Regisztráció  Belépés
evavicus.blog.xfree.hu
,,Jőjj pihenni, szabad perceidben, gépek, számok fáradt embere! A barátság meghitt otthonába hív a költő, - beszélgess vele." /Veress Ferenc/ Szuhanicsné Bencsik Éva
2001.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 21 
Halleluja
  2018-04-11 23:11:45, szerda
 
  Kassák Lajos

Halleluja

Tavasz van megint
kék-arany szemével tekint le ránk az ég
és nem sír nem hullatja súlyos esőkönnyeit.
Halleluja
zengi mély-hegedűjén a szél.
Halleluja. Halleluja néked szép világ
gyökerek édes ízétől virágok illatától terhes.

Halleluja néked millió ékességeddel
és a nagy panorámáért ami a te igaz kegyelmedből
körülvesz minket ameddig a szem ellát és azon is túl
a hegyek sziklaormaiért a csöndes zöld erdőkért
felszántott földekért kohóink érclávájáért
a csírázó magért a teherbe esett asszonyok mosolyáért

tűzhelyek lángjáért gyermekeink víg dalaiért
az édes kecskegidák gondtalan hancúrozásáért
a kenyérért és húsért a szerelmesek mély tekintetéért.
Halleluja néked Halleluja
hogy élünk és benépesítjük a földet
valamint a tengereket és a kék levegőeget.

És ezerszer Halleluja azért is
hogy kertem fái újból kivirágoztak
s hogy a magam kicsinységében ilyen nagy vagyok közöttük.
Milyen hálásak érte hogy megkapáltam alattuk a földet
hogy megszabadítottam őket a férgektől és gombáktól
akár a szép leányzók állnak itt körülöttem
fejükön virágkoszorúval szerelemre epedőn
suttognak egymáshoz és szelíden bólogatnak rá
miközben mély-hegedűjén boldogan zengi a szél
Halleluja Halleluja.

 
 
0 komment , kategória:  Kassák Lajos versei  
Ami éltet
  2018-04-11 20:26:02, szerda
 
  Jókai Anna

Ami éltet

Minden életműnek van egy központi magból fakadó törzse, amelyből az egyes alkotások - áganként más és más formában - kinőlnek. Ha ez a mag az emberben lévő szakrális érintettség, meghatározottság, akkor az írás célja, végső célja nem lehet más, mint közelebb kerülni az isteni lényeghez és másokat is közelebb vinni hozzá.
Számomra az Isten és az ember, a Világegyetem és a Föld viszonya (a viszony tárulkozása és a tárulkozásnál még jóval több mélységes titok) a legfőbb ihletforrás. Vallom, hogy nemcsak istenhívő, hanem istentudó is vagyok. Istent megszólítani természetesen nagyon nehéz - elkoptatott és lejáratott szavakkal különösen. ,,Isten nevét hiába ne vegyed" - a parancs komoly, s nemcsak a mindennapok könnyed, ,,haveri" szóhasználatára vonatkozik, hanem az írói működésre is. Attól egy irodalom nem válik szakrálissá, ha Isten nevét ugyan állandóan emlegeti, de szellemétől távol marad. Születtek már sátáni művek, erőszakolt analógiák bibliai és egyháztörténeti tematikából - s nem egy olyan művet ismerünk, amelynek anyaga nem hangoztatja, mégis kifejezi az istenit.
Az irodalom törvényei szigorúak: csak úgy hat a legmagasabb hit-gondolat és a legmélyebb hit-érzés is, ha az az esztétika erejével és személyességben jelenik meg. Az alkotó ember mindig megpróbál valamit hozzátenni a már bebizonyosodott igazságokhoz - ugyanakkor kell, hogy legyen annyi alázata, hogy ne képzelje, neki kell megváltani a világot, Isten helyett. De egy bizonyos mértékű önbizalom, küldetéstudat mégiscsak fontos: annak felismerése, hogy az alkotónak része azért lehet abban, hogyan halad a világ tovább.
Bach úgy vallotta egykoron, hogy az ő munkaadója egyedül Isten. Ennek a kijelentésnek - ha mi is valljuk - következményei vannak, hiszen a világ ,,megrendelései" ritkán esnek egybe azzal, amire a magasabb megbízatás késztet. Az ilyen következetesség gyakran jár együtt kitaszítódással vagy lemosolygással. Esetenként könnyű a gyermekit infantilisnak, az elragadtatottat zavarosnak, az eltökélten kifejezőt didaktikusnak minősíteni. (Bár ne tagadjuk, hogy infantilis, zavaros, szájbarágóan-kioktató ál-szövegek is léteznek, valóban!)
A mű nemcsak szerzője tehetségéről, de szellemi érettsége fokáról is árulkodik. Kitűnő, sziporkázó regényeket olvashatunk, a betyáros ,,vagdalkozásban" megtapadva. A sorok zaklató életéhséget sugallnak, az iránytű folyamatosan beremeg. Magam is átestem ezen a szinte kötelező első stádiumon: amikor az író az égető hiányt érzékeli; hiányzik valaki-valami a világból, a sorsából, ezt sikoltja széjjel. Aztán eljön az ideje, hogy azt az annyira-hiányzót néven is tudjuk nevezni, s ha kegyelem is adatik, hát talán végre észrevesszük, hogyan van ez a sóvárogva-hiányolt mégis jelen.
Számomra az írás nem más, mint szüntelen közelebb-férkőzés a Rejtőzőhöz - s öntisztítás, ezzel párhuzamosan.
Megismétlem, amit már évekkel ezelőtt írtam: valamikor a művész ,,beavatott" volt; églakó, kiszállással a földre. A leszakadás fejlettebb fázisában tépett személyiséggé vált, otthontalanul ingázva ég s föld között. Merészségéért gyakran szörnyen megfizetett, egyénisége szétporladt, miközben a mű felépült.
Hiszen most már lassan el kell jutnia oda, hogy az otthontalanság ,,kettős állampolgársággá" váljon: ami fent van, lejuthasson, s ami lent van, felemelkedhessék - éppen az író biztonságos helyismerete, tájékozódási képessége által.
Modern és korszerű szerintem az, ami az időtlen régit a múlékony pillanatban tetten éri és fölmutatja - s olyan távlatban gondolkodik, amelyet nem határol le a biológiai halál. Ahogy Heidegger fogalmazta: ,,Keresni kell valamit, éspedig a már elgondolton belül valami el-nem-gondoltat, amely még az előzőben benne rejtezik."
Az írástudó felelőssége: röptetve írni. A feladótól a címzettig hosszú az út. Simone Weil szavaival: ,,minek nincs szárnya, előbb-utóbb leesik."
Mienk a remény: aminek szárnya van, előbb-utóbb odaér.
 
 
0 komment , kategória:  Jókai Anna versei  
Szavak helyett
  2018-04-11 17:10:23, szerda
 
  Hervay Gizella

Szavak helyett

Szavak helyett verset mondok neked,
hogy jobban megérts.

Nézem:
ez a perc is messzebb vitt,
mert nem tudtam semmit tenni,
hogy közelebb hozzalak.
Hiába mutatok neked mindenféle színű és ízű
szavakat.
Nem is akarsz megérinteni szavaiddal?

Mikor még ujjaink némán értették egymást,
s egy időben összekapcsolódni vágytak,
nem voltak szavak ujjaink között,
és szó nélkül értettük egymást a jelenben,
és szó nélkül értettük egymás szerelmes testét.
De a múlthoz szavak kellenek,
és szavak kellenek a munkához s a türelemhez.
És hiába száműzöd közülünk a szavakat,
mert fennakadnak az időben mozdulatlanul,
mint elgurítatlan üveggolyók,
s a fájdalom minden érintésére összeverődnek.
Kimondatlan szavaink mérik közöttünk az időt
kíméletlenül.
Nézem:
ez a perc is messzebbre vitt,
mert nem tudtam semmit se tenni,
hogy közelebb hozzalak.
 
 
0 komment , kategória:  Hervay Gizella versei  
Kereszténynek lenni
  2018-04-11 16:57:34, szerda
 
  Jókai Anna

Kereszténynek lenni - itt és most

(Másutt és mindenkoron)

Hangoztatni akkor kell valamit, ha annak kockázata van. Ámbár pusztán hangoztatni akkor sem elég - szó és tett legalább valamelyes harmóniája ellenséges körülmények között is alapfeltétele a hitelességnek. Ha pedig hirtelen szabaddá válik - sőt, fájdalom, talán divattá is - a keresztény istenhit, akkor bizony csínján kell bánni a szóval. Beszélni, nyilatkozni bármit lehet, de ez lassan semmit sem számít, ha a megcselekvésben nincs rá fedezet. Könnyebb a Bibliát idézni, mint élni szerinte. Persze, sosem volt másképp, ne áltassuk magunkat. Nem jutott volna oda a világ, ahová jutott: mű-mennyországi vagy éppen infernális állapotokba, ha gyakoroltuk volna az igazságot. A történelmi botrányokat a csupán szónokló igazság gyengesége tette megtörténhetővé.
Nem fogtuk meg a halálba-hajtottak kezét; nem álltunk melléjük a menetbe.
Önként nem vállaltuk a börtönt, a hazugság ellenében. Keresztények - tömegünkben - nem tettük ezt; a példát ráhagytuk néhány példa-emberünkre.
Az őskeresztények még személyükkel fizettek - mi már csak képviselőink által. Helyetteseket állítottunk az együtt-halásra, a velük-szenvedésre, a következetes igehirdetésre.
Most aztán itt az ideje - talán ocsúdva, talán szégyenkezve - eredendő jussunkat, a másként-cselekvést személyes tulajdonunkba végre visszavenni.
Aki csak a tilalmakat tartja be, hiába engedelmes az isteni tiltásnak, még nem keresztény, ne higgye. Az lehet a félelem passzivitása - legtöbbször önös óvatosság. Ami biztosabban minősít: a szüntelen felszólítás, a sürgető, énünkben fogant parancs, valamit megtenni. Ez a szabadságunk. S éppen ebben vagyunk még kezdők, bizonytalanok.
Az élő Isten egykor betöltötte az első keresztények érzőlelkét. S korunkban zajlik az élő Isten gondolati honfoglalása. S amit tudunk, az kötelez.
Nem mondom: ne beszéljünk. Azt mondom inkább: már a szemünk állásából, a fejforgásunkból, a leghétköznapibb gesztusainkból is kitessék: mi az, amivel és ami szerint élünk, s mi az, amivel és ami szerint nem.
S ehhez semmi köze a szenvelgő pillantásnak, a fennen-hordott főnek, az édeskedő kegyességnek, hanem ennek köze van a figyelmes tekintethez, az odahajló nyaktartáshoz, a feltűnés nélkül odanyújtott egy pohár vízhez.
Itt és most (és persze mindenütt és kétezerben is)


ne prédikáljunk hosszan - de rövid úton adjunk valamit


ne az egész ország terhét akarjuk a vállunkra - miközben a szomszédunk éhen hal, venni ,,általában" nagyon is konkrétan



ne a csoportot ítéljük meg - hanem az egyes ember önvalójára

nézzünk


ne halasszuk holnapra, ami ma aktuális - viszont a holnap gondját ne ráncigáljuk át a mai napra

ne engedjük, hogy a leértékelt pénz - mégis, a mások nyomora nagyon is fölülértékelődjön bennünk fájjon


ne imádjunk és ne gyűlölködjünk a politikában - bárha szükséges a világos sem választásunk


ne áhítozzuk a különféle bosszúkat, - ámbár a gyilkost határozottan le kell elégtételeket fognunk


ne diktáljuk a törvényt - hanem csöndben kövessük azt


ne törjünk uralomra - elég, ha nem uralkodhat gonosz rajtunk


ne erőszakoljuk - csak kérjük a világot.


ne essünk kétségbe - de azonképp bárgyú eufóriába sem


ne tagadjuk - merjük megvallani a kísértő szomorúságot


ne szomorkodjunk tovább - ha az öröm olykor ránk talál mégis


ne féljünk a ,,magyar" szótól - de el se koptassuk méltóságát úton- útfélen


ne fosszuk meg rangjától nemzetünket - csak éppen az Isten országa fölé ne helyezzük.


Tanuljunk szeretni: ha már nem-szeretni egymást minden különleges oktatás nélkül is ennyire megtanultunk.
 
 
0 komment , kategória:  Jókai Anna versei  
Üvegmadár
  2018-04-11 16:17:49, szerda
 
  Gyurkovics Tibor

Üvegmadár

Azt mondom szépen csöndesen
mint aki rózsák közt pihen
nincs elégtétel azt hiszem
csak béke van és kegyelem

Ahogy a rügy hadakozik
remeg sikít bontakozik
ragyogva nyitja titkait
és az égre kívánkozik

Nincs benne semmi ő meg én
röpül a lég nagy szőnyegén
Münchausen báróként a fény
útján ahogy a vőlegény

Nincs visszafizetés se kár-
pótolhatóan nagy magány
csak áttört üvegű madár
aki az ablakon kiszáll

és semmi szárny és semmi nyűg
ennél nincs semmi egyszerűbb
elfoghatatlan hegedű
amelyik az égig repül

És fönn marad ahogy a szem
a templomi mennyezeten
s végül isten lesz odafenn
Szentlélekisten azt hiszem

Nincs semmi baj nincs semmi hang
?-ben egy kis galamb
látja hogy mi mozog alant
össze-vissza boldogtalan

Ő tudja minden messze van
eleve minden veszve van
és ahogy ő maga suhan
talán az is csak festve van

Végül a falról lepereg
ahogy a rózsalevelek
amelyek között nincsenek
ágtövisek csak kegyelet

Ott fekszik a madár maga
A szárnya a másolata
Megértette hogy nincs mama
nincs bosszúja se bársonya

csak az a végleg összetört
csak ez a végleg elgyötört
repülő mit elrejt a zöld
levelek közt az anyaföld.

 
 
0 komment , kategória:  Gyurkovics Tibor versei  
Határtalanság
  2018-04-11 15:57:33, szerda
 
  Csoóri Sándor

Határtalanság

Még csak a fák szédülete nyűgöz le,
még csak a tavasz diadalmenete a dombon -
A teljes ég újjászületését nézem
közelről, mint a szemeid.

Még csak a nyers föld fekete pompája tárul
és szerelem helyett a bolyongás hatalma:
lehetetlen ösvények cserepein járunk,
lehetetlen felhőkön, kis fahidakon.

Nem kérdem én, ki akarja, hogy veled járjak
fák gótikus árnyán, a szél völgyeiben,
megyek csak, mint aki hangot hallott,
édes üzenetet a hajnal óráiban.

Tele van utakkal a föld, gyere, tévedjünk el;
kettőnk tévedéséből kihajt majd a szabadság,
mert a megszenvedett élet határtalan, mint minden út,
mint minden szó, melyet a szív bejár
 
 
0 komment , kategória:  Csoóri Sándor versei  
Arcod tavaszában
  2018-04-11 15:55:45, szerda
 
  Csoóri Sándor

Arcod tavaszában

Forog a négyszögletes mennyezet fölöttem,
magába itta pillantásomat.
Forognak kint a fák, mint tű hegyére fölszúrt
szenvedő bogarak.

Megint a halál mellől pörget vissza
egy boldog forgószél a közeledbe.
Testem kudarcait a reményed legyőzte,
s élek most egy tenger nyugalmával borítva.

Jó napot kívánok a homlokodnak,
a kétségbeesés ága verte,
jó napot kívánok a kezednek,
a jég narancsát számba tette,

s a lábad jött, áradt a lábad,
mint két folyó, ha medret otthagy,
virágszál ringott rajtuk s félénk csillag,
üdvözlet futós lábaidnak.

Hirdettem: van utam külön
a világ zavarában s örömében,
de gyöngeségem most elárult,
s nem élhetek, csak arcod közelében.

Csak arcod tavaszában ismerek rá
a földre, mely megújul s élni enged.
Erdők úsztak a fájdalommal szembe,
éneklő erdők s fölismert szerelmed.

 
 
0 komment , kategória:  Csoóri Sándor versei  
Hogyan dicsérjelek
  2018-04-11 15:52:29, szerda
 
  Kassák Lajos

Hogyan dicsérjelek

A szavaimat küldöm hozzád
mert semmi egyebem nincsen pár gyatra szónál
melyek pintyeknek és rigóknak készültek
és gyom lett belőlük örökre
lent a szürke porban.

Úgy vándorolnak feléd, mint zarándokcsapat
ha elindul, hogy rézgarasát letegye a zsámolyra
melyet Jézus vérző lábai érintenek - amíg ő
tiszta bárány, ájultan csüng a keresztfán
s a népek búsan énekelnek.

Fogadd hát őket, mint akik megérdemlik
szíved jóságát és tekinteted biztatását.
Vágyaim követei ők és éppen olyanok, mint én
szerelmem aranykoronáját viszik tarsolyukban
s a te szépségednek hódolnak.
 
 
0 komment , kategória:  Kassák Lajos versei  
A jóság dala
  2018-04-11 14:03:18, szerda
 
  Babits Mihály

A JÓSÁG DALA

(Versek, darócban)

1.

Nem csendül a lelkem, mert olyan mint az a fém, amely
csak akkor cseng, ha rokon hangját ütik meg közel:
néma hát lelkem, e mái veszett hangoktól mint idegen
vagy mint a felhő, csak csüggök a zord hegyeken

és sírok; de nem jó zápor ez, csupán ködesés
észrevétlen, szitáló, naphosszú, éjhosszú, monotón kormos permetezés,
monotón, monotón, ó csak zuhogna már, vagy villámot szülne, küldene:
mert szép zene az is, a zápor meg a dörgés, hogy érdemes fájva vajúdni érte: szép zene!

Ha nézem a tükörben néma ajkamat: Valaha - elgondolom -
bimbó volt ez, akkor is fonnyadt már, látszólag, csukott szirom,
de mikor megjött az este, a falusi este, és szólt a harang,
haranggá nyílt az ajkam, mint az esti virág, és zengett mint a harang!

2.

Most csönd van és szívem mint a süket föld, erjedő, sötét, meleg,
nehéz virágok bölcseje hajdan, hol megfonódtak bús gyökerek,
vak erjedés hona - Istenem! apró kis érzésmagvak, fekete rossz
mind, s csúf és viszkető, bujva, de buja-makacson sarjadoz,

magzik a meleg, sötét föld méhében - észre sem veszem,
nem látom, nem tudom, de viszket belül, lassankint érezem,
hogy növekszik lenten, lassan és egyre és fojtva és idegen mint borban a salak,
idegen és gyűlölt és irtanám, mint rablótól megejtett lány a magzatát, akit gyűlöl: - de hogyan irtsalak,
kis érzésmagvak, Vénség magvai? mert Vénség volt a rabló, érzem: - az Ifjuság
már elhagy és érzem, minden erő és minden erény csak ifjuság,
dús Ifjuság (csak a Dús lehet nemes) - önző vágy, irígy akarat,
ez a Vénség része. A szívnek csúf salakja marad.

3.

Pedig jónak kell lenni, mert ottkünn zúg a háború és csak, aki jó,
mondhatja: Én meg tudok halni, de van jogom élni is. Csak, aki jó,
közülünk legalább, barátaim, csak az tud lélekben maradni szabad
és tenni még: az boldog. - A vulgáris csapat,

ki kívülről éli életét, annak ma jaj, ha jó,
mert pénz, szerelem, szerencse, az élet maga is - a külső élet - azé, kinek ökle és marka jó:
de pénz - kastélyok, parkok, nők, szép testek ünnepe, pompa és hatalom itala - mind
méreg lesz annak, ki a Jóság könnyeiből egy csöppet belehint.

Pap vagyok, Barátaim, mert szenvedtem, és most pap vagyok
és mondom, Barátaim, mi mások vagyunk, halljatok:
mert velük élni nem tudunk, se pedig egymagunk,
csak a szenvedőkkel élhetünk, azokkal halhatunk.

4.

Ne mondjátok, hogy semmi a vers! Ó, ha minden szomoru tikkadás
gyümölcsös volna bennünk, édes-teli hússá szikkadás,
s borérés volna kádunkban minden fájdalmas erjedés,
gazdagok volnánk, mert legnagyobb kincs, melynek ára a szenvedés,

ajándékozók, mert legszebb ajándék az áldozat.
Én is azokból voltam, akiknek kincse lett minden kárhozat,
bányász voltam, és magam, amelyet vágtam, a kő,
nyeső kertész, és magam, amelyet nyestem, a tő.

Bátorság! ez minden: mert van kincs annak, aki az Akarat
csákányát jól forgatja s a bús bányától meg nem riad,
de jaj, Barátaim, a költő csak olyan kincsre talál,
csak olyan kincsre, Barátaim, amihez hozzányúlnia fáj!

5.

Segíts, Szerelem! ezt az egész verset neked énekelem,
mert te vagy a Jóság magva és átoma, szent Szerelem,
ki a testi Szépség fáklyáját tartod a lélek elé
és úgy vezeted a lelki nagy Szeretet felé!

Kéjeddel a kínra, amely nélkül se jók, se gazdagok nem lehetünk,
kínt is kéjjé olvasztva erőt ki adna, ha nem Te nekünk?
S mi lenne velünk e sötétben, hol lábunk mindig fájva botol,
ha Te nem biztatnál fáklyáddal, hogy Fény is van valahol?

Ó, szabadság Rése, első Ablak, melyen az önzés elhagyja magát
mint egy rabságot! Első Szál, mely a vak falon vájva fogózik át
lélek és lélek közt - hajts, drága Mag: mert belőled nő ki a szent Gyökér,
mely az emberiséget befonja és pólustól pólusig ér.
 
 
0 komment , kategória:  Babits Mihály versei  
Fölér a lélekig
  2018-04-11 13:54:44, szerda
 
  Bertók László

Fölér a lélekig

Ha kimerülnek tartalékai,
vergődik a test a lélek szerint,
szeretne megint hasonlítani,
régi tükörbe vigyázva tekint.

Titkos utakon furcsán megszalad,
árnyékát méri, fölágaskodik,
elképzel égig érő falakat,
és szomorú, amikor hazudik.

Gyanús neszekre gyertyát gyújtogat,
lopva nézi a villanykapcsolót,
parányi csillagokban megakad,
s magyarázkodik, hogy csak álmodott.

Példákat keres, s nem leli magát,
hát az se, ez se, egy minta se jó,
ha verset ír, a ríme nagykabát,
de megijed, mert nem esik a hó.

A lendület a kályháig viszi,
ott bűntudata lesz, szégyenkezik,
s mikor megpróbálja, már nem hiszi,
hogy térdelve fölér a lélekig.
 
 
0 komment , kategória:  Bertók László versei  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 21 
2018.03 2018. április 2018.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 230 db bejegyzés
e év: 1541 db bejegyzés
Összes: 10631 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1512
  • e Hét: 4827
  • e Hónap: 26611
  • e Év: 614580
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.