Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 9 
Tolnai Lajos: A vihar alatt.
  2017-11-08 09:44:13, szerda
 
  Tolnai Lajos:

A vihar alatt.


Nem ide bent borult az égbolt;
Napom fent van, - tiszta, meleg:
Csak oda künn harczolnak mostan
A fölszabadult elemek.

Hogy zúg, rohan az erős szélvész
S szórja a felhőt szilajon -
De benne: - ah nem haragod most:
Csak hatalmadat bámulom!

A felhők hangos dördülése
Nem rettenti meg szivemet, -
A harcz alatt kis hajlékomban
Csöndes mélázva pihenek.

Elébem édes képek szállnak
S mosolygva nézik mosolyom;
S hogy az égnek is tetszik kedvem -
Ah oly örömmel gondolom.

De mért ne vallanám be most, hogy
Szivem boldogsággal teli;
Az örömben fölengedt szivben
Az ég mindig kedvét leli.

A bús napokban egykor ugy is
Átkozódtam sokat-sokat:
Oh vedd ez áldást istenem most -
Bizony ez igaz áldozat!

Csak az az igaz édes áldás
Mit a boldogok zengenek : -
- Dicsérlek uram teljes szívből,
És hirdetem nagy nevedet!

Vasárnapi Ujság 1865.
 
 
0 komment , kategória:  Tolnai Lajos  
B. Huszta Irén: Vigaszom
  2017-11-08 09:42:18, szerda
 
  B. Huszta Irén:

Vigaszom


Egészen furcsa ez a szerelem...
Így még nem szeretett soha senki sem,
Pedig megértem már jó néhány tavaszt,
S teleket, amikor a szív meghasadt,

Féltem is kitárni a lelkemet...
Védelmemre hívtam minden szellemet,
Kérleltem az összes őrangyalt, nehogy
Beléd gabalyodhassak még valahogy

A szerelem-tündér csak nevetett...
Mosolyogva adta oda a szívemet
Neked, és a tiedet máris nyújtotta
Felém, de előbb lángosra gyújtotta.

Szerelemben égő szívet kaptam...
A könyörgés sem segíthetett rajtam.
Egyetlen vigaszom, hogy nagyon szeretsz,
Minden gondom elszáll, amint átölelsz.
 
 
0 komment , kategória:  B. Huszta Irén  
Dalmady Győző: Az első táncz.
  2017-11-08 09:40:00, szerda
 
  Dalmady Győző:

Az első táncz.


Egy kis falun mentem végig,
Az ut mellett fehér házak.
Vasárnap volt. A kapuban
Pirosarczu lánykák álltak.

A kis falu közepében
Vigan zengett a muzsika;
Hordta a bort a korcsmáros,
Hangzott a dal: ,,icza ricza!"

Estefelé lehetett már,
Hosszu árnyat vetett a fa;
Hanem a táncz nem lankadott,
Ezután jött még a java.

Egy kis leány állt a körben,
Piros kendő volt a nyakán;
Nyalka legény jött feléje:
,,Három a táncz, ne állj babám!"

És bugott az öreg bőgő,
Lobogott az ümög ujja;
Csengett, pengett a sarkantyu,
Rakta, járta kiki ujra.

,,Ez az élet a gyöngyélet...
Ne húzódozz . . . hadd ölellek!"
Izmos volt a legény karja,
Irult, pirult a szép gyermek.

Kedves, vonzó leányka volt,
Ki-kipattant a középre;
Ingó bimbó. Mikor fordult,
A földet is alig érte.

Majd sebesen aprózgatták,
Egyik hátrált, másik futott;
Tombolt a sziv. ,,Hej, huzd czigány,
Szakadjon el minden hurod!"

Fény reszketett minden arczon!
A szemekben láng csilloga:
Mintha mind itt maradt volna,
A leszállott nap sugara...

Egyszerre a kicsi harang
Megszólalt a falu felett:
,,Bocsásson kend . . . harangoznak,
Nem is tudtam, hogy este lett."

Nem is tudta, hogy este lett...
Olly szép volt igy szemlesütve!
Ránézett a deli legény,
S piros hajnal gyult fölötte.

Vasárnapi Ujság 1858. november 7. 
 
 
0 komment , kategória:  Dalmady Győző  
Takáts Gyula: Régi dalos új szüreten
  2017-11-08 09:38:48, szerda
 
  Takáts Gyula:

Régi dalos új szüreten


Anakreon! Hol vannak a rózsák,
Melyekkel homlokod koszorúztad egykor?
Anakreon! Vége van a nyárnak?. . .
Falevélcsengőket
Széllegények harangozva ráznak.
Ősz dallama fuvolázva csendül,
Míg ott lent a réten hosszú, méla csend ül,
És nagyvígan, pántlikásan sorban,
Szüretelni föl a hegybe
Faluszűzek amphórákkal jönnek.
Anakreon! Nézd, mily színes minden.
Lila ég, piros levél, kékes boros mámor.
Nézd, mily karcsúk a kis szedő lánykák,
Amint kemény derekukat
Kacérkodva hányják.
Anakreon! Lásd, arcukon csattan,
- Jöhetett az ősz is, - bársonypiros rózsa.
A véred rí, de a szavad régi,
És hiába sírsz csókért,
Régi szavad kevés leány érti.
Anakreon! Vége van a nyárnak?. . ,
Újhangú csengőket
Nagyszavú legények harangozva ráznak.

Magyar Minerva. 1932.
 
 
0 komment , kategória:  Takáts Gyula  
Tűz Tamás: Hét sóhaj a hegyen.
  2017-11-08 09:37:05, szerda
 
  Tűz Tamás:

Hét sóhaj a hegyen.

I.

Egy parkon keresztül kell hozzád mennem,
melyet te alkottál és én is.
A füveken még ott remeg utolsó érintésed
s a fák tövén a hűség újra sarjad.
Meggondoltalan felhőket lobogtatnak az ágak
s én nem tudom, hogy kihez is tartozom.
Szeretnék megvilágosodni, mint azok a porszemek,
melyek mindig csak napod tüzében égnek.
Meg kellene ölni magamban mindent,
ami fényedtől visszatarthat.
Meg kellene ölnöm talán magamat is.
Lehet, hogy én vagyok közöttük az égig érő hegység.
Közelíthetek-e hozzád olyan nesztelenül, mint a lepkék
s bámulhatok-e rád olyan tökéletes tisztasággal,
mint a kristályok, a napraforgók és a tengerszemek?
Nehéz lesz levetkőznöm az éjszakák köpenyét
s messze dobnom csalfa csillagok ékszereit.
Még szórakoztat a visszhang, amelyet én keltettem
a világban.
Mikor találsz visszhangra bennem te, aki teremtettél
legalább annyira, mint a madarak énekében?

II.

Csipkebokor-tavaszoddal ejtesz lázba mindig,
ha vadászni indulok a rejtelmes mezőkön.
Tüzes leveleiden akadnak el szépen kiröpített nyílvesszőim
és suttogást hallok a barlangok felől.
Tünemény-mivoltodban foghatlak-e föl csupán
vagy úgy, ahogyan létezel?
Hogyan szippanthatnálak föl az íriszek koszorújából?
Hogyan hozhatnálak ki a lángok közül, amikor ég a város
és tornyok dőlnek halomra pillantásodtól?
Nem az én erőmhöz méretett ez az iszonyú feladat.
Pedig ha osszeroskadok, magamba temetek mindent.
Csak egy ösveny választ el tőled,
egy elbámészkodó, gyermeteg patak,
de sarkamon négy égtáj átka dőzsöl
és szempillámon ős nyugalmuk ásít.

III.

Magányom kivirágzik az érdes köveken
s a város füstje zászlóként fonódik körém.
A távolban a tavak derengő síkjaira
íbiszek és flamingók ábráit rajzolja javíthatatlan
képzeletem.
Ez hát az ítélet.
Mindent nekem adtál, csak éppen magadat nem.
A táj Veronika-kendőjén halványan parázslik az arcod
s én lehunyom szememet keserű szégyenemben,
mert szereteted által vagyok ily távol tőled.
Miért nem fosztasz meg mindenemtől,
hogy hamarább hozzád jussak?
Vedd el szemeimtől a pázsitos távolokat,
a hegyek kék ugrókötelét,
mely gyermekes szédületem okozója.
Túl sok játékszerrel akarsz magadhoz édesgetni
s nem számolsz azzal, hogy örökre rajtuk feledkezem.
Meddig kell várnom még a pillanatra,
mely kíméletlenül magamhoz térít?
Keresztedért is úgy kell tülekednem.
Ha megbotlom, csak akkor bukkanok rá.
Add nekem magadat egészen!
Töviskoszorúddal együtt.

IV.

Találkozásunk rettenetes lesz.
A sötét égen villámok nyargalásznak majd
fékezhetetlenül.
Patkójuk acélja vadul sziporkázik a hegyeken,
s a riadt csillagok aklukba húzódnak vissza.
Mértani ábrává egyszerűsödve állok majd akkor ott,
hogy beteljesedjék rajtam utolsó számításod.
Szögeim s oldalaim, melyek e korlátolt világban
törpévé zsugorodtak,
emberi képzeletet meghaladó nagyszerű arányokat
öltenek.
Egymásra zúduló elemek dübörgése nem verte föl még
úgy a világűrt,
mint ahogyan a mi örömünk visszhangzik majd
templomod boltozatán.
Mohósagomat bocsásd meg akkor,
mert annyit akarok belőled,
amennyit lélegzetem és szívdobbanásom csak elbír.

V.

Elenyészek benned hiánytalanul.
Kár is volna valamibe fogódzkodnom,
valamit is visszahoznom a múltból.
Átcsap fölöttem az idő,
pedig azt mondják, hogy egyedül mi tudjuk mérni
verslábaink ütemével és ihletésünk sugallatával.
Nyelvem hegyén az idegek kihaltak,
süket és vaksi lettem,
de új érzékszerv született bennem,
mely egyedül a te fölfogásodra teremtetett.
Új tér és új idő, amelybe hajlékunk beleillik,
mert te vagy már az én életem
s a régi dimenziók számunkra elavultak.
Hogyan keressek új szavakat ahhoz,
amit frisssiben el kell mondanom?
Akad-e számomra szín még,
hogy felülmúlhatatlan ragyogásodban szemléltethesselek,
hang, hogy világgá kiálthassalak
és gondolat, mely hozzád méltó?

VI.

Titokzatos ködein a bokrok rengetegének,
tisztások szembekötösdi szédületén,
régi kövek bujócska-hívogató zeg-zúgain
jössz szaporán, hogy a mókusok ugranak immár
nagy fark-lobogással szökellve a sűrű falombba.
Boldog vagyok megbélyegzésem biztos tudatában
s homlokomon a pecsét kimondhatatlan örömmel tölt el.
Odaszorítom fejem a kereszthez,
mely eséseimben is hűséges kísérőm.
Láthatatlanul és mindig könnyedebben ringsz ott
sajkáddal az ezüst vizeken.
Rádfeledkezésem sűrű hálójából nem tudsz kibújni már,
belém kell pillantanod, hogy indulataim hullámain
földerengjen előtted gondolatvilágod sokszínű tükörképe.
A Senki Szigete vagyok én,
hol zavartalanul köthetsz ki üdvözítő vágyaiddal.
Partjaim készen állanak, hogy az elhagyatott vidékek
repeső örömével hódoljanak dagadó vitorláid előtt.

VII.

Zenével itatszt át mindent, dallal mámorítasz.
Apró futamok siklanak át a levegőn
s egy pirostollú idegen madár libben le a harmatos fűbe.
Talán te küldted hozzám szárnyas gyors futárként?
Kérdezzem-e tőle, honnét jött s hová tér?
Alig vet hullámot bennem a látható világ.
Csak jelkép már a föl nem foghatónak,
melyben valószínűtlenül szép anemónák
utalnak hűvösen az el nem érhetőre.
Szép vagy! - beborít egészen ez a sejtelem
mint a lapályból fölfelé gomolygó tejszínű köd.
Milyen jó volna itt az avarból és a zöld mohából
rakott puha szőnyegen
téged fürkészni mindig,
eszmélkedésedet szimatolni
s naphosszat lesni szépséged kaptárából
merre rajzanak a méhek.
Aztán fölkelnék hatalmasan,
megittasodva a fűszeres szelektől,
izmaim rostjai közt bújkáló napsugarakkal
és teli tüdővel, fölszabadultan magasodnék beléd,
míg el nem nyelne visszavonhatalanul
a kéklő végtelenség.

Nyugati Magyar Költôk Antológiája 1980.
 
 
0 komment , kategória:  Belső kör  
Sea Miller: Csitri nyár
  2017-11-08 09:36:19, szerda
 
  Sea Miller:

Csitri nyár


Egy naplemente víg estébe szelídült,
orgonaillat szállt pihekönnyű tüllként,
elfogyó Hold halkan a mennyboltra kiült,
az éjszaka fölénk borult pettyes üstként.

Volt ott más is rajtunk kívül, részegítő,
csitriskedő érzés - a széllel futkosott,
apró, korallszín magok mellkast feszítő
szárba szökkenése - mint a virág-kokott.

Amire hajnal-mámoros lett a határ,
elpirult sok levél az öreg jegenyén,
ölelkezésünkre felfutott a vad nyár.
Így idéztük meg a szerelmet: te meg én.
 
 
0 komment , kategória:  Belső kör  
Berényi János: Csodavárók sorsa
  2017-11-08 09:33:45, szerda
 
  Berényi János:

Csodavárók sorsa


Nagyok az igék,
szentek az igék,
zúgnak az igék,
és bíznak az igék,
és álmuk jegenyés árnya egész az
égig ég,
embertől gyökér, Istenhez terebély,
itt szívvel izzik, ott lélekkel lobog,
s pirosságának fölünnepelt puha oszlopát
körül merengi néhány bús apostolarc
és homlokára vesz belőle
egy-egy szál ideges sugarat,
aztán minden újra a semmibe halkul:
a füst elmegy az égbe,
a láng belegyürődik a sötétbe,
a meleg elszökik a széllel,
s a hamu itt marad.

Magyar Minerva. 1932.
 
 
0 komment , kategória:  Berényi János  
Soós Miklós: Őszszel 1865.
  2017-11-08 09:32:58, szerda
 
  Soós Miklós:

Őszszel 1865.

I.

Beborultál, felhő rajtad
Buslakodó őszi ég;
Lombod hervad, fű nem sarjad
Kebleden oh szép vidék!

Elnémultál zajos erdő,
Benned élet, dal kihalt:
Őszi felhő, árva szellő
Érted sir, érted sóhajt . . .

Tudja Isten! nem hat én rám
Most e bús táj, holt virány;
Hisz nemzetem élet-fáján
Tavaszt dall a csalogány.

II.

Bokrétát kötnék én, mezei virágból,
Három színűt, szépet;
De az őszi idő kiméletlen keze
Már mindent letépett.

Nincs virág! . . . Benézek szivemnek kertébe:
Hátha ott találnék,
S lelkem búval, gonddal nevelt virágiból
Egy bokréta válnék.

Nem csalódom: nyilik sok illatos virág
Szivemnek kertébe.
Jertek, megmutatom, milyen szép bokrétát
Köthetek belőle!

Itt, a honszerete t pirosló rózsája,
- Ez legyen az egyik -
Mostoha esztendők jártak el fölötte,
S nem szárad, nem nyellik.

Másik szálnak, amott a tiszta becsület
Fehér gyöngyvirága:
Hévülés s ragyától megóvtam, mint bokor
Ráboruló árnya.

Meglesz a bokréta, még egy szál hiányzik,
A reménység zöldje . . .
Választanom kell csak, ezzel kicsi kertem
Dusan be van nőve.

Légy hát te harmadik, állandóság, remény
Kedves télizöldje.
Most add zöld leveled, hiszem, virágot is
Hozasz majd jövőre! . . .

Bokrétát kötöttem, szivemnek kertéből,
Három színűt, szépet.
Tudom: e bokrétát nem bántja, mig élek,
Hervadás, enyészet.

Hazám! e bokrétát - egyszerü gyermeked -
Kebeledre tűzöm.
A kinek leikéig nem hat az illatja
- Legyen bár testvérem -
Égjen örök tűzön! . . .

Vasárnapi Ujság 1865. november 12.
 
 
0 komment , kategória:  Soós Miklós  
P. Pálffy Julianna: Milyen?
  2017-11-08 09:31:58, szerda
 
  P. Pálffy Julianna:

Milyen?


olyan ez,
mint amikor
hallod még a zenét,
elkábít és felemel,
de magába zár,
nem enged el,
csak egy sóhaj,
egy apró szúrás,
tudod, hogy messze jár,
s ott belül, a szívedben
érzed azt, ami fáj;
olyan ez,
mint amikor
aranyló mezőkön átlibben
a szélfútta virágszirom,
színes kis cseppek
nefelejcs vagy liliom,
egyenként peregnek,
a kérdésekre nincs válasz:
szeretsz? - szeretlek?
olyan ez,
mint amikor
tavaszi erdőn madár dalol,
tudod, hogy álom,
de benne vagy valahol,
a másik feled, a másik éned,
s nem gondolsz soha rá,
hogy könnyesen keserű
lehet, az ébredésed;
olyan ez,
mint amikor
magával sodor a tenger,
élethajó ringat, úszik el,
állsz a hófehér vitorla alatt,
- búcsút intesz a kezeddel -
de őrzöd tovább, mert
benned él, mert együtt élsz
az egyetlen, a felejthetetlen,
édesen fájó szerelemmel.
 
 
0 komment , kategória:  P. Pálffy Julianna  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 9 
2017.10 2017. November 2017.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 10 db bejegyzés
e hónap: 179 db bejegyzés
e év: 3036 db bejegyzés
Összes: 29465 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 4718
  • e Hét: 44473
  • e Hónap: 114781
  • e Év: 1690606
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.