Néha vegyük le magunkról
A sértődés vaskos páncélját
Akkor is, ha mázsás súlyánál
Nincs más, ami nehezebb
Engedjük, hogy a sötét harag
Gyűlöletből táplált erejénél
Erősebb legyen szívünkben
A megbocsátó szeretet.
Néha hagyjunk egy kis időt
Hogy felszakadozhasson
A sűrűn nyomunkba szegődő
Konok büszkeség árnyéka
S felragyog majd bennünk:
Nincs annál szebb, mint egy
Hálás tekintet és egy zavart
Félmosoly félszeg játéka.
Néha gondolnunk kell arra is
Hogy az időnk nem végtelen
Ne pazaroljuk el arra, hogy
Megvívjunk minden csatát
Csak a mi döntésünk, hogy a
Bennünk lakozó érzéseket
Mérgező dac helyett szelíd
Békével tápláljuk tovább.
Lennék fűszál, mely lábadhoz hajol,
lennék szellő, mely mindíg átkarol,
lennék fény, amely neked világít,
lennék álom, csókolnám szempilláid,
lennék csend, és lennék áhitat,
lennék a a szerelem, mely mindent átitat,
lennék társad, lennék asszonyod...
lennék semmivé, hogyha akarod.
Én gondolok rád akkor is,
mikor mordul az ég,
s eső elől futó szél
utcánkban reked,
és indulok hosszú magányos
sétákra, ahol kis
nyárutói csend borít
szerelmes kerteket.
A gyárkémények füstje is
visszafelé száll,
s ahol lebeg,
elborul az érett táj,
és meddő vadkörtefák várnak
késő szerelmeket.
A talpfákon kavics koppan,
s ha fény remeg a végtelen
sin felett,
a szívemen
átlátok, mert senkim sincs,
s hogy te nem vagy,
a senki is
csak te vagy nekem.
"Ne aggodalmaskodj a holnap felől. Bármi jön, légy nyugodt és szilárd. Ne menj elé. Aki rosszul várakozik, nem tud örülni annak, ami van. Álmai csak annak teljesednek, aki a jelenben is megtalálja magát."
xMagazin
Offline
