Belépés
evavicus.blog.xfree.hu
,,Jőjj pihenni, szabad perceidben, gépek, számok fáradt embere! A barátság meghitt otthonába hív a költő, - beszélgess vele." /Veress Ferenc/ Szuhanicsné Bencsik Éva
2001.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 16 
Magyarul
  2018-02-01 19:05:08, csütörtök
 
  Garai Gábor

Magyarul

Miféle beszéd ez?
Idegen meg nem érti.
S aki csak ezt beszéli -
mindenütt idegen.

Vízözön örvényében elárvult égi fészek,
hogy tudtál megmaradni,
keselyűk őrületében,
lomb-szőtte gerle-szállás,
testvértelen magányban?

Ki hoz neked naponként olajágat?
Ki nógat a partra:
megtérhetsz szárazon?!
Hisz vérhabos sziklák közt értél partot te mindig,
s örök forgásban kerülget a téboly,
mint pontot a pörgő tér,
a bezárult kör közepében...
Nap. Ég. Hal. Kő. Szél. Víz...
Szeretsz?
Szeretlek!

Viszlek magammal, anyám sütötte kenyérkét.
Megáztatlak idegen tengerekben,
s tisztán kiemellek a hullám-törte hínárból.
Mint testté lett csoda - létem a rendjeled:
százszor kiirtott néped -
ki tudja, hogy? -
élve maradt!
No lám, a boldogabbak bámulva körülállnak -
s egy árva szót sem értenek az egészből.

De mint élő vizet ízlellek én:
hitvallásom vagy, s álorcám, ha kell;
lég-gyökerem,
megtartóm messzi-földön,
s haza-vezérlő pásztor-csillagom.

 
 
0 komment , kategória:  Garai Gábor versei  
Álmodj
  2018-02-01 19:01:47, csütörtök
 
  Garai Gábor

Álmodj

Álmodj egy szebb világot,
hol tenger a fény,
ott hol a béke az égig ér...
Álmodd,
hogy a szeretet örökké él,
a szívekben derű és senki nem fél.
Álmodd,
hogy az álmaid valóra váljanak,
és elkerül minden
mi szívednek fájhat.

 
 
0 komment , kategória:  Garai Gábor versei  
Elhagyatva
  2018-02-01 18:42:37, csütörtök
 
  Friedrich Nietzsche

Elhagyatva

A varjuraj
város felé surrog tova:
hó lesz hamar -
boldog, kinek van otthona.

Sötéten állsz,
s hátra meredsz - mióta már!
Mondd: merre szállsz
a tél elől, bolond madár?!

Feléd havas
sivár puszták ásítanak.
Nem nyughat az,
ki oly kifosztott, mint te vagy.

Sors átka ver:
téli bolyongással gyötör,
füst vagy, amely
mind hidegebb egekbe tör.

Károgd siket
pusztákba hörgő gyászdalod!
Vérzik szived?
Dacba, jégbe takarhatod!

A varjuraj
város felé surrog tova:
hó lesz hamar -
jaj, akinek nincs otthona!

Képes Géza
 
 
0 komment , kategória:  Friedrich Nietzsche versei  
Téli vers
  2018-02-01 18:38:32, csütörtök
 
  Fáy Ferenc

TÉLI VERS

Rázza kint a szél a fákat,
Téli gondok, őszi bánat,
nyári emlék száll vele..

Durva vágyát szárnyra bontja
s mint futó nő szürke kontya
leng, repül a köd vele.

És az ember néma, hallgat.
Zárt a szív most, zárt az ablak,
zárt ajkak közt zárt a szó.

S tán a vágy is szemlehunyva
szendereg s mint égidunyha
föd be mindent kinn a hó.


 
 
0 komment , kategória:  Fáy Ferenc versei  
A vörösbegy
  2018-02-01 18:28:53, csütörtök
 
  Pósa Lajos

A vörösbegy

Ki kocogtat az ablakon
Hideg téli reggel?
Tán valaki dévajkodik
A Pista gyerekkel?

Akárki, csak menjen odébb,
Pistika nincs itthon.
Majd megmondom, ha hazajön,
Hogy levelet írjon.

Ejnye, ejnye! Nincs szavamnak
Semmi foganatja?
Jégvirágos ablakomat
Egyre kocogtatja.

Tán valami vándorlegény?
Hát szívesen látom.
Kerüljön az ajtó felé,
Vándorló barátom!

Ez bizony nem vándorlegény,
Hanem egy madárka.
Sárgapiros mellénye van,
Barna kis kabátja.

Nem utazott el az idén
Itt maradt közöttünk.
Gyere be, no, ne dideregj!
Mi jól befűtöttünk.

Erdő, mező, liget, berek
Most hideg szállásnak,
Még csak sovány bogyót sem ad
Étkül a madárnak.

Fürge, dalos kis vörösbegy,
Éhes vagy-e, mondd hát?
Adj neki csak, Pista fiam,
Búzaszemet, morzsát.

Hallod, hallod, köszönetét
Hogy elmondja dallal,
Vígan zendül éneke, mint
Virágos tavasszal.

Szeresd fiam a madarat,
Légy mindig barátja!
Rossz ember az, hidd el, aki
A madarat bántja!
 
 
0 komment , kategória:  Pósa Lajos versei  
Téli album
  2018-02-01 18:24:07, csütörtök
 
  Rónay György

Téli album

Erdő hó előtt

Felhők torlasza közt rőt nap alkonyodik.
Hóra vár a téli rengeteg.
Tölgyek ríkatják lelkük barna rongyait,
mikor a fenyők zúgni kezdenek.

Esti fagy

A János-hegy mögött lement a nap.
Hártyásodnak a tócsák. Itt a fagy.
Most vált a rózsaszín a mennybolton lilára.
Beleúszunk a hideg éjszakába.

Kérés

A cinkének a mindennapi magvat.
Nekem a mindennapi kenyeret.
A napi csöndet. A napi eget.
Egyebet nem is tudom mit akarjak.

Fácánok

Fácánok rikácsolnak az erdőben rekedten.
Köd lopakszik a fák közt a téli szürkületben.
Kihagyó szívveréssel lehull egy-egy levél még.
Aztán elül a fácán. És leszáll a sötétség.

Naponta

Naponta erre jártam ősszel.
Ismerősöm itt minden falevél.
Most is csak erre járok. Jön a tél.
Naponta kevesebb egy ismerőssel.

Tőr

A platánágakon levél helyett köd ül.
Gyászlobogók. Mikor hetet kondít az óra,
egy csillag tőre villan a Mátyás-hegy mögül,
s a végső rózsa is holtan bukik a hóra.

A hó szinei

Amíg a nap le nem megy, rózsaszínű a hó.
Mikor bealkonyul, halványkék és lila.
Végül szürkésfehér, mikor harapható
hidegével leszáll az éjszaka.

Holdas este

A hegy fölött a hold hideg ezüstje árad.
Az úton kezd a tócsák jege villámlani.
Szél rebben. Megcsördülnek a rét rabláncai,
az őszről maradt kukoricaszárak.

Holdvilág

A havas téli hold minden holdnál fehérebb.
Alatta nagy halotti lepellé fagy az élet.
Egy akác még kinyujtja könyörgő csontkezét.
Híg mésszel önti le az irgalmatlan ég.

Jégtörő

A hegyek oldalán itt-ott még hó fehérlik.
Fák közt az út páncél szalagja fénylik.
A sziklákon zubognak tajtékos kis erek.
Süt a nap. Mátyás töri a jeget.

Gyertyaszentelő

Kint marad-e a medve, vagy barlangjába tér?
Ha így, ha úgy: végére jár a tél.
Rügyet pattanni biztat az erdőn egy madár.
S bármily csípős a szél, a tavaszt hozza már.

Forradalom

Micsoda néma lárma! Fortyognak, sisteregnek,
erjednek, bugyborognak a fű alatt a nedvek.
Nyüzsög a molekulák forradalma.
Készülnek a világhodító nagy rohamra.

Hetykén

No hiszen lesznek még kemény fagyok!
Csalóka fény az, ami most ragyog.
- Tőlem lehet akármilyen csalóka:
mégis a tavasz első hírhozója.

Trombita

A ház ajtaja-ablaka kitárva.
Fodrozódik a völgyben a februári pára.
Pondrót kapar a tyúk, s a pezsdülő világba
rikolt egy fácán rekedt trombitája.

Barátság

Együtt szalonnáztunk egy télen át,
kék-sárga mellényes kis jóbarátom.
Hol vagy, mit csinálsz, cinke, nyáron?
Nevessen rád is rám is gyümölccsel terhes ág.

Madárszó

Csak látnálak, madár, hogy merre vagy,
hol füttyöngöd együgyű dalodat!
Fönt szólsz a fán, mikor magamba hallgatok,
s míg a fát nézem, bennem folytatod.

Minusz öt

Minusz öt fok. A párásan derengő
délutánban időnkint egy madár szól.
Magába szállva hallgatja az erdő,
és elmélkedik a föltámadásról.

Próba

Lassacskán mégis enged a kemény fagy:
próbálgatja hangját a nyájas évszak.
Ma még nem viszi többre pár futamnál.
De egy-két hónap, és szól az egész zenekar már.
 
 
0 komment , kategória:  Rónay György versei  
Őszi album ​
  2018-02-01 18:05:49, csütörtök
 
  Rónay György

Őszi album

Békák

A nyaralók ablaka zárva.
A víz nehéz és szürke mint az ólom.
Hűvös nádszagot hoz az este,
s elkezdődik a békák zokogása.

Vonat

Jön már az esti gyors, eresztik a sorompót,
szól a csengő, giling-galang,
mint veszett harc után elesett katonákért
szól a lélekharang.

Harkály

Milyen csönd! Csak a levelek
hullanak halk nesszel a fákról.
Meg egy harkály kopácsol
valami bölcsőt vagy koporsót.

Gesztenyefasor

Egyre világosabb a gesztenyék alagútja.
Boltívén már betűznek itt-ott a sugarak.
Mint omló paloták mohos mélyibe
a pincefolyosók hasadékán a nap.

Avartűz

Alkonykor égnek friss tüzek,
hol az avart kupacba rakták.
Aranyukat ejtik a nagy fák,
s a kis bokrok ezüstjüket.

Lombhullás

Mind kevesebb a dísz, és egyre több a lényeg.
Lassan lehull a lomb, s majd csak a törzsek élnek,
míg ki nem dönti egy éjjel a vihar.
Vagy megőrlik az évek az idő szúvaival.

Dér

Szárszóról elköltöztek már a fecskék.
Reggel a fű deres, az ég hideg-kék.
Kertben ülünk, ha délben kimelegszik,
s élvezzük az őszi napot - de meddig?

Jegenye

Két hónapja fönt a jegenyenyár
fölött állt a nap ötkor délután még.
Most korán elül, vedlett, vén madár.
S a jegenyét is elnyeli az árnyék.

Dáliák

Köd ült a Szajnán, amikor eszembe
jutottak a szárszói dáliák,
s fejem fölött, mikor vonatra szálltam este,
az égen is kinyílt egy nagy sárga virág.

Varjak

Vad károgás zúgott: az égen
egy sátángömb forgott sötéten,
kitágult, szűkült, újra tágult:
aztán egy hirtelen sugár gyúlt,

a felhőkből izzón lövellt ki,
s próbált a vésszel hadra kelni,
míg le nem bukott a ziláltan
örvénylő szárnyak viharában.

Begóniák

Nézd ezt a sor begóniát itt.
A rózsa fonnyad már. Ez még virágzik.
Nem bánja az őszt, a deret.
Virít amíg bír. És amíg lehet.

Szinek

A legszebbek a kékek és lilák,
s az égen a lilásrózsaszín alkonyatkor.
S te vajon, gondolom, te vajon fogsz-e így
ragyogni, mielőtt kialszol?

Temető

Sír lakói, vének, fiatalok,
fordított fák, melyek lefele nőnek:
tanulgatom, mit súg-búg lombotok
néma zúgása a lenti időnek.

Öregasszony

Ahányszor a ház előtt elmegyek,
ott ül az ablakban, mint egy keretben,
és néz. Mit néz? Talán az eltűnt éveket,
miket látni már úgyis lehetetlen.

Ágnes

Rakódik már a mész, mélyülnek a kavernák:
ezt kórház nyeli el, amarra egy gödör les.
- Ráérünk. Ne siess. Szép, verőfényes ősz lesz,
míg az unokád kék szeme nevet rád.

Boglárka

Viszi a szél a sok papírt, halott
emlékek nyári rongyát.
De még virágzik egy boglárka is. Ragyog,
s várja, hogy szépségét kimondják.

Szél

Éjszaka jön a szél, mint egy heves roham.
Elzúg a ház fölött, tovább rohan.
Már messze jár, de még hosszan kattog utána
a gesztenyék géppuska-ropogása.

Temetőben

Ó hogy alusztok, szárszói halottak,
milyen mélyen, hanyatt függélyes csöndetekben!
Ősz van. A sírokon nagy dáliák lobognak,
s egy-egy akác tétova könnye rebben.

Lila virág

Egy kis lila virág, a nevét sem tudom,
az még kitart, virít az udvaron.
Gyanútlanul mosolyog az avarban.
Nem tudja még, hogy ő sem halhatatlan.

Csillagok

Csillagok, titeket se tudtalak.
Véga, Aldebarán, s hány mennyei virág!
- Ne félj, lesz majd időd megtanulni, hanyatt
fekve, ezt az egész égi botanikát.

Tűzvész

Arany október ez. Az őszt nem jelzi más még,
mint hogy korábban ér a nyugágyig az árnyék:
meg egy nyárfa: kigyúl egy váratlan sugártól,
s napnyugtáig kétségbeesve lángol.

Floxok

Ha ezt el tudnám mondani neked.
A fákat. Ezeket a színeket.
Meg az utolsó floxokat a parkban.
Fájdalmasan szép. Mert elmondhatatlan.

Transzfiguráció

A csönd. A kertek végső mámora.
A lombok átszellemült ritkulása.
Mozdulatlan ragyogás. Ahogy a
szépség átlényegül a pusztulásba.

Diófák

Diófák, társaim, mit gondoltok a mennybolt
őszi kékje alatt, míg lombotok pereg?
Én se lázadozom, mielőtt elmegyek.
Ragyogj, ősz! Köszönöm, hogy gazdag életem volt.

Dűlőút

Az égbe fut, ahogy a dombtetőre ér
a dűlőút. Az ember kaptat a meredélyen.
Fönt megáll. Szétnéz a vidéken,
s lemerül. Mint a dombról a szekér.

Viola

Csonkok, tört szárak, halott levelek
romján ez a kis viola, ha látnád!
Mint egy riadtan ámuló gyerek,
ki nem érti még a saját halálát.

Ácsok

Csupa kopácsolás a part ilyenkor.
Hullik a lomb. Ácsok ideje ez.
Kis szél fut a vízen. Egy vadgalamb szól.
S a napfény sárga könnye permetez.

Kirándulók

Októberben a csöndet már nem zavarja semmi.
Aranylanak a fák. A szélben őszi lomb száll.
A parton, látni, olykor egy-egy kiránduló áll
és nézi a vizet. Nem győz vele betelni.

Jóslat

Tegnap elköltöztek a seregélyek,
mondja az öregúr. Csípős a délelőtt.
Lassan bizony télbe fordul az élet.
Készíthetjük estére az első tüzelőt.

Villák

Ajtók és ablakok mind bedeszkázva rég.
A villák tetején avar gyűlik halomba.
És az elköltözöttek emlékét mosolyogva
csak virágaik őrzik. Mint a halottakét.

Egy asszony

A parton, míg be nem áll a sötétség,
egy asszony, átkulcsolva térdét,
ül a kék ég alatt, kék víz felett,
és kortyolja az örökéletet.

Búcsú

Tavaszig nem találkozunk, halottak.
Békén pihenjetek takarótok alatt,
s hozzatok majd tavasszal még szebb virágokat,
még több petúniát, s rózsákat is nagyobbat.
 
 
0 komment , kategória:  Rónay György versei  
Valaki értem imádkozott
  2018-02-01 17:55:22, csütörtök
 
  REMÉNYIK SÁNDOR

Valaki értem imádkozott

Mikor a bűntől meggyötörten
A lelkem terheket hordozott
Egyszer csak könnyebb lett a lelkem
Valaki értem imádkozott.

Valaki értem imádkozott,
Talán apám, anyám régen?
Talán más is, aki szeret.
Jó barátom vagy testvérem?

Én nem tudom, de áldom Istent,
Ki nékem megváltást hozott,
És azt, aki értem csak
Egyszer is imádkozott.
 
 
0 komment , kategória:  Reményik Sándor versei  
Juhász Gyula: Óda Beethovenhez, magyar változatokkal
  2018-02-01 17:52:05, csütörtök
 
  Juhász Gyula

Óda Beethovenhez, magyar változatokkal

Dobokon, hegedűkön, zongorán, trombitán
És minden hangszerén egy ujjongó világnak,
Téged zenél a föld ma, egetverő titán,
Ma téged énekelnek és téged orgonálnak.

Én is, e csonka táj és árva faj fia,
Csöndes panasz zenésze, fölhangolom ma lantom
S ha nincs is húromon méltó melódia,
A magam bánatát lelkedhez elsóhajtom.

A magam bánatát, amelyben ott borong
A magyar bánat is, rab milliók keserve,
Szegénység, szenvedés titánja, homlokod
Felénk hajol, borút és megváltást jelentve.

Magyar fölt szellemét érezted egykor itt,
Tavaszi hold alatt, martonvásári éjben,
Emlék, melyet örök, szent mirtuszág borít
A halhatatlan és dicső kedves nevében.

Ki tudja: búsuló juhászok éneke
Szállott színed elé és pásztor furulyája,
A magyar fájdalom rokon üzenete,
A magyar Pasztorál, az édesbús, az árva.

Ki tudja: hegedűnk és cimbalmunk szavát,
A vádat és panaszt nagy lelked befogadta
És túl minden koron és minden tájon át
Ott ujjong, ott jajong az örök zenekarba!

Mert testvér vagy velünk, akármily glóriás,
Sorsunkat dalolod, Isten nagy muzsikása,
A végzettel dacolsz, halál ellen kiszállsz
S a síron trombitálsz boldog föltámadásra!

Dobok és harsonák, hegedűk, zongorák,
Mind az Öröm végső győzelmét viharozzák,
Beethoven üzeni időn, világon át:
Lesz még egy ünnep itt, szabad, nagy Magyarország!
 
 
0 komment , kategória:  Juhász Gyula versei  
Annára gondolok
  2018-02-01 17:49:59, csütörtök
 
  Juhász Gyula

Annára gondolok

Szatír, ki bennem élsz, a hellén tavaszokból
Lelkembe szállt szatír, pogány, vidám dalos,
Mért vagy ma bánatos? Mert oda már az ókor
S a mosolygós borág bús dértől harmatos?

Talán azért borús nyílt homlokod nagy íve,
Mert görög nap derűt nem csókol rá soha
S azért olyan beteg a szemed égi színe,
Mert benne nem ragyog thalassza mosolya?

Kit víg majálisok szőke tüzei híttak,
Ki annabálokon nézted a táncokat,
Míg dalra nógatott a lámpion s a csillag,
Szatír, ki bennem élsz, hol hagytad el magad?

Hisz vannak még tanyák és jegenyék a szélben,
Vannak szőke habok és víg majálisok
És annabáli csók is csattan még az éjben
És vannak ó borok és vannak víg ivók!

Szatír, ki bennem élsz, talán szemébe néztél,
Tán szőke fürtein feledted nagy szemed,
Talán te is, te is Anna hajához értél,
Mikor a dal Vénusz bájához érkezett?

S azóta nincs, ugye, se pogányság, se vígság.
A körtánc a mezőn s az evoé oda,
A kacagó szatír hiába fújja sípját,
Oly mélán sír a síp, mint fájó oboa!
 
 
0 komment , kategória:  Juhász Gyula versei  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 16 
2018.01 2018. Február 2018.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 299 db bejegyzés
e év: 1760 db bejegyzés
Összes: 10839 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 879
  • e Hét: 879
  • e Hónap: 29534
  • e Év: 851453
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.