Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
Kormányos Sándor: Lépteidről álmodom
  2018-02-07 09:28:31, szerda
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Kormányos Sándor  
Ásguthy Erzsébet: A lépcső
  2018-02-07 09:19:47, szerda
 
  Ásguthy Erzsébet:

A lépcső


beszélt:
Mi vagyok, mondd hát?...
Hajlott hátú szolga,
Elkopott, görnyedt, szürke rab vagyok.
Mozdulatlanul állok hidat másnak, -
Hogy emelkedjen föl -
vagy mélybe szálljon,
S a világról cserébe mit tudok?

- Hogy van: én akkor érzem
Csak, ha rám taposnak,
Megrúgnak, leköpnek vagy sárral hánynak
S hogy tavasz, tél vagy nyár hív odakint,
Csak a szennyből tudom, mely rám tapad.
És mindegy az, hogy hó-e vagy csatak,
Virágszirom, vagy hervadó levél,
Mit ócska talpak hordanak reám,
Vagy új cipellők hullajtanak el,
- Nekem de mindegy - jaj, de mindegy az -
Az életemben úgyis egyre megy.

De azért -
Nekem is van néha májusom,
S azt hiszem úgy szokott a rózsa nyílni,
Mint nyílnék én, - a szívemet kitárva -
Mikor két könnyű kis láb rám tapos...

Ilyenkor úgy érzem,
hogy rám szakad,
Amit ünnepnek, szépnek képzelek
S szeretnék érte smyrnatesttel bírni,
Vagy messze szállni, mint a fellegek, -
Hogy rajtam át juthasson el az égbe...

S az alázatom nem ismer határt,
Mikor végigsimítnak léptei,
Mint halk gördülő könnyű gyöngyszemek,
Miket selyemfonálról perget rám a sorsom.

Napkelet 1931. szeptember 1.
 
 
0 komment , kategória:  Ásgúthy Erzsébet   
Havas Éva: Álomszonett
  2018-02-07 09:18:52, szerda
 
  Havas Éva:

Álomszonett


Merítkezik a hold az ég vizébe,
az éj ma csöndes titkot üzen nekem,
lassan süllyedek álmok tengerébe,
ólmos pilláim alatt remény terem.

Szendergésembe szövi magát fényed,
csend kuporog már odakint mindenen,
idebent felzeng bennem édes lényed,
mert már a boldogság mellettem pihen.

Némaság... távolban árnyak motoznak,
lélegzeted nesze álomba ringat
- ki tudja, mit cipel hátán a holnap -

Karolsz, s én magam helyemre fészkelem,
szelíd szíveink egyszerre dobognak,
ránk vonja csodás fátylát a szerelem.
 
 
0 komment , kategória:  Havas Éva  
Haraszthy Lajos: Eolhárfa.
  2018-02-07 09:16:16, szerda
 
  Haraszthy Lajos:

Eolhárfa.


A tenger partján, az eóli szélen,
Imbolygón tükrözve magát a mélyben,
Bús hárfa mered föl a víz alól.
S hogy húrjain a szél átlibben épen,
Dallamos, mélyzöngésü zene szól.

Szilaj erővel, fölzokogva zúg a
Hárfa húrján valami ősi fúga.
De nem emberlény szólaltatja meg.
Csak a vihar, melyben borongva, búgva,
Zizegve, zengve, zúgva megremeg.

A lelkem ez az ős eóli hárta.
Nem emberkéz, mi dallamát kiváltja.

De - mely húrjain bőszen robog át -
Az élet bús vihara csap le rája
S pengeti, hogy a zúgó tengerárba.
Harsogja diadalmas, szűz dalát.

Vasárnapi Ujság - 1909. január 31.
 
 
0 komment , kategória:  Haraszthy Lajos  
Mezey Katalin: Úgy halok meg
  2018-02-07 09:14:48, szerda
 
  Mezey Katalin:

Úgy halok meg


Úgy halok meg,
hogy semmit sem tanultam?

Vadállat erkölcsöt pedig
szemléltetőn tanít.

A változás kiszámítatlan
új világot alkot.

S érintetlen maradnak
régi járatok.

Sokféleség.
Törvények árnyalása.

Véletlenül méltányos.
Érzéketlen kemény.

Életünk, 1981.
 
 
0 komment , kategória:  Mezey Katalin  
Szenvey József: A' sír.
  2018-02-07 09:13:54, szerda
 
  Szenvey József:

A' sír.


Csendes a' holtak' hazája,
Csendes a' mohlepte sír.
Mély 's öröklő éjszakája,
Nem zavarja föld' csatája ,
Földi ösztön, földi hír.

Sírkeresztek' halma mellett
Árván ing a' gyászfenyő;
'S mint szelíd tündér lehellet
Suttog itt az esti szellet,
Oh de szív nincs érező !

A' viharpályát lejárván
Csendes a' hős' álma itt;
A' borostyán itt a' márvány
Agg tövét ölelve árván
Rezgeti zöld fodrait.

Boldogok , kik szunnyadoznak
A halál' éjtermiben ,
'S mentve minden földi rosznak
Tőrsebetől, itt nyugosznak
A' felejtés' kebliben.

Bízzál vívó vándorélet !
Itt mosolyg a' békepart.
Játszék a' sors' kénye véled ,
Itt kaján hatalma széled -
Itt legyőzted a' vihart.

Aurora: hazai almanach, 1833.
 
 
0 komment , kategória:  Belső kör  
Ölvedi László: Miben reméljünk?
  2018-02-07 09:13:02, szerda
 
  Ölvedi László:

Miben reméljünk?


Miben reméljünk? Tenhazánkban tán?
Aki elhagyott gyáván, mostohán?
Azokban, kik a békét hirdetik,
S a szent ideált szemétre vetik?
Fájó szavunkra gúnnyal felelnek,
Míg mi szenvedünk, ők ünnepelnek.
Remeg az öklöm, izzik a vérem,
A fejem szédül, kábulok, érzem...
- - - - - - - - - - - - - -
Segíts meg minket Isten az égben!

Érsekújvár, 1919.
 
 
0 komment , kategória:  Ölvedi László  
Győry Vilmos: Az ér mellett.
  2018-02-07 09:11:59, szerda
 
  Győry Vilmos:

Az ér mellett.


Szombat este nyugodalmas óra,
Hajlik a nap már leáldozóra;
Még egy kissé világit az égen -
Elég mára! s nyugodni tér szépen.

Elég mára, elég err' a hétre!
S nyugalom száll szántóföldre, rétre;
Kasza-kapa csengő pendülése -
Felváltja azt tücskök czirpelése.

Fenn a légben madarak csoportja;
Ki sebesen, ki csak andalogva,
Alig alig libbengetve szárnyat,
Puha fészek lágy ölére szállnak.

S mint a madár odafenn a légben :
Mező népe hazafelé mégyen;
Az öregje csendes ballagással,
Fiatalja vidám dalolással.

Beszél kiki a maga dolgáról :
Gazda földről, széna-szalmájáról;
Nő, menyecske' gondja : bölcső, gyermek;
Fürge lányok tánczot emlegetnek.

Uram Isten, szép lesz-e a holnap?!
,Hogy ne lenne?!', ,,,Tisztán szállt le a nap!'''
,Szép idő lesz!' "Délig szentegyházba",
,,,Délután meg fürge, pörge tánczba!'"

. . . . Szép Juliska az utról letérve,
Egyenesen megy a tiszta érre :
Gyöngyharmat hull annak a vizébe -
Ragyogó lesz tőle lány szépsége !

Hogy ez a lányféle mind is ilyen !
Szebb akarna lenni, mint a milyen !
Pedig olyan szép az istenadta,
Férficseléd majd meghal miatta !

Hol színére szép ezüst haboknak
Terepély fák lombjai hajolnak,
S part virága - mint lány a tükörbe -
Maga - nézve kaczéran tekint be;

S hol a túlpart nádja, rekettyéje
Eleven zöld sövényt fon eléje, -
S kandi szemtől báját óva tartja :
A szemérmes lány leül a partra.

Fehér lábát mártja ér vizébe,
Lágy habocskák fútnak mind - feléje;
Hajtják egymást, - mind akar maradni,
Piczi lábát hosszan csókolgatni !

Bohó habok! suttog a fa lombja,
A leány hó-vállára hajolva;
És a melyik - csókolván - elérte,
Elevenebb lett minden levélke !

Hab kinálja legszebb halacskáját,
Part od' adná legékesb virágát;
Susogó lomb zengő fúlmiléjét :
Neked adjuk, csak maradj, - ne menj még !

Haj de a lány nem hallgat szavukra !
"Bandi fürgébb, mint az a halacska !
Szebben szól a legédesb madárnál,
Szebb ezerszer a legszebb virágnál ! "

. . . . És a lomb, hab s part bármit beszélnek,
Szép Juliska mind ereszti szélnek !
Viztükörbe néz még gyönyörködve -
Megyen aztán - dalolva, nevetve !

Vasárnapi Ujság - 1862. márczius 9.



 
 
0 komment , kategória:  Győry Vilmos  
Nagy Zoltán: Aludj . . .
  2018-02-07 09:11:08, szerda
 
  Nagy Zoltán:

Aludj . . .


Aludj! Ereszd le már szemednek
Két függönyét: a színjátéknak vége
S a Néző ül az elsötétült űrnek
Terébe veszve s percre még mereng . . .
Lelked kapuit fedje csend, sötét
Párnázott ajtó, mely mögött opálos
Tompított fényben méláz még a Bánat
S elültek már a fáradt illatok . . .
A gondolatról vedd le már a jármot
Mit hordott görnyedőn, napestig szántva
A gond sötétcseréjén. Tétován
Hadd menjen, meg-megállva, mint ha fáradt
Ökör legelve ballag s dombtetőn
Megáll és íves szarvát hátrahajtva
Az est kékjébe bőgi bánatát . . .

Aludj, bocsásd el már a mát, ne fogd
Oly görcsösen kezét, még esztelen remélve,
Hogy tán megadja reggeli szavát.
Királynő reggel, este bús cseléd,
Batyúba kötve holmija kezében,
Bocsásd szegényt, lám, ő is elbocsát . . .

Aludj! Míg nyugszol mozdulatlanul,
Peregve futják útjuk csillagok,
Hogy épp fölötted álljanak egy éjen!
Patak csobog a rengetegben, hogy
Vízén lebegj majd, rügy fakad a fán,
Hogy árnyékában merenghess nyári lombnak!
S tán Afrikában, mangróvés ligetben,
Csörgő bokákkal lépked most egy néger.
Banánt szed s majd, parfümös nők között,
Havas téléj aranyló fény-szigetjén,
Kristály- s ezüst-reflekszek záporában
Sárgáll feléd a sápadt porcelánon . . .
Talán, talán már álmodik leánykád
S ködfoltból most remeg ki csillagképpé
Pár szó, tekintet, villanó tejútján
Az ábrándoknak, öntudatlanul,
Hogy nézzen rá konok, vak szenvedéllyel,
mint nézed őt te, messze csillagot . . .

Aludj, virraszt a Végzet! S biztosan
Vezérli sajkád tűnő habjain
Az életed kanyargó folyamának
A messze ködlő Óceán felé . . .

Nyugat 1923.
 
 
0 komment , kategória:  Nagy Zoltán  
Hegedüs István: Szálla alá poklokra . . .
  2018-02-07 09:08:54, szerda
 
  Hegedüs István:

Szálla alá poklokra . . .


Arany nap, édes, drága pillanat !
A menny leszállt, a földdel lett csak egy -
A régi templom boltíve alatt,
Hol elzengett az első Hiszekegy.
A serdülő kor kedves hajnalán,
Igaz se volt, csak álom volt talán;
Emléke mégis úgy elandalít:
Csodás világot tára föl a hit.

Bejárta lelkem az a fény alak,
Igaz való lett itten a csoda :
A hol jár, gond, gyász, bú szétfoszlanak,
Mint felhőn áttör a nap sugara.
Sebet csak érint és gyógyulva már,
A sánta jár, bélpoklok kínja száll,
Szemet csak megken s újra lát a vak,
Gyógyít, ha szóra nyíl' e szent ajak.

Az öröklétből véges létbe lép,
Hogy öröklétbe ezt vezesse át,
A hit magasztos, szent rejtélyekép
Szállítja a szívekbe a csodát.
A múlt idők kétsége messze száll,
Lángelmék álma szép valóra vál:
A földi lét nem szappanbuborék,
Mely szétpattan s marad csak puszta lég.

A Hiszekegy-nek minden kis szava
A menny s a föld összhangját hirdeté,
Ezzel a lélek színültig vala,
Ennek varázsát úgy átérezé !
A röpke élet csillanó vize
A fénytengerbe szakadott bele,
Magába itta ez a földi lét
A menyországnak sugárözönét.

Egy ige mégis sötét volt nekem,
Mely arról szól, hogy Ő poklokra szállt.
Kiszínezé az ifjú képzelem
És borzadály futott valómon át.
Egész világ mi puszta semmiség,
Ködös homályba vész el a nagy ég,
Sehol egy fénysugárka sem ragyog,
Szegény világ, ha Isten elhagyott !

Később bolyongtam a múlt romjain,
Az ősidők lelkét kerestem én
Könyvekbe bújva, azok lapjain,
Föltámad az s mosolyogva száll felém.
Elém varázsla egy más életet,
Mely ifjú volt, vidáman nevetett,
A halandókkal játszó Istenek
Derűit mosolylyal elém lengenek.

Hazug világ, hazug, csalóka fény,
A mely azért örökszép testet ölt,
Szivek mélyére lopódzó remény,
Mosolyg az ég, s örökké zöld a föld,
És mégis, mégis, az ajk néma lesz,
Tátong a sír, poklok mélyébe vesz,
Didergő árnyak ott bolyonganak,
Hogy e sötét világba szálljanak.

S leszálla Ő, az üdvek Istene,
S Kharon sajkája üdv hajója lesz,
Didergő árnynak nem kell félnie,
Él az, kit ő föl e hajóra vesz.
A bús enyészet örvénye felett,
Mely örömöt, fényt, kedvet eltemet.
Száll a hajó, irányoz égi kéz,
Nem dönti azt meg, dúljon bármi vész.

Megértem akkor ezt a szent igét,
Hogy a Megváltó a poklokra szállt,
Imádtam az Atyának szent kegyét,
Hogy nékünk adta egyszülött fiát.
Kétség borúja fénynek hely't adott,
Múlt és jelen összhangba olvadott
Föltámadt újra ifjú szent hitem,
Biztos való lett újra énnekem.

De hejh, átéltem sok nehéz napot,
Körűlviharzott a zajos jelen:
A porba dőlni láttam a nagyot,
Az eszményt sárba ránták szüntelen.
Nem a romok közt, fénylő bolt alatt
Láték suhanni puszta árnyakat,
Hiú fény csillog, de üres a szív,
Vagy megtörik, ha igaz és ha hív.

Hány lelket látok én magam körűl
Vergődni testök lánczai alatt !
Az arcz nevet, az életnek örül,
A míg a szív ott benn majd megszakad
S a míg a lélek egyre küzködött
A szenvedélynek karmai között,
A szárnya tépve hull le csüggeteg,
A szem még lángol, ám a szív beteg.

A fényvilág, mit ifjú szív teremt,
Növekvő árnyak ködhonába vesz.
Oh nézd csak, nézd csak körűl a jelent,
Ez a világ pokloknak pokla lesz.
Hit-, szeretet- s erénynek jelszava,
Hazug beszéd, mely egykor szent vala.
Az ajk mosolya kígyószisszenés,
A szemnek könnye mérges színlelés.

Didergő árny tátongó sír felett,
A kit te itt kedvbe' tombolni látsz,
Lidércz-fény, mely a mocsárba vezet,
A földi pompa, dicső ragyogás.
Nem föld alatt, sötét mélyekbe lenn,
A poklok pokla itt van ide fenn.
Édes Megváltó, üdvnek Istene,
Eme poklokra szállj, óh szállj te le.

Érintsd a szívnek vérező sebét,
Érintsd a szemnek sűrű hályogát;
Oszlasd el a szív kínzó kételyét,
Add át ő neki a hit zálogát;
Oh, lásd meg a vergődő lelkeket,
Örök irgalmad szánja, mentse meg,
Bilincsük törd szét ! Halld meg szent imám;
S a régi hitnek üdve száll reám.

Vasárnapi Ujság - 1903. szeptember 27.
 
 
0 komment , kategória:  Hegedűs István  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
2018.01 2018. Február 2018.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 10 db bejegyzés
e hónap: 251 db bejegyzés
e év: 562 db bejegyzés
Összes: 30459 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 4706
  • e Hét: 4706
  • e Hónap: 159439
  • e Év: 353304
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.