Regisztráció  Belépés
horvathzsoka.blog.xfree.hu
"Lehet úgy érzed, hogy elvesztél a rengetegben, nem látod a kiutat, de ha az elképzeléseidet követed, nem mondasz le róluk, az mint egy láthatatlan ösvény ... Én Zsóka
2017.10.22
Online
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
Válóczy Szilvia
  2018-01-04 12:04:28, csütörtök
 
  Válóczy Szilvia

Ölelésedben

Biztonságom, gyengéd ölelésed,
mely mindig puhán betakar,
amint lelkem testedhez bújva
boldoggá lenni akar,
és karjaid melegéből az átható nyugalom,
csodával tölti lényem
és én hagyom.

Lélegzeted, éltető lényegem,
erős szorításodban maradni
alélva, érzékenyen,
ahogyan az éppen elalvó, apró gyermek,
ölelésedben,
álmunkra ébredek.

Mily boldog ez a perc...
Benne meghittséged ringat...
Ez a legnagyobb kincs,
mit két szív egymásnak adhat!
 
 
0 komment , kategória:  Válóczy Szilvia  
Őze Mónika
  2018-01-04 12:00:06, csütörtök
 
  Őze Mónika

Hozzád, újra

Csendben ülsz mellettem.
Cigarettád füstjét fújod.
Nem szólsz hozzám. Most
csönded szeret.
Otthon vagyok. Megnyugszom
nálad. Szerelmed forró
örvényével összevarrom
lelkem széthullott darabjait.
Érzel. Érezlek. Tudsz engem,
s én is tudlak téged.
Oly sok éve már. Annyi
csalódás, fájdalom, kínzás
után ? most újra itt vagy.
Hogy kerültél újra ide?
S hogy lehet, hogy csöndjeink
még mindig egyek? Hogy
lehet, hogy ha kezed fogom,
másvilágba kerülök? Oda,
ahol nem kell magyarázkodni,
nem kell félni, bezárkózni,
ahol szabad vagyok?
Ahol igazán kinyílhat a lelkem?
Hogy csinálod?
Ki vagy te nekem?
Voltál már kaland, bűntudat,
barát, testvér, szerelem, szerető,
színtiszta vágy? Társ? csalódás?
Volt, hogy azt hittem, eltűntél.
Végleg. Hogy elég volt belőled.
S most újra itt vagy, újra
érzem, mindent egyszerre, mit
valaha jelentettél nekem!
Mindent! S nem számít a távolság!
Ábrándjaim minden nap hozzád vezetnek!
Miért van ez? Hogy csinálod?
Ott akarok lenni, ahol jó,
ahol mindent szabad, ahol
kettőnknek külön világa van,
egy világ, mit ketten szőttünk,
megértésből, szeretetből,
bizalomból, s szenvedélyből!
Ahol nem kell erősnek,
szépnek, kedvesnek, tökéletesnek
lennem, csak önmagamnak!
Ahol sóhajtok, s te tudod,
mit mondanék, ha szólnék!
Ahol rezdülsz, s én tudom,
milyen gondolat járt át!
Ahol rám nézel, s abban
a pillantásban ott van
múlt, jelen, jövő!
Mikor megáll az idő!
S szenvedélyünk csúcsán,
miközben átadjuk magunkat
a szent őrületnek,
s végre lelkek vagyunk csak, szabad
lelkek, kik összefonódnak,
vágytól égő testben:
ha a szemedbe nézek,
többet látok, mint kielégültség.
Ez boldogság.
Utána mellkasodra hajtom
fejem, s minden oly
egyszerű: nincsenek
kérdések, nincs kétség,
félelem, fájdalom.
Csak azt érzem,
hogy jó. Jó együtt.
Jó veled.
Jó érzés forró testedhez
bújni. Jó ajkaidat csókolni.
Cirógatni a mellkasod.
Jó élni.
S bármit is hozzon a következő nap: ha melletted talál,
én nem félek.
Mert te azt látod bennem,
amit senki más.
Az igazi lelkem.

 
 
0 komment , kategória:  Őze Mónika  
Balla Zoltán
  2018-01-04 11:56:16, csütörtök
 
  Balla Zoltán

Csókodból koronát

Csókolj, ha ajkad csókra éhes.
Csókolj, ha folyton fűt a vágy.
Csókodból mindent jobban értek,
mintha ezerszer mondanád.

Csókolj, csak csókolj csillagfényben:
ajkamra csókolj száz csodát.
Csókomért újabb csókot kérek -
csókolj fejemre, koronát.
 
 
0 komment , kategória:  Balla Zoltán  
Csepeli Szabó Béla
  2018-01-04 11:51:07, csütörtök
 
  Csepeli Szabó Béla

Felelj folyóm..

1.
Felelj folyóm:
ez a szakállas, idegen arc,
mely víztükrödből visszanéz rám,
az én arcom?
Hiszen alig-alig néhány éve még,
fütyörésző vidám legénykeként
kószáltam itt e parton.

Felelj, folyóm:
ez az elfáradt két nehéz láb,
itt alattam az út porában,
az én lábam?
Hiszen alig-alig néhány éve még,
könnyed, friss léptű férfiként
gyönyörű lányok után jártam
itt e tájban,
s a szél húrjain addig citeráztam
ifjúi vágyaimról,
míg a városszél nyárfái között,
a dombok hajlatán,
elébem jött a szerelem,
mint harmatos zöld saruban a föld,
egy fényben fürdő kis fonóleány,
s nyarat teremtett életemben...

2.
Igen, folyóm:
persze, hogy hihetetlen!
Ez a dércsípte öregember,
aki fehéren,
itt jár-kél életem telében,
aki itt nyög, itt toporog
már-már minden reményét feladva
szárnyaszegetten a parton,
nem én vagyok!
Én sosem adom fel a harcom!

- Menj hát, ne kísérts engem
öregember!
Íme, bennem,
égi és földi háborúkkal
teleírt vénülő szívemben,
mint réges-rég, ma is
hatalmas nyarak énekelnek,
s ifjúságom lelke lobog!
Hisz' láthatod:
ha a rám hajló esti ég
holdfénybe vonja a folyót,
mint lágyan ringató habok,
megölelnek az asszonyok...



 
 
0 komment , kategória:  Csepeli Szabó Béla  
Karinthy Frigyes
  2018-01-04 11:47:03, csütörtök
 
  Karinthy Frigyes

Lecke

Megcsókoltalak, megmutatni,
hogyan kell nékem csókot adni.

Megfúltál, úgy öleltelek
mutatni, hogy ölelj te meg.


És sírtam is, ölelve térded,
mert tudtam, hittem, hogy megérted,

Regisztrálj INGYEN és nyerj értékes nyereményeket!
bő könnyeim, a könnyü bért,
mit értem ontsz, a könnyekért.

Eldobtam mindent - íme, lásd,
hogyan lehet szeretni mást,

kiért mindent százszor megadnál,
ezerszer jobban önmagadnál.

Kész vagyok meghalni miattad,
hogy élj, hogy meg ne halj miattam,
ahogy hiszem, hiszen mutattad.

Ne tétovázz, ne félj, ne féltsd magad,
csak az kap ingyen, aki ingyen ad.

Mondtam, szeretlek, mondd, szeretsz-e -
mindössze ennyi volt a lecke,

mindössze ennyi a titok,
de jaj neked, ha nem tudod.

Jaj néked, hogyha az egész
szabály és példa kárbavész -

Jobb lett volna meg sem születni
nékünk, mint egymást nem szeretni.
 
 
0 komment , kategória:  Karinthy Frigyes  
Juhász Gyula
  2018-01-04 11:45:18, csütörtök
 
  Juhász Gyula

Ó Ember!

Az Embert én sajnálva szeretem,
A gyűlölet nem borom, kenyerem.

Mert jó az Ember, csak a sors gonosz,
Az bujtogat, sebez és ostoroz.

Mert szent az Ember, nagyra született,
Hogy lássa, élje e mély életet,

Mely fönséges csuda, dicső titok
És áldottak a bitók és sirok,

Mert szent a szenvedés, szent a halál
S a hantok ormán nincs vég, nincs határ.

Rögtúró férgek, fényes csillagok,
Egy végre vannak: kicsinyek, nagyok.

Ó Ember, búsan, alázatosan
Nézd, lásd, az örök küllő mint rohan,

Az örök törvény mint áll és itél,
Rongy gőgöd, dühöd, átkod itt mit ér?
 
 
0 komment , kategória:  Juhász Gyula  
Lesznai Anna
  2018-01-04 11:44:12, csütörtök
 
  Lesznai Anna:

Ők

Ők, kik az időknek mélyén nevettek,
A vígságomból egy-egy részt elvettek.
Kik fát, virágot én előttem láttak,
Tudtak szépszavu danoló imákat.

Ők, akik régen szerettek és sírtak,
Helyettem mindent megtettek s megírtak -
És akik jőnek, ha majd fekszem holtan,
Átlépik sírom s nem tudják, hogy voltam.
 
 
0 komment , kategória:  Lesznai Anna  
Babits Mihály
  2018-01-04 11:43:05, csütörtök
 
  Babits Mihály

Őszinteség

Őszinteség?... Óh hogyha a szív
oly tiszta lenne mint hegyi víz,
könnyű mint vers ami rímre megy,
és egyszerű mint az egyszeregy!...
Fa vagyok, a lábam sárban áll,
ezer álmom vétkes kört csinál
s lelkemben úgy eltéved a fény,
mint egy labirintus ösvényén.

Tán zöld bozót, gazos labirint,
talán csupa kőfal kacskar
mélyén, hova Röntgen-láng sem ér,
mily szörnyeteg lakik és henyél?

A szó ott tévedez, elmarad...
Fond, Ariadném, szent fonalad,
és ahová sem igen, se nem,
tán elvezet majd a szerelem.

Hogyan mutassa a föld magát,
ha az ég nem küld feléje sugárt?
Fa vagyok, lábam a sárba tapad,
de karjaimat már vonja a nap...

 
 
0 komment , kategória:  Babits Mihály  
Ady Endre
  2018-01-04 11:41:52, csütörtök
 
  Ady Endre

Vad szirttetőn állunk

Vad szirttetőn mi ketten
Állunk árván, meredten,
Állunk összetapadtan,
Nincs jajunk, könnyünk, szavunk:
Egy ingás és zuhanunk.

Véres hús-kapcsok óvnak,
Amíg összefonódnak:
Kékes, reszkető ajkunk.
Míg csókolsz, nincsen szavunk,
Ha megszólalsz zuhanunk.
 
 
0 komment , kategória:  Ady Endre  
Pilinszky János
  2018-01-04 11:39:55, csütörtök
 
  Pilinszky János

A madár és a leány

Jártatok már a világ partján?
Miként a tengernek van partja,
úgy van a világnak határa:
tenger égbolt zúdul a partra.
Innét indulnak a szelek,
innét a kelő reggelek,
és ide tér meg éjszakára
a fűzfa árnya, nyírfa árnya.

Olyan az ég itt, mint a tenger.
Hol tiszta kék és mozdulatlan,
mint óriás kerek tükörben
fénylik benne a kora hajnal;
hol meg szelektől viharos,
villámló felhőkkel habos
haragja a földekre árad,
porba döntve a földi tájat.

Élt itt valaha egy leány,
elhagyatva a világ partján;
akár a kelő nap, oly árva,
akár a hunyó nap, oly halvány.
Világ határán egymaga
élt itt egy leány valaha,
szomorú, szép és halavány
magányos csillag, egy leány.

Maga volt, hogy a nap felfénylett,
és éjszaka, hogy szállt a hold,
szobácskájában egyedül,
álmában is csak maga volt.
Hideg esőben át a réten
árván futott, árván a szélben,
s mert nem volt senki élő társa,
örökös csönd volt házatája.

Asztalkáján a gyertyaláng,
az ablakán az éj maga,
vele búsult a tányérkája,
kése, kanala, pohara;
s hogy vele együtt árva volt
a kenyér, mibe harapott:
mintha csak könnyeket törölne,
mikor a morzsákat törölte...

Járt erre aztán egy madár,
idejött a világ partjára,
és megpillantotta a lányt,
meglátta és szépnek találta.
Háza előtt, az alkonyatban,
kint ült a leány mozdulatlan,
szótlan a világ peremén,
magányos háza küszöbén.

Levél se rezdült, ág se rebbent,
a tükörsíma alkonyat,
mint elhagyatott aranytócsa
terűlt a síma ég alatt;
minden kis porszem és füszál,
darabka rög, parány bogár,
az egész világ hallgatott.
Nézte a lemenő napot.

"Zöld levelekből, lágy mohából,
puha füvekből fészket raktam,
kibéleltem könnyű szelekkel,
körülvettem kéklő magassal!
Gyönyörű árvám, föl a magasba!"
- hívta a lánykát, hogy vele lakna,
hívta az árvát a madár.
Szép volt, nagyon szép a leány.

Szép volt a lány és szomorú,
s a nyári égbolt, ha lehet,
a levelek az ágakon,
rög és bogár még csöndesebb,
még csendesebb, hogy válaszolt,
válasza olyan árva volt,
oly árva volt szava a lánynak:
"Nem mehetek, kicsi a házad!
Nem mehetek, kicsi a házad!"

S azontúl minden alkonyattal
megjött és hívta a madár:
"Gyere velem, föl a magasba,
siess, siess, telik a nyár!
Elmúlnak napok és egek,
megjönnek a vizes szelek;
elfogy aranya a világnak!"

"Nem mehetek, kicsi a házad!
Nem mehetek, kicsi a házad!"

"Siess, siess, közeledik már
eső és szél, fagy és hideg,
magad leszel, ha itt a tél,
s ha szólanál is, nincs kinek!
Akkorra én már messze szállok,
fehér hó lepi a világot,
befagynak mind a tengerek,
világ végén a reggelek.

Akkorra én már messze járok,
sötét szobád bezárhatod.
Meggyújtod majd kicsinyke lámpád,
meggyújtod, aztán elfujod.
Téli széllel, havas setéttel
üzennél már, küldenél értem.
Elsápaszt majd, tudom, a bánat."

"Nem mehetek, kicsi a házad!
Nem mehetek, kicsi a házad!"

"Ma messze jártam, messze szálltam,
porfelhőben sor szekeret,
láttam vidám falusi népet
ünnepi vásárra menet;
tükrös huszárt, festett pojácát,
ezerszínű szalagból sárkányt,
bőgő dudát, hatalmas táncot,
akácfa lombjaiból sátort;

ha elmondhatnám, se hihetnéd,
sikongató lányokat párban,
tenger zsivajban lacikonyhát -
el se hinnéd, mi mindent láttam!
Mi mindent láttam! Közeledben
sorra mégis mindet felejtem,
mind a zajos, zöldlombos sátrat."

"Nem mehetek, kicsi a házad!
Nem mehetek, kicsi a házad!"

"Fényes, magas toronyra leltem,
egekig emelt a torony!
Tengernyi földeket beláttam,
túlláttam a világokon;
csúcsáról el se képzeled,
erdőket láttam, réteket.
Hihettél volna óriásnak!..."

"Nem mehetek, kicsi a házad!
Nem mehetek, kicsi a házad!"

"Ma láttam árnyékom a porban,
maroknyi volt és reszketett,
csak annyi volt a hideg porban,
csak annyi, szinte elveszett!
Csak annyi volt, kicsiny faág,
ha karcolja az út porát:
csak annyi volt félénk nyomom.
Nem mozdult léptemre a por.

Csak a szívem vert hevesen,
csak a szívem szomoruan,
az vert, csupán az lüktetett,
csak a szívem vert súlyosan.
Tengernyi porban vézna folt,
árnyékom olyan néma volt -
oly árva, mint a kis füszálnak..."

"... Nem mehetek, kicsi a házad!
Nem mehetek, kicsi a házad!"

"Csupasz a föld, hideg az égbolt,
a föld halott, az ég halott.
Nagy csendesség szállt a világra,
hosszú éjek és rövid nappalok
Fáradtak a falevelek,
hullanak a falevelek,
sötéten vándorol a szél,
közel van, itt van már a tél!

A madarak is messze szálltak,
üres az erdő, fekete,
zörög az erdő, el kell mennem,
elmegyek én is messzire!
Didergő szélvészek, fagyok
elűznek engem is örökre,
elűznek tőled mindörökre:
mennem kell, nem maradhatok!
Mennem kell, nem maradhatok!"

Betette háza ajtaját,
maga maradt a lány a házban,
maga maradt, s hogy elaludt,
árván aludt az éjszakában.
Hallott távoli hangokat
álmában, akkor felriadt,
felébredt és ajtót nyitott.
Künn hó és csönd és csillagok.

"Puha füvekből fészket raktam,
lebontottam puha kis fészkem,
lerontottam puha kis házam,
puha házamat elcseréltem!
Immáron minden csillagával
egész égbolt én fészkem, házam!"
- szólott szava az ég alól.
De a madár nem volt sehol.

Hangját szép nyári alkonyatban
halljuk mi is a kert alatt;
hívja a lányt, hívja az árvát,
hívja a csöpp madárkahang.
És hallja fű, hallgatja fa,
s mintha gyönyörűt hallana:
hogy "élt egyszer egy szép leány,
világ végén egy árva lány".
...
 
 
0 komment , kategória:  Pilinszky jános  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
2017.12 2018. Január 2018.02
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 12 db bejegyzés
e hónap: 215 db bejegyzés
e év: 215 db bejegyzés
Összes: 6783 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2023
  • e Hét: 4467
  • e Hónap: 56010
  • e Év: 56010
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.