|
2017-11-28 20:07:12, kedd
|
| |
| |
1989 áprilisában jelent meg az Emigráns remény című verseskötetem a Szépirodalmi Könyvkiadónál Budapesten. Turcsány Péter ajánlotta a Könyvvilágban az olvasók figyelmébe.
Nagyszerű érzés volt.
Mosonmagyaróváron a könyvtárban Sárándi Jóska ajánlotta az olvasók figyelmébe. Józsi az Új Forrás versrovatát vezette 1984 őszéig, amikor kirúgták, mert Nagy Gáspár Nagy Imrére hajazó versét (NI) - Öröknyár, elmúltam 9 éves - közölte. Barátok voltunk, a rendszerváltásig terjedő időben szépen lehallgatták telefonjainkat, leveleinket ajánlva küldtük, mert nem mindegyik érkezett meg.
Szép este volt, száznál is többen voltak.
Örültem a könyvnek, szép honort is fizettek, soronként állapították.
Fodor András nagyon örült neki, ő sokat tett értem a nyolcvanas években. De másokért is. Sokszor kapott József Attila-díjat, hogy ne kaphasson Kossuthot. Valahogyan nem feküdt a rendszernek, de kiterjedt kapcsolatai voltak, s az ötvenes években indult, jó költő volt. És második apám.
Így boldog voltam, amikor fölhívott Gombosi Lilla a szombathelyi főiskoláról, hogy tartsunk ott egy estet, s Fodor András elvállata a bemutatást.
Boldog voltam. Lőrinczy Huba, volt tanárom büszke volt rám, és sokan mások.
Az est szép volt. Andrással aludtunk a kollégiumban, egy szobában, s a villanyoltás után beszélgettünk. Egy verse volt a Forrásban az eltört barátságokról, s hogy mégsem végtelen esélyú az élet. Szóba hoztam. Nem örült neki, de nem is titkolta, hogy az elkezdődött rendszerváltás körül milyen pálfordulások részese volt.
Reggel én vittem ki Skodámmal az állomásra. Megöleltük, s úgy emlékszem utoljára láttuk egymást. Igaz, haláláig leveleztünk.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
