindnek árnya,
ha fényük elkerül.

Rég hamvas ifjúságát
a vén majmolja így:
kérges lelkem csak egyre rázzák
hév, vad szeszélyeik.

Ha feledt öröm árán
megváltható a múlt,
s legdrágább kincsen sírba szállván
kínom is porba hullt,

talán új virradatra
nyithatnám rá szemem,
s orcám új nyár vonná aranyba,
szívem új szerelem.

/Ford.: Kiss Zsuzsa/

Link




Emily Brontë: Szerelem és barátság

Vadrózsa a szerelem,
a barátság magyalág,
fakó ez, míg a rózsa nyit,
de kin van állandóbb virág?

Tavasszal a vadrózsa szép,
nyáron meg ontja illatát,
de ha eljő a tél megint,
ki dicsérné a rózsafát?

Vesd meg hát a balga füzért,
magyallal ékesítsd magad,
s ha tél hervasztja homlokod,
koszorúd mégis zöld marad.

/Ford.: Szegő György/
 
 
0 komment , kategória:   Emily Bronte  
S mint én magam, oly magányosan
  2017-11-13 08:10:28, hétfő
 
 
Emily Brontë: S mint én magam, oly magányosan

S mint én magam, oly magányosan,
néz a hosszan izzó nap után:
és kesereg, mint én magam,
szüntelen bánatán.

A dombsor is egyként kapja imánk,
a szeles dombsor lenn, s a kék tenger ég:
vágyunk: ne várjon más semmi ránk,
csak szívünk, meg itt e szabad vidék.

Ah! oldozhatná csak el a kezem,
boldogan nézném, mint száll tova,
s nem panaszolnám, hogy fényesen
égő szemét nem látom soha.

De hadd hihessem, hogy ma, bár
hidegén sorvad, árva rab,
holnap ez is, az is tovaszáll,
végképp, örökre szabad.
/Ford.: Tandori Dezső/



Link







Emily Brontë: Köröttem szürke sírkövek

Köröttem szürke sírkövek,
árnyékot mind messzire vet.
Miközben lépek a gyepen,
holtak nyugosznak csendesen:
A fű alatt, a föld alatt
örökre éj, örökre fagy:
elmúlt évek emlékeit
idézi szemem, s könnyezik:
idő, halál és gyötrelem
sebe nem forr be sohasem.
Idézzem csak a kín felét,
mit láttam itt lent, és az Ég
maga, bármily tiszta lehet,
lelkem nem nyugtatja meg.
Fény drága földje! fiaid
fájdalmaink nem ismerik:
nem érik, mily kísértetek
gyötrik az ember-sejteket,
mily vendégek laknak belül -
téboly, keserv, a könny s a bűn!
Legyen nekik a lét örök
révület, új s új gyönyörök:
mi nem hívjuk, hogy jöjjenek
velünk sírni bús könnyeket.
Nem - a szenvedés poharát
a Föld másnak nem adja át:
nem érdekli az Ég - a mi
halandóságunk fáj neki.
Anyánk, enyhítni mi segít
határtalan gyötrelmeid?
Sóvár szemünk hogy víg legyen,
mosolyogsz, s milyen kedvesen!
De ebben ki nem látja meg
a mély, nem gyógyuló sebet?
Ó, nincs az égben oly csoda,
mely tőled elcsábítana.
Tiéd leszek, ha az óra int,
utolsó drága kincseink,
s küzdünk, hogy ha a köd leszáll,
édes arcoddal majd Te várj.
Bármily síron túli világ
hívhat - nem halljuk meg szavát.
Nem - inkább drága szíveden
pihenjünk végleg, csendesen:
s Veled osztozzunk egy napon
a halhatatlanságodon.

/Ford.: Tapfel Klára/



Link



Emily Brontë: Gyűlölhetik, megvethetik

"Gyűlölhetik. megvethetik,
feledhetik mások neved,
de bús szívem reményeid
s híred múlásán kesereg."

E boldogtalan sors miatt
így sírtam - egy órája csak.
Egy szó megölte könnyemet,
s gúny ült szememben bú helyett.

"Áldott inkább a por, amely
alatt nem gyászol senki sem.
Hiú voltál és gyenge, gőg,
gazság s a kín gúzsba kötött,
szívemmel nem rokon szíved,
lelked nem úr lelkem felett."

De elmúlt e gondolat is -
botor, gonosz volt és hamis -
a gyáva őzet megvetem,
mert úr rajta a félelem?

Kigúnyolnám haláljaját
a farkasnak, mert csúf s galád?
Nevetnék, a kis nyúl ha sír,
mert halni bátran ő se bír?

Nem! Ha rá emlékezünk,
töltse el szánalom szívünk:
föld borítsa puhán fejét,
s adjon neki nyugtot az ég!

/Ford.: Tapfer Klára/



Link




Emily Brontë: Hallottam, jő a szél dagadva

Hallottam, jő a szél dagadva,
mily isteni öröm!
Oly mély, hogy lelkem elragadta
a forró könny-özön.

Magányos, téli esteken
idéztem, mint adott
a zsenge ifjukor nekem
sok szépet, csupa jót.

S mit hozhatnak még az idők
szépet s jót, afelett
csillagokként ragyognak ők,
betöltve az eget.

/Ford.: Szegő György/
 
 
0 komment , kategória:   Emily Bronte  
Vérző ágad vezekelje le
  2017-11-13 07:59:31, hétfő
 
  Emily Brontë: Vérző ágad vezekelje le

Vérző ágad vezekelje le
a kínok könnyeit:
s én, ifjú vétkek vétkese,
örök velük én legyek itt?

Mi készt őrizni ez átkos nevet, és
hitetni: emlék záloga?
Mintha jöhetne Feledés,
áldón rám szállana:

mintha az őrült forgatagot
űzvén, mely időt sose hagy,
tűntek volna a régi napok,
melyeknek jele vagy.

/Ford.: Tandori Dezső/



Link


 
 
0 komment , kategória:   Emily Bronte  
Éj volt, s a hó a hegyekben
  2017-11-13 07:58:45, hétfő
 
  Emily Brontë: Éj volt, s a hó a hegyekben

Éj volt, s a hó a hegyekben
több ölnyi vastagon állt:
folyók, patakok vize csendben
szökött a homályon át.

Itt hagyta hótól elöntött
nyáját a pór, a szegény,
mit oly szeretettel őrzött
az áldott nyár idején.

Nem rója vígan a mezsgyét,
mit jól ismert azelőtt,
bús, meghökkent idegenként
bámulja a puszta mezőt.

/Ford.: Hárs Ernő/



Link


 
 
0 komment , kategória:   Emily Bronte  
Az este gyorsan száll tova
  2017-11-13 07:58:12, hétfő
 
  Emily Brontë: Az este gyorsan száll tova

Az este gyorsan száll tova,
nyugoszni int neked:
mit hagy az elmúlt nap sora,
milyen érzéseket?

"Az elmúlt nap? Csak ennyi volt:
kínkeserves robot:
nagy áron váltott csöpp haszont
és tenger bánatot.

Az Idő keserűn perel
a Halál küszöbén,
s a Lelkiismeret ezer
vádat zihál felém:

rágalmazók, hisz Sorsomat
illetik vádjaik,
de elvakít a Bűntudat
s kiszolgáltat nekik!"

Nem örülsz, hogy pihenni fogsz,
s nem hányódsz tengeren,
s lehorgonyozza bánatod
a csöndes Végtelen?

Senki nem szán, ha távozol,
nem sír: "Isten veled!",
s maradni vágynál ott, ahol
szíved úgy szenvedett?

"Porhüvelyünk rabságra vet,
a kötelék ezer:
halogat mind, aki szeret,
amikor halni kell:

Pihenni édes, ha babér
illetheti a hőst,
de szégyen nevéhez ha fér,
hadd küzdjön meg előbb!"

Küzdöttél mindig, mindenütt,
küzdesz, mióta élsz,
Csaló és Gyáva keserült:
mért vagy még vívni kész?

"Igaz, merészebb célokat
kar meg nem vívhatott:
adakoztam s tettem sokat,
de tűrni nem tudok!"

Fő, végső ellened tekintsd,
sírod, mely eltemet -
ha visszafojtod könnyeid,
tűröd keservedet.

Nagy harc, mely pusztulásba vitt,
méltón viselt csapás -
alkonyod lehet még szelíd,
éjed megvirradás.

/Ford.: Kiss Zsuzsa/


Link


 
 
0 komment , kategória:   Emily Bronte  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 14 
2017.10 2017. November 2017.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 1 db bejegyzés
e hónap: 71 db bejegyzés
e év: 736 db bejegyzés
Összes: 9252 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1914
  • e Hét: 11256
  • e Hónap: 27644
  • e Év: 652121
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.