Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Online
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
Ásgúthy Erzsébet: Verd agyon Ábelt!
  2018-06-14 07:28:59, csütörtök
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Ásgúthy Erzsébet   
Gyulai Pál: Ne hozd a bort
  2018-06-14 07:23:30, csütörtök
 
  Gyulai Pál:

Ne hozd a bort


Ne hozd a bort, nem ihatnám!
Miért innám? Nem iszom.
Könnyemtől méreg lehetne,
És a méreg megölhetne,
De nem ölné bánatom'.

Hol vagytok, vidám barátok?
Ami mult, vissza nem tér.
Ittunk egyért, ittunk másért,
De legtöbbet a hazáért,
H'jába folyt a bor, a vér.

Ide mégis, iszom egyet,
Meg se' mondom, hogy miért.
Tudja azt az én Istenem,
Aki magyar, iszik velem,
Hosszan iszik és megért!

1850.
 
 
0 komment , kategória:  Gyulai Pál  
Walter Margit: Játék volt csak . . .
  2018-06-14 07:21:44, csütörtök
 
  Walter Margit:

Játék volt csak . . .


Játék volt csak, - semmi más,
Pár meleg szemvillanás,
egy-két könnyű, röpke bók,
- lepkeszárnyon illanók. -
Kis. mesének máris vége :
Isten véle ! Isten véle!

Tűnt a tavasz, - vége.
Már hulló rózsák szirma száll . . .
Fut az élet, fut a nyár
s ránk a mese vége vár,
víg mesének könnyes vége :
Isten véle : Isten véle !

Esztergom 1925. aug. 2.
 
 
0 komment , kategória:  Walter Margit  
Rudnyánszky Gyula: Mire vársz még ?
  2018-06-14 07:20:42, csütörtök
 
  Rudnyánszky Gyula:

Mire vársz még ?


Mire vársz még ? mit remélsz még ?
Óh szegény sziv, mért epedsz ?
Meddig tart a nyár, - ne kérdezd !
Szívd mohón a drága mézet,
A mit nyújt a röpke percz !

Minden, a mi él, mulandó,
Bánat és kéj elrepül;
Az érzés mind pillanatnyi,
A mi tartós tud maradni,
Csak az emlék egyedül.

S tán épen a mulandóság
Az a titkos vonzerő,
Mely szivünket fogva tartja,
Melytől rózsa hull az arczra
S ég a lázas agyvelő !

Búnak, üdvnek az varázsa,
Hogy nem tudni, meddig ér;
A jövő bizonytalanja,
- Mint a báj félig takarva, -
Nyílt valónál többet ér !

Mért remegsz hát ? mért sóvárogsz ?
Oh szegény sziv, légy nyugodt !
A boldogság bölcsesége:
Nem gondolni ébredésre,
Míg az álmot álmodod.

Vasárnapi Ujság 1883. márczius 4.
 
 
0 komment , kategória:  Rudnyánszky Gyula  
Sajó Sándor: Valami fáj . . .
  2018-06-14 07:19:26, csütörtök
 
  Sajó Sándor:

Valami fáj . . .


Valami fáj, de nem tudom mi
És nem tudom miért;
Egy névtelen gyászt örököltem
S e félig ösztön, félig áhitat
Körűlem, bennem mindent átitat,
Agyamban minden kicsi sejtet,
Eremben minden csöppnyi vért.
Valami fáj, de nem tudom mi
És nem tudom miért.

Zord ember lehetett az ősöm
Valahol északon ;
Tán onnan jöttem valahonnan
Nyomot keresve bús vadonban
Egy ősi vérszagon.
A jókedv nálam nem nehéz,
Nem is hiába ostromol,
Ha jónótás és jóború ;
De aki jól lelkembe néz,

Láthatja : mélyén mindig ott van
Valami germánul komoly,
Valami szlávul szomorú,
Mint régi hó a nagy hegyek közt
A szakadékos szurdokokban.

Vagy napkeletről szállt e bú talán:
És már a nagyapám nagyapja,
Mikor szent ösztönét követve
Magyarnak jött ez ősi földre
S az első hantot porhanyóra törte :
E bút is szent örökbe kapta
És így lett ázsiás magyar?. . .
E földet ős végzet tapossa :
Az ember lelkét bánatosra
Tán ez itatja oly hamar . . .

Sokat hevertem egykor én is
Lelket lehellő anyaföldön :
Sziklás hegyormon, árnyas erdőn,
Vízparti füzesek tövében
És zúgó jegenyék alatt:
Az anyaföld csak ringatott,
Csak itatott, csak itatott,
És én csak ittam, egyre ittam
A névtelen szent bánatot . . .

Azóta csüggedten bolyongok
E gyászfuvalmas pusztaságon,
A szomorúak, bús bolondok
Kietlen útját
Bitófadombokon keresztül
És sírhalmok közt bukdácsolva járom ;
Egy árnyék kísér az uton:
Valami fáj, -
Nem mondom már, hogy nem tudom mi
hogy nem tudom miért,
Most már tudom . . .

A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. LVIII. 1932.
 
 
0 komment , kategória:  Sajó Sándor  
Walter Gyula: A hálómat immár mélybe bocsátom
  2018-06-14 07:18:23, csütörtök
 
  Walter Gyula:

A hálómat immár mélybe bocsátom


A hálómat immár mélybe bocsátom.
S azt fogom ki, mi egyedül enyém.
Vagy legyen tele dús kinccsel a hálóm,
Vagy maradjak koldus halászlegény.

Kis, könnyű préda, mit mindenki foghat,
nekem nem kell, más csak hadd lelje meg.
Nekem az kell, amitől felragyognak,
mint csudára, az ámuló szemek.

Nekem az kell, mi kincs és aranyérték,
ritka zsákmány, ünnepnapi fogás,
hogy aztán hírét vigyék és meséljék:
Az volt a zsákmány, királyi, csodás.

S csak azzal megyek gőgösen haza,
mit mindenki néz, vágy, csodál, akar.
A hálóm mélybe hullott le laza
kötéssel; Jöjjön, jöjjön hát a dal!
 
 
0 komment , kategória:  Walter Gyula  
Harsányi Kálmán: Ez a megváltás?
  2018-06-14 07:17:24, csütörtök
 
  Harsányi Kálmán:

Ez a megváltás?


A vér szagától fuldokolva szakadtam vissza közétek,
Romlásból romlásba sodortak, s romlást aratók!
A gyűlölet nélkül ölők szomorú seregéből vágott a sors közibétek
Sárgán mosolygó százmilliók!
Jobb volt a vérontás, jobb volt a gyűlölet nélkül ölés,
A vak, a bolond,
Minden jobb a ti sárgán mosolygó sárlé-szíveteknél,
Zavarost-kavarók!

Mocsár! mocsár! . . . bűzös hínárhullák ölelése,
Zöld nyál-bilincsek s hurkok síkos utálat-útja:
Mi ismerünk hősöcskékké csalt és most megcsúfolt
Szégyenlős arcú, vén, volt katonák!
S ha felfuldoklik éjjelente még
Szívünkben a nagy, örök iszonyat:
A Bitva fertőit gázoljuk álmainkban.

Hol egy italnyi tiszta víz most, ebben a mocsár-óceánban,
Vén Európa poshadt mocsarában,
Melyet fenékig fölkavartatok?

[A fölkavart fenékről fölmerülnek
Rég elsülyedt, bitang kalózhajók,
S a bendő-népek ellepik
Rabolni, csalni, zsarolni, falni,
Ordító lobogók alatt.]

A vér szagától fuldokolva szakadtam vissza közétek,
Cserepes ajkkal: - hol a tiszta víz?

[Kalózhajók, ordító lobogók,
Hínárhurkok, zöld nyál-bilincsek:
Ti vagytok a megváltás?]

Úsznék, de hova ússzam?
Hol van az élet szigete?
Hol van az új, a bővizű forrás,
Mely szomjamat oltsa?

[Van ember most, ki nincs kalózhajón,
Vagy hínárhurkon ebben a mocsárban?]

Hol oltsa szomját most, ki istent szomjazik ez átokvert mocsárban?
Hol igyam én, a legyőzött győző,
Szégyenlős arcú, vén, volt-katona?
Szomjaztam bennetek s magamban az istent, s gyűlölni taníttok?
Gyűlölni: engem,
Kit a gyűlölet nélkül ölők szomorú seregéből vágott a sors közibétek.

1919.

Vérző Magyarország
Magyar írók Magyarország
területéért
 
 
0 komment , kategória:  Belső kör  
Kempelen Farkas: A sírok szerelme.
  2018-06-14 07:16:25, csütörtök
 
  Kempelen Farkas:

A sírok szerelme.


A temetői néma éjben,
Az éjnek sirnyító felében,
Halkan, neszeden, méla csenddel
Sírjából a bús ifjú felkel.

. . . . Fehér, ijesztő, bús kisértet . . . .
A sirok közt bolyongva téved,
Csak akkor szűnik bolyongása,
Ha jő, a kit vár, szellemtársa.

S ki ifjáért lön a halálé,
Eljö a másik árny, a lányé,
Egymásnak - élve - tiltva voltak,
Most vége már a tilalomnak . . .

Mit érez szivük, titkok titka,
Van-e szív, a mely azt gyanítja ?
Örök rejtély ajkuk beszéde,
Hol emberelme, mely megértse ? . . .

Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1886. febr. 14.
 
 
0 komment , kategória:  Kempelen Farkas  
Vargha Gyula: A Dunaparton
  2018-06-14 07:08:39, csütörtök
 
  Vargha Gyula:

A Dunaparton


Alkony van. A kőparton állva,
Nézek a szürkülő homályba.
Két partja közt a mély medernek
Nagy jégtáblák némán hevernek,
Fehér, havas jégtorlatok,
A meddig csak elláthatok;
De a homály, az esti köd
Lassan-lassan mindent beföd.

Lenn már homály; de nyugoton még
Világos a halványodó ég,
S a sápadt, tört fényű alapra
Az ősi vár sötét alakja
Árnyrajz gyanánt vetődve, fenn
Kiválik tisztán, élesen,
A szaggatott, csipkés orom,
A sok tető, kémény, torony.

Ott áll a Boldogasszony tornya,
Bár csonka még, kilátszik orma,
S körrajza fenn a mint sötétül,
Nem látni: hogy rom-é, vagy épül ?
Hogy sürgő munkától kel-é
Emelt fővel az ég felé,
Vagy bősz tusák, vad ostromok
Dühéről szólnak a romok.

Szólhatna is sok régi gyászról,
Viharról, mely mindent legázolt ;
A vész, hogy támadt napkeletrűl,
Hogy zúgott a hazán keresztül,
S míg dörgött és villám lövelt,
Török félhold sarlója kelt,
És Mátyás fényes csarnokán
Úr lett a dölyfös, vad pogány.

Mint a kit a villám levert,
Magyarország porban hevert.
S még az se volt, ki szánja estét,
Hanem vérző, ruhátlan testét
Tépték a keselyűk, sasok,
Prédára éhes farkasok,
Török, tatár, német hadak . . .
S folyt, folyt a vér, mint a patak.

Oh mennyi gyász, oh mennyi romlás !
S mi hozta ránk ? A meghasonlás !
A pártviszály, önzés, gyűlölség
Termetté meg mérges gyümölcsét.
S a hősiség hiába volt,
A köny s a vér hiába folyt,
A bosszús ég nem kedvezett,
S hajh, nemzetünk pusztult, veszett . . .

De régi gyászt miért siratnánk ?
Hisz él a hon s jobb kor viradt ránk.
Török, tatár nem fosztja, dúlja,
Múlt nagyságát építjük újra.
Szabadság fényes napja süt,
A béke műve mindenütt;
Dolgos kezünk olyan serény,
S a munka a legszebb erény.

És mégis, mégis, bánt az emlék,
Hisz egyek nem vagyunk ma sem még ;
Hiába int vérmosta multunk,
A szörnyű leczkén nem okultunk,
Egymástól széthúz, elszakít,
Az érdek, szenvedély s a hit.
S míg lesben áll száz ellenünk:
Tőrt egymás keblének fenünk.

A sors haragját fölidézve,
Nem dőlünk-é megint a vészbe ? !
Hát oly gyönyör egymást gyűlölnünk ?
Hát oly nehéz egy czélra törnünk,
S jobban szeretni a hazát,
Mint enszivünk dölyfét, daczát ? !
Hajh, régi átkunk fogva tart:
Magyar nem érti a magyart . . .

Megborzongok, talán a ködtül,
Mely a folyam s a part fölött dűl,
Lomhán, sűrűn hömpölygve végig,
S belepve mindent földtül égig.
Nem látom már a vár fokát,
Csak a sok kis fény pislog át,
Mint a végig gyászszal szegett
Koporsón a fényes szegek.

S megkondul fenn a vár harangja
Mély, tiszta, érczzöngésü hangja;
Oly átható e méla dallam,
S rá visszazeng, felelve karban,
Éjszak, nyugot, dél és kelet . . .
Mintha egy nagy halott felett
Zokogna, zúgna, kongana
A gyász-harangok bús kara.

Vasárnapi Ujság 1894. márczius 4.
 
 
0 komment , kategória:  Vargha Gyula  
Kovács Anikó: Hűség
  2018-06-14 07:07:29, csütörtök
 
  Kovács Anikó:
Hűség

(kettős arckép)


Én most eljátszom azt, hogy könnyed az élet,
és velem ne is törődj, én jól vagyok, ne félts...!
...játszom, és te elhiszed, már nem éget ítélet:
megbékéltem. De fellobbant, és ég itt e mécs...

Most eljátszom azt, hogy a csend - jóbarátom,
erre vártam, s most boldog, gondtalan vagyok.
...de azt, hogy torz a mosoly a körtéri plakáton,
csak én tudom, és azok a zöld, rakparti padok..

Most eljátszom, hogy nem csak hamu vagyok,
de szabad akaratból született, villongó parázs,
szikra, amely bármikor - ha szólsz -, felragyog,
és leszek mosoly, szelíd szerető, égi szárnyalás.

Most eljátszom azt, hogy ismét a réginek látlak,
és mi szenny rád rakódott, most hirtelen zuhan.
A mocsok hámlik; újra a lebbenő, fehér fátylak:
megint az lettél, aki egykor. Aranyló párhuzam.

Most eljátszom azt is, hogy minden rendben van.
Nem sírok, most nem illik - csak nézlek szótalan,
s bizakodom, hogy végére értünk mégis az útnak,
mert csak neked hiszek azok közül, akik hazudnak.
 
 
0 komment , kategória:  Kovács Anikó  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
2018.05 2018. Június 2018.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 3 db bejegyzés
e hónap: 299 db bejegyzés
e év: 2295 db bejegyzés
Összes: 32192 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 925
  • e Hét: 22800
  • e Hónap: 75033
  • e Év: 1446109
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.