Regisztráció  Belépés
bozsanyinemanyi.blog.xfree.hu
Legyen szíved, mely sosem válik kővé, legyen kedved, mely sosem gyullad haragra, és legyen érintésed, mely sosem bántalmaz. /Charles Dickens/ Bozsányi Lászlóné. Manyika.
1948.03.10
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 3 
Szívdobogva
  2017-11-02 23:51:22, csütörtök
 
  Szívdobogva

Tegnapi sírás könnyein
jégbezárt percek, csöndlakat
őrzi magányom, rongyos álmok
dideregnek az ágy alatt.
Odakint tavasz, friss örömmé
simuló, növő új napokra
vágyom, s a csöndet bontanám
szavakká újra, szívdobogva.

Kormányos Sándor


 
 
0 komment , kategória:  Kormányos Sándor versei.  
Őszi szél
  2017-11-02 23:45:30, csütörtök
 
  Őszi szél

Csak hallgatunk, én itt, te ott,
s a percekbe szőtt kis csodák
szétfoszlanak, míg szemlesütve
rohannak el az éjszakák.

Messze vagy, a sóhajok közt
csókjaink emléke meglapul,
de tűnő álmok nem ringatnak,
csak vágyak fáradt csendje hull.

Most hallgatunk, én itt, te ott,
s ha némaságunk összeér,
majd eltűnődve von szemünkre
könnyű fátylat az őszi szél.

Kormányos Sándor



Forrás: Internet
 
 
0 komment , kategória:  Kormányos Sándor versei.  
Ez már nem nyári alkonyat
  2017-11-02 23:27:25, csütörtök
 
  Ez már nem nyári alkonyat

Még ifjúságával tüntet a nyár,
Még dagadóra szítt kebel a domb,
A rácskerítés peremén
Még csókolózni könyököl a lomb.
Még titkolják sóhajuk a szelek,
S mint a hancúzó gyerekek,
Rugdalják a napozó utakon
A furcsa ördögszekeret.
De estefelé hirtelen,
Elkomolyodik a világ, -
Ez többé már nem nyári alkonyat,
Fájdalmasak a fák.
Összebújt testük sötét és hideg,
Csak felsóvárgó csúcsukat
Ragyogja be nagymessziről
Valószínütlen fényével a nap.
Valami fáj a tájnak. Csattanó
Izzása merengésbe hal,
Érzi a vén föld, mily rég volt, szegény,
Igazán boldog s fiatal.
Most álmodja mélázón vissza tán
A nyolcvanmillió éves nyarat,
Mely eónokkal ezelőtt
Ontotta rá az ifjú sugarat.
Az volt a nyár! Tüzelt a fény
A dinoszaurusz páncélos övén,
S az élet boldog szörnyalakokat
Próbálgatott, nagy páfrányok tövén.
De aztán jött a vénség, és a föld
Fáradt lett, rosszkedvű, beteg,
Jött a jégkor, s az ember jött vele,
A boldogtalan szörnyeteg!
A természet még kísérletezik,
Gyúlnak ujjongó, kurta, vad nyarak,
Élni, boldognak lenni még,
Óh, ragyogjatok ősi sugarak!
Hiába. Elszalad a nyár.
Bús ember, megállok a fák alatt.
Elkomolyodik a világ,
Ez többé már nem nyári alkonyat.
A csókrahajló lomb közűl lehull
Egy koraősz, rozsdásodó levél,
Az ördögszekér megáll az uton,
És feljajdúl a szél.

Tóth Árpád


 
 
0 komment , kategória:  Tóth Árpád versei  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 3 
2017.10 2017. November 2017.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 86 db bejegyzés
e év: 1168 db bejegyzés
Összes: 12809 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2598
  • e Hét: 10778
  • e Hónap: 37040
  • e Év: 999959
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.