2018-05-26 19:00:43, szombat
|
|
|
52 ÉVE HUNYT EL TAMÁSI ÁRON
Ötvenkét éve, 1966. május 26-án hunyt el Tamási Áron (született: Tamás János, Farkaslaka, 1897. szeptember 19. - Budapest, 1966. május 26.) Kossuth-díjas író, az Ábel-trilógia szerzője.
Az erdélyi Farkaslakán született 1897. szeptember 20-án. 1917-ben hadiérettségit tett, és a gimnáziummal párhuzamosan a tiszti iskolát is elvégezte. 1918-ban részt vett a piavei csatában, helytállásáért vitézségi érmet és néhány nap szabadságot kapott, melynek letelte után már nem tért vissza a frontra. 1918 novemberében a kolozsvári egyetem jogi karára iratkozott be, de amikor románul kezdtek oktatni, átjelentkezett a kereskedelmi akadémiára. Diplomájának megszerzése után bankoknál dolgozott, ekkor indult írói pályafutása is: 1922-ben a Szász Tamás, a pogány című novellájával megnyerte a Keleti Újság novellapályázatát.
1923-ban a jobb megélhetés reményében vagy csak kalandvágyból az Egyesült Államokba utazott, ahol alkalmi munkákból élt, majd banktisztviselőként dolgozott. Kínzó honvágyát írással enyhítette, hazaküldött novelláiból állt össze Lélekindulás (1925) című kötete. A székely népballadák, népi mókák világát idéző könyvre felfigyelt a közönség és a kritika is. 1926-ban hazatért Kolozsvárra, az Újság munkatársa lett, kapcsolatba került az Erdélyi Helikon és a Korunk körével is.
1932-ben jelent meg legnépszerűbb regénye, az Ábel a rengetegben, amely később az Ábel az országban és az Ábel Amerikában című kötetekkel trilógiává állt össze. A Hegedűs Géza által "fenyőillatú remekműnek" aposztrofált regény zárómondata mára szállóigévé vált: "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne." Későbbi műveit, a Jégtörő Mátyás című regényt, majd színműveit (Énekes madár, Tündöklő Jeromos, Csalóka szivárvány) is erős költőiség, a népmesék varázslata jellemezte.
Az író 1944-től Budapesten élt, 1945-47 között a Nemzetgyűlés képviselője, 1943-tól 1949-ig az MTA levelező tagja volt. A kommunista diktatúra kiépülése, 1949 után a mellőzöttség lett osztályrésze, ebben az időben jeleneteket, bábjátékokat írt. Csak 1953-ban jelenhetett meg önéletrajzi visszaemlékezéseinek újabb kötete, a Bölcső és bagoly, valamint a Hazai tükör című regénye.
1954-ben Kossuth-díjat kapott, s tagja lett az újjászervezett Hazafias Népfront Országos Tanácsának. Az 1956-os forradalom idején a rádióban is felolvasott Magyar fohász című írásában hitet tett a forradalom mellett, és a Parasztszövetség újjászervezését szorgalmazta. A forradalom leverése után az Írószövetség decemberi gyűlésén felolvasta a Gond és hitvallás című nyilatkozatot, amelyben kiállt a levert forradalom célkitűzései, eszményei mellett. Egy évvel később, nem kis nyomásra, elhatárolta magát a forradalomtól, de a hatalmat az erkölcsi és esztétikai értékek méltánylására kérte. 1959-ben részt vett az Írószövetség újjáalakításában, 1963-ban a Béketanács elnökségi tagja lett.
Egyre súlyosbodó betegsége miatt 1965-től kórházi ápolásra szorult, utolsó művét, a Vadrózsa ága című visszaemlékezését már betegágyán mondta tollba feleségének. 1966. május 26-án halt meg Budapesten, végrendelete szerint szülőfalujában, Farkaslakán helyezték nyugalomra.
Emlékművét, amelyen műveinek jellegzetes alakjai találhatók, Szervátiusz Jenő és Tibor készítették, sírfeliratát az író maga fogalmazta: "Törzsében székely volt, fia Hunniának / Hűséges szolgája bomlott századának."
Tamási Áron sírja
A székelység nagy írója Farkaslaka nyugati szélén, a római katolikus templom és temető mögötti virágos parkban, a két cserefa között nyugszik.
A sírhelyhez a parkoló mellett emelt székelykapu (a rovásírásos székelykaput Jakab Árpád agrármérnök faragtatta Máréfalván) alatt áthaladva, egy kis sétányon juthatunk. A sír mögött a Tamási-emlékmûvet tekinthetjük meg.
Tamási végakarata volt (olvasható az 1966. május 19-én kelt végrendeletében), hogy szülőfalujában, Farkaslakán helyezzék örök nyugalomra.
Kányádi Sándor: Tamási Áron sírjára
Négy szép holló talpig gyászba
rászállt a két cserefára.
Tövig égnek a villámok,
ragyog újra a magasság,
leng a fény a domb közt,mint a
kaszák mikor fölakasztják.
Ősszel aztán a két vén fa
bronzba önti lenn a hantot.
Jönnel majd és megcsodálják,
mint egy ledöndült harangot.
Farkas üvölt,öltözködnek
a hollók majd patyolatba,
csillagot tart ölelőleg
karjaiban a két nagy fa.
Kívánhat-é ember többet,
derékaljnak szülőföldet
s két cserefa tömött ágát
szemfedőnek.
/1966/
Tamási Áron emlékezete
Link
Tamási Áron: Magyar fohász
Link
Forradalom volt ez is. Egy új korszaknak, a megpróbáltatás új korszakának forradalma. A munka, a bizalom, az újrakezdés forradalma. A megcsalt, de a háború kapujából visszafordult ember forradalma. Sőt, forradalma a rokkant falunak, amely mélységbe taszítva is élni akart. És egy népnek a forradalma, amely a háború kialudt tűzhelyén felemelte komor fejét.
Tamási Áron: Himnusz egy szamárral c. novella
|
|
|
0 komment
, kategória: Híres emberek-jeles napok-évfo |
|
|
|