Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
Soproni G László: Elmúlás.
  2017-11-18 08:27:58, szombat
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Soproni G László  
Balla Ignácz: A szerelem könyvéből..
  2017-11-18 08:26:17, szombat
 
  Balla Ignácz:

A szerelem könyvéből..


Csak ugy buzognak ajkamról a szók
És nem tudom, hogy vaj' miről beszélek.
E vallomások nem fülnek valók,
Ilyent nem ejt ajak, csupán a lélek.
Hivőn, rajongva rád vetem szemem
S hogy láthatlak, az örömtől nem látlak,
Csak szőke hajad fényét érezem
S hogy mennyire, ó, mennyire imádlak !

a_het_1905.
 
 
0 komment , kategória:  Balla Ignác 1885-1976  
Rab Zsuzsánna: Az óriás.
  2017-11-18 08:25:09, szombat
 
  Rab Zsuzsánna:

Az óriás.


Néha álmodom egy óriásról
És meghervad bennem az akarás.
És közönnyé fagy bennem, ami lélek,
s célom csak ennyi: élni kell, hát élek!

. Egyre gyakrabban látom az óriást . . .
Két lábát szétveti a föld két szélére,
üstöke a csillagokat éri,
s gigászi arcán gúnyos megvetéssel
nézi, nézi: mit művel lent az ember . . .

. Az egyik: márványkőből épít palotát.
A másik: halk rémekből csendes kis tanyát,
A harmadik: embervérből sző köntöst magának.
Ott, az a fáradt: megfürdött a kéjben.
Az a szomorú: hordozza becsülete igáját.
Ismét másik: tűzekbe veti a testét,
s gyönyörködik önpusztító magában.
Ott egy csoport: inná a tudás nedűjét,
de csak fanyar, szegény cseppekre talál.
Megint mások: földszülőnk gyomrába vájnak,
de az dühös kínnal betemeti őket . . .
És sokan: marokkal szórják a,szent magot,
de szívek földjére egyik sem talál . . .

Csak néz az óriás, de rni nem látjuk őt,
csak mosolyát érezzük, megdermedő erőnkben.
Néz, bámul, s azt kérdezi: mi ez?
És hatalmas, dörgő kacajra harsan,
mitől a csillagok megremegnek . . .
Kacag, kacag, az emberen kacag,
ki épít, s mégis mindig rombol, rombol . . .
Ki egy kis sejt csak a Mindenség testéből,
és azt hiszi: a Mindenség őbenne van . . .

. Én egyszer álmodtam egy óriásról,
s azóta nem merek akarni sem . . .

Pápai Hírlap - 1943. augusztus 7.
 
 
0 komment , kategória:  Rab Zsuzsa  
Bartók Lajos: Ősszerl a Tátrában.
  2017-11-18 08:22:27, szombat
 
  Bartók Lajos:

Ősszerl a Tátrában.

(Kárpáti emlékeimből.)


Midőn elhagynak, fölkereslek téged,
Mások búcsúznak : üdvözöllek én
Haldoklásodban, elhagyott természet,
Hervadt vidék, őszöd bús éjjelén.

Megvénülének a kárpáti ormok,
Shó van a Lomnicz mély redőiben,
Fehér redős a barna sziklahomlok,
Mely fergeteg tüzétől lőn ilyen.

Ah, vénülél, de nem görbült gerinczed,
Százszor száz éved nem roskaszthatott;
Dísz nélkül is te büszkeségre inted,
S úrkodni az embert parancsolod !

Nem vága szikrát Sándor harczi méne
Patkóival, tiporva homlokon ;
Kárpát, hódítva rajtad át nem lépe
Sem Hannibál, sem nagy Napóleon.

Trónjokká ormod' istenek se tették,
Mint az Olympot, elhagyatva nagy !
Te a mulandóság, vagy tán öröklét
Ledönthetlen királyi széke vagy.

S midőn mindenki elhagy, fölkereslek,
Kővadonodba szívem' rejteni.
Szivem, meglelvén elhagyatott kebled,
Elhagyottságát már nem érezi!

Ah, puszta és rideg valóság honja,
Ez ingó föld kemény alapköve, -
A gyönge érzés zordon gyilkolója,
S mennynek, merésznek vagy oszlopja te!

S erőtlen szó is, nagyszerű Kárpátok,
Mennydörgésként zeng vissza tőletek:
Kik lenn, a lágy síkságon elromlátok,
Korcs ivadékok, ide jöjjetek,

Becsűletet tanulni, félni istent,
Szabadságot szeretni, s a halállal
Újjá születni, jobb s erősbbé itt fent, -
Általatok, hatalmasságtok által !

Vasárnapi Ujság 1889. deczember 29.
 
 
0 komment , kategória:  Bartók Lajos  
Andor Gyula: Betelt a bűn . . .
  2017-11-18 08:21:38, szombat
 
  Andor Gyula:

Betelt a bűn . . .


Betelt a bűn, betelt az átok:
Nem tud hinni a föld fia.
Zord kétkedésből, tagadásból
Készül egy újabb biblia.

Erőtelen, kopott az Eszme,
Nincs tüze ami lelkesítsen,
Van ki mártir-keresztre vágyik:
De álpróféta, hamis isten.

A szentek már nem szentek többé,
És nem születnek Messiások,
Pedig elkelne újra Egy itt,
Aki megváltsa a világot.

Meguntuk rég a gyermekkorból
Ránk testált altatóméséket,
Valóságot sző könnyből, gondból
A könyörtelen, durva élet.

Nem hiszszük többé a csodákat.
S az istenek meséje ódon,
Hitelvesztetten, tehetetlen,
Ülnek a rozzant égi trónon.

S gyűlölködésben hull a vérünk,
S terjed köröttünk a sötétség.
Hogy új Golgothán haljon értünk,
Várjuk egy Krisztus születését!

a_het_1907.
 
 
0 komment , kategória:  Andor Gyula  
Szalay Fruzina: Üres egy őrhely.
  2017-11-18 08:20:43, szombat
 
  Szalay Fruzina:

Üres egy őrhely.


A szemem lehunyom s ugy érzem,
Mintha elfolyna mind a vérem.

Sokáig álltam egymagamban
Zord éjszakában, hóviharban.

Híven megálltam helyemet,
Most vége, tovább nem lehet.

Ami nekem a halált adja,
Nérn fényes, tiszta, büszke szablya,

Ném golyó, mely gyorsan talál,
- Ah, édes volna ily halál, -

Nem tőr, amely a sziven áthat;
A hó borit rám szörnyű fátylat.

Körül a táj, bármerre nézzek,
Mintha megszűnt-vón minden élet,

Egy végtelen nagy temető . . .
S a hólepel nő, egyre nő.

a_het_1909.
 
 
0 komment , kategória:  Szalay Fruzina  
Dsida Jenő: Pásztortüzek
  2017-11-18 08:19:24, szombat
 
  Dsida Jenő:

Pásztortüzek


Hej, hogy lobogtak nem is olyan régen!
Hej, hogy lobogtak: milyen lobogással,
s messziről nézve
olyanok voltak,
mint sziporkázó csillagok.

Most is vizsgálom fényüket gyakorta,
s olyan szomorúk, olyan haloványak:
szegény haldoklók,
kiknek erejét
ezer kínlódás ezer felé hordta.

S elgondolkodom: kicsi lángok teste
talán beteg lett, talán halni készül; -
mért nem táncolnak,
mikor úgy kéne,
mikor fázós és végtelen az este?

Talán elmentek jeléül egy sírnak?
Tán hamut hintett valaki reájuk?
Tán lepaskolta
valami zápor?
Vagy akik rakták, talán belesírtak?

Szatmár. 1926.
 
 
0 komment , kategória:  Dsida Jenő  
Mihály László: Űzzük a szarvast.
  2017-11-18 08:18:13, szombat
 
  Mihály László:

Űzzük a szarvast.


Mindig vadászunk még: űzzük a szarvast,
A százagancsut, a csodafehéret.
Előttünk ront felénk, éhes torokkal,
Vad, lángoló szemekkel száznyi véreb.

Köddé vált s most megint amott előttünk.
Utána gyorsan harcfiak, leventék.
E vad velünk többé csúfot ne űzzön:
Szügyébe fogjuk mártani a pengét.

Hogyan szalad! Ur Isten, el nem érjük.
Villámnál, szélvésznél gyorsabb a lába.
Futtában még a parlagot sem éri,
Sok jó ménünk nem juthat nyomába.

Ágas-bogos agancsa színarany tán,
Patája gyémántkő, szinezüst a szőre
Minden kis szála édesen csilingel -
Mienk lesz ez, utána csak, előre.

Megállunk este, reggel újra kezdjük
Nem kell sem étel, sem ital, nem alszunk.
Átrontunk őserdőn, árkon, mocsáron ;
Ruhánk rongy már s vérzik az arcunk.

Mikor ér véget már e szörnyű hajsza?
Vágyunk, bátorságunk soha se restül
S kergetjük a hószinü, drága szarvast
Hosszú évezred-éveken keresztül.

Botond_1925.
 
 
0 komment , kategória:  Mihály László  
Herda László: Októberéjjen . . .
  2017-11-18 03:34:39, szombat
 
  Herda László:

Októberéjjen . . .


Október éj van. Csendes, hideg
s köröttem pihennek
sivár szalmazsákos ágyakon;
boldog-álomba merült emberek.

Csak az én szemem ég valami idegen láztól,
csak az én szivéem ver hangosan, mind vadabbul
és nem hallja senki, senkisem.

Nem hallja senki, míg a lelkemen -
- e sokhúrú hárfás hangszeren . . .
bús akordokat játszik
egy vak cigány - a szerelem.

Botond_1925.
 
 
0 komment , kategória:  Herda László  
Berczeli Anzelm Károly: Rövid sorok.
  2017-11-18 03:32:44, szombat
 
  Berczeli Anzelm Károly:

Rövid sorok.


Csak rövid sorokat írok,
talán szokásból,
nem tudom,
mert hiszen egyetlen sor az, amit mondani akarok,
végtelenül egyetlen és hosszú sor,
mely nem fér a papírra.

Miért is próbálnám?
Miért is folytatnám?
Toll le nem írja
s tán véső kellene,
vagy izzó tű,
hogy az asztalba égessem
a rohanó betűket,
és csákánnyal, baltával
tépjem a padlóra,
tovább, tovább,
mindig csak ugyanazt,
ugyanazt,
és őrjöngve, zokogva
uccákon, tereken
perzseljem aszfaltba,
faragjam márványba,
reszeljem drótokba,
hittel és fáradtan,
tovább, tovább,
mindig csak ugyanazt,
az egyetlen sort,
a végtelen sort,
melynek utolsó betűje:
Te vagy!

Tekintsd e rokkant sorokat
szökellő tornyoknak,
melyeken nincsen még kereszt,
vagy piramisoknak tán,
ha csúcsuk beszakad,
vagy vándoroknak, kik az út felén megálltak,
vagy máglyáknak, ha vihar veri őket,
vagy királyoknak tán, kiken nem volt még korona,
ezek csak szegény rövid sorok,
elakadó, gyáva tintaszálak,
melyek úgy kúsznak feléd mindig,
s meghalnak a papír elején,
mint ijedt kicsi hangyák
s meghalnak a papír elején,
érted lobogó szivekkel,
rím nélkül
s Nélküled.

(Szeged.)

széphalom 1931.
 
 
0 komment , kategória:  Berczeli Anzelm Károly  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
2017.10 2017. November 2017.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 10 db bejegyzés
e hónap: 300 db bejegyzés
e év: 3287 db bejegyzés
Összes: 29716 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 4579
  • e Hét: 19607
  • e Hónap: 71413
  • e Év: 1845112
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.