Regisztráció  Belépés
horvathzsoka.blog.xfree.hu
"Lehet úgy érzed, hogy elvesztél a rengetegben, nem látod a kiutat, de ha az elképzeléseidet követed, nem mondasz le róluk, az mint egy láthatatlan ösvény ... Én Zsóka
1950.10.22
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
Zsigai Klára
  2018-01-11 10:54:05, csütörtök
 
  Zsigai Klára:

Csodálat könnyei ...

Nem akartam sírni,
csak hinni, szépet látni,
és hallgatni csendben,
álmokat szőni.

Szemembe mégis
könny szökött
már az elején,
arcom két kezemben,
ujjaim imára kulcsolva,
küzdve könnyeimmel
mégis boldog voltam.

Igen, van ez így,
minden és minden nap
tanít valamire.
Hittel, bízva magunkban,
az élet kereke meg nem áll,
megy tovább...

Néha fáj a sors kegyetlen útja,
vakvágánya - mégis menni kell,
soha meg nem állva előre,
tovább... tovább... és tovább!
 
 
0 komment , kategória:  Zsigai Klára  
Kerecsényi Éva
  2018-01-11 10:52:23, csütörtök
 
  Kerecsényi Éva

Ál-arcos-bál

Nagy álarcosbál az egész élet,
elől megy a bohóc, sípját fújja,
felsorakozik mögötte mind, ki
gyászos életét csak elhazudja.

Nézd, jön a farkas, mily mézes-mázas,
bundáját báránybőrre cserélte,
szeme sem rebben, ha megkérdezik,
pedig bárányhúst evett ebédre.

Kopogás nélkül ront be az ördög,
rút pofáján hamiskás mosollyal,
angyalként próbál lelkedre hatni,
ám a foga fehérje kivillan.

Tótágast áll a törpe, mily magas,
kifordítva látja a világot,
szeretne óriásnak látszani,
elkövet érte sok gonoszságot.

Hitetlen hitvesek jönnek sorban,
kiszáradt torokkal bús a nóta,
játszadoznak átlátszó jelmezben,
orruk földig ér, lelkük kifosztva.

Keserű képpel lesik a bűvészt,
ki nyulat varázsol a kalapból,
lelkük mélyén gyávák mindahányan,
kiugorjon a nyúl a bokorból.

Sor végén masíroz a szeretet,
nem is értik, ő miért, mi végre
álarc nélkül, őszintén érkezik,
hószín lelke fényt hoz a sötétbe.
 
 
0 komment , kategória:  Kerecsényi Éva  
Kovács Erika
  2018-01-11 10:51:25, csütörtök
 
  Kovács Erika

és

Tudsz-e sírni a csöndben
befelé nyelve könnyeid?
Tudod-e
mosolyogva nézni
a felhők nélküli eget
és megtölteni nevetéssel
hogy az elmúlás
ne fájjon
a sárguló faleveleknek?
És tudod-e
kezedben tartani
az éjbe zuhanó csillagokat?
Markodban szorítani fényüket
pedig jól tudod,
hogy már félúton elvéreznek?!
Tudod?
És tiszta arccal üvölteni Istennek,
hogy Te 'csakazértis' életre kelted!?
Mondd!
Tudsz- e még hinni,
simogató fűszálak közt ülő pár
halk szerelmében?
Egy apró érintésben?
Szemek tisztaságában?
Égboltra lehelt álmokban?
És az alázattal tűrt forróságban?
Egy apró kavics csillanásában?
Sírásában
 
 
0 komment , kategória:  Kovács Erika  
Babits Mihály
  2018-01-11 10:50:16, csütörtök
 
  Mihály

Játszottam a kezével

Még most is látom a kezét
hogy ágazott az ujja szét,
oly szeliden, mint ágtól ág
vagy halkan elvál öt barát,
kik váltan is segitgetik
egymást egy messze életig.
Még egyre látom csöpp kezét:
ugy dolgozott mint csöppke gép
a himzőtűvel vánkosán:
tündérfogócska - igazán -
s hogy gyenge ujját meg ne szurja,
arany gyüszüt viselt az ujja.
Ó álmodom már csöpp kezét
kerek a halma, völgye szép:
a völgye selyem, halma bársony:
ó gyönyörű táj! ó csodás hon!
Ott jártak szomjas ajkaim:
arany homokon beduin!
Nem vágy, nem álom, nem emlék:
jaj milyen rég volt az a nemrég!
Tiz gyenge ága nyult felém
és én izenkint tördelém:
ó arany ágnak arany íze,
arany fa arany ízü méze!
Hát a köröm, a kis köröm!
Mennyi szépség, mily öröm:
üveges kép selyemkeretbe,
melyre a hajnal van lefestve
vagy piros ablak méla esten
vagy rózsaarc egy gyenge testen.
Mert tündértest a pici kéz
mely rózsás-meztelen igéz
bús a hely hol összeömlik ága
mint csöpp csipő hajlása drága
vagy ujja láb és íze térd
s akkor hogy arca hol? ne kérdd
mert tündértest a kicsi kéz
mely arca nélkül is egész.
Még egyre álmodom vele:
ó hogy oly messze közele
s hogy minden e világon itt
furcsa szirtekbe ütközik!
Csak egyszer lenne még enyém
s kedvemre csókkal önteném
szivesen halnék azután
nagyobb örömmel ontanám
kis ujjáért a csobogó vért,
mint száz királyért, lobogóért!
 
 
0 komment , kategória:  Babits Mihály  
Csepeli Szabó Béla
  2018-01-11 10:48:56, csütörtök
 
  Csepeli Szabó Béla

"Aki" előtt letérdepeltem a hóban......

Kedves, te jól tudod, hogy én,
- vert bár nem egyszer nyers, jeges tél, -
még a legkínzóbb gondjaimban sem
hódoltam senkinek se,-

de te! Micsoda téli délelőtt! Öt perce sincs, hogy
ég és föld előtt - e csöpp virág előtt
a havas domb tövén, letérdepeltem én!
Nézd, hóvirág!
Mily büszke, szép! Fehér harangján
szinte ég, vakít a tisztaság!
Figyeld csak: a jég s hó ellenében, mily
zengve-zúg belőle a fenséges önérzet,
hogy "íme, itt vagyok! Élek!"
S meghirdetem - a téli szél hiába tép -
a tavasz eljövetelét!"

Jőjj hát,
jőjj, jőjj, siess kedves! Hallgassuk,
mit harangoz ez a kis nevető hős, derűs próféta,
égi követ,
aki bár sohasem érheti meg a májusi lobogást,
mégis, lám bennünk és mindenekben,
tomyoknál ékesebben, zúgja, harsogja fennen
a szerelmet és a megújhodást!
 
 
0 komment , kategória:  Csepeli Szabó Béla  
György Emőke
  2018-01-11 10:21:02, csütörtök
 
  György Emőke

Engedd, hogy...

Engedd, hogy legyek
Arcodon mosoly
Ne lehess komoly
Kacajod legyek

Engedd, hogy legyek
Testednek bőre
Lényednek őre
Vigyázód legyek

Engedd, hogy legyek
Ajkadon a szó
Messzi hallatszó
Lágy hangod legyek

Engedd, hogy legyek
Könny a szemedben
Húr a lelkedben
Hangszered legyek

Engedd, hogy legyek
Lázad, hogy hevülj
Szellőd, hogy frissülj
Őserőd legyek

Engedd, hogy legyek
Éjedben lámpás
Átkodban áldás
Napfényed legyek

Engedd, hogy legyek
Léted virága
Szemed világa
Életed legyek

Engedd, hogy legyek
Az édes kínod
Ki kelljen írnod
Hogy versed legyek...
 
 
0 komment , kategória:  György Emőke  
Vörös Judit
  2018-01-11 10:19:23, csütörtök
 
  Vörös Judit

Az este árnyai

Elragad az este,
sötétjébe cibál...
Fekete a világ,
mit előttem kitár.

Köröttem lengenek,
suttognak az árnyak,
minden pislákoló
csillagot kizárnak.

Hideg érzésüktől
felvacog a lelkem,
fény utáni vágyam
sírva ágál bennem.

Aztán megroskadva
csitul a döbbenet,
minden ártó érzést
csendben elhesseget.

Feszülten reméli
hajnal jelenését,
árnyakat üldöző
fények érkezését.
 
 
0 komment , kategória:  Vörös Judit  
Vajda J.Gábor
  2018-01-11 10:17:13, csütörtök
 
  Vajda J. Gábor

Csodára várva egy megfagyott világban

Lehet, kell egy nagy tűz
erre a világra.
Hamuból kelljen ki
az élet virága.

A lét alig szuszog,
megfagyott a mosoly.
Gépies gesztusok,
a lélek fuldokol.

"A jövő jobb lehet!"
Ordítják hangosan.
Egótól bűzlenek,
lopnak furfangosan.

Kamerák mindenhol,
mik minket figyelnek,
bódító alkohol
az életvitelnek.

Lehajtott fejekkel,
mindenki fut, rohan.
Még többet mindenből,
mindegy, mi mód, s hogyan.

Kellene egy nagy tűz,
vagy egy hangos Isten!
Ki megráz mindenkit,
hogy körbetekintsen...

Felolvadt szép szívvel
egymásra figyelve,
újra rajtunk lesz tán
az Isten kegyelme.
 
 
0 komment , kategória:  Vajda J.Gábor  
Lukács Sándor
  2018-01-11 10:13:47, csütörtök
 
  Lukács Sándor

A teljes egyedüllét

Melegedsz nemrég kialudt tüzek hamujában.
Az összefirkált falak bekormozódtak.
De lehet, csak a hirtelen sötétség,
A megnyúlt árnyak zsiráfképei,
Egy alig érzékelhető lobbanás feszíti még figyelmedet.
Aztán itt a teljes egyedüllét.
Alattomos szívhangok fölerősödése,
Mikor értelmetlen már minden mozdulat.
S mint fiad álmában a papírrepülők,
Elszállsz a bútorok fölött,
Nekicsapódsz tányérnak, lámpaernyőnek,
S a boldog földet érés újra nyugtot ad.
A melléd fekvő dombok arcain
Hólé csurog le hajnalonként.
Medret váj magának a szigorú víz,
A kövek alatt férgek ébredeznek,
Magára ismer néha a világ,
És láthatod immár jó ideje,
Hogy játékot űz a sors azzal,
Ki föláldozza mindig örömét.
Tündérkéz nyújt neki borotvát,
Fogasra teszi véres öltönyét,
S a viadal végén, mint ledöfött állat,
Rúghat még egyet a lába.
 
 
0 komment , kategória:  Lukács Sándor  
Fövényi Sándor
  2018-01-11 10:11:31, csütörtök
 
  Fövényi Sándor

Szanálás

Majd
ha végleg összeomlik alattunk hitvesi ágyunk,
és a bontásra ítélt házból csak a falak maradnak,
az ablakokon befúvó szél a törmelékben matat
kibontva az úságpapírokba csomagolt nippeket,
a nagymama sárga ronggyá fakult csipketerítőit.
Apád bólogató kutyája kicsavart nyakkal hever,
amit gúnyból hagytál itt, hogy torzómként lássam:
akkor én az udvarra hordott keserű emlékek
között kutatva hallgatom, a tépett szélű tapéták
száraz nyelvükkel hogyan lefetyelnek egy másik időt.
És mint valami elaggott guberáló, rájövök,
hogy tán` semmit sem érdemes magammal vinnem,
már csak az elmaradt ölelkezéseinkről sohasem
készített képeket keresem egyre eszelősebben
törött fiókok, tátongó szekrények ásító mélyén
a puha port tapogatva, ami valamikor én voltam.
 
 
0 komment , kategória:  Fövényi Sándor  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
2017.12 2018. Január 2018.02
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 308 db bejegyzés
e év: 1089 db bejegyzés
Összes: 7657 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 283
  • e Hét: 283
  • e Hónap: 49619
  • e Év: 270413
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.