Regisztráció  Belépés
chillik.blog.xfree.hu
"Csak meghallgatnám, sír-e a szegény, Világ árváját sorsa veri még? Van-e még könny a nefelejcs szemén? Szeretnék néha visszajönni még!" Chillik András László
1953.03.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 5 
Tompa Mihály - Levél öreg barátomhoz.
  2018-01-07 05:18:35, vasárnap
 
 
Tompa Mihály - Levél öreg barátomhoz.

Mikor derűl a boldog nap reám,
Hogy újra látlak, édes öregem!
Hogy tűzhelyemnél s házi istenim közt
A bölcset, a barátot ölelem!
Siess! az élet könnyen megszakad,
Ha már folyt s tartott majd egy századig;
Ne hidd: hogy még lehet halasztanod
S szeszélyed a parkákkal játszhatik!





Tüznek s éltünknek, a költő szerint,
Eleje füst és vége hamv; - igen!
Az öreg keble hűl és hamvadoz...
Önkinzást vett a tört remény- s hiten;
Irígy, önző, türelmetlen, fukar,
Kor s élet benne rosz birót talál;
- A szövet selyme lassan lekopott
S nem látszik csak a vastag, durva szál.

Te, az aggság eszménye! fejeden
Idő s az ősz fürt szép királyi dísz;
Mérsék s erő, méltóság és kedély:
Megannyi drága kő, mit rajta bírsz;





Nincs gyengeség s kacérkodás vele,
Korod nem áll mellednek vérteűl;
S melyet nem vársz, melynek szépen kitérsz:
A hódolat folyvást eléd kerűl!

Szemed fénylő és homlokod sima,
Hangod tiszta s zöngelmes, mint az érc.
Eszméidben bátorság, friseség,
Itéleted mély és igaz, ha mérsz!
S minő cifrátlan, ódon, tiszta nyelv...!
Mint a vasáért becses régi kard;
S minő képek...! szó, eszme, színezés
Mind összeillő, mind egy célra tart.





Az én időmben... kezded, és e hang
Csudásan hat reám, s általhelyez
Más kör-, lég- és világba hirtelen...
Elmult idők nagy jelenésihez;
Nyilt ügy s ármány, nagyság és törpeség
Láttomra vívnak s győznek újolag,
- S melynek végét ama kor nem lelé:
Előttem a lefejtett gombolyag.

Csatán, törvényben, vendégség alatt
A régiek közt helyet foglalok,
És hallgatom, midőn fájdalmaik
S reményeik felől szólnak magok;





Jól látom a sorsot s a tévedést,
Az erkölcsöt, fogalmat, életet;
A férfi mit tőn a becsűletért,
Mit ifju és leány, ha szeretett.

És hordozol félelmes útakon,
Meredek szirt, zúgó örvény fölött;
S hogy szabadon itéljek: elvered
Szemem- s elmémről a sürű ködöt.
Istápolod tántorgó lelkemet,
- Hit s tagadás között ha tétováz, -
Hogy fásultság, bűn, kór s álom között
Ott rejtezik a kelesztő kovász.





Beszédednek varázsa elragad...
Mennyi igazság, nyúgalom, kenet!
Ajkamon vész el az ellenvetés...
Hol a bajnok, ki megvívjon veled?
Magam gyönyör közt általengedem
Lelkednek, amely fenten szállva jár,
Mikép, nem is lendítve szárnyait,
Magát a légre bízza a madár.

S ha könyveinket, - férfiak felől,
Kiket látál, tudál - átlapozod,
S olvasod a jól ösmért eseményt:
Elváltozik nyugodt pillantatod!





Majd szólsz, itélsz, - s naggyá lész a kicsiny
S a bálványok a földön fekszenek...
- Mesét tanultunk-e, melyet vakon
Irnak kibérelt, vagy kontár kezek?!

Jer! a divat-tan s bölcselet között,
S midőn nincs a közönynek szép, se rút:
Járjuk be ismét a szent helyeket,
Pendítsük meg az ösmert régi húrt! -
Mig a fontoskodó elmék szele
A porzó útakon végig-söpör:
Az órákat s időt bizalmasan
Veled tölthetni: tanulság s gyönyör!





Mig hívlak s várlak, szívem úgy dobog...
Hogy itt léssz: boldogít a gondolat;
De bús leszek megint, mert agg korod
Eszembe hozza elmulásodat...!
Mily veszteség leend, ha karjait
Kinyujtja a mulandóság feléd!
Neked örökké élned kellene:
Hogy írjad a világ történetét!




 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály versek  
Tompa Mihály - Haldokló mellett.
  2018-01-07 05:16:36, vasárnap
 
 
Tompa Mihály - Haldokló mellett.

Beteghez hívtak. Késő éj vala,
Csillagtalan, mélységes néma éj;
Félelmesebb igy mozdulatlanul,
Mint amidőn ég és föld háborog,
A szívre nagy, zordon teher nyomult.
A semminek kietlen érzete.





Zaj nélkül léptem a szobába, hol
Csend, tisztaság, de sűrü lég vala,
S az ellenzett világu mécs homályán
A halavány, nehéz beteg feküdt;
Egyedül volt. Szegény családtalan!
Ösmertem a jámbor, becsűletes,
Kevés szavú, de nyájas férfiút;
Előttem állt egész alakja: amint
Ujját állán nyugasztva könnyedén,
Reám emelte nyilt arcúlatát,
És hallgatott a szent falak között. -





Hozzája lépve észrevétlenül:
Fénylő, szuró szempár fordult felém,
Majd visszakapta gyors tekintetét.
Köszöntve őt, tovább vivém a szót:
,Te hívatál barátom, itt vagyok!'
»Jól van, - jól!« válaszolt kedvetlenül,
És szemeit behunyta hirtelen.
Elalszik tán. Leültem; csend leve.
Minő a csend, a haldokló körűl!





Néhány perc mult s azt vettem észre, hogy
Csak tetteti s nem alszik a beteg;
Szemhéja szűk nyilásán kémlelé:
Készűlök-é távozni? Nem! s legott
Keményen szólt, - nagyot vetvén magán, -
»Oh, én roszúl, igen roszúl vagyok...!
Ugy szaggat itt... meg itt... meg mindenütt...
E gaz betegség még bizony megöl!«

,Csak türelem, csak bizalom! - Hiszen
Még nem halál a terhes nyavalya;





Majd felemel, ki a kórágyba tőn!
Az Úr türő, kegyes; - hatalma nagy,
Mely visszahívhat a sir széliről,
Hogy élj, örülj, s ő jóvoltát magasztald!
(Figyelmesen nézett rám a beteg.)
De életünk bizonytalan, rövid,
Nem toldhatjuk meg egy arasszal is;
Igy, bármikor hív és szólít az Úr:
Meg kell nyugodnunk bölcs határzatán
S eme fohásszal hunyni bé szemük:
Atyám, kezedbe tészem lelkemet!
(Nagy visszatetszést szültek e szavak.)
És látod, sok, sok bú, gond és baj ér!





Hol bujdosunk, az élet útain
Könyek borítják a nyomot; - s kezünk
Sajgó szivünkre nyomva szüntelen.
Szeretteinket a sír fogja bé,
Szemünkre köd, lelkünkre bánat ül,
Zord, puszta lész az élet és világ.
Elfáradtunk, fejünk aláhajol
S magunk sohajtjuk ezt: elég, elég!
Jól is van így! - A porba tér, mi por.
A halhatatlan: Istenhez siet.
Valóság lesz remény, vágy, sejtelem,
Mélység, titok megnyitja kebelét.





Mi a halál? uj élet útja az,
Holott tartóst nyerünk törékenyért,
S bibort öltünk a szennyes rongy helyett!'

Ekkor fejét felkapta a beteg
És képiből kikelve szólt vadul:
»Hiszed te azt, mit nekem beszélsz?«
,Hiszem! rebegtem és megrezzenék...
A kitörés váratlanul esett,
S ijesztő volt szó, arc, szem egyaránt.
»Bolond vagy...! mégse, oh te nem hiszed,
Nem hiheted e zavaros mesét...!

S a csont-kép próbált rám mosolygani;





(El nem felejtem e szörnyű, ez álnok
S undok mosolyt, mellyel megnyerni a
Hitetlenségnek engem ő akart).
És folytatá: »adj jelt tehát, ha tudsz;
Mutass nekem, ki onnan visszajött,
Hogy tőle halljam, ott tulnan mi van?
Képmutató, álnok pap aki vagy!
Gonosz játék, melyet velünk ti űztök!
Hirdetve azt, mi bántó s képtelen.
A kisded, amint ért s figyelni bir:
Rettegtető, nyügző tan rabja lész;
S menekni nem bir ifju, férfi s agg,
Élő, haló ama nyomás alól?





Oh ez se, az se! rémet, árnyakat
Mutattok ennek is végpercein!«

- Gyengült a hang, a fő alásülyedt. -
,Szegény testvérem, eszmélj, csillapulj!
Félre beszélsz! a láz zavarta meg
Nyilván eszed, s onnét e zűrzavar...
Ösmértelek, erkölcsös és szelíd,
Istenfélő valál te s nem gonosz...'

»Nem ösmerél! - Istentelen valék!
Olyan, minőt e szó jelent neked!
De mely nekem csak ezt tevé: okos.





- Rövidlátó! - minőkből a világ áll!
Szemedben úgy-e az mind jó s igaz,
Ki a biró s törvény előtt nem állt,
Vagy nem volt a pelengérhez kikötve,
S nem bélyegzé meg a közvélemény?
Ki rendes, a szabályt nem hágja át,
Ki áldozó, alamizsnát ki oszt
S a templomban buzgón imádkozik?
Hahaha! én jól játsztam; a szerep:
Gonosz levén, igaznak látszani!
S a megbánás nem háboríta; - volt
Étvágyam, álmam és becsűletem.





Éltem... kacagtam...! egy két óra még,
Midőn lejátszom a bohózatot
S mindennek vége, vége lész örökre...!
Nincs semmi! és nem is kell! - hit, jövő,
Remény, megvetlek én s elútasitlak...!«
- Igy szólt, de szólt nagy háborgás között.
,Boldogtalan! mért nem vagy hát nyugodt?
Mi e vivódás, e kétségbesés,
Mely hányja, tépi bőszült lelkedet...?'
-------------





Nem folytatám. Hosszú szünet leve...
A mécs ingó világa mozgatá
Az ellenző árnyát az ágy felett.
Verejték lepte a kór homlokát,
Lélekzetét fuldokolva szedte; nagy,
Nehéz harc volt, mit látszék küzdeni,
Vergődve, mint a rémült skorpió,
Mely vég, halálos csípést tőn magán.
Mozdúlatomra felriadt... merőn
Nézett reám, s felém nyujtá kezét...





,Boldogtalan, miért nem vagy nyugodt!
Felelj meg e kérdésre tenmagadnak!
Mondod, hogy jól tevéd, amit tevél:
Emlékidből végy hát enyhűletet!
Üres beszéd: hit, lelkiösmeret?
Fogódzál a gúny- s tagadásba! - Im
Itt a világ, tartson meg a világ!
Mi háborit, ha tulnan semmi sincs?'





Felkeltem ágya széliről, de ő
Reám szökött, mint a vad, és kezem
Rekedt kiáltás közt ragadta meg:
»Ne, oh ne hagyj itt, vallás embere!
Oh hallgatom már, hallgatom szavad!
Irtózom... félek... s nem tudom mitől...?
Hah, mondd meg: mit tegyek? hová legyek?«

S mondám: ,Bízz'! - »Nem merek!« - ,Higyj.' »Nem tudok!
»Taníts meg rá: mikép kell bízni, hinni?
És... távolítsd el... innen... a halált...!«





Kezem folyvást szoritva, hátradőlt,
S inkább nyögött, sirt, mint szólt a beteg:
Nem fedte már verejték homlokát,
Ónszinüvé változtak a szemek,
S körültök ott, hol a köny útja van,
Fényeses, vörhegyeg szalag vonult,
S az arcot gyenge csuklás rángatá...
E száraz sírás iszonyú vala!
Láttam, hogy véglobbot vet a kanóc,
Hogy szólanom kell s gyorsan... amidőn,
Remegni kezdtek a tagok, s belém
Fogózva még inkább, a kór nyögött:
»Nem, - nem megyek!« - De elment, halva volt
-------------





Kivéve a halottéból kezem:
Egy székbe rogytam... elhagyott erőm
A borzalom s felindulás miatt.
A jelenet mélyen hatott reám...
S némán ülvén az éji csendben ott,
Szél-lebbenést gondoltam érzeni,
Szines felhőt látott behunyt szemem
S egy kéznek újját a felhő között.
Elmémre sok, nagy gondolat tolult:
Élet s halál... lélek s test... öntudat
Meg nem haló, fulánkos férgei...
Örök biró... itélet s fizetés.




 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály versek  
Tompa Mihály - Téli reggelen.
  2018-01-07 05:15:09, vasárnap
 
 
Tompa Mihály - Téli reggelen.

Elmult az éjszaka, - s nem mult el setét;
A földre szegzi még zordon tekintetét
E lomha rém, amint hátrálva távozik;
A nappal oly rövid! nincs ékes hajnala,
S elébb, mintsem szelíd alkonyba hajlana.
Megint csillagtalan, vak éjjé változik.

A reggel s ébredés óráin nincs öröm!
Minden bizonytalan s torz, - által a ködön;
Téves, csalárd az út homályban, éjszakán;
Ki vándorol s a jó irányt nem véti el,
A széljárásra néz, s mikor támad: figyel,
S megy ama jó vezér, a szív őrszózatán.





A föld békén pihen. - De arca, keble hűlt...
Az élet főoka: a meleg elrepűlt;
Ah síri álom ez, s nem érzett nyúgalom!
Nem az, melyben félig viraszt az öntudat,
S a béhunyt szem halott helyett alvót mutat,
A szív dobog s foly a lélekzet szabadon.

Lelkünk ohajt fénylőt, mozgalmast, hangzatost;
De homály, dermedés, némultság bántja most!
Magába zárkozik, beteg s boldogtalan...
Felkél a gondolat s gyorsan kerűlve meg
- Mint a tért a galamb, - világot, életet:
Szomorún tér haza, mert a táj lombtalan.





Dicső mennyboltozat kéklő végetlene!
Hatalmas, rengeteg, hullám, illat, zene!
Eltűnt...! kopár a föld, borús az égi
Pára s felleg között bujkál a sárga nap,
Siet, hogy a határt elérje hamarabb,
Mint egy koronáját vesztett futó király.

De, - nem járnak fent e sötétlő fellegek, -
A sűrü köd csak az ember körűl lebeg,
Mig téged, menny Ura! világosság ölel...
A mindenségnek a létellel ezt adád...!
- Mért köti bé a föld homállyal önmagát,
Mint a bogár, amely vesztéhez áll közel!





Mily némaság s halál! Oh, alkotó Erő!
Ki, hogy dicsőitsen, hozál mindent elő.
Mikép mivelje azt a néma s aki holt?
Bocsásd ki lelkedet. s ég, föld újjá leszen.
Melegség habzik át a dermedt szíveken,
S ezer nyelv áld, kiált, kiket szavad felold.

Tekints ránk s óvj, nehogy télnek s éjnek frigye
Szivünk hideg, sötét levertségig vigye!
S legyünk kétség miatt széltől hányott pehely:
Te másaid vagyunk, - de mégis földi por,
Sok álnok ellenség megejt, földhöz tipor...
Küzd mellettünk tehát, s perlőinkkel perelj!





Te, aki e roppant világot alkotád,
S könnyen a semmiség méhébe fúvja szád:
Erős vagy, hogy teremts új földet, új eget...!
Amelyen nem leend a kép ily változó,
Megszégyenűl s romol az új előtt az ó; -
- E nagy megújulás, melyért lelkünk eped!

Van is reményünk a boldog tavasz felől,
Midőn szebb lész a föld, más lombja, dísze nől:
Ah, lelkünk sejti már távol s titkos neszét...
Hadd légyen hát fagyos, setét a láthatár,
S orcánkat a metsző vihar csapkodja bár;
Mi még erősebben fogjuk egymás kezét!




 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály versek  
Tompa Mihály - Szeretlek!
  2018-01-07 05:14:14, vasárnap
 
 
Tompa Mihály - Szeretlek!

Szeretlek, mint a lelkemet! te vagy
Világom, életem!
S annyi édes jel, hogy viszont szeretsz
Nem hagyja kétlenem!

A légben multunk szép viráginak
Kisér még balzsama;
S az érzelem, minő felgyultakor,
Oly hév, oly tiszta ma!

Mosolygasz...! tudom, mit tesz e mosoly:
Mily szép, gyöngéd szavak!
S szived nem érti, mint fér össze, hogy
Szeretlek - s kínzalak!





Hogy egymástól, forró érzelmivel
Szivünk nem távolog:
Mégis borongunk, mégis nem vagyunk
Egészen boldogok!

Ne mondd, kedves! - mi boldogok vagyunk?
Mert mi a szerelem?
Gyötrelmet és kéjt virító bokor
Egy s azon gyökeren.

A szív, a szív játszik szeszélyesen
Magával és velünk;
Meg-meghasonlik, - ködlik, mint a hegy,
Búján kéjelgve csüng.





S nem kérsz-e váltva: zajt, csendet; napot
S éjet, bár fekete?
E habzásban az élet üdve van
S az üdvnek élete!

Testvér öröm s bú, - midőn ajakad
Édesden fölnevet:
Szemedbe érzed rögtön szökni az
Óvó könycseppeket.

A fény vakít s lezárni ösztönöz
Setét pilláidat...
Nem vagyunk gyakran boldogok, maga
A boldogság miatt!





A szív rejtély! - a tó mélységeit
Mért föl-buvárlanunk?
Elég, ha ringató hullámain
Vigan jár csolnakunk!

Törőld le hát könyűd, és arcodat
Emeld fel nyájasan!
S ne hidd, hogy faggató kínjával is
A szív boldogtalan!

Az illatos rózsának életét
Szépnek nem tartanád?
- S a rózsa is saját tüskéiben
Szaggatja meg magát!




 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály versek  
Tompa Mihály - Ikarus.
  2018-01-07 05:13:21, vasárnap
 
 
Tompa Mihály - Ikarus.

Vergődöm a tenger dagályán,
Sirom nem lát remegni gyáván,
Bátran nézek bele...
A mélységtől sem fél, ki, mint én,
Föl a napig repűle szintén,
És nem szédült feje.





Fent, fent valék... alázuhantam!
Elmulhatok: megvan jutalmam;
Jelezve a siker...
Szép: akinek jut a dicső vég,
De azzal is köz a dicsőség,
Ki gondol, kezd, - ki mer.

Ülénk a bús sziget homokján,
S a vízre bámultunk... okolván
Sokért a végzetet;
A túlpart...! tenger nyomta távol,
Mit nem repűl át, meg se lábol,
Ki földre született.





Repülni...! hah...! teremts magadnak,
Mit természet, sors megtagadtak!
S én, - szárnyat alkoték;
A föld szinét elhagyva lábam;
Győzelmi zaj hangzék utánam...
- Hódítva volt a lég.

A szárny emelt, - vágytam s repültem,
Lázas gyönyörtől részegülten,
Nem félve, látva bajt;
Fent a magasban, mind magasbban,
A föld fiát hogy béavassam
A lég titkába majd.





De, - illetvén, mi illethetlen:
A büszke nap boszús-ijedten
Kél, üldöz és nyilaz...
Szárnyam sivít, izekre tágúl.
S leválik... a tüzes sugártúl
Megolvadt a viasz!

... Vergődöm, - vívok szél- s dagállyal,
De rajtam új kéj futkos által:
Mily fennség...! mily esés...!
Hogy ezt felejtéssel takarja:
Tenger mélysége, ég haragja,
S vesztem: - mind mind kevés!





A hullám a száraz felé tart,
S titkát fű-fával közli a part,
Énekli a madár;
Völgybe s oromra könnyen ér el,
S a szívbe szállván ingerével:
Tenyészt, mint napsugár.

Élet jön a meddő szünetre...
A gondolat meg van születve,
Nagy, munkás és örök;
Leend sok, aki fenn se szédűl,
Nem retteg a menny fellegétűl,
Bár villámlik, dörög.





Betöltve éltem hívatása! -
A víz sirom hadd ássa, ássa...
Kőszirt leszek neki;
Habját, melyet szétzúza bennem,
Ijedt, zajongó rendületben
A felhőkig veti.

S lész a hab is, mely rám özönlék,
Hogy elrejtsen: - felőlem emlék!
Vész, bíz ha szendereg,
Vagy foly köztük szilaj csatázás,
Örökre zeng itt a kiáltás.
Halandók, merjetek!




 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály versek  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 5 
2017.12 2018. Január 2018.02
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 215 db bejegyzés
e év: 1282 db bejegyzés
Összes: 8482 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 403
  • e Hét: 1110
  • e Hónap: 12189
  • e Év: 215612
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.