Regisztráció  Belépés
horvathzsoka.blog.xfree.hu
"Lehet úgy érzed, hogy elvesztél a rengetegben, nem látod a kiutat, de ha az elképzeléseidet követed, nem mondasz le róluk, az mint egy láthatatlan ösvény ... Én Zsóka
1950.10.22
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 9 
Albert Levente
  2018-04-11 11:03:50, szerda
 
  Albert Levente

Őrizd a csodát


Olyan ritkán fordul végtelenbe
Az ilyen tüneményes pillanat,
A múlt s a jövő határán
Billeg a remény,
Varázsát érezni lehet csak,
Érteni nem, és nem is szabad.

Erre vágyik az illat,
Mielőtt a virágtól elbúcsúzik,
Erről álmodik a jövő,
Mielőtt kristálygömbbe költözik,
Zengi már a harangszó,
Mielőtt megkondul a harang,
Tudja már a magzat,
Mielőtt megfogant.

Már érzem, amit érzel, s mondanál,
Most költözik a végtelenbe a csoda,
Az idő megállt, megszűnt a tér is,
Nincs semmi más,
Csak lelkeink közös,
Épülő temploma.

Ha búcsúzni kezd ajkadról a szó,
Ha szökni próbál az áruló,
Ne engedd, tartsd vissza!
Őrizd a csodát.
Maradjunk e rejtelemben örökké,
Ne lépjünk tovább!
 
 
0 komment , kategória:  Albert Levente  
Rab Zsuzsa
  2018-04-11 11:01:21, szerda
 
  Rab Zsuzsa

Kötés


Mert kell egy másik, akihez beszélsz.
Mert kell egy másik: mások ellen.
Ne áltasd magad. Ennyi az egész.
De ez - eltéphetetlen.
 
 
0 komment , kategória:  Rab Zsuzsa  
Áprily Lajos
  2018-04-11 11:00:02, szerda
 
  Áprily Lajos

Ámulni még


Ámulni még, ameddig még lehet,
amíg a szíved jó ütemre dobban,
megőrizni a táguló szemet,
mellyel csodálkoztál gyerekkorodban.

Elálmélkodni megszokottakon:
az andezitre plántált ősi váron,
virágokon, felhőkön, patakon,
az azúrban kerengő vadmadáron,

a csillagon, ha végtelen terek
hajítják át a késő-nyári égen.
S ámulva szólni: Most voltam gyerek.
S vén volnék már, - s itt volna már a végem?
 
 
0 komment , kategória:  Áprily lajos  
Baán Tibor
  2018-04-11 10:57:35, szerda
 
  Baán Tibor

Ámulat


Egyként lobog fű fa rét:
Az öröm - a szenvedés
Menekülnél - benne égsz
Te vagy a lángoló egész:
Te vagy a kincs az érc
Az olvadó gyönyörűség
Buborékra vésett ábra
Bérci tölgyek szárnyalása
Szív üllőjén ámulat
A déli nyári pillanat
Ahogy a szikra száll szalad
Kígyózik a láng arany
Gyűrűiben napra-nap
lkonyat mely pirkadat
Elillan és ittmarad
 
 
0 komment , kategória:  Baán Tibor  
Kosztolányi Dezső
  2018-04-11 10:54:53, szerda
 
  Kosztolányi Dezső

Februári óda


Jaj, mily gödörbe buktat e február,
mily mély homályba? Csillagaim hunyó
világa hamvad. Földre ver le
szörnyü betegség.

Sorsom, mely eddig tétova ködbe bújt
egyszerre itt van, szőnyeges és meleg
szobámba sétál, mint a farkas,
rám vicsorogva.

Regisztrálj INGYEN és nyerj értékes nyereményeket!
Ijedve futnék, ámde hová lehet?
Nincsen menekvés, zörgetek esztelen,
kemény kilincsen és vasajtón
koppan a szándék.

Csupán te állsz itt, kedvesem, árny gyanánt,
távolba mosva, sápatag és merőn,
már mint az özvegy, kit halott férj
hűtlenül elhágy.

Még sincs üres szó ajkadon, és hazug
vigaszt se súgsz te. Mint a csodálatos
józan való vagy, és a hűség
s mint a halál nagy.

El is felejtem a szanatórium
pálmáit és a téli-sötét delet,
s a mélyből a fényes magasba
fölkiabálok.

Jó volt tevéled járni a sárgolyó
üröm-vidékét, a keserű mezőt,
ó boldogságom édesanyja,
társam a rosszban.

Én nem szerettem önmagamat soha.
De te szerettél. Egyszerű és igaz
jóságod oly gyors, lángoló volt,
hogy utolértél.

Ha fújt a szél, még át se cikázhatott
a gondolat, hogy “meghülök", amikor
önzésem is előzve: “meghűlsz",
már te kimondtad.

Lásd, így dicsérlek szakszerü, tárgyias,
pontos szavakkal, úgy, ahogy illet ez,
mert köznapi voltál te mindég,
mint a verőfény.

Kések között, a végzet a vállamon,
téged dalollak, még nyomorékul is,
száj nélkül is, szájamba sebbel,
emberi nagyság.
 
 
0 komment , kategória:  Kosztolányi Dzső  
Márai Sándor
  2018-04-11 10:53:41, szerda
 
  Márai Sándor

Anya

Amit titkos kéz irat:
lágy arcod fonódott redője
bonyolult, fakult kézirat,
nézem, betűzgetem belőle:
mit írtak az évek, az élet?

Ez én vagyok, az én sorsom,
e mély sor a homlokodon:
bocsáss meg,
nem így akartam, ennyi lett,
ki sorsa ez, enyém, tied?
nem tudom.

Szobákban éjjel, idegen
tükrök előtt néha megállok:
nézd anyám, fiad idegen
arcán indulnak már a ráncok,
hasonlók, mint a tieden,

és kopva, elomolva, mállva
két testünk visszaporlik lassan
egy testbe, egy porba, egy anyába.
 
 
0 komment , kategória:  Márai Sándor  
Szabó Lőrinc
  2018-04-11 10:51:12, szerda
 
  Szabó Lőrinc

Ima a gyermekekért


Fák, csillagok, állatok és kövek
szeressétek a gyermekeimet.

Ha messze voltak tőlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.

Énhozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.

Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
szeressétek a gyermekeimet.

Te, homokos, köves, aszfaltos út,
vezesd okosan a lányt, a fiút.

Csókold helyettem, szél, az arcukat,
fű, kő, légy párna a fejük alatt.

Kínáld őket gyümölccsel, almafa,
tanítsd őket csillagos éjszaka.

Tanítsd, melengesd te is, drága nap,
csempészd zsebükbe titkos aranyad.

S ti mind, élő és holt anyagok,
tanítsátok őket, felhők, sasok,

Vad villámok, jó hangyák, kis csigák,
vigyázz reájuk, hatalmas világ.

Az ember gonosz, benne nem bízom,
De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom.

Igaz rokon, hozzátok fordulok,
tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;

Tűz, víz, ég és föld s minden istenek:
szeressétek, akiket szeretek.


 
 
0 komment , kategória:  Szabó Lőrinc  
Ágoston Julián
  2018-04-11 10:50:12, szerda
 
  Ágoston Julián

( Szavak hancúroznak bennem...)


Szavak hancúroznak bennem, és hogy is mondjam... olyanfé-
le gondolatok,
mint a semmibe-vesző felhőfoszlány...
Inkább hallgatok!
Legjobb nekem a hallgatás. Úgysem tudom megmondani azt,
amit akarok.
Mit számít, hogy elnémul a világ legnagyobb álmodója, hogy
egy csudák nézésére teremtett szem örökre kihuny?
Minek számítana ebben a mindent-elvetélő világban egy
csupa-könny-élet, egy csupa-álmodó szív, mikor itt durvasá-
gok kellenek, mikor itt nem elég az álom, mikor itt megsorvad
a legszebb kezdés is a kiteljesedés előtt, mikor itt őszbebukik
a legvirágosabb kikelet is...
Hiába tudom, sőt még rosszabb, hogy tudom, amit tudok: pár
lányálomnak készítek puha bársonyt, amibe beletakarhatja
vágyait és álmait, hogy az én szent egyetlen szavaimmal fe-
jezze ki a mindenséggel közös ábrándjait...
Minek az???

Vagy hogy egy pár ugyanilyen (bár ugyanilyen nincs, de ha-
sonló ) elvetélő sorsot biztassak arra, hogy álmodja sorokba
leggyönyörűbb hiteit, s bízza mások kénye-kedvére, amit a ki-
vetés előtt legalább a legsajátabb kincsének vallhatott???
Minek az???

Vörös posztók lebegnek szemem előtt
és rosszabb, ócskább vagyok a legjobban elkoptatott szattyán-
bőrnél, amit a gazdája már a koldustól is sajnál, mert túlontúl
fáradt vagyok, annyira, amennyire embernek nem szabad el-
fáradnia sohasem, ha élni akar,
mert a lelkem, én-lelkem sötét arculatján már minden fájdal-
mas vonás megrajzolódott öklömnyi betűkkel,
mert én már semmire sem vagyok jó, talán még arra sem,
hogy egyszerűen búcsút vegyek az élettől, mint a hegyek mö-
gé bukó napkorong,
mert én már senkinek sem kellek, mert önmagamnak nem kel-
lek többé, s jaj annak, aki már magával leszámolt, jaj neki!

Búcsút vennék, de én már nem tudok senkitől sem búcsút
venni,
csókokat szitálnék fűnek-fának, de a szám már olyan csere-
pes, hogy ráfagynak a csókok,
elmennék, de a lábam ezerszerte fáradtabb, semhogy egy lé-
pést is tudna tenni előre, arra, amerre mennem kellene...

Így hát búcsú nélkül hallgatok el...
Örökre!

Amit ezentúl tőlem hallotok, már nem én leszek, amit meg ró-
lam hallotok, nem rólam mesélik, én már akkor nem leszek
régen...

Az a pár szó legfeljebb úgy marad meg utánam (hogy aztán
hamar ködbetűnjék!) mint az égről lebukott csillag pár pilla-
natig ragyogó fény-árja, mely sugaraz még, mintha ott lenne
a csillag...

... pedig az már régen lebukott! ...



 
 
0 komment , kategória:  Ágoston Julian  
Csepeli Szabó Béla
  2018-04-11 10:46:06, szerda
 
  Csepeli Szabó Béla

Miben hihetsz még, ember?

1.
- Nézd, öregember,
álmaid szivárvány-keretében,
mint savas esőkben a festék,
szétfolytak és összemosódnak az eszmék,
s te lázasan, kérdő szemekkel
mégis a látóhatárt kutatod?
Mondd, e riasztó világkép láttán,
melyet eltorzult emberi elmék ecsetje kent szét
világunk összegyűrt vásznán, ­
miben hihetsz még?
Lám, szép ifjúi hited vetését
sárba verte a jég,
s völgybe hajló utad homályán
már meg-megroggyan a térded,
s te a gomolygó messzeségben
még mindig a súlyos egekkel
küszködő, sápadt Napot nézed?

2.
- Tudom fiam, már nincs rá semmi esélyem,
hogy az Ígéret Földjét elérjem,
mégis úgy érzem, hogy így, vénen
sem adhatom fel ifjúi hitemet
az embert érlelő Idő erejében,
s a Földet megújító szerelemben,
abban, hogy az Évek Kalászaiból lassan
mégis csak kipereg egy szabad,
nálunknál bölcsebb nemzedék,
s porladó csontjaink felett,
a békés, "Asszonyarcú Ég" alatt
megteremti azt az Örökszép Nyarat,
mely a küzdelmes emberi létnek
végre fényt és értelmet ad...


 
 
0 komment , kategória:  Csepeli Szabó Béla  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 9 
2018.03 2018. április 2018.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 260 db bejegyzés
e év: 1927 db bejegyzés
Összes: 8495 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 443
  • e Hét: 1765
  • e Hónap: 20828
  • e Év: 450804
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.