Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Online
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
Versek a világirodalomból
  2018-02-12 19:59:56, hétfő
 
 







VERSEK A VILÁGIRODALOMBÓL









William Blake: A BETEG RÓZSA


Beteg virág vagyok:
Láthatatlan féreg
Éji vihar szárnyán
Egy szirmomra tévedt;

Ágyat vetett bennem,
Szép kármin ölemben,
S most sötét szerelme
Titkon megöl engem.

(Képes Géza)







William Blake: KACAGÓ DAL


Ha az erdő zöld, ha a lomb kacag,
Csengőn kacarász a futó patak;
Kacajos kedvünk fel az égig zsong,
És visszakacag zajára a domb;

Ha felkacag ép zöldjével a rét,
A szöcske a színre kacagva kilép,
S dalol Emmuska, Zsuzsi, Marika
Aranyos csöpp szája: hahaha!

S ha madár ül a hűsben, friss, kacagó,
S az asztalon itt cseresznye, dió -
Gyere, légy boldog, a víg hahota
Dali kórusa felzendül: hahaha!

(Gergely Ágnes)







William Blake: A MOSOLY


Van Mosoly, Szereteté,
És van csalárd Mosoly,
S van a Mosolyok Mosolya,
Miben e kettő egybefoly.

S van Szigor, Gyűlöleté,
S van a Dölyfnek is Szigora,
És a Szigorok Szigorát
Nem tudod feledni soha,

Mert a Szív Közepébe tapad
S Csontod Velejébe hatol;
De az összes volt Mosolyok közt
Csak egy van oly Mosoly,

Mire Bölcsőd és a Gödör közt
Csak egyszer nyílhat a szád;
De ha egyszer nyílik, örökre
Megszűnik a Nyomorúság.

(Devecseri Gábor)







Elizabeth Barrett Browning: HALÁLMADÁR


Éjszaka volt, a szívem zakatolt!
A Hold hidegen nézett le rám:
Nem tudsz aludni talán?

Egy árny suhant el az ablakom előtt,
Hatalmas szárnya szelte a levegőt.
Testemet jeges fuvallat járta át,
Tudom ő volt az, a Halálmadár.

Vészjósló éneke füleknek hallhatatlan,
Csak a lelkek reszketnek riadtan,
Ők hallják fájdalmas sikolyát már,
Tudják ő volt az, a Halálmadár!

A sötét éj leple alatt jár rabolni,
Éles karmait a húsodba ereszti,
Zsákmánya nem szabadul, vár!
Tudja ezt jól a Halálmadár!

Éjszaka van! Szívem utoljára dobban!
A Hold gúnyosan néz le rám:
Vársz valakit talán?

S tudom, ma eljön értem a Halálmadár!







Elizabeth Barrett Browning: HOGY SZERETLEK?


Hogy szeretlek? Figyelj. Amennyire
csak hatolni bír föl s le s szerteszét
a lelkem, mikor kiröppen a lét
és az eszmény végső egeibe.
Szeretlek a köznap szükséglete
fokáig; s ha nap süt, s ha gyertya ég;
nyíltan, ahogy férfi küzd a jogért;
tisztán, ahogy a hiúak sose.


Szeretlek, oly szenvedéllyel, ahogy
kínom lángolt, rég, s lánykori imám:
vesztett szentjeim szerelme lobog
benne, - könnyem ez, s mosolyom, s talán
egész életem! - s isten adja, hogy
még nagyobb legyen a halál után.

(ford:Szabó Lőrinc)







Elizabeth Barrett Browning: MONDD ÚJRA - 21. PORTUGÁL SZONETT


Mondd újra s újra mondd és újra mondd,
hogy szeretsz! Bár az ismételt szavak
kakukknótához hasonlítanak,
emlékezz rá, hogy se mező, se domb

nincs kakukknóta nélkül, ha a lomb
újul tavasszal s kizöldül a mag.
Egyszeri szó, mint szellem hangja, vak
sötétben zeng el és kétség borong

nyomában. Ismételd...szeretsz... Ki fél,
hogy a rét túl sok virággal veres
s az ég túl sok csillaggal ékszeres?

Mondd, szeretsz, szeretsz... Hangod úgy zenél
mint ezüst csengő, újrázva... Beszélj:
de ne feledd, hogy némán is szeress...

Babits Mihály fordítása







Elizabeth Barrett-Browning: PORTUGÁL SZONETTEK, 20. SZONETT


Szerelmesem, ha arra gondolok,
Hogy itt voltál e földön már tavaly,
Én meg csak ültem egymagamba, jaj,
A hómezőn, s nem láttam lábnyomod,
S a csönd hangoddal nem harangozott,
S láncom szemeit számláltam: vihar
Se tépi ezt le - mondtam -, s hol a kar,
Erős karod?... -S most dúsan kortyolok
Létem csoda-kelyhéből! Furcsa, ládd:
Tett s szó nyomán nem látta éj, se nap
Izgalmad bennem - s a fehér virág
-A tied! - nem súgta, hogy te, te vagy
Közel. Ateisták ily ostobák,
Kik csak ha látnák, hinnék az Urat.
(fordította: Gáspár Endre)







Elizabeth Barrett Browning: MENNYIRE SZERETLEK / 43. PORTUGÁL SZONETT


Mennyire szeretlek? Hadd számolj csak!
Magosában, hosszában s széltében szeretlek.
A térnek hova lelkem elér, ha száll s felkél
a lét határa az Úrhoz, ki elvesz s ad.
Szeretlek halk vágyában a köznapoknak,
mikor a nap ragyog s a gyertya ég.
Szeretlek lángra gyúló szenvedéllyel,
bánatom erejével, gyermekkorom hitével.
Szeretlek lélegzetemmel, mosolyommal s könnyemmel,
szeretlek elveszett szentjeim helyett
Ennél jobban csak az Úr kegyelmével,
halálom órája után szerethetlek.







Elizabeth Barrett Browning: RÁD GONDOLOK!


Rád gondolok! - Úgy indázlak körül
gondolattal, mint vadszőlő a fát:
nagy levelek, s a szem semmit se lát
a zöldön túl, amely a törzsre ül.
De értsd meg, pálmám: vágyam nem hevül
gondolatért - a szebb valót magát
kívánom: Téged! Jössze-, jössze-hát
hozzám, de tüstént?! Mezítelenül
álljon derekad, s minden ágadat
zúgasd, erős fa, s lombos köteled
szaggasd el s dobd a földre, mert e vad
örömben: - látlak, hallak s új leget
kortyol tüdőm friss árnyékod alatt! -
nem gondolok Rád - itt vagyok veled.

(Fordította: Kardos László)







Robert Browning: AZ ELVESZETT KEDVES


Nos, vége! s bármily fájó íz is,
úgy fáj-e, mint hivém?
Ejh! jójszakát cseveg a csíz is
már a tornác ívén!

A szőlők ifjú rügye pelyhes,
így láttam én ma még,
de holnap mind pattanva kelyhes
- s lásd, minden szín kiég...

Drágám, hát ránk is ily sors vár! - óh
nyúljak kezed után?
S barát legyek? csak barát már? - jó!
de annak is jut ám

egy nézés, ében fénnyel villanó! -
Szívem hadd őrzi görcsösen -
s hangod, mely ujjong: hulljon még a hó! -
lelkemből nem múl sohasem!

De szóm nem lesz hőbb, mint illik s szokás,
csak tán csöppnyit puhább,
s csak úgy fogom kezed, mint bárki más,
csak tán picinyt tovább...

Tóth Árpád fordítása







Robert Browning: ÉLET A SZERELEMBEN


Menekvés?
Tőlem?
Mit ér?!
Mig én vagyok én s te vagy te; míg
Ketten vagyunk a világban, én
A szerelmes és te a kőkemény.
Egyik üldöz, a másik fut s búvik.
Már félek, az életem kudarc.
Valóban, mint egy végzet, olyan;
És bárhogy igyekszem hasztalan;
De mi kár, ha vesztes e földi harc?
Csak torna ez, ideget edzeni!
Szárítsd fel könnyed, ugorj, kacagj,
Ha elestél, ujra kezdeni:
E hajsza az Élet, ennyi csak!
Még egyszer villantson szeme rám
Egy sugarat ebbe a ködbe, s én
Ha összedől remény-palotám,
Újra épitem! bár szökevény
Örökké s
Hűtlen
A Cél!

Fordította: Babits Mihály







George Gordon Byron: AHOGY ITT JÁR-KÉL...


Ahogy itt jár-kél, szép, miként
a csillagtüzes éjszaka;
fénybe árnyat és árnyba fényt
szűr arca, szeme, mosolya:
oly szeliden ragyog felénk,
ahogy a vad nappal soha.

Egy sugár még, egy árnyat el, -
s a fele báj nem volna itt,
a varázs, mely arcán tüzel
s belengi holló-fürtjeit
a drága fej körül, amely
égi eszmékről álmodik.

S mi ajkán s homlokán lebeg,
az a pír, az az eleven,
s az a derű a szeretet
munkáját zengi édesen:
földi jóságot és szivet,
melyben tiszta a szerelem.

Szabó Lőrinc fordítása







Robert Burns: LEVÉLHULLÁSKOR


Borong a hegyormon a lomha homály,
az ér kanyarogna, de köd lepi már,
hogy sápad az év, s komorúl a vidék,
ha tél veszi át a víg ősz örökét.

Barnák a mezők, meredeznek a fák,
eldobta a nyár a vidám cicomát;
bolyongva hadd hordom a bút egyedül:


hogy üldöz a sors az időm de röpül!

Mily hosszú az élet s hogy kárba veszett,
mily röpke csupán, ami még a tied,
mily képeket ölthet az ősi idő,
mily szálakat tép el a sors, a jövő.

Mily ostoba vagy, míg a csúcs hívogat,
fentről csupa árny, csupa kín az utad!
Silány ez a sors! - de a sír nem a vég,
kell még mibe bízzon az emberiség.

Fodor András







BÁRMI REZZEN


Bármi rezzen, a nyugati
szél a legédesebb,
hisz arra él a szép leány,
az, akit szeretek:

csörgedező víz fut elő
ott s zúg a rengeteg;
és én mégis éj-nap csak őt
látom, jó Jeanemet.

A harmatos virágban őt
nézem, mily szép, üde:
hangját trillázza a madár
s a szellők éneke:

rügy s bimbó mind ami hasad
bokron s rét s víz felett
s a fütty mind őt juttatja csak
eszembe, Jeanemet!

Szabó Lőrinc fordítása







Richard Dehmel: ARATÓ DAL


A föld határáig körül
arany kalásztenger terül.
Őrölj, malom, őrölj!

A nagy rónán nincs fuvalom.
Ég alján malmok, sok malom.
Őrölj, malom, Őrölj!

Sötétvörös az esti fény.
Kenyér! - kiáltja sok szegény.
Őrölj, malom, őrölj!

Az éj vihart hord. Rejtve vár.
Holnap indul a munka már.
Őrölj, malom, őrölj!

Vihartól tisztul a mező?
és nem lesz többé éhező.
Őrölj, malom, őrölj!







John Donne: JÓ REGGELT!


Hogy élhettünk, te meg én, mielőtt
szerettük egymást? Hortyogtunk-e rég,
mint a hétalvók, vagy mint csecsemők
szoptuk vidéki örömök tejét?
Így volt s mindez az öröm árnya csak,
ha szépet láttam, téged láttalak,
minden szépségbe már beléálmodtalak.

S most jó reggelt, felébredt lelkeink,
kik egymást még félénken nézitek;
és mindenben szerelmetek kering
s egy kis zugból a bárhol-t érzitek.
Felfedező új földet látogat,
más térképen néz új világokat —
világod én vagyok s világom már te vagy.

Ha összenézünk, hű szívet mutat
egymás szemében két ábrázatunk;
nincs éles Észak s elhajló Nyugat —
jobb féltekéket hol találhatunk?
Csak az halhat meg, ami már megunt;
ha két szerelem egy, ha a magunk
szerelme nem lazul, úgy meg se halhatunk.

(Vas István ford.)







Antoine de Saint-Exupery: FOHÁSZ


Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!

Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
a váratlan örömöket és magaslatokat!

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó
ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!

Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő
bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások
mondják meg nekünk.

Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.

Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb
és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és
a megfelelő helyen - szavakkal vagy szavak nélkül - egy kis jóságot
közvetíthessek!

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
Taníts meg a kis lépések művészetére!







Felix Falzari: BETELJESÜLÉS


Mit mondhatnék, te drága?
Elnémít az öröm,
ha rámnézel: a számra
egyetlen szó se jön.

A lényedből ragyogva
hull rám egy lágy sugár,
mi egykor álom volt: ma
valóság végre már!

De én e tiszta fényben
magamra nem lelek:
most valóságként élem
az álom-életet!

(fordította: Baranyi Ferenc)







Goethe: SEHOGYSEM


Nem tudsz te a világ kedvére tenni:
bár jó vagy, és erényed is ezernyi,
azt várja, hogy kezes légy, senki-semmi!
(fordította: Kosztolányi Dezső)







Goethe: RÁD GONDOLOK


Rád gondolok, ha nap fényét füröszti
A tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi
a holdsugár.

Téged látlak, ha szél porozza távol
az útakat;
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor
lába alatt.

Téged hallak, ha tompán zúg a hullám
és partra döng;
a ligetben ha néma csend borul rám,
téged köszönt.

Lelkünk egymástól bármily messze válva
összetalál.
A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.
Oh, jössz-e már?!

(fordította: Szabó Lőrinc)







Samszu'd-Dín Muhammad Háfiz: TE KÖNNYŰ SZÉL, IRAMODJÁL...
(61. GHAZAL)


Te könnyü szél, iramodjál a kedvesig, ne tovább,
Hajából ámbraszagot hozz, lehelletnyit legalább!
Lelkére! én köszönetképp a lelkem eldobom, el,
Ha hírt hozol közeléből, hová nem léphet a láb.
S ha nem kapod meg a sorstól, hogy ajtaján beosonj,
Egy porszemet küszöbéről röpíts el, add nekem át.
A vágy, hogy én nyomorult egyesüljek ővele - jaj!
Az álomképe csupán, mit a lelkem, éjszaka, lát,
Fenyőtoboz-szivem úgy reszket itt, akárcsak a fűz:
Fenyőfa-termeted oly szép! - szivembe kín foga vág.
A kedvesem nem ad értem, tudom, fabatkát sem,
De szál haját sem adom, bár kináld a föld aranyát.
Mi lesz, ha gond kötelét szétszakítod, ó, Háfiz,
Hisz úgy tekint csak a kedves, mint megvetett inasát!

Perzsa eredetiből fordította:
Képes Géza







H.Heine: A KISASSZONY ÁLLT A PARTON


A kisasszony állt a parton
búbánattal tele,
szívét a rózsa alkony
látványa nyűgözte le.

Kisasszony, ez ócska viccre


kár igazán a könny:
lemegy a nap emitt, de
ott hátul visszajön.







Francis Jammes: A HÁZ RÓZSÁVAL LENNE ITT TELI...


A ház rózsával lenne itt teli s dongó darázzsal.
Vecsernye szólna délután lassúdad kondulással;
a szőllőfürtök áttetsző kövek ilyenkor, s lassan
szundítanának benn az árnyékos lugasban.
Ó, hogy szerethetnélek itt. Tiéd e szív, merész
huszonnégy évem, gőgöm és egész
fehér rózsáktól illatos költészetem tiéd;


és mégsem ismerlek, hiába minden hát, nem élsz.
Mert azt tudom, ha élnél, vélem élnél,
velem lennél te itt, velem rejteznél ott a réten,
nevetve csókolnál, fölöttünk szőke méhek,
mellettünk hűs patak, s a lombok összeérnek.
A napfény hullna csak, hallgatnánk, hogy sziszegne,
mogyorócserje vetne apró árnyékot füledre,
s már nem nevetnénk, mert kimondhatatlan volna
szerelmünk, és a szánk némán egymásra forrna;
s érezném ajkaid pirossán, mily varázslat!
a rózsát, szőllők jóízét s mérgét a vad darázsnak.

(Ford.: Radnóti Miklós)







Szergej Jeszenyin: BOKRAINK KÖZT...


Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő szép zabkéve-hajadról
nem álmodom többé már soha.
Arcod haván bogyók bíbor vére -
szép voltál, te kedves, illanó!
Szelíd, mint az alkony puha fénye,
s fehéren sugárzó, mint a hó.
Szemed magvai kihulltak régen,
neved, a törékeny, messzeszállt.
Gyűrött sálam őrzi már csak híven
fehér kezed hársméz-illatát.
Amikor a háztetőn a hajnal
macskamódra, lustán lépeget,
emlegetnek tűnődő szavakkal
vízimanók, dúdoló szelek.
Kéklő esték azt suttogják rólad:
álom voltál, elhaló zene.
De tudom - aki formálta vállad,
fénylő titkoknak volt mestere.

Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő, szép zabkéve-hajadról
nem álmodom többé már soha...
(Rab Zsuzsa)







Szergej Jeszenyin:: ŐSZ


Csönd lepi borókás partok meredélyét.
Az ősz, a pej kanca, fésüli sörényét.

Folyamszegély hűs leple felett
patkói kék csengése lebeg.

Remete szél, óvakodva, lassan
avart tapos útkanyarulatban.

Égő-piros csipkebokorra hajolva
láthatatlan Krisztus sebeit csókolja.

(Weöres Sándor fordítása)







Jevgenyij Jevtusenko: BŰVÖLŐ


Tavaszi éjszakán gondolj reám
és nyári éjszakán gondolj reám.
És őszi éjszakán gondolj reám,
és téli éjszakán gondolj reám.
Ha lennék tőled oly távol talán,
mintha más ország volna a hazám,
ágyad hűs lepedőjén, vánkosán,
hanyatt feküdve, mintha óceán
habja himbálna, lágyan és puhán,
add át magad ott is nekem csupán.

Nappal ne is gondolj rám, úgy becsülj.
Nappal minden fonákjára kerül,
imádjanak, lengjen tömjén körül,
gondolj nappal - búdul vagy élvedül -
mire elméd gondolni kényszerül,
de éjszaka rám gondolj egyedül.

Halld meg mozdonyfüttyökön is át,
a szélben, mely felhőkkel vív csatát,
hogy vasfogóban vagyok, s csak az ád
megenyhülést, ha miattam reád
oly öröm árad, oly szomorúság,
fájásig nyomod homlokod falát.

A csönd csendjével susogja a szám,
az esővel esengem szaporán,
a hóval, mely szűk szobád ablakán
bedereng s álmomban s álmom után,
tavaszi éjszakán gondolj reám,
és nyári éjszakán gondolj reám,
és őszi éjszakán gondolj reám,
és téli éjszakán gondolj reám.

Illyés Gyula fordítása







Mihail Lermontov: MOST A SZÍV


Most a szív nyugodni vágyik,
szenvedélye ellobog,
mert belátja, hogy a másik
szív érette nem dobog;
ám, ha fojtott izgalomban
még remegne, az se baj:
a víz sem csitul le nyomban,
bár elült a vad vihar!

Jött az óra, válni kellett;
észre sem vetted vajon,
bár szemed láttára pergett,
forró könnyem arcomon?
Kikacagtad leplezetlen
önfeláldozásomat.
Féltél, hogy ha szánsz, szívedben
újra szítod lángodat.

Ám hiába igyekeznél
szenvedésed rejteni,
mert szerettelek, szerettél,
s nem tudunk felejteni.
Villámot lövellt a mennybolt,
nézd a parton azt a két
sziklát, mely hajdanta egy volt,
s állta a vihar dühét;
látod, a két tört vonal hogy
összeillik? Van, amit
a természet egynek alkot
és a sors kettészakít.

(Kálnoky László fordítása)







Francesco Petrarca: KINEK CSAK ÁLMA BOLDOG


Kinek csak álma boldog és szeretne
ölelni árnyat, széllel víni harcot,
mély tengeren úszom, nem érve partot,
homokra építek s irok szelekbe.

A Napba álmélkodtam, s tönkretette
látásomat, ragyogva míg kavargott;
menekvő szarvasnak nyomán csavargok
egy sánta, rossz ökrön lomhán követve.

Mindenre vak vagyok, mindenre fáradt,
csak gyötrelmem hajszolnám nappal-éjjel,
s csak Ámort hínám, s a Halált, s Szerelmem.

Húsz éve már (hosszú s nehéz e bánat)
kereskedem sóhajjal s szenvedéssel:
rossz csillag járt, mikor csapdába estem.

(Sárközy György fordítása)







Halina Po¶wiatowska: NEM IS TUDOM...


nem is tudom téged szeretlek-e jobban
vagy a vágyakozást utánad
csókjaid vagy a sóvárgást csókjaid után
egyfajta megnyugvást
azt hittem már sohasem írok verset
s most szívem szerelemtől duzzad akár egy folyó
s túlcsordul kilép- akár egy folyó
a sebes ár elragadja a szavakat
viszi a szavakat
és mind- mind a szerelemről vall
sóvárgásomról
teliholdként megújuló vágyaimról
tekinteted sugarában kihunyó vágyamról

(fordította: Zsille Gábor)







Alekszandr Puskin: AZ ÉLET SZEKERÉN


Megrakják néha roskadásig,
de a kocsi vígan repül:
a vén Idő ül a bakon
és hajt, hajt istentelenül.

Reggel beszállunk, nyaktörésre
készen, szivünk csakúgy röpít;
félre lustaság, óvatosság:
,,Hajts," - kiáltjuk - ,,az istenit!"

Délre alábbhagy a buzgóság,
a vad iram félholtra ráz;
nézzük a lejtőt, omladékot:
,,Lassan!" - kiáltjuk - ,,hé, vigyázz!"

Estére végre megnyugodna
az összezötykölt társaság,
s próbál a vackán elaludni. . .
De a kocsis csak hajt tovább.

Szabó Lőrinc fordítása







ALTATÓ


Hogyha elvesztlek, no mondd,
tudsz-e úgy elaludni többet,
hogy ne susogjak majd fölötted,
mint a széles hársfalomb?

Hogy ne lesselek, s szavam
rá ne simuljon, mint a pilla,
kebleidre, a karjaidra
és a szádra álmosan.

Hogy ne zárjalak le majd,
önmagadnak adva téged,
mint egy kertet, ahol temérdek
csillag-ánizs, mézfű hajt.

Nemes Nagy Ágnes fordítása







Rilke: A CSEND


Hallod-e, kedves, kezem fölemeltem -
hallod-e: zúg...
Ugye, a magányost, bármije rebben,
figyelik a dolgok: hogy mire jut?
Hallod-e, kedves, lehunyom a pillám,
zaj ez is, mire megközelít.
Hallod-e, kedves, újra kinyitnám...
...de mért nem vagy itt?

Moccanok épp csak - a selymes csendben
ott van a lenyomata; örökre látszik
a legparányibb indulat is, kitörölhetetlen,
a messzeség feszülő függönyén.
Ahogy én lélekzem, kelnek-tűnnek
a csillagok.
Ajkamra illatok itala árad,
és távol angyalok karának
csuklói derengenek felém.
De akire gondolok:
Téged nem látlak.







Rilke: SZERELMES DAL


Mint tartsam az én lelkem, hogy ne érjen
a te lelkedhez? Mint emeljem innen
más dolgokhoz fölötted, észrevétlen?
Jaj, csak lehetne a homályba vinnem,
rég elveszett magányba, a sötétben,
hol elhagyottan néma-tompa csend ül
s nem zeng a táj, ha mélyem mélye pendül.
De az, ami megérint téged, engem,
már egybefog veled s titkom kizengem,
a két iker húr egy hangot fuval.
Milyen hangszerre vonták szíveinket?
S milyen játékos tart kezébe minket?
Ó, égi dal.

Kosztolányi Dezső







William Shakespeare: XLVII. SZONETT


Frigy köti szememet-szívemet,
S most egymást segítik hűségesen;
Ha éhes szemem arcodért eped,
Vagy sóhajoktól fuldoklik szívem,

Képeddel a szem festett lakomát
Ad a szívnek, kit vendégségbe hív;
S máskor társának a másik barát
Küldi szerelmes gondolatait:

Így vágyam vagy képmásod idevon,
Légy messze bár, mindig itt a helyed;
Nem juthatsz túl gondolataimon,
S én velük vagyok, ők meg teveled;

S ha alszanak, fölkölti arcod éke
Szívemet szívem s szemem örömére.










William Shakespeare: AZ VAGY NEKEM /LXXV. szonett/


Az vagy nekem, mi testnek a kenyér
s tavaszi zápor fűszere a földnek;
lelkem miattad örök harcban él,
mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;
csupa fény és boldogság büszke elmém,
majd fél: az idő ellop, eltemet;
csak az enyém légy, néha azt szeretném,
majd, hogy a világ lássa kincsemet;
arcod varázsa csordultig betölt,
s egy pillantásodért is sorvadok;
nincs más, nem is akarok más gyönyört,
csak amit tőled kaptam s még kapok.
Koldus-szegény királyi gazdagon,

részeg vagyok és mindig szomjazom.







Percy Bysshe Shelley: DAL


A téli fán gyászolva üldögél
egy özvegy nagy madár;
fölötte fagy leng, lassú szél,
és lenn a víz megáll.

A síkos föld kopár, virága jég,
fagy járta át a fát,
csönd van, csak egy malomkerék
suhog a légen át.

Radnóti Miklós fordítása










Edmund Spenser: HOMOKBA ÍRTAM KEDVESEM NEVÉT


Homokba írtam kedvesem nevét,
de jött a hullám s rajzom elsöpörte:
leírtam újra minden betűjét,
de jött a dagály s munkám eltörölte.
Hiú ember, hiú vágy - szólt pörölve
a lány - megfogni a pillanatot,
hisz magam is így omlok egykor össze
és nevemmel együtt elpusztulok.
Tévedsz! - felelte: - híred élni fog,
ami porba hal, az csak földi lom,
szépséged a dalaimban lobog
s dicső neved a mennybe fölírom.
S ott szerelmünk, bár minden sírba hull,
örökké él s örökké megújul.

(Szabó Lőrinc fordítása)







Theodor Storm: TENGERPART


Öböl felett sirály száll
és félhomály oson:
alkonyfény tükröződik
a nedves zátonyon.

Rebbennek szürke szárnyak
a partszegélyeken;
ködben szigetek, mint álmok
hevernek a tengeren.

Titokzatosan súg-suttog
a forrongó iszap,
hívó madár rikoltoz -
öröktől, napra nap.

Még egyszer halkan borzong,
és elnémul a szél;
kibomlanak a hangok
a mélység felszínén.

(Weöres Sándor fordítása)







Jules Supervielle: ÁTVÁLTOZÁSOK


Ha kedvet kapsz velem egy kis szórakozásra,
magadra öltöd a meghitt tárgyak mezét,
és mint fém vagy tükör, gyertya vagy karcsu lámpa,
szelíden remegő fényt hintesz szerteszét.

Máskor meg libegőn a légben imbolyogsz csak,
tűnődve, lényedet minő alakba zárd,
s mert nincs ínyedre már sem ez, sem az a tárgy,
a nap lágy derűjét választod otthonodnak.

Illékony alakod vajon ma mibe röppen?
Hasztalanul keres a négy fal közt szemem.
De kattan a kilincs, ajtó tárul mögöttem,
s megjelensz igazi valódban fényesen.

Megállsz a küszöbön, felém nevetsz szilárdan,
míg én még száz tűnő arcod közt tétováztam.

(Rónay György fordítása)










Charles Algernon Swinburne: TENGER ÉS ALKONYÉG KÖZÖTT


Tenger és alkonyég között
a szerelem hozzámszökött.
Örömre bú jött, napra éj,
a hosszú vágyra kurta kéj,
s óh, szerelem, reád mi jött
tenger és tengerpart között!

Tenger és kikötő között
az édesből keserű lett,
a vágyból könny, a könnyből láng,
holt kéjből új vágy, új fulánk:
s a szerelem így font-kötött
a tenger és homok között.

Tenger és napnyugat között
egy órát köztünk font-kötött,
de már suhant is, fürge láb,
a tegnapok után tovább
az arany vízen; jött s szökött
tenger és tengerhab között.

S tenger fölött és part alatt
minden vágy meghalt, elszunnyadt.
Az első csillag látta, míg
kettőnk egy lett; a második
csak engem látott magamat,
tenger fölött és part alatt...

Babits Mihály fordítása







Charles Algernon Swinburne: VERSENGÉS


Ha a szerelem rózsa,
hadd legyek én levél,
életünk együtt nőne
bús és dalos időbe
- dúlt rét, virágos róna,
ősz bánat s édes kéj -,
ha a szerelem rózsa,
hadd legyek én levél.

Ha vers volnék a dalban,
s dallam a szerelem,
énekben egyesülnénk,
ajk-ajkon üdvözülnénk,
s csók, csattogó madárhad
zengne esős delen,
ha vers volnék a dalban
s dallam a szerelem.

Ha te édes, az élet,
s én kedvesed, halál,
együtt sütnénk, havaznánk,
s míg március csókot dob ránk,
míg nárcisz s harkály éled
eperízű szélre vár -
ha te édes, az élet,
s én kedvesed, halál.

Ha bánat rabja volnál,
s öröm apródja én,
játsznánk ősszel, tavasszal,
csellel, édes szavakkal,
könnyekkel, éjjel, nappal,
nevetve lány s legény -
ha bánat rabja volnál,
s öröm apródja én.

Ha te április hölgye
s én májusnak ura,
legyeznél gyenge ággal,
beszórnálak virággal,


míg a nappal árnyak völgye
s az éj fényes, fura -
ha te április hölgye
s én májusnak ura.

Ha te örömkirálynő,
és én a kínkirály,
Kupidót együtt lessük,
csalfa szárnyát lenyessük,
táncot mértékre jár ő,
zablát kap, pórul jár -
ha te örömkirálynő
és én a kínkirály.

(Hajnal Anna fordítása)







Szádi: HALLGAT A SZÍV


Nyugalmam, erőm tőled van és nincs;
Tűr s hallgat a szív, nyugalma még sincs.
Mért jöttem e szívrabló-tanyára?
kiútja, szemem bármerre néz, nincs.
mindaz, ki szerelmes, érti: nálam
Nagy becsben az aggodalmas ész nincs.
Bejártam a kerteket gyümölcsért:
Oly szép, mire elfogódva nézz, nincs.
S lelkem se lehet különb ajándék,
Hisz benne neked csipetnyi méz sincs.
Tudják: szerelem mi, ők, akikben
Vágy már e világ után kevés sincs.
Ó, Szádi, ne féltsd fejed, se lelked,
Hisz senki se mondta még: remény nincs!
Lepkét szerelem sodort veszélybe
S hogy lángban elégett - már veszély sincs.

(Képes Géza fordítása)










Konsztantyin Szimonov: VÁRJ REÁM


Várj reám s én megjövök,
hogyha vársz nagyon,
várj reám, ha sárga köd
őszi búja nyom,
várj, ha havat hord a szél,
várj, ha tűz a nap,
várj, ha nem is jön levél
innen néhanap,
várj, ha nem vár senki ott
haza senki már,
s ha nógat is bárki, hogy
nem kell várni már.

Várj reám, s én megjövök,
Fordulj daccal el,
ha áltatják ösztönöd,
hogy: feledni kell...
ha lemondtak róla már
apám s lányom is,
s jó barát már egy se vár -


...szinte látom is:
borral búsul a pohár,
s könnyet ejt szemük,
rám gondolva. De te várj
s ne igyál velük.

Várj reám! Ó, átkelek
minden vészen én.
Aki nem várt, rám nevet:
"Szerencsés legény."
Nem tudhatja senki sem,
te meg én csupán,
hogy te jártál ott velem
öldöklő csatán,
s te mentettél meg, de hogy?
Egyszerű titok:
várni tudtál rám, ahogy
senki sem tudott.

(Lányi Sarolta fordítása)







Fjodor Tyutcsev: A SZÉP ŐSZI ESTÉBEN


A szép őszi estében valami
titokzatos és megható varázs van.
A fák rikító, szilaj színei,
a harsányrőt lomb a halk hervadásban,
a komorodó, fáradt föld felett
a kék ég, s a fátyolnyi köd az arcán,
a le-lecsapó borzongó szelek,
melyek mögött már tél sejlik s vad orkán:
mind hanyatlás, s mindenen ott a tűnt
élet szelíd mosolya, búcsúfénye -
az, amit embernél úgy nevezünk,
hogy: a fájdalom fenséges szemérme.

/Szabó Lőrinc fordítása/










Vátszájana: KIT SZERETNEK A NŐK?


Az asszonynép kit szeret?
Ki nyeri el kegyüket?
Aki szívük ismeri,
aki velük volt kicsi,
akinek a szava méz,
aki ifjú és merész,
aki kezd és célba fut,
aki parancsolni tud,
aki, ha szól, szellemes,
aki hallgat s jellemes,
aki vágyak követe,


akinek lát a szeme,
akit más és legkivált
barátnő is megkívánt,
aki szomszéd, régi, jó,
aki rokon, új s bohó,
aki színházakba jár,
akit vonz a zöld határ,
aki jókedvűen ad,
aki hős és elragad,
aki úr a sors felett,
aki hírben, pénzben, észben,
vagy szépségben, ölelésben
lefőzi a férjüket.

(Szabó Lőrinc fordítása)







Paul Verlaine: ÁLMODOM EGY NŐRŐL


Álmodom egy nőről, akit nem ismerek,
Forró és különös, áldott nagy Látomás,
Aki sohasem egy s aki sohase más,
Aki engem megért, aki engem szeret.

Mert ő megért. Neki, óh jaj, csupán neki
Bús, áttetsző szívem többé már nem talány,
Sápadt homlokomnak verejték-patakán
Frissítve omolnak az ő szent könnyei.

Barna, szőke, vörös? Óh, nem tudom én, nem.
A neve? Emlékszem: lágyan zendül, mélyen,
Mint kedveseinké ott lenn, a sírba, lenn.

Nézése hallgatag szobrokénak mása,
Szava messziről jön, komoly, bús, fénytelen:
Mint elnémult drága szavak suhanása.

/Ady Endre ford./







Paul Verlaine: AZ ÉN MEGHITT ÁLMOM


E furcsa álom gyakran s mélyen talál szíven
egy ismeretlen nőről, kit szeretek, s szeret,
s kit ízig ugyanegynek sohasem ismerek,
és soha csupa másnak, s szeret s megért híven.

Óh, ő megért híven s csak ő látja, igen,
hogy átlátszó szívemben zord talány nem mered,
ó jaj, csak ő, s könnyétől, mely lassan megered,
izzadt és halvány orcám megfrissül szelíden.

Óh, barna? szőke? vagy vörös tán? - nem tudom,
s neve? - emlékszem erre, zengő és lágy nagyon,
mint bús kedveseké, kiket száműz az Élet;

nézése úgy borong, mint szobrok hűs szeme,
s bús hangja mintha halkan, távolból zengene,
mint lágy szók reszketése, mik már hallgatni tértek.

(Tóth Árpád fordítása )







Paul Verlaine: MISZTIKUS ALKONYAT


Az Emlék s az Alkony a láthatáron
piroslik, messze, hol tűzbe csap át
a fölgyúlt Remény és tündéri szárnyon
hátrál s kitárul, mint ingó csodák
függönye, melyen sok gonosz virág
- tulipán, liliom, dália, mák -
kavarja a hímzést s az illatáron
beteg párázatoknak langyos álom-
ízét ontja, mérgek nehéz szagát
- tulipán, liliom, dália, mák
parfümjét - hogy érzékeimbe szálljon
s ájult agyamba lángoljon tovább
az Emlék s az Alkony a láthatáron.

Szabó Lőrinc fordítása







Paul Verlain: ÓVATOSSÁG


Csak halkan. Fogd kezem. Ülj le mellém ide,
ez órjás fa alá, melynek lombsátorában
A hold cirógató fénye fehérlik lágyan,
Míg elfullad a szél végső lehellete.

Süsd le szemed. Csak ülj. Ne gondolj semmire.
Álmodj. Fürtünk bagoly súrolja a homályban..
Hadd fusson örvtelen, amerre vonja vágya,
az illanó gyönyör s a szív múló heve.

Remélni is feledj. Csak csendesen, szelíden,
hogy folytathassa majd a szíved és a szívem
e csöndet és a nap derűs enyészetét;

Hallgassunk. Meg ne törd ez éji békességet;
nem jó zavarni, ha becsukta már szemét,
a vad Természetet, e néma Istenséget.

(Fordította: Szabó Magda)








Jevgenyij Vinokurov: Ő


Mellém ül enni: asztalon az étel,
Rám szól: egyél, és megadom magam.
Csörömpöl - istennő - a sok edénnyel,
Olvas, söpör, szalad, mert dolga van,
Mezítláb ténfereg öreg zakómban,
Vagy felveri a konyhát éneke...
Szerelem ez? Dehogy. Mi is valóban?
Csak ennyi: elmegy - meghalok bele.
(Fordította: Rab Zsuzsa)


Link












 
 
0 komment , kategória:  Világirodalom  
Arany Bohóc-díjat nyert ifj. Richter József és felesége
  2018-02-12 15:00:37, hétfő
 
 







ARANY BOHÓC-DÍJAT NYER IFJ. RICHTER JÓZSEF ÉS FELESÉGE


Arany Bohóc-díjat nyert ifj. Richter József és felesége a 42. Monte-Carloi Nemzetközi Cirkuszfesztiválon

Ez a díj a cirkuszművészek OSCAR-díja, ezért úgy gondolom, hogy ezzel a győzelemmel bevonultunk a cirkusztörténelembe - mondta az artista.

ifj. Richter József feleségével együtt vasárnap megnyerte a 42. Monte Carló-i Nemzetközi Cirkuszfesztivál fődíját. Hangsúlyozta:

,,Rengeteget dolgoztunk vele, hogy a produkciónk így sikerüljön, és ezzel a hatalmas díjjal térjünk haza."

Felidézte, hogy édesapja, Richter József és édesanyja Karola 1974-ben, az első Monte Carló-i Nemzetközi Cirkuszfesztiválon előadott elefánt akrobata produkciójukkal Ezüst Bohóc-díjat nyertek, bátyja, Richter Flórián pedig 2004-ben szintén ezüst, 2008-ban pedig első magyarként Arany Bohóc-díjat hozott el Monte Carlóból. Hozzátette:

,,Külön öröm számomra, hogy tíz évvel később ez most nekünk is sikerült."

Az artista elmondta, hogy az idei seregszemle versenyprogramja január 18. és 21. között négy napon át, A és B műsorrendben zajlott, ezeken a magyar artisták három különböző számmal létek fel.

Ifj. Richter József és felesége Merrylu a Pas de deux - Balett lóháton című számot adta elő, amelyben a nő férje fején és vállán mutatott be különböző trükköket, miközben a férfi két ló hátán vágtatott körbe-körbe a porondon.

Minden műsorban bemutatták emellett nagyszabású egzotikus állatszámukat, amelyben több mint 30 állattal, zebrákkal, tevékkel, elefántokkal és zsiráfokkal dolgoznak együtt, továbbá fellépett ifj. Richter József lovas akrobata csoportja is, akik a már jól ismert, klasszikus magyar számukat mutatták be. Elmondta még:

,,Összesen nyolcszor léptünk porondra és mind a nyolcszor állva tapsolt minket a közönség a zsűrivel együtt, ami hatalmas dolog."

A művész kiemelte, hogy ez a győzelem a tradicionális cirkusznak is hatalmas siker, hiszen azt mutatja, hogy a közönség és a zsűri egyaránt szeretné látni az állatokat a cirkuszban. Aláhúzta:

,,A cirkusz állatszámok nélkül nem igazi cirkusz."

A Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatójaként is tevékenykedő artista elmondta, hogy amint visszaérnek Magyarországra, elkezdik a 2018-as év műsorának próbáit, amelyben természetesen a díjnyertes előadások is helyet kapnak. A magyarországi turnéra induló produkciót a mostani sikerre való tekintettel az Aranybohóc a porondon címmel láthatja majd a közönség először március 15-én Budapesten, a Magyar Nemzeti Cirkusz sátrában.

A január 28-án záruló Monte Carló-i fesztiválon Arany Bohóc-díjat kapott még a Sanghaji Akrobata Csoport, Simet László és csapata pedig a korábban Budapesten is bemutatott Asztronauta című halálkerék produkciójukért több különdíjat nyertek.

A díjakat kedden este ünnepélyes gálaműsor keretében vehetik majd át a győztesek.


Link



Ifj. Richter József: “Bevonultunk a cirkusztörténelembe"

Link















 
 
0 komment , kategória:  Művészet  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
2018.01 2018. Február 2018.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 33 db bejegyzés
e év: 315 db bejegyzés
Összes: 4830 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1624
  • e Hét: 7968
  • e Hónap: 34591
  • e Év: 171963
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.