Regisztráció  Belépés
horvathzsoka.blog.xfree.hu
"Lehet úgy érzed, hogy elvesztél a rengetegben, nem látod a kiutat, de ha az elképzeléseidet követed, nem mondasz le róluk, az mint egy láthatatlan ösvény ... Én Zsóka
2017.10.22
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 11 
Gősi Vali
  2017-11-09 12:49:07, csütörtök
 
  Gősi Vali

Gyere, ölelj át

Mitat Çibuk: Gel, saril bana

Ölelj át, illatod áradjon szét bőrömön,
Tárulkozz ki, mint tavaszi pillangó,
Puha kezeddel barangold be testemet,
Ne hunyd le szemed,
Oldozd fel bennem a félelmet,
Hogy rideg szentélyből kihúzó denevérek
Látványa ne riasszon többé!
Erősíts meg engem,
Illatod, mint emlékkép, éljen verseimben.
Ne hagyj árván, szomjan,
Ne hagyd elvarratlan` elnyűtt érzéseimet,
Fészkeld be magad a szívembe!
Beleborzongok, ha más érinti hajad.
*Fésűbe gyűlt hajszálaidból fonj kötést szerelmünkre!
Ha álmomban simogatsz,
Közel vagy hozzám,
Feloldod az éj sötétjét és magányomat.
Pillantásod,
Ajkadról a dal,
Egy csók
Ezernyi rózsát nyit arcodon!
Add a kezed, szerelmed kiolvasom vonásaidból!
Lépésed őz szökellése...
Ne fuss el, szeretlek!
Gyere, ölelj meg,
Ajkaidról adj az élet vizéből.


Fordította: Gősi Vali, Bartha Júlia nyersfordítása alapján
 
 
0 komment , kategória:  Gősi Vali  
Hollósy Tóth Klára
  2017-11-09 09:06:22, csütörtök
 
  Hollósy Tóth Klára

Elhiszed-e nekem?

Velem vagy még, bár már tűnt ragyogással,
megteremt egy folyton újuló erő,
újraszül téged nem lankadó vággyal,
gyengéd szerelemmel varázsol elő.

Átlebegsz hozzám száz, büszke sugárban,
szétáradsz, elomolsz, mint lenge szél,
érkezel a perc titkos áramában,
átsugárzol, mint kék-tiszta, messzi fény.

Mely aranyat csurrant és szívembe ér,
friss erőt ad, és mégis andalít,
versekké bűvöl bennem a szenvedély,
majd rám teríti valód hiányait.

Fölém hajolsz, mint régen, vallasz nekem,
az őriző csendben még megtalállak,
nem soká maradsz, elillansz hirtelen,
mi elkezdődött tart még, s újra támad.

...de veszve minden, szökik a szerelem,
lazítja láncát a túl sok szenvedés,
de így is vagy! - mondd, elhiszed-e nekem,
e hit a minden, a többi veszteség!?
 
 
0 komment , kategória:  Hollósi Tóth Klára  
Pinczési Judit
  2017-11-09 09:03:22, csütörtök
 
  Pinczési Judit

Szerelmem gyere

Szerelmem figyelj most elmondom én
láng volt az élet és lomb a remény
mikor is volt? ez régen volt
hol várt a Nap? Kezemben volt

Hogy született fényem? szemedben élt
Kié volt arcom? tükörben is tiéd
a némaságom? hangoddal beszélt
mért szeretett álmom? melletted élt

Mint hajóúton az ár-apály
ringott és forgott a kéz a száj
s mikor megnyílt a tömör halál
hullámokon sodort tovább

Szerelmem gyere ez a nap az enyém
emlékezem: nem úgy gondoltam én
Ő doktor úr! Ki lehetne más!
és milyen lakás? ez villa-lakás!

Hol a bejárat ? a medencére néz
a felfűzött álmod szelencében ék
a hitvesi ágyad? külön teremben rég
a csókod, a vágyad? csak emlékedben ég

Mint hajóúton az ár-apály
ringott és forgott a kéz a száj
s mikor megnyílt a tömör halál
hullámokon sodort tovább

Szerelmem figyelj mert elmondom én
láng volt az élet és lomb a remény
mennyi maradt? ennyi maradt
a föld fölött
s az ég alatt
 
 
0 komment , kategória:  Pinczési Judit  
Lányi Sarolta
  2017-11-09 08:59:48, csütörtök
 
  Lányi Sarolta

Csak én hordozom arcod itt benn,
Csak nekem vagy te minden, minden
S tied vagyok mindennél jobban.
Az izzó, drága bélyeget,
Amit szemed rámégetett,
Hordom fájósan, boldogan, titokban...
 
 
0 komment , kategória:  Lányi Sarolta  
Tamás Sári
  2017-11-09 08:51:15, csütörtök
 
  Tamás Sári

Had fájjon

Amíg van szerelem,
addig van gyötrelem,
addig szól a dal, még
ha nagy panasszal.
Mert, ha az érzelem,
kihűlt a szívekben,
az élet mit sem ér, ne
váljon érzéketlenné.
Inkább had fájjon,
gyötörjön meg a kín,
de legalább tudjam,
hogy élek, s érzek még.
Mert, míg van szerelem,
addig lesz gyötrelem, és
lesz a vágy, ami tovább
viszi az élet fonalát.
Lehet-e az ember,
érzések nélkül, lehet,
de mit ér az egész, hisz az
érzelmek tettek emberré.
 
 
0 komment , kategória:  Sári Tamás  
Pásztor Piroska
  2017-11-09 08:49:51, csütörtök
 
  Pásztor Piroska

Sors

Távol a várostól elhagyott tanya áll,
ember nem jár erre, ide csak madár száll.
Dudvás, sűrűn benőtt a régi gyalogút,
pajkos szél ringatja a rozoga kaput.
Itt roskadt magába a nádfedeles ház,
őrködik felette egy hűséges akác.
Roggyant, görbe falak, esőtől lemállva,
ablakai vakon pislognak a tájra.
Gémeskút karjával az égre integet,
rég nem húzott ő fel friss hűsítő vizet.
A széthasadt vályú szomjazva kiszáradt,
repedéseiben zöld fű vetett ágyat.
A házat nem védi a foghíjas kerítés,
mindent a csend ural, a fájó feledés.
Valaha virágzott, nem volt halott mindig,
szép, piros muskátli nézte ablakait.
Gondosan nyírt füvén apró, boldog gyermek
csilingelő hangja verte fel a csendet.
A nagyszülők végleg elköszöntek egy nap,
muskátlitól díszlik fenn két égi ablak.
A gyermek is felnőtt, messze vitte vágya,
s könnyes szemmel gondol a kicsiny tanyára.

 
 
0 komment , kategória:  Pásztor Piroska  
Rakovszky Zsuzsa
  2017-11-09 08:48:13, csütörtök
 
  Rakovszky Zsuzsa

A kő, a víz, a szél...

Egy csattanás - kezem, lábam, szemem,
szívem nélkül, sötét kürtők során át
csúsztam lefele, zúgott valami - hirtelen
eloszlott a sötétség, s én megláttam a lámpát,

tisztán láttam a szürke bádogburán a port,
a kék filctollal írt leltári számot,
s láttam, hogy lenn, alattam, gézmaszkos alakok
fognak körül egy vérző homlokú viaszbábot,

mely egy fehér vaságyon feküdt hanyatt, s az én
arcomat és az én kék öltönyömet viselte.
Ott köröztem soká, majd a zárt ablak üvegén
keresztül, nem tudom hogy, kisodródtam a kertbe:

sárgás füvet láttam, lécpadokat, viseltes
fürdőköpenyben a padon sütkérező
roncsokat, valaki nagy batyukban a szennyest
targoncán tolta. Végre valamilyen erő

megpörgetett s tovább, még magasabbra vitt.
Mint robbanásveszélyes, eldugult gépezet
csikorgott lenn a város. És megláttam, amit
korábban még soha, hogy az élők között

holtak nyüzsögnek minden talpalatnyi helyen.
Az élőkének úgy triplájára becsültem,
vagy még többre, a számuk. A korcs, levéltelen
fák vézna ágain is sűrű sorokban ültek,

egymás sarkára hágva, s olykor egymáson át,
mint két vízcsepp, haladtak, s úgy tűnt, észre se vették
egyik a másikát, de mint gazdátlan kutyák
figyelmükért esengve az élőket követték.

Egy kocsmapult előtt holt férfiak tolongtak,
és várták, hogy az élők poharát újratöltsék.
Az élők körül fényburok pulzált, a holtak
kékesszürkén derengtek - ez volt minden különbség.

Egy raktárhelyiségben, vadul gesztikulálva,
öltönyös holt hadart saját fiatalabb
mása fülébe: ,,Mondtam, ne rendelj ötven bála
kártolt gyapjúnál többet, a nyakadon marad..."

Boltból ki, boltba be, kabáttal a kezében
kopasz férfi nyomában halott nő lépkedett:
,,Miért nincs rajtad sál ekkora szélben?
Sovány vagy, az a nő nem törődik veled..."

S mindenhol, mint csövek sustorgása a falban,
mint szélzúgás magas kéményben éjszaka:
,,Elvették... tönkretettek... tudom, hogy igazam van...
megölték mind a hármat... nem szerettél soha..."

Kerestelek, de úgy tűnt, másutt, más térbe zárva
másféle őrület vihara kerget.
Sírtam, belátva, hogy minden hiába:
még a halál se vet véget a gyötrelemnek.

Egyszer csak a fenyőktől borostás horizonton
a hegygerinc felett
megláttam a hatalmas, vörösréz napkorongot:
mint olvadt fém sugárzott, de nem emelkedett,

nem is süllyedt tovább, mintha másfajta létből
sütne e változás és gyötrelmek lakta térbe.
S meghallottam, de mintha létem legbelsejéből,
hang nélkül, mintha csak maga a fény beszélne:

,,Akarsz-e, mondd, felelj, most hát akarsz-e végre
megtérni végleg minden létező
lét forrásába, a fénybe, a fény szívébe?
Nem fájni, nem remélni, csak lenni, mint a kő,

a víz, a szél, a lét osztatlan mámorának
része? Akarsz-e, mondd? Hogyha igen, ereszd el,
melyet még görcsösen szorongatsz, azt a szálat,
a múltadhoz fűzőt!" Még utoljára, egyszer,

visszafelé, az élet filmje végigszaladt:
láttam, amikor a kertrészt eladtam,
milyen csúnyán becsaptak, s hogy negyven év alatt
nem léptettek elő, s még emelést se kaptam.

És még sokféle mást is, de mintha régi, rossz
kópián, melyen mintha örök eső szitálna.
Még láttam kedves arcod, de már halványodott
az is, fölnyílt a fény torka, s feléje szállva

már nem fájt semmi sem. De ekkor mintha bennem
egy hang - talán nem is bennem, hanem
létemnek néma magja nyílt szóra hirtelen: Nem!,
suttogta, majd kiáltva, már-már sikoltva: ,,Nem,

nem igazság!", süvöltött. Ekkor minden megállt
egy pillanatra, majd zuhanni kezdtem
gyorsulva, nem tudom, hol, miféle téren át
estem soká, de mintha minden, amit szerettem,

amit gyűlöltem, s minden, ami volt,
ott lógna, mint a kő, nyakamba kötve,
s az húzna lefelé. Mint sötét örvény szívott,
mint kénszagú iszap zárult fölöttem össze

a múlt, ahogy csapódva csúsztam vissza a testbe,
folytatni, jobb híján, az életet:
érveket zümmögni süket fülekbe,
próbálni mindig újra, amit úgysem lehet.
 
 
0 komment , kategória:  Rakovszky Zsuzsa  
Rékasy Ildikó
  2017-11-09 08:45:35, csütörtök
 
  Rékasy Ildikó

Volt-e a Kert?


1.
A haj mögül egy tölgyfa arca nézett.
A haj, a lomb sugárzó-fiatal volt.
Az arc: maga a megkövült idő;
vonásai törődöttek, kemények.

S az arc mögül a tölgyfa lelke nézett.
Csak ártatlan jóságot tükrözött,
mint aggastyáné vagy kisgyermeké:
a kemény héj alatt lágy volt a lélek.

Ott állt a hatalmas fa délcegen,
egy arkangyalt idézve, kit a Kert
Ura állított őrködni e posztra.

S körül a Kert: kápráztató a fényben.
De talán csak káprázat maga is
arany-, vér, vagy ivorszínben lobogva.

2.
Arany-, vér-, vagy ivorszínben lobogva
e káprázat most is kísért az éjben.
Mindig körülvesz, s már holtig kitart:
félig képzelt, félig valódi éden.

Kiűzetésünk is félig legenda;
töredék emlékek s anyám meséje:
ott még boldog volt, s mindig visszavágyott.
A nagybetűs Kert: örökségem része.

Örökül kaptam, mint a génjeit,
álmait is. Úgy álmodom tovább,
mintha képzeletem az övé lenne.

S ahogy átsejlik, ahogy feldereng
egy más közegből, magam sem tudom:
Volt-e a Kert, vagy álom szállt a kertre?

3.
Volt-e a Kert, vagy álom szállt a kertre?
Volt-e az Élet? Vagy csalóka képe
hitegeti a konok csodavárót,
hogy most másképp keresse: visszanézve.

A jövőből - ez is kiűzetés volt -
hogyan, mikor menekült át a múltba
minden szépség s a fenntartó remény,
a mindig elől ragyogó? Ki tudja?

Remény a múltban: az én hitvallásom!
Nem rosszabb paradoxon bármelyiknél,
mely religiót, egyházakat éltet.

Átjárás nyílik egykedvű napokból
éber elmével egy másik világba,
hol lila fák közt lankadoz a lélek.

4.
Hol lila fák közt lankadoz a lélek,
misztériumok ősi titka vár rád.
A magad sámánja vagy, aki mint a
levegőt, ki-be lélegzi az álmát.

Lila fák közt vezet a Hallgatás
Tornyáig út, a lélek útja; ott áll
a huszonnégy nagy madár eleven
szobra, kővévált párnájuk az oltár.

Ott történnek a nagy találkozások!
Nincs különbség holtak s élők között,
hisz örök álom próbája az éber.

Vének ifjak közt úgy vegyülnek el,
mint gyermekek, ha együtt játszanak.
Az ég teli van gyermeknevetéssel.

5.
Az ég teli van gyermeknevetéssel.
De földi hangok. Nem szférák zenélnek.
Halandó ha tiszta örömöt él át:
fausti pillanat, véget nem érhet.

Örök jelenként élik itt a múltat,
egész szívvel, ahogy a gyermekek
örülni tudnak. Nem felhőzi semmi:
szeplőtlen őrzi meg a szeretet.

Én Istenem! Nem kevés munka kell,
míg a tűzben kiég minden salak,
hogy feledjünk depressziót, kudarcot.

Szeretetről sok üres szó esik.
Kálváriánk végére megtanuljuk.
Napsugarak zúgása, amit hallok.

6.
Napsugarak zúgása, amit hallok.
Számban jó íze van, Isten, nevednek.
Miként a halandó lények nevének,
akiket szerettem, akik szerettek.

Nekik szól hozzád rebbenő fohászom.
Őket jelenti nekem a neved,
aki kapocs vagy köztem és közöttük,
kihez e szomjú sóvárgás vezet.

Hisz minden hitünk belőle fakad.
S éppúgy: kétségeink a tagadásban.
Bármi, ami a reményt ösztönözze.

Keresgélünk felhők közt, fűben, fában,
szeretteink és a magunk szívében -
titkos indákkal minden összekötve.

7.
Titkos indákkal minden összekötve.
A kertről szól ez is. Elágazások,
a gondozott rész mögött a bozót.
Szamártövis, bogáncs, egész csalános.

Rend és kuszaság egymásba vesző
labirintusa: mint az életed.
Tévelygések és elrendelt irány:
láthatatlan fonál, a sors vezet.

És közben: csak a csend. A madarak
füttye, a szélzúgás sem töri meg,
a háttérzajból méginkább “kihallod".

S fordítva is: ha pusztán gondolatban
felkiáltasz, a csend megsokszorozza.
Hogy zengenek a messze-messze halmok!

8.
Hogy zengenek a messze-messze halmok!
Valaki felkiáltott valahol;
az a gyönge hang rég elhalt a térben,
amelyre ez a zengés válaszol.

Hegyek adják tovább a láthatár
karéja mögött egymásnak dobálva.
Így öblösödik visszhangként a múlt,
éri el a felhőket vézna lángja.

Megnő a múlt, ha egyszer rádtalál.
S akikre rátalált, mint kincset őrzik,
vigyázzák végső leheletükig.

Kitartanak, mint a hű katonák
őrhelyükön, s tanúi még, amint
a láng a kéklő égben eltűnik.

9.
A láng a kéklő égben eltűnik,
s a szárnyas idő minden mívei.
Az ég alatt az is csak jelenés,
ami örök mivoltát hirdeti.

Ragaszkodásod drága tárgyait
valóságukban meg nem óvhatod.
Mégsem csak szólás, metafora, nem!
hogy tovább élhet bennünk egy halott.

Eleven sejtek összjátéka kell:
élő anyag őriz élő nyomot.
Így tarthatod életben őt, amíg

ki nem alszik benned is az a láng:
szerény őrlángja az eltűnt időnek,
s az arcok is elfutnak, mint a víz.

10.
S az arcok is elfutnak, mint a víz.
Ilyennek őket már senki se látja.
Egyedüli példány mind: benned is.
Egyedi portré, egy szív alkotása.

Hány életed van másban, s hány halált
szenvedsz más által? Töprengsz néha rajta?
És hogy egyszer majd veled tűnik el
valakinek utolsó szellem-arca?

A nagy folyó nélkülünk fut tovább
ismeretlen tájak felé. Belőlünk
egy porszemet sem visz többé magával.

Képzeletünk nem birkózik meg ezzel,
de az értelmünk kénytelen belátja.
Új gyűrű karikája leng a fában.

11.
Új gyűrű karikája leng a fában.
Új tavasz jött. Mi benne még az új?
A régi vágy reinkarnációja,
hogy felfedezni újra megtanulj

özönvíz eltemette dolgokat -
hiszen benned működtek észrevétlen;
egy érintés, ami nyomot hagyott,
versek, szavak, villanás egy levélen,

az indulás reggele, különös
boldogsága: a vonathoz kísértek,
s nekivágtál - elszántan s tétován;

a kedves arcok, tárgyak: kincseid
ragyognak itt megújult foglalatban
az éjszakák fekete bársonyán.

12.
Az éjszakák fekete bársonyán
te látod csak e kincset fényleni.
Mindenki másnak hozzáférhetetlen,
akár egy halott ékességei.

Veled hántolják el az ötven év
előtti nagy nyár smaragd ékkövét?
A gyermek-évek hosszú gyöngysorát?
A lelked értük fáj, ha magadért.

Értetek, kiknek drága szellem-arca
általam él. Velem együtt fogad be
egy más elem: öntudatlan s örök.

A kertben ültünk kőasztal körül.
Egy kicsit együtt vagyunk még a Kertben.
A fák ragyognak, mint a sark-körök.

13.
A fák ragyognak, mint a sark-körök.
Ez a sugár fényeskedjék nekem,
ha valóságos időm végetér,
ha megnyílik a belső végtelen!

Nem juthat át a nemlét küszöbén
soha: az öröklétre tár kaput
eszméletünk végső (s véget nem érő)
perce. Mors bona nihil aliud!

Minden életből kitelik a menny,
s a pokol is. Mi dönti el? A hit?
Testi kín? Ellenszegülés? Alázat?

Hiszem: az a világ marad velünk,
amit magunk gyöngéd szívvel megóvunk.
Az én szivemben boldogok a tárgyak.

14.
Az én szivemben boldogok a tárgyak.
Így kell lenni, így jó, nincs más esélyem.
Egy rideg, örömtelen nap után
ezt mormoltam, amíg nyugodni tértem

enyhületet várva az éjszakától,
s magamtól is bocsánatot talán.
De csak lökdöste a redőnyt a szél,
csak sugdosott a kísértő magány.

Nyugtalan éjszakám volt. Nagysokára
szánt meg az álom. Még féléberen
megéreztem a csöndes jelenlétet:

egy testvéri lény közelségét. Ekkor
szétsimította sűrű lomb-haját.
A haj mögül egy tölgyfa arca nézett.

15.
A haj mögül egy tölgyfa arca nézett...
Arany-, vér-, vagy ivorszínben lobogva
Volt-e a Kert, vagy álom szállt a kertre,
Hol lila fák közt lankadoz a lélek?

Az ég teli van gyermeknevetéssel.
Napsugarak zúgása, amit hallok.
Titkos indákkal minden összekötve:
Hogy zengenek a messze-messze halmok!

A láng a kéklő égben eltűnik,
S az arcok is elfutnak, mint a víz;
Új gyűrű karikája leng a fában.

Az éjszakák fekete bársonyán
A fák ragyognak, mint a sark-körök.
Az én szivemben boldogok a tárgyak.
 
 
0 komment , kategória:  Rékasy Ildikó  
Somlyó György
  2017-11-09 08:42:24, csütörtök
 
  Somlyó György

Mellékdal egy szerelmesvershez

a Vers
nem vallomás
csak alkotás
mindenkinek szól
és senkinek sem
teneked is és teneked sem
üzenet sem
és rejtelem sem
nem csábítás
nem ámítás
nem rábeszélés
nem kibeszélés
nem akar semmit
csak ezt a semmit
nem kell komolyan venned
s nem lehet félrevetned
nem szabad zokon venned
s nem kéri rokonszenved
nem lehet szaván fognod
s nem lehet megtagadnod
nem is kell rá felelned
csak nem lehet feledned
virág
mit bárki leszakít
de amiből kinyílt
a vágy
a mag
azért te vagy
 
 
0 komment , kategória:  Somlyó györgy  
Martinovics János
  2017-11-09 08:40:32, csütörtök
 
  Martinovics János

Álom

Gyere velem,
fogd meg kezem,
csak el ne engedd, ha megkérhetem.
Mutatok egy olyan világot,
melyet ember még sohasem látott.
E világnak hídja álmokból van szőve.
Keskeny ez a híd, de nem kell félni tőle,
mert ha megfogod a másik kezem,
beteljesül minden álmod, ez az ígéretem.
A hídnak végén egy pompás város fogad,
innen már nem kell gyalogolnunk sokat,
hogy elérjünk a város központjához,
annak is a legszebb, legmagasabb tornyához.
Ennek a toronynak egy ablaka nyitva,
elveszett királynőjét csakhogy visszahívja.
Tudod, ez a torony az én lelkem,
de olyat, mint te vagy, mindidáig nem leltem.
Szóval eljössz velem?
Ha igen, fogd meg kezem!
 
 
0 komment , kategória:  Martonovics János  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 11 
2017.10 2017. November 2017.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 10 db bejegyzés
e hónap: 202 db bejegyzés
e év: 3053 db bejegyzés
Összes: 6188 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2386
  • e Hét: 7713
  • e Hónap: 49084
  • e Év: 649105
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.