Regisztráció  Belépés
evavicus.blog.xfree.hu
,,Jőjj pihenni, szabad perceidben, gépek, számok fáradt embere! A barátság meghitt otthonába hív a költő, - beszélgess vele." /Veress Ferenc/ Szuhanicsné Bencsik Éva
2001.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 27 
Kék vers
  2018-04-03 23:37:27, kedd
 
  Hervay Gizella

KÉK VERS

A szilva nem tudja, hogy kék,
az alma nem tudja, hogy piros,
a csecsemő nem tudja, hogy szabad.

Csak él, csak nő, csak nevet,
s nekem a kék szilva,
a piros alma, a zöld fű is nevetés.

Szilvákkal, potyogó szilvákkal
nevetek vissza fiamra.
Neki a nevetés is csak
szilva, alma vagy fű,
kék, zöld, piros.

Piros, kék, zöld játék,
forgó föld, forgó szilvafák -

Állj meg, játék! szédülök.
Állj meg, játék!
Tágulj a szemembe, világ!
Tágulj, szemem, a világra!
Kék, zöld, piros világ,
nevetés-világ.

Pörögj, pörögj, játék-világ,
a végtelenig,
a végtelentől az értelemig.

Nőj fel szememben, világ,
nőj fel, világom,
mint az értelem
fiam szemében.
 
 
0 komment , kategória:  Hervay Gizella versei  
Örvény
  2018-04-03 23:30:33, kedd
 
  Szabó Lőrinc

Örvény

Mint örvény, sziv az együtt, olyan édes,
ugy csábit és ugy ringat, zaklatott
éjek után és gyötrelmes napok
munkája közben és mikor a kétes
remény meghozza, oly jó a beszédes
kis jel messziről: ,,Várlak", ,,Itt vagyok",
s ,,Szeretsz?", ,,Szeretlek!", s a halk mosolyok
s a kézfogás, a mindig többre éhes,
s az összebuvás, s aztán, ha lehet,
az első csók, s a többi, s a szivek
csöndje, melyben a hazaérkezett
lélek megpihen s mindig közelebb
simul, és végül az észre se vett
álom, mely ébren egymásba temet.
 
 
0 komment , kategória:  Szabó Lőrinc versei  
A néhai bárány
  2018-04-03 23:29:46, kedd
 
  Mikszáth Kálmán

A néhai bárány

Az napról kezdem, mikor a felhők elé harangoztak Bodokon. Szegény Csuri Jóskának egész hólyagos lett a tenyere, míg elkergette a határból Istennek fekete haragját, melyet a villámok keskeny pántlikával hiába igyekeztek beszegni pirosnak.

Minden érezte az Isten közeledő látogatását, a libák felriadtak éji fekhelyeiken, és felrepülve gágogtak, a fák recsegve hajladoztak, a szél összesöpörte az utak porát, s haragosan csapkodta fölfelé. A Csökéné asszonyom sárga kakasa fölszállt a házfedélre, és onnan kukoríkolt, a lovak nyerítettek az istállóban, a juhok pedig egy csomóba verődve riadoztak az udvarokon.

Hanem a harangszó, mely fönségesen rezgett a viharban, egy kis eső híján, s az is inkább használt, mint ártott, elfordította a veszedelmet. A kísértetiesen szaladó búzavetések és kukoricaszárak megállottak, lassanként kitisztult az ég, s csak a megdagadt Bágy hömpölygő vize, mely szilajon, zúgva vágtatott el a kertek alatt, mutatta, hogy odafönn Majornok, Csoltó környékén nagy jégeső volt vagy talán felhőszakadás.

No, ha most ez egyszer ki nem csap az a patak, s ki nem önti a bodokiakat, mint az ürgét, akkor mégis jó dolog keresztény katolikus falunak lenni - lutheránus vidéken.

Megnépesült a part, s itt-ott megvillant egy-egy ásó vagy kapa. Az öreg Sós Pál még csáklyát is hozott. A gazdák barázdákban eresztették a folyóba az esővizet. Csak aztán vissza ne térjen többedmagával!

Piszkosan hömpölygött alá az ár, s a partok tömött fűzfabokrairól nemcsak a leveleket tépdelte le alul, de a kérget is lehámozta, itt-ott kirepedt az olvadékony földből egy darab, s elmállott a vízben. Hajnalra szélesebb csipke szeli majd a határt, s a cikcakkjai is újak lesznek!

Gerendák, ajtók és mindenféle házi eszközök úsztak a hullámokon, szakajtó, zsúp és ablaktábla. (Egész házakat mosott el a víz valahol!) Azután jött egy petrence, utána pedig valami négyszögletes tuskót gurítottak a habok...

A holdfény éppen oda vágódott. Nem tuskó biz az, de tulipántos láda, s nini, egész csuda, milyen szépen ül ott a tetején egy picike bárány.

Az ám, most, hogy ím a partnak hozza a szél, Tóth-Pernye Jánoséktól egészen jól látszik, amint két hátulsó lábát alászedve, az első lábacskáival megkapaszkodik. Szép patyolatgyapjas, két fekete folt van a hátgerincén, piros pántlika a nyakában. Nagyon szerethette valahol valaki!

Olyan türelmesen ül az ide-oda billegő jószágon, mintha jószántából hajókáznék, s ha mekken is néha, csak azért, mert éhes. Pedig itt még ehetik is, ha a láda bolondjában utoléri a petrencét. Nincs valami messze... amott fordul ni, a Périék pajtájánál! Nosza, szaladj hát utána, öreg láda!

Nézték egy darabig, hogy majd csak előbukkan a kanyarodónál, de meg nem láthatták. Elnyelte nyilván a sötétség, vagy hogy talán Sós Pál uram fogta ki útközben a csáklyával...

Hanem hát azt mondja őkigyelme, hogy ott volt ugyan, de színét se látta a jószágnak, ami úgy is van akkor, ha olyan módos, tekintélyes ember állítja, ki már az idén is kevesellte a mezőbírói hivatalt, mert öregbíró lesz, ha élünk, esztendőre ilyenkorra.

Ámbátor, ha már szóba jött az a bárány, mégis furcsa eset, hogy míg a felsővégen mindenki tud róla, Sós Pálék kertjénél egyszerre nyoma vész, az alsóvégiek közül már nem látta senki.

Amennyi itt a rossz nyelv, még mindjárt másnap, ott a hálaadó misén is csak addig pihentek, míg az imádságoskönyvek leveleit nyálazták, ahol pedig az Úr kímélő kegyelmét kellett volna inkább megköszönni, amiért nem sújtotta a falut... de amennyi itt a rossz nyelv, százan is kinyújtják lapátnak, hogy a mások becsületét hordják el rajta.

Nyomban nekiestek a gyanúsítással Sós Pálnak: csak ő húzhatta ki, senki más, a ládát! Hanem 'iszen, az Isten nem alszik, rossz tűz el nem alszik, nem marad ez annyiban.

Kerül annak gazdája akárhonnan!

Súgtak, búgtak, hogy (ugyan kis szopja az ilyeneket az ujjából?) ennyi meg annyi tömérdek régi ezüsttallér volt a ládában.

Ami igaz, igaz, lehet az öregnek is tarka macskája, mert a "nagyitalú" Mócsik György, a gózoni szűcs olyasfélét mondott a minap itt jártában, hogy ebben a dologban, ha nem volna lakat az ő száján... Ki tudhatja hát? De az már egyszer mégis bolond beszéd, az ezüsttallérokról.

Nem volt abban a ládában egy veszett garas sem, hanem (ma már tudjuk) benne volt a szép majornoki Baló Ágnes kelengyéje: három perkálszoknya, négy szélből az egyik, hat olajos kendő, nyakba való kettő, ezüstcsatos mellény, tíz patyolat ingváll s azonfelül a mente meg egy rámás csizma, újdonatúj, még a patkó se volt ráverve. Szegény Baló Ágnes, benne volt abban a ládában mindene!

Hogy az ár elmosta a csőszházat, elmosta a házasságot is. Gúnya nélkül nem léphet az oltárhoz szégyenszemre. Már mindene megvolt, pedig beh keservesen mint cseléd szerezte, minden ruhadarabot egyenkint. Szüretre lett volna meg a dolog, legalább úgy mondta az utolsó szombaton maga a vőlegény - de most már vagy lesz valamikor vagy sem.

Bezzeg a búbánat venné fel a Baló Mihály házát, ha a ház megvolna, ha nem éppen amiatt venné fel, mert a víz felvette. Ágnes majd kisírja két ragyogó szemét, pedig legalább ő vigasztalhatná azt a szegény Borcsa gyereket, kinek a báránya veszett el gonoszul, a tarka Cukri bárányka, akivel együtt játszott, együtt hált... Jó, hogy a cudar Bágy elöntötte a rétet is... úgy sincs már, aki selyemfüvét megegye, mert a kedves, az édes Cukri bárány odalett...

Milyen szépen rázogatta a farkát még az utolsó nap, ugrándozott ott künn a verőfényben, Borcsa picike tenyerét hogy megnyalogatta, jámbor szemeivel nyájasan bámulta, mintha érezné, hogy utoljára látja!

De hátha megkerül, hátha visszahozzák?

Jött is hetek múlva valami nesze az úszó ládának, amelyiken egy bárány ült, makacsul, mintha őrizné. Látták Csoltón, sőt még Bodokon is, körülbelül éjfélre vitte odáig a haragos folyó.

No ez, ha úgy igaz, nem lehetett más, mint a Baló lányok kincse!

El is indult Baló Mihály azonnal. Majd kikeríti ő a lányai igaz jószágát, ha térdig kopik is a lába.

S így esett meg a csúfság Bodokon, hogy a legmódosabb ember házát kikutatták. Istenem, de csak nagy úr is a törvény! Maga volt ott a bíró meg a tizedes, mert Baló Mihály a pletyka után indulva, a hatalomhoz fordult.

De nem volt foganatja: semmit sem találtak a Sós-portán. Bosszúsan indult haza Baló, lányai egész a határig eleibe jöttek, ha vásárba lett vón, se várhatnák jobban.

- Megvan-e a bárány? - kérdé Ágnes fojtott hangon. Jaj, dehogyis merné a ládát kérdezni előbb! Még tán el is ájulna, ha hirtelen azt hallaná, hogy megvan.

- Se a bárány, se a láda. Pedig mindent kikutatott a bíró annál az embernél, akire gyanakszom.

Apróra elbeszélte, amit tudott. Ágnes a szép fejét rosszallóan csóválta.

- Kend, az erő, a hatalommal ment ellene, most én megyek, a gyenge - szólt dacosan -, és a furfang lesz a fegyverem.

Csak a gyermek nem szólt. Pedig még ő is ott állt: a leggyengébb.

Egy hétig járt oda Ágnes, kutatott, fürkészett, fűt-fát kikérdezett. Gózonban is megfordult, hol egy lánya van férjnél Sós Pálnak, hátha ott lesz a ruha? De nem ment semmire, sőt még tetejébe meg is betegedett, kocsin kellett érte menni Bodokra.

Hát lám, hiába volt az Ágnes útja is. Nem segített sem a hatalom, sem a furfang. A gonoszok ereje nagyobb ezeknél.

Hanem ha tán elindult volna az igazság, nem álruhában, nem kerülő úton, nem pallossal, hanem csak puszta kézzel?...

Le kellett most már mondani a reményről is. Kár volt akár egy szalmaszálat is keresztültenni ebben a dologban; mert csak rosszabbra fordul.

Nemcsak a hozománya van oda a szegény Ágnesnek, hanem most már az egészsége is.

Ahogy érte mentek, vánkost és dunyhát téve a kocsiülésbe, Boriskát is magával vitte az öreg, hadd lásson egy kis világot ő is. Nyolcéves innen-onnan, s még nem volt ki soha a faluból, nagyon anyás... vagy mit is beszélek, hiszen rég nincs már anyja szegénynek!

Nagyobb volt az ijedelem, mint a betegség, amint, nehogy a kocsi megrázza, gyalog mentek mind a hárman a kövezett nagy utcán keresztül, hogy a haranglábnál majd felülnek. Ágnes olyan könnyedén lépdelt, hogy akár hazáig kibírná. Bizony Isten, kár volt a kocsiért!

Hát amint a Csorba Gergelyéktől befordulnak, a Kocsipálék csűre mögül egyszer csak szembe jön az egész elöljáróság meg a főemberek, köztük Sós Pál uram is, ünnepiesen felöltözve, újdonatúj ködmönben, mely panyókára fogva lógott a válláról. Igaz biz'a - az új templomot szentelték itt föl a mai napon.

- Nézd, Boriskám! Nézd meg jól azt a hosszú hajú magas embert - súgja kis húgának Ágnes -, az vitte el a Cukrit.

Éppen a községházához értek őkegyelmeik, s minthogy Sánta-Radó Ferenc uram azt találta megjegyezni a födélre, hogy új zsúp kellene rá, megállottak a falu hatalmasai, s műértőleg nézegették az ócska eszterhajat. Már csak különös az, hogy minden kopik a világon, még a községháza is!

Borcsa félénken nézte meg azt az embert, nagy, kék szemei telelettek könnyel.

- Ne rángass hát! - förmedt rá Ágnes, s eleresztette a kezét.

- Nem én... csak megrezzentem... Mintha a Cukrit láttam volna felém szaladni a levegőben.

Eközben ők is odaértek a faluházához. Baló Mihály uram dicsértesséket mondott, és továbbment. Ágnes nemkülönben. De nini, az a bolond gyerek, a bizony odamegy egész közel, s még meg is szólítja azt a hatalmas embert. Ejnye no, mire való az!

- Bácsi! - szólt csengő szelíd hangon. - Adja vissza a bárányomat.

A tanácsbeliek összenéztek. Kié vajon ez a szép, szomorú arcú leányka?

- Adja vissza a bárányomat! - ismétlé, s a vékony gyermeki hang úgy süvített a levegőben, mint egy parittyakő.

Sós Pál odanézett fanyarul, aztán megigazította hátul palócosan fésűre fogott, deres haját, s nyájasan kérdé:

- Miféle bárányodat, fiacskám?

- Az én Cukri bárányomat, a két fekete folttal a hátán, piros pántlikával a nyakában. De hiszen tudja maga nagyon jól...

- Nem láttam én a te bárányodat soha - szólt szemlátomást kedvetlenedve. - Takarodj innen, azt mondom...

Aztán odafordult a tanácsbeliekhez:

- Biz ez már régi fedél, bíró uram, becsurog biz ezen...

- Be ám, de a kelmed fedelén is nagyon becsurog, úgy nézem. Alighanem lyukas az valahol, Sós Pál uram.

Fülig vörösödött őkigyelme a bíró gúnyos vádjára.

- Esküszöm, bíró uram, ebben a báránydologban...

A gyermek bámészan nézte a jelenetet, amint ingerülten hátrább taszítá ködmönét, s kezét elővonván alóla, felemelte két húsos ujját az égre.

- Esküszöm kendtek előtt, itt a szabad ég alatt, az egy élő Istenre...

A gallérzsinór megereszkedvén a rántásban, magától oldózott, s a nehéz új ködmön kezdett lassan-lassan lefelé csúszni, mígnem a csípőktől egyszerre lecsapódott a földre.

Boriska sikoltva egy szökkenéssel termett a leesett ruhadarabnál.

Mindenki ránézett. Még a vén Sós Pál szájában is ott akadt a következő esküszó. Jó is, hogy ott akadt.

- Cukri! Kis báránykám! - kiáltott fel a leányka fájdalmasan.

Lehajolt. Fejecskéjét odaszorította, ahol a bélésen két barna folt látszott...

Ügyes szűcsmunka és szép tisztára mosott báránybőrből volt az egész bélés, hanem az ismerős közepe mégis a legkülönb.

A kis Baló Borcsa könnyhullatásával még tisztábbra mosta.
 
 
0 komment , kategória:  Prózai írások  
Ballada a kóbor kutyákról
  2018-04-03 23:28:59, kedd
 
  Jékely Zoltán

Ballada a kóbor kutyákról

Az ötszázéves Villon emlékének

Hol vagytok hé, szegény kóborkutyák,
hogy bírjátok ki mostanság a sorsot?
Talán nyulat gyilkoltok s őz-sutát,
vagy kunyhótájról koncokat raboltok?

Lehet, hogy erdőszélen kóboroltok,
s irhátoknak nem árt a hó s hideg,
mert éjjelente most nem panaszoltok,
vonítgatás a tért nem tölti meg.

Züllött ebek, kivert komondorok,
örökre elhagytátok városunkat?
Feleljetek, lompos kalandorok,
talán a város háborgása untat?

Vagy tudjátok, hogy nincs itt mit keresni,
étlen gyomor itt csak tovább korog,
hogy céltalan már hulladékra lesni,
felfalja mind szikkadt embertorok.

Kisgyermekek szemétkosárba vájnak,
vénemberek piszok között kotornak,
kéjjel röhögnek félzacskó dohánynak,
három fillérnek, félpohárka bornak;

egekre átkot fogvacogva szórnak,
falat kenyérért készek késre menni. -
Bizony, jobb most az izmos komondornak
fehér mezőn őzet űzőbe venni!

Ég hercege, essék meg vén szived,
ne bánj velünk rosszabbul, mint kutyákkal,
ételt s tüzet teremts mindenkinek,
hogy ehessünk s ne átkozzunk a szánkkal!
 
 
0 komment , kategória:  Jékely Zoltán versei  
`Himnusz a Naphoz`
  2018-04-03 23:18:46, kedd
 
  Weöres Sándor

*HIMNUSZ A NAPHOZ*

Lassú tűzzel guruló Nap,
gabonával vemhes hónap
templomában áldozópap!

Mit tudsz a tünő örömről,
ami a rügyön dörömböl,
hőt-hűst váltó légbe bömböl?

Vasárnap van: ládd, a réten
lányok kergülnek középen,
mint a hattyúk, habfehéren.

Kebelükben lángok laknak.
Hogy mit kapnak, hogy mit adnak,
meg se kérdik. Igy mulatnak.

Áldd meg őket, bizsergető
arany-korbács, nedv-kergető
legmagasabb égi tető!

Csókold hajról-hajra őket
s a lócán a vén ülőket
és a tarka temetőket.

Pondró ébred zöld ereken,
görnyedt ember bottal megyen,
csontváz kattog fönn a hegyen.

Lompos farkú szél csatangol,
por-gubát varr, ágat hangol.
Tej csordul a nagyharangból.

Nap, ős-éjü forró csónak,
élettelen, maradj jónak,
kötözőnek, oldozónak.
 
 
0 komment , kategória:  Weöres Sándor versei  
Ki jön be az ajtón?
  2018-04-03 23:13:19, kedd
 
  Csukás István

Ki jön be az ajtón?

Ki jön be az ajtón, kopogtatás nélkül?
Félig alszom és csak álmodok?
Vagy még félig ébren, ez egybemosódik,
s nem nyikordul az ajtósarok.

Levegő se rezzen, pedig immár ketten
fogyasztjuk el bent az oxigént.
Nézem sápadt arcát és kopott ruháját,
szánakozva figyelem szegényt.

S szólok: ,,Mondd, megérte? Mit kaptál cserébe
éhezésért, rossz albérletért?
Szűkölve és fázva, egy kölcsönnadrágban,
miben hittél, mondd, az istenért?

Tengermélyről szöktél és vonatra szálltál,
köldökzsinór-kötél nyakadon:
holtakat a sírból ha félig kihúzod,
te akkor se futhatsz szabadon!

Nem várt reád Párizs, megrekedtél Pesten,
telefirkált papír a szárnyad,
végig kiröhögtek, itt-ott le is köptek,
sárként ragadt rád a gyalázat.

Nőtől nőig éltél, végül mind eltűntek,
fagyott lepedő a szerelem,
ruha helyett verset, cipő helyett verset,
hogy képzelted, adtál félszegen!"

Nem felel, csak néz rám, húszéves kis őrült,
lassan csuromvíz lesz az ingem,
a fejem lehajtom és zavartan érzem:
szánakozva ő figyel engem.
 
 
0 komment , kategória:  Csukás István versei  
Szeretlek
  2018-04-03 22:56:27, kedd
 
  Szimonov

Szeretlek

"Szeretlek" - vallottad nekem,
de csak éjjel, alig rebegve,
s a "tűrlek"-et is nehezen
tartottad vissza reggelente.

Hittem ajkadnak s mind vadabb
kezednek is a vaksötétben,
de láthatatlan szavadat
nem hittem éjjelente mégsem.

Nem csaltál, én ismertelek,
akartad, hogy szíved szeressen,
s hazudni csak éjjel lehet,
mikor a test az úr a lelken.

De reggel, józanul, mihelyt
ismét a lélek az erősebb,
nem mondtál volna egy igent
nekem, ott a reménykedőnek.

S háború jött, válás, peron,
hol ölelkezni sincs elég hely,
s egy vicinális kis vagon
bresztlitovszki rendeltetéssel.

Este volt, s már remény se volt
éjre, örömre, ágymelegre.
"Reménytelen" - mint a sikolyt,
ejtetted csókod köpenyemre.

És hogy az éji szerelem
szavával össze ne zavarjam:
"Szeretlek" - mondtad hirtelen,
de szinte higgadtan, de halkan.

Ilyen nem voltál még soha,
mint ott, abban a búcsúpercben.
Szeretlek...Peron, éjszaka,
bánattól hideg kéz kezemben...
 
 
0 komment , kategória:  Konsztantyin Szimonov versei  
Fiam
  2018-04-03 22:48:37, kedd
 
  VÁRNAI ZSENI

FIAM

Édesen alszol dajkáló ölemben,
harmatos arcú, drága magzatom,
körülragyog a napnak glóriája
s lágy pihegésed lesem, hallgatom.

Elnézlek hosszan, könnybeborult szemmel
és, ahogy nézlek, megnő a szívem,
érzem, a karom végtelenre tárul
s egész világ a keblemen pihen.

Egész világot táplál az én vérem,
ha kicsiny ajkad mellemre tapad,
lelkemmel egy világot csókolok,
ha téged, fiam, megcsókoltalak.

Hogyha enyhítem a te szenvedésed,
ha könnyeidet fölszáríthatom,
minden szenvedők bánatát enyhítem,
minden szenvedők sebeit gondozom.

Mi bennem örök, az mind benned lángol,
nem élek másként csak teáltalad,
ó, mindent odaadtam a világnak,
amikor, fiam, téged adtalak!

Olyan vagyok e boldog anyasággal,
mint föld, mikor virágok nyílnak rajta,
mikor szívének illatát és mézét
s gyümölcseit az embereknek adja.
 
 
0 komment , kategória:  Várnai Zseni versei  
Föld csillaga
  2018-04-03 22:46:03, kedd
 
  HERVAY GIZELLA

FÖLD CSILLAGA

Virágot szakajtottam,
égből-vízből
kerekített
véletlen szülte verset,
kékké szelídült parányi napkorongot.
Ne tűzd a hajadba cicomának!
Halállá válik, ha tóba ejted.

Óvd ujjaiddal,
nézd védtelen -
föld kinyújtott tenyere,
elporladt áhítatok emlékezete.
Az emberre vágyó természet
elvetélt mellékága,
törékeny játék-illat
válaszul a halálra.

El ne lökd,
ég-víz pajzsa,
ez elmúlás másik arca,
világ illata - élet;
föld csillaga,
hétfőn támadt ünnep harmata.

Tenger cseppentett vére,
szemekre nyíló béke,
a mindenségben kis fogaskerék,
gondolatnyi ég.

(Élet-halál partján a szerelem
játszani is ráért.)

Fogd hát kezedbe,
s egy gyereknek add oda,
színéből tanulja meg,
hogy ég s víz
illata vers:
föld csillaga.
 
 
0 komment , kategória:  Hervay Gizella versei  
Mi a Haza?
  2018-04-03 13:47:19, kedd
 
  Ábrányi Emil

Mi a Haza?

Egy élénk fiúcska,
akiben a lelket Isten már növeszti,
aki már figyelget,
és kezd számot adni arról, amit érez,
így szólott apjához, édes szülejéhez:

Kedves apám, lelkem, valamit nem értek!
Ha ti a hazáról - ti nagyok - beszéltek,
szemetek - jól láttam - majd könnyekben ázik!
Majd kigyullad, lángol, tüzesen szikrázik!
Kedves apám, töröm a fejemet régen!
Mi hát az a haza? Magyarázd meg nékem!

A haza: ez a föld, hol világra jöttünk.
A haza: ez az ég, mely ragyog fölöttünk!

De hiszen az ég nagy, s mindenütt egyforma!

A haza: e tájék! Kéklő hegyek orma!
Minden, ami itt van és szívünknek drága.
Levegője, napja, vize, rónasága,
a virág a réten, a madár az ágon...

De hiszen van szebb is e kerek világon!
Ha te, én, meg anyám, messze vándorolnánk,
mindenütt megélnénk, boldogok is volnánk.
Van madár mindenhol, mely magasba lebben,
úszdogál mindenhol kis hal a vizekben.
Mindenütt van szép ház, mindenütt van bőség!

Több a haza ennél! Nagyság és dicsőség!
Öröm és gyász együtt!
Nyomorulttá válik akitől elvették,
s megsínyli halálig!
Nappal nincs nyugalma
és éjszaka rémek veszik el az álmát!

Én nem sínyleném meg!
Mindenütt van játék, mindenütt van lepke...

A haza, fiacskám, szívünk legszentebbje!
Oltár, mely előtt csak fejlehajtva,
térden áldozik az ember!

Jó atyám, nem értem! Magyarázd meg jobban!

Hallgass ide gyermek! Apuka mesét mond...
Hallgasd, s jól figyeld meg!

Egyszer volt...régen volt...üldözőbe vették
és addig bántották, addig sértegették,
míg átokkal ajkán elhagyta hazáját.
Esküvel fogadta:
Magyarország táját többé sohse látja!
Nem kívánja látni!
Ezután idegen Istent fog imádni!
A magyart gyűlölni és útálni fogja,
ha keresztre húznák, nézné, mosolyogva.
Hallgatná gyönyörrel zokogását, jajját!
...szólt, és ment haraggal, s ádáz gúnykacaját
gőgös üldözőknek vitte a fülében.
Az idő homokja pergett lassan, szépen.

Költöző madárka, mely vágyát követve
tízszer is, hússzor is útját arra vette,
hova fecske, gólya híven visszajárnak
nyíló kikeletkor: A magyar határnak!

Pergett az időnek halk homokja szépen
és az, aki látta lobogó dühében
a haragos embert, ezelőtt sok évvel,
most bámulna rajta, vagy nem ismerné fel!
Grófokkal komázik és hajlong a lába i
degen királynak fényes udvarában.
A kegyelmes Isten úgy fölvitte dolgát,
hogy sürögve járnak körülötte szolgák.
Tündöklik a napfény aranyos ruháján,
serleg a kezében és mosoly a száján.
Hercegek , bárók közt oldódik a nyelve.
Íme! Most is ott ül, s poharát emelve
szól a társasághoz, harsányan, kevélyen:

Bor! Paripa! Mámor! Kártya! Kocka, éljen!
Éljen a szerencse és a szívtelenség,
hogy a koldus erkölcs condráit nevessék,
s hatalomban, kincsben járjanak bokáig!
Éljen az okosság és éljen sokáig minden a világon...
csak a haza vesszen!
Mikor ezt kimondja, sápad, összerezzen.
Szemei forognak, kábult agya szédül,
s mintha el akarna válni az eszétül.
Fölkacag, kikelve rettentőn magából,
azután.. a könnye omlik, mint a zápor.
Mint a tüzes villám, úgy csap a szívébe
a lenézett, gúnyolt távol haza képe,
s őrült szerelemre gyullad meg iránta,
akit úgy gyűlölt, hogy pusztulásnak szánta!
Ittas cimborái lassan szétoszolnak.
Dünnyögik magukban:
Majd jobban lesz holnap!
És ő maga, rémült inasokkal szemben,
ott zokog sokáig az üres teremben...
És másnap a szolgák, kik parancsát lesték,
a hatalmas embert hasztalan keresték.
Átkutattak várost, kapukat elállták,
de hiába minden... többé nem találták.
Hova ment? Nem sejtik!
Csak az Isten tudja, hogy a bujdosónak
merre visz az útja.
Csak az Isten látja, mi van a szívében,
mi az, ami hajtja, hogy menjen előre zúgó fergetegben ,
és dőljön a kőre, ha tovább nem bírja,
s meg kell, hogy pihenjen.
Mi az, ami hajtja, hogy csak menjen, menjen,
s ne legyen előtte se folyó, se árok,
míg nincsen a célnál, mely után sóvárog!
Ott halad a vándor...vérnyomot hagy lába
sár, hó, víz betódul tépett sarujába.
Elkopott mezének nincs már semmi éke,
de szívében több lesz...mindig több a béke.

Amint közelebb jön a magyar határhoz,
kikelet van újra! Darú, fecske szálldos
kurrogva, csevegve a tavaszi égen.
Hamarabb ott lesznek, ama szép vidéken
mint ő, aki fáradt! Hogy irigyli őket!
A sugárzó légben vígan lebegőket!

Egy pár jámbor ember, - kis tanyák parasztja -
a szegény bolyongót szívesen marasztja.
Pihen is a kunyhók nyájas belsejében,
és az apróságot tanítgatja szépen,
- Rejtélyes mosollyal húzva őket félre -
Isten neve mellett a HAZA nevére!

De fölriad aztán, mert nyugtot
nem adhat idegen föld néki!
Mert itt, nem maradhat!
Végső erejével tolja magát, tolja,
elcsigázott testét már alig vonszolja!
Néha le-leroskad, ekkor összerezzen
és fölnéz az égre szomorún, ijedten,
s kérleli az Istent nagy szótlan keserve:
Még szüksége van rá, még ne hagyja cserbe!

Ah! Azok a bércek! Mintha látta volna?!
Ah! Az a kis erdő! Mintha ráhajolna
oly közel van hozzá...! És ott az a vár - rom!

...Porba hullt a vándor a magyar határon!
Úgy van! Ez a föld az! Ez az Ő hazája!
Odaroskadt hozzá hidegülő szája!
Mozdulatlan karja a rögöt ölelte
és egy hosszú csókban elröpült a lelke...
Visszajött meghalni ahhoz, kit imádott!

Sírsz, fiacskám?! Jól van!
Ez a HAZA!
Látod?!
 
 
0 komment , kategória:  Ábrányi Emil versei  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 27 
2018.03 2018. április 2018.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 196 db bejegyzés
e év: 1041 db bejegyzés
Összes: 10138 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1374
  • e Hét: 20097
  • e Hónap: 92207
  • e Év: 377640
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.