Belépés
chillik.blog.xfree.hu
"Csak meghallgatnám, sír-e a szegény, Világ árváját sorsa veri még? Van-e még könny a nefelejcs szemén? Szeretnék néha visszajönni még!" Chillik András László
1953.03.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 5 
Tompa Mihály - Virágregék. Aiaia.
  2018-05-20 05:39:56, vasárnap
 
 
Tompa Mihály - Virágregék.

Aiaia.

Okát gyanítja a király...
S országa tisztes bölcsei
Találgatják a jegyeket, -
De nem tudják megfejteni.

Kinek csókjától támadott:
Ki volt, ki volt? és merre tűnt?
Ő legjobban megfejtené
Ez öt titokteljes betűt!

S most udvarával a király
Gyorsan a jósfűhöz megyen,
Ki a kigyótanyán lakik
Szakadékos, sziklás helyen.





Árnyékfűvel, ködvirággal
Van elborulva udvara, -
És a király kérdésire
Ily értelmű választ ada:

Minden betű egy szót jelent,
Mert öt betü arád neve,
S ha visszásan értelmezed:
Ugy is csak egyre mégy vele!

Arádnak Igéző Arca Illatos Ajka.
Ajka Illatos Arca Igéző Arádnak.





Ebből megösmerhetd, ki ő,
Ki ajkadra csókot nyomott?
- Melyből születtek a jegyek -
És ő legyen menyasszonyod!

A rózsa, rózsa lesz arád!
Kiálta a virágsereg;
S bájos királynéjok körűl
Hódolattal sereglenek,

A szép rózsa pirulva áll...
De a királynak melegen
Égett ajkán az éji csók,
És szivében a szerelem...





S szép hitvesével boldogul
Él a királyvirág, pedig
Mi övé volt, a hatalom,
Azzal már nem dicsekhetik:

Homályt borít a rózsa rá...
Amely ül a szép homlokon:
A báj parancsol, elragad...
S elébe hódolatra von.

Övé az ország s hatalom,
A virágnép őt tiszteli;
Feledve a királyvirág...
Csupán a név maradt neki!




 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály versek  
Tompa Mihály - Virágregék. Királyvirág.
  2018-05-20 05:38:23, vasárnap
 
 
Tompa Mihály - Virágregék.

Királyvirág.

Midőn leszáll a csendes éj
És minden élő elpihen:
Egy titkos, láthatlan világ
Van ébren néma csendiben.

Lágyan susog a levegő...
Megrendül a tavon a hab;
Ott szellemek suhannak át,
Itt viztündérek játszanak.

Bolyongnak a kisértetek...
Sirjából a lidérc kikél:
Száz Rémke futkos, birkozik
Az éjnek csillagfényinél.

A lég finom, vékony ködén
Táncolva lejt a villipár;
Elhagyja a virág helyét
S a kertben látogatni jár.





Midőn leszáll a csendes éj
És minden élő elpihen:
Egy titkos, láthatlan világ
Van ébren néma csendiben.

-
A kert ifjú virági közt
Búbánattal jár a király;
A többi csak úgy örül, enyelg...
Csak ő, kinek mulatni fáj!

És felkiált: mi haszna, hogy
E szép népen uralkodom:
Ha szívem egyhez sem köti
Közel viszony, hőbb vonzalom!

Ah, mennyi szép virág! gyönyört
Mosolyganak rám ajkai!
Előttem kedves mindenik:
De - nem tudok választani!

Ki légyen nőm? ki ossza meg
Királyi székemet velem?
Ez a kérdés, ez a kétség
Terem gyötrelmet lelkemen!





Igy a király... s jön egy virág,
Olyan sugár, olyan deli...
Fejével int üdvözletet,
De arcát ködfátyol fedi.

S szól a király, kit érdekel
Az ösmeretlen szép virág:
Ki vagy, ki vagy...? s ha megvirad:
Mi jelről ösmerek reád?

És meghajolva nyájasan,
A szépnek ajka nem felel;
De megcsókolja a királyt
S az éj ködében tűnik el.

Kérd a király... s kérdésire
Nem tud felelni senki sem:
A csókot érzi ajakán
Oly égetőn, oly édesen...!

Elveszti álmát, nyugta nincs,
A sziv titkon, de már szeret...
Akkor meglátja ajakán
Ezen titokteljes jegyet:




 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály versek  
Tompa Mihály - Virágregék. A fagyöngy.
  2018-05-20 05:36:42, vasárnap
 
 
Tompa Mihály - Virágregék.

A fagyöngy.

Viola mond felsohajtva:
Nem jól bántam véle mégis,
A szegény perpétuellel!
Hű szerelmét megvetettem,
Eltaszitván őt magamtól!
Lész-e aki így szeressen:
Ilyen hévvel, ilyen híven?!

S kiválasztván két virágot:
Követségül, nagy titokban
Küldi a perpétuelhez,
Nyájas édes izenettel,
Mely megbánást rejt magában,
Megbánással hő szerelmet.
S két követ ha küldetését
Végzi híven, végzi titkon,
És jó választ hozva jő meg
A virágtól, messze földről:
Fényes és dús lesz jutalma!





Elindul a két virágszál,
S menve menve, mendegélve:
Érnek cifra úri kertet;
Alig mernek benne járni,
Szólni épen nem merészek
Ösmeretlen sok virág közt,
Melyeket szült idegen föld
És takargat ápoló gond,
Hogy a drága dudva nőjön!

Érnek tágas rónaságot,
Hol meghajlik a kalászfő;
S ha szellő jár a mezőkön:
Habzik, úsz az árvalányhaj.
Délibáb a láthatáron.
Járnak ingó lápok hidján,
Szólnak a bús égerfához:
Ösmerkednek a tavaknak
Tarka-barka gyermekével;
A karcsú sásliljom ott nő,
S fehér nimfa hóarcával.





Érnek halmot, bércet, erdőt,
És tájékin föltalálják:
Az illatdús gyöngyvirágot,
Szép, szelidke ibolyácskát,
A kegyetlen vad hunyorral.
És amint megy két virágszál:
- A magas fák közt haladván, -
Pihenjünk meg! monda egyik.

Megpihentek; - monda aztán:
Bejártunk már annyi földet...
Gyönge társam! vajh ki tudja:
Végeződni hol fog útunk!?
Látod-é ezt a magas fát?
Nosza hágj fel rája gyorsan!
- Könnyü lesz az néked! úgyis
Indaféle a családod, -
S nézd meg: a hely, merre tartunk,
Közel, avagy messze van még?





És miképen ez tanácslá:
Az a sugár fára kúszik,
Föl, föl a zöld gyenge ágra,
Mely van a fa koronáján,
Melyen hintáz a madárka,
Mit a szellő is megingat,
Harmatcsepp is terheűl van;
S gyönge testét a virágnak
Birja könnyen, tartja kedvvel,
Édes kéjt sziv illatából,
Szerelmes lesz ölelésin!
S a virág, mig elmerülve
A kilátás gyönyörében,
Némán bámul a magasban:
Gonoszt gondol társa itt lenn,
Nehány szócskát vinni, hozni:
Mi szükség van két követre...?
S az eljárás dús jutalma
Nem jobb lesz-e egymagamnak,
Mint amazzal megfelezve!?
Gonoszt gondol s végrehajtja:
Földre szállni a magasból
Hogy ne tudjon s vesszen ott el:
Kettévágja társa lábát!





- A virágnak lába a gyök. -
S fájdalmában összerándul
Fent az érző, véres inda
Szakadt hurként egy csomóba.
És mond a fa a virágnak:
A jó földtől elszakitva,
Rád keserves hervadás vár!
De ne halj meg, élj... virulj itt...!
Ágad ágaimmal, élted
Életemmel forrjon össze;
Vérem legyen a te véred,
Vénülésem ifjuságod!
Légy a fának dísze, gyöngye!

-
Viola vár, hasztalan vár;
Két virágszál vissza nem tér;
Sorsukat, mely van titokban
A virágok népe közt, csak
Az erdőség fája tudja,
Melynek ágán a fagyöngy függ,
És alatta gomba támad,
Színes, mérges és veszendő.




 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály versek  
Tompa Mihály - Virágregék. Perpétuel.
  2018-05-20 05:35:00, vasárnap
 
 
Tompa Mihály - Virágregék.

Perpétuel.

Bús virágán a perpétuelnek
Titkos vágyak sohajtási kelnek;
A sohajtás száll a violához...
S vissza, fájó meg nem hallgatást hoz.
Szerelemmel néz a szép virágra,
De ez hideg, mellőző iránta!
S hogy előtte bős lelkét kitöltse:
Három követ mégyen végre tőle,
Kik háromszor meghajolva mélyen,
Violához igy szólnak nevében:





Folyóka:
Amióta láttalak,
Álmam, nyugtom elveszett...
Ah, hallgass meg... vagy ha nem:
Vedd el e bús életet!

Ákácvirág:
Lelkemben az érzelem
Tiszta, fényes, mint a hó;
S nem tudom kimondani,
Mily forró, mily lángoló...!

Örökzöld:
Mi a válasz...? ajakad
Még ne, ah ne mondja ki...!
A reménnyel szívemet
Engedd még ámítani!





Hallja mindezt a kert violája,
De kitérő választ adva rája:
Gyötrelmére perpétuelnek
A virágok búsan visszamennek.
Több sikerrel mégis aki járjon:
Követségbe mégyen ujra három,
Kik előtte meghajolva mélyen,
Szólnak a bús szerető nevében:





Kalász:
Érted égek, szép virág!
Ah, tekints rám nyájasan...
Szivemben a szerelem,
Hervadhatatlan mint magam!

Jázmin:
Boldogits, ah boldogits...
Ne légy olyan idegen:
Egy füzérbe fonjon az
Édes boldog szerelem!

Istenfa:
Ha tudnád mit szenvedek...
Gyötrő kétség habja hány!
Szivemben a bú lakik...
Arcom könyűs, halovány!





»Nem szeretlek... nem foglak szeretni!«
A kegyetlen válasz ennyi.
És utószor a kevély virágnál:
Megjelen még három bús virágszál,
Kik előtte meghajolva mélyen,
Igy beszélnek küldőjük nevében:





Havasi rózsa:
Puszta lett a szép virág...
Messze szállott a remény...!
Csillag és hold nem ragyog
A csalódás éjjelén!

Szomoru fűz:
E kebelben nem maradt
Csak a gyilkos fájdalom;
Mégis aki adta ezt:
Áldanom kell, áldanom!

Gyopár:
Végem eljött... örökre
Hervadatlan maradok!
Hű szerelmem tart meg úgy...
Isten hozzád... meghalok!





Útra kelvén a követ-virágok:
Néz sokáig viola utánok;
Jobb szeszélyben, bánni kezdé tettét,
S várja: hogy jön tán még egy követség!
Ah, de nem jön, - nincsen aki küldjön...
Hol meleg sziv sohajtási keltek:
A kebel s ajk megszáradva állnak...
Lelke elszállt a perpétuelnek!




 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály versek  
Tompa Mihály - Virágregék. Kék iringó.
  2018-05-20 05:33:32, vasárnap
 
 
Tompa Mihály - Virágregék.

Kék iringó.

Szerelem! éltünk napvilága...!
Szivünknek kéjes kínos álma!
Feneketlen bübájos örvény...
A mennyből gyujtó tűz, ölő fény!

Boldogságodnál, ami által
A halandó az égbe szárnyal,
Melyek sötét pokolba dobnak:
Gyötrelmeid csupán nagyobbak!





Két szép virág: iringó s a kék
Liljom, egymást régen szerették;
A föld szinén zengő tavasz van...
Ifjuság, élet a tavaszban!

Kik a liljom körűl virulnak:
A kert virági szépek, dúsak.
S iringó gyakran látva őket,
Lelkén ábrándképek szövődnek...

S ki oly feltűnő szinre, bájra:
Leginkább a rózsát csudálja;
És álmában is, napfelköltig
Csak a rózsával tépelődik.





A kék liljom gyöngéd szerelme
Nem költi boldog érzelemre,
Derűlt nyájaskodási annak:
Kelletlennek s terhére vannak.

Mert ilyen a szív...! boldogság van
Meleg keblével birtokában:
S keresni azt, egy kába álom
Hurcolja messze puszta tájon.

A vágy a szívben rejtve mélyen.
Mint a gyökér a föld ölében;
És bár sokáig ottmarad: - majd
Kibúvik onnan s lombokat hajt.





Szeretvén a kacér virágot:
Iringó a rózsához vágyott;
És lángoló vak szenvedélye,
Tüskés karjába vitte végre.

Az esthajnal szelid világa
Ellobbanván: az éj beálla.
Iringó s rózsa a nagy éjben
Kéj-mámorban valának ébren...

S az éj rövid volt... a gyönyörben
Gyors szárnyakon az óra röppen;
Az ég már szürkült támadatrúl,
Hogy a kalandor visszafordúl.





És a virágágyat beérvén:
Hol a liljom szenderge békén,
Rengvén a lágy hajnalszellőben...
Kebléhez szoritá erősen.

Nem azért, hogy tán még szerette,
Csak szilaj tüzben gyúlt ki kedve,
Hogy amely fonnyasztá éltét:
Szerelme, vágya boldog célt ért.

Hogy lázasan keblére zárta,
Felébredt megcsalt hű virága,
Sikoltás hangzott gyönge ajkán...
S iringó - holtat tarta karján!





És a kalandor küzd magával:
Mi történt itt? miért? ki által?
És merően a holtra bámúl...
Hogy választ nyerjen ő magátúl.

De most mindent tud! - karja, keble
Szúró tüskével van belepve...!
A tiltott kéjelgés ölérűl
Hozá gyilkos, gyötrő emlékűl!

Hűtlen sziven nő szúró tüske.
A liljom keble általütve...!
S a gyilkos, szive vérét kéken
Magán hordozza életében.





Sőt midőn már kóró, kiszárad:
Befutván a sik puszta tájat,
Hol a szél holtan űzi hajtja...
A kék vér és a tüske, rajta.

A sirnál mindent elfelejtünk,
Mi kéjt, vagy kint adott az élet;
Csak a szerelemnek nincs vége,
Sugárzó, vagy setét emléke,
A más világon is kisérget!




 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály versek  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 5 
2018.04 2018. Május 2018.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 250 db bejegyzés
e év: 1282 db bejegyzés
Összes: 8482 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 208
  • e Hét: 1565
  • e Hónap: 9124
  • e Év: 245812
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.