Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
Kelemen Évi: Szomjazom
  2017-11-13 06:58:13, hétfő
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Kelemen Évi  
Mányiné-Prigl Olga: Beszélő gyertyák.
  2017-11-13 06:56:04, hétfő
 
  Mányiné-Prigl Olga:

Beszélő gyertyák.


Kevélyen áll a pompás palota,
Fénylik, ragyog három sor ablaka,
A fogházőr ünnepre gyújtogat
S imádságra hivja a rabokat.

Homályos cella apró ablakán
Tenyérnyi folt a fényesség csupán,
Libbenő árnyék megtört sugara,
Mit odavet a szomszédház fala.

Két száraz szem mohon reá tapad
S nyomába hulló, forró köny fakad,
Kicsi halott gyermek sápadt képe
Reszket a halovány gyertyafénybe.

Kellett a pénz és nincs nehéz lakat,
Mit fel nem tör a zajgó indulat,
A fájdalom lett úr az ész felett -
S ő lopott pénzből vett szemfödelet

Másik ökölbe fogja a kezét,
Úgy átkozza meg azt a gyertyafényt,
Az áruló ! - vonaglik ajaka
S előtte van a rémes éjszaka.

A harmadik szúrós tekintete
Merőn, dacosan néz a lángba be,
Mélyen barázdált, sápadt homlokán
Ott egy örök, megfejthetlen talány . . .

És igy a többi, és igy mindahány,
Lázas arca a cella ablakán,
Amin túl vágyat keltve száll tova
Szabad mezők sejtelmes illata.

Kevélyen áll a pompás palota,
Fénylik, ragyog ezernyi ablaka,
Az utcán künn zsibongva jár a nép,
S tapsol a gyermek: nézd anyám mi szép !

Békésmegyei közlöny, 1910.október 23.
 
 
0 komment , kategória:  Belső kör  
Karafiáth Jenő: Dalok.
  2017-11-13 06:53:29, hétfő
 
  Karafiáth Jenő:

Dalok.

I.

Ülj az ölembe . . . jöjj ide kedves . . .
Nézd csak a pillét, mint tova repdes
S visszasiet, hogy az esteli fényben,
Végre elégjen.

Nézz oda édes - lásd ez a sorsom,
Dal, szerelem közt, susogva forgom
S mikor érzem - édes az élet!
Akkor - elégek !

II.

Itt-ott egy-egy szajkó visított,
A fatetőkön cserregett . . .
Meg-megzavart, meg-megszakitott
Egy halkan szálló éneket.

S az ének megzavarta álmom,
Szivembe mélyen elhatott . . .
Ha búcsú nélkül kell elválnom,
Ha búcsú nélkül . . . elhalok . . .

III.

Szedtük a kék harangvirágot,
Beszélgettünk önfeledten . . .
A kopott unalmas világot
Szapulgattuk mindaketten,

És hirtelen elsápadt ajkad . . .
Oly fájón néztél oh, reáml -
A világ ezer gyönyöréről
Dalolgatott - egy vak leány !

Békésmegyei közlöny, 1910.október 27.
 
 
0 komment , kategória:  Karafiáth Jenő  
Lampérth Géza: Járhatok én . . .
  2017-11-13 06:52:46, hétfő
 
  Lampérth Géza:

Járhatok én . . .


Járhatok én a világban
Akár térdig a virágban,
Elkábithat, elringathat
Ott bármi dús élvezet, -
Visszavágyva, visszatérve
Ez itthoni szegénységbe,
Itt vár mégis a legfőbb jó:
Itt vár csak - a szeretet.

Indulásom, elmenésem
Mindig is oly nehéz nékem,
Utrakelve, mindig érzem,
Most értem csak igazán,
Mért oly nehéz indulásom,
Tőled való bucsuzásom
Édes anyám, szép hazám ! . . .

Békésmegyei közlöny, 1909. július 25.
 
 
0 komment , kategória:  Lampérth Géza  
Mollináry Gizella: Mezei virágok között
  2017-11-13 06:51:25, hétfő
 
  Mollináry Gizella:

Mezei virágok között


Szelíd színű és szagú
mezei virágok között
állok, majdnem hogy térdig.
Mikor már az égen fenn volt
a drága halvány félív,
a hold:
neved a szemembe szökött.

Már azt hittem, bennem
mindent megőrölt az élet
s most mint frissen sült kenyérnek,
úgy örülök az emléknek,
ami Hozzád köt,
jó meggyógyító,
téli tea illatú
mezei virágok között
. . . mikor a drága halvány félív
a fejem fölé szökött.
 
 
0 komment , kategória:  Mollináry Gizella  
Endrődi Sándor: Tücsök-dalok.
  2017-11-13 06:49:26, hétfő
 
  Endrődi Sándor:

Tücsök-dalok.


Szivemet sokan elitélték,
Te mindig védtél engemet;
Mások csak öldökölni tudtak,
Te gyógyítgattad lelkemet;
Bár ősz volt, mikor megismertél,
Tavaszom visszatért veled -
Légy áldva, életem virága,
Hű álma - édes valósága.

Ha rád hintett csókjaimból
Mindmegannyi csillag válna,
Örök égő, roppant tüzek
Gyúlnának az éjszakába.

Napok, holdak tündökölve
Hirdetnék a mindenségnek ;
Nem szerettek soha senkit
Olyan forrón, mint én téged.

Mondhatatlan vágy lobogtat
S üldöz a mező felé,
Ahol ezer virág nyílik
S vígan röpköd lepke, méh.

Méh leszek, te légy virágom,
Nyílj ki rózsám, énnekem!
Hadd szédüljek szirmaidra,
Hadd haljak meg kebleden.

Békésmegyei közlöny, 1909. július 15.
 
 
0 komment , kategória:  Endrődi Sándor  
Egyed Emese: Ha mégis arra vágynál
  2017-11-13 06:48:26, hétfő
 
  Egyed Emese:

Ha mégis arra vágynál


Ha mégis arra vágynál, hogy az alkony
bűvös kalapját ránkborítsa egyszer,
s ha majd belátod, milyen ócska fegyver
az éles ész, a villanó okosság
szemben a százlelkű szerelemmel;
szóval ha arra vágynál, hogy az alkony
szemünkben szikrát, harmatot fakasszon:
keress meg engem egy nyugodtabb percen,
mondd, hogy jó lenne mindent elmesélni,
magunkhoz térni egymás közelében.
Vagy elmegyek akkor veled, vagy nem.
Vagy sírni kezdek, vagy kacagni kezdek.
De túl minden elképzelt helyzeten
makacsul ott lidérckedik a kezdet.
 
 
0 komment , kategória:  Egyed Emese  
Kacsó Sándor: Bükkfalevél, tölgyfalevél . . .
  2017-11-13 06:47:01, hétfő
 
  Kacsó Sándor:

Bükkfalevél, tölgyfalevél . . .


Fújja a szél a levelet
S van ember, ki azon nevet,
Hogy az, amit kerget a szél
Nem bükk-, hanem tölgyfalevél.

Jó kedve tán nemsokára
Odafagy a mosolyára,
Ha fülébe súgja a tél:
Ő se több, mint egy falevél.

Közelednek nehéz szelek,
Figyeljetek, jó emberek!
Mindegy annak, aki nem él,
Bükkfalevél, tölgyfalevél.

Lehullt levél ághegyére
Vissza nem ül. S ez a vége
Embernek is, ha lehullott . . .
Szép szelíden szaporítja
A lehullott bükkfalombot,
Tölgyfalombot.

Erdélyi Helikon 1944.
 
 
0 komment , kategória:  Kacsó Sándor  
Csillagh Mór: A feszület.
  2017-11-13 06:32:25, hétfő
 
  Csillagh Mór:

A feszület.

- Legenda. -


Egy szűk, völgyi útnál, az erdőtől félre,
Merre utas ember csak nagynéha tér le:
Állott a feszület, rég időtől fogva,
Kegyesen tekintő jámbor utasokra.
Bus vándorló legény, mikor erre ment el,
Levette kalapját buzgó tisztelettel;
Fuvaros, kit itt ért zivataros éjjel,
Könnyített a gondján egy ,,uram segélj“-jel,
S mintha értené ezt a két szegény pára,
Könnyebben halad már a hegy magasára . . .
Az öreg, vak koldus, kit erre visz útja,
(Tán hivő lelkének jó sejtelme súgja,
Hogy előtte áll az isten-ember képe)
Világtalan szemét felvetve az égre,
Megrogyik előtte gyönge, öreg térde.

S amikor az erdőn vihar dühe jár át,
Meghajtja erős szél a fák koronáját,
- Mint mikor a bűnöst szenvedés megtörte,
S daczos homlokával leborúl a földre: -
Szélben zugó fák a kereszthez hajlongva,
Mintha a nagy erdő buzgó imát zsongna!
És még a rabló is, aki sötét este
Jámbor utasokra ide jár ki lesbe,
Megindul, megrémül e hang hallatára -
S térdreborúlva vet keresztet magára.

De a környék ura dölyfös, vad szivében
Nem kelt a feszület áhítatot mégsem;
Elég tőle - úgymond - hogyha ő meghagyja,
Mit odaállított harmadik nagyatyja,
Ő nem kéri Jézust, hogy őtet megáldja; -
Betölti a szivét földi kéjek vágya,
S lelkét a gyönyörnek árjába temetve,
Égi kéjt vadászni nincsen semmi kedve,
Nincsen semmi vágya!

Forró nyári délbe',
Erdei hegy utján, mely levisz a mélybe,
Nemes, szép paripa lassudadan lépe.
Az összeborúló lombbal dús faágak
A környék urára vetették az árnyat,
Aki, kantárát a ló nyakára vetve,
Könnyen, gondtalan ül a fényes nyeregbe'.

. . . Egyszerre a fák közt a rabló kiválva,
Fegyvérét emeli, az utat elállja.
Harag lobogása iszonyú szemében,
Vérre szomjas vadság a marczona képen,
Lelkének dühétől tajtékot ver ajka . . .
"Te miattad lettem üldözött haramja;
Halálra űzettél, házamat felhánytad,
Te kényszeritettél rablónak, zsiványnak;
Akit a világon egyedül szerettem,
Hervadó virágom elhervadt öledben,
Üldözött vadállat éltének mi haszna?
Tudom, el kell vesznem, de te is meghalsz ma!"

Erős kezével a féket megragadja.
De a nemes állat iszonyút horkantva
Keresztülvág rajta, leveri a földre ;
Nekibokrosodva, vérszagon dühödve,
Prüsszögve, nyerítve, fújtatva veszetten
Vágtat a nyomára zúgó rengetegben
Le a völgyi útra. Azután megállott.
Magános feszület vele szemben áll ott;
Vad rémületében elejét felvágja,
Majd magát felvetve a két első lábra,
Nem tudva mitől fél - csupa borzalmat lát -
Messzire eldobja megrémült lovagját . . .

A nagy úr elzúzva, szinte éltét vesztve,
Maga fölé bámul, fölnéz a keresztre.
. . . S az, mintha mozdulna, mintha felsóhajtna . . . .

De jön le a hegyről a dühödt haramja,
Futástól lihegve, feje, arcza vérben,
Messzire csillámló fegyvere kezében!
. . . És a dölyfös ember, éltéért remegve,
Két kézzel fogózik mostan a keresztbe . . .

Közel már a rabló. Vérbeforgó szemmel
Ellenére czéloz . . . . eldördül a fegyver . . .

. . . S mindaketten élnek, mindaketten állnak . . .
De a kereszt érczén síró zúgás támad !
A kereszt hosszában földig megremegve,
Mintha a rablóhoz egyre közelegne,
S fenyegetne rája . . ! A zugás oly rémes!
Odakap a rabló vérező fejéhez,
Ott áll, mintha lába vált volna gyökérre,
Borzasztón kivillan vad szeme fehére, -
És a kereszt űzi, zúgás újra zendül:
Megindúl, űzetve gyilkos félelemtül;
Halálos verejték arczán kiverődik,
Visszatekint gyakran, és fut az erdőig,
A feszület űzi, - s fut, fut lerogyásig . . .
A feszület előtt könyörög a másik . . .
Térdein sokáig imádkozva ott áll:
" Oh! uram! ki engem kétszer megváltottál,
Szent kegyelmed nekem csodában mutatva, -
Hozzád száll lelkemnek buzgó áhitatja! "

- - A szűk völgyi útnál, az erdőtől félre,
Merre utas ember csak nagynéha tér le,
Áll még a feszület, mint már régtől fogva,
Kegyesen tekintő jámbor utasokra,
Kik a hegyi útról, mikor erre jőnek,
Buzgó imát zengnek az üdvözitőnek!

Eger - hetilap, 1882. december 28.
 
 
0 komment , kategória:  Csillagh Mór  
Ölbey Irén: Őszi reggel
  2017-11-13 06:30:34, hétfő
 
  Ölbey Irén:

Őszi reggel


Ó ezek a csodaszép őszi reggelek!
Tegnap esett s a gyöngyön a tűz átremeg,
a mező ezüst csillogásba öltözött,
a messzeség még csupa vattás, sűrű köd.
A párából most bontakoznak ki a fák
s mintha dunna alól bújna ki a világ.
Egy legény megy az úton s közben fütyörész,
az szeme is csupa mély gyönyörködés.
Az árokparton dinnyét eszik egy szegény
koldus, dinnyét kávézik s átfonja a fény,
az őszi, hűvös ragyogás. A házfalak
aranyból vannak, ahogy rájuk süt a nap,
a kútból a vödör gyémántot mereget
s királyfiak a futballozó gyerekek.
Megyek az úton s lelkem csupa áhítat.
Süss át rajtam, lángolj át rajtam, őszi nap,
ihless meg engem mély lángoddal, végtelen
szépség, őszi sugár, kozmoszi szerelem.

Vigilia 1958.
 
 
0 komment , kategória:  Ölbey Irén  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
2017.10 2017. November 2017.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 10 db bejegyzés
e hónap: 179 db bejegyzés
e év: 3036 db bejegyzés
Összes: 29465 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 4718
  • e Hét: 44473
  • e Hónap: 114781
  • e Év: 1690606
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.