Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
Vida József: Élet.
  2018-06-03 08:55:23, vasárnap
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Vida József  
Kun Magdolna: Éjszakai vágy
  2018-06-03 08:46:10, vasárnap
 
  Kun Magdolna:

Éjszakai vágy


Mikor a varázsmesék éjszakáján feléd száll egy sóhaj
És szíved dobbanásában hallod hangom dallamát,
Akkor lépj oda az ablakhoz s nézd a kacérkodó holdat,
Amely pipacsvörös pirkadatból fon egy tűzrózsát.
Szívesen lennék abban a percben egy arra járó csillag,
Hogy fénysugárral ragyogjam be könnyező szemed,
Mert tudom, hogy a távolból is az én arcomat látod
S gondolatban velem szárnyalsz a lágy szirtek felett.
Gyűrött párnád ráncos csücskét fogd majd szorosabbra,
Hogyha érzed léthiányom, mely léleksebként lüktet,
S mikor vágyillatom gyöngycseppjei szétgurulnak rajta,
Te hagyd nyitva boltíves kapuját a szálló képzeletnek.
Szétszórt álmokban is őrizd meg a legszebb emlékeket
Vigyázd azt az érzést, mely még olyan szépnek látszik,
Óvd meg azt a külső burkot, melyen nem hatol át semmi,
Míg magas röptű szenvedélyünk ölelésre vágyik.
 
 
0 komment , kategória:  Kun Magdolna  
Hunyady István: Csodálatos tarsoly
  2018-06-03 08:44:25, vasárnap
 
  Hunyady István:

Csodálatos tarsoly


Jól füvelő ménest nem adtál kezemre:
Csak egy bűvös tarsolyt csatoltál övemre
Rétet, tanyaságot nem adtál, helyette:
Három szederindát kötöztél szívemre.

Bármerre cibáljon szelek kénye, balsors.
Őrzöm, viselem e csodálatos tarsolyt,
Göncöt, hiú rongyot elhullatok inkább:
Szoritok szivernhez három szederindát.

Valaki e tarsolyt övemre csatolta;
S letaszított engem sötét szolgasorba .
Ámde ki e tarsolyt kötötte övemre:
Mondhatatlan titkot bízott a szívemre :

Világ teremtésén mit forgácsul ejtett.
költők tarsolyába míndent belerejtett
az Úr is e naptól új világot ácsol,
magának a költő Isten forgácsából.

Mennyei forgácsból, isteni szikrából !
Mégis különválót a teremtmény-mástól !
Ugyanaz a fortély, ugyanegy láng, eszme
Mintha a világnak délibábja lenne !

ÉIek szolgasorban, vánszorgok a porban
de az égi Műhely avatottja voltam !
Más kapta e földnek aranyát és gondját
Nem adnám értük a három szederindát !

Három lélek pelyhét tetted gondjaimba :
Vígaszom s vértem e három szederinda.
Nélkülük az ágam virágtalan lenne !
Kagylóhéj világom viláztalan lenne !

Vigilia 1943.
 
 
0 komment , kategória:  Hunyady István  
Kapás Lajos: Buborékok.
  2018-06-03 08:43:13, vasárnap
 
  Kapás Lajos:

Buborékok.

- Ernának. -

XVI.

Ábrándjaid világa
Lágy karokkal ringat el;
Néma vágyak ezrétől
Hévül, lángol a kebel . . .
Bódul a szív, hevít
Reményed képe;
Lelked harczait
Vívja szemed fénye:
Lángol szép arczod
S rajt' kéj ragyog . . .
Képzelmed rabja vagy, s a
Végzetessé váló kép
Vágyat gyújtva, mámort szítva
Egyre üldöz, eléd lép . . .
Ó, ébredj föl, hagyd ez álmot;
Még nem késő: ó, ébredezz !
Ébredésed, karjaim közt,
Meglásd, édes-gyönyörű lesz !

XVII.

Sírt a lant, hogy ha bánatomról szóla;
Kaczagott, Édes, ha rólad volt a nóta !
És most ? ! Hangot sem ad, mint a madár télen . . .
Szakadj szét hát lantom . . . ó, pihenj meg éltem !

XVIII.

Szív a sziven, a karban kar,
Csókja árja eltakar . . .
S nézem a sok hó pehely
Földön, fán, hogy' tűnik el.

Nézem s remeg a szivem;
Pedig félni: ok nincsen . . .
Ha igy szeret örökre:
Áldást mondok a földre !

Szerelme ha mint a hó
Tünékeny csak s nem való !
És az őszi veröfény
Széjjel űzi, széjjel mén:

Így is áldom érte őt,
A hütelen szeretőt . . .
Mert, ha érte szenvedek,
Érzem : boldog lehetek !

XIX.

Ékes róna népeinek
Déli bábot ad az ég ;
Kúszó repkényt a romoknak,
Lombsátort a kis dalosnak,
Hol lakása olyan szép.

Gyöngyharmatot a virágnak
S napsugarat párjával;
Újult tavaszt a zord télnek,
Melyben szellők úgy beszélnek,
Úgy játszanak egymással.

Csillagos éjt; bibor hajnalt;
Mindent, mindent ad az ég ! . . .
Csak nyugalmat, boIdogságot,
Melyre szivem régen vágyott,
Sehol, sehol nem lelék !

(Pozsony-Szent-György.)

Váczi Hirlap, 1888. nov. 18.
 
 
0 komment , kategória:  Kapás Lajos  
Tolnai Lajos: Akkor és most.
  2018-06-03 08:41:25, vasárnap
 
  Tolnai Lajos:

Akkor és most.

V ecsey Sándornak.


Utasokat látok , ifjú vándorokat,
Kiket titkos jövö bábája csalogat;
Mennek nagy vidoran, oh ! én is igy menék :
Akkor is ily derült, mosolygó volt az ég !

Oly pazar volt a nap , ragyogott, tündökölt:
Nem tudtam , melyik szebb, az ég-e vagy a föld;
Hangzott minden bokor, csörrent minden csalit,
Zöld erdő viszhangzá madarak dalait.

Mindenhol örömet leltem föl és alá ,
Oly sok volt, hogy lelkem szinte megsokallá;
És végre , hogy talán ez se legyen elég :
Az öröm mértéke egészen megtelék.

Egyszerre csak mint egy varázsige után
Tündérek lebegtek - honnan - azt se tudám.
- Szólj, kérj , vagy parancsolj, és teljesítve lesz
Minden, mi előtted dicső, szép, kellemes. - -

És im látom - ahol épülnek váraim ,
Sugárban fürdenek a hegyek ormain.
Keblem feszül, dobog - nyugszik rajt valaki,
Oly édes magamhoz lágyan szorítani.

Összefoly előttem lomb, fü, fa, föld . . . az ég . . .
Ismeretlen tűznek érzem lázas hevét;
Csókolja ajkamat ismeretlen ajak,
Lekötik erőmet igézetes szavak.

Lélekzetem szorul, és - és - ah Istenem -
Mért is tevéd , hogy eltűnt oly hirtelen !
Tudom hogy hol jártam, hogy micsoda uton,
Tudom micsoda volt: szerelem volt, tudom.

Azóta bujdosom folyton fel és alá,
Lelkem a szenvedést sokszor megsokallá;
Azóta előttem a fényes is setét,
Nagyon lent vagy oh fö ld , - magasan vagy te ég !

Ama szép világ a nagy messzeségbe vesz,
Segítő hatalom többé föl nem keres !
Az árnyékos erdő , hegy , völgy , rideg vadon -
Oda ama régi varázsló hatalom.

Ver még, dobog a szív; a kéz forró , remeg,
- De nem öröm miatt, hanem mivel beteg ;
Valami titkos vágy olykor még megragad,
- Hogy jó volna lenni mélyen a föld alatt.

Valami erős hit még megszáll olykoron, -
- Hogy eztán az égnek csak átkát hordozom !
. . . Oh szív ! te büszke szív - hát eddig sülyedél,
Te vagy az a merész, ki ily gyáva levél?

Te vagy az a szegény, mely oly gazdag vala ;
Te vagy az a boldog, melynek csak jaj - szava ?
- Kelj föl ! rázd le a port, és járj mint hajdanán -
Nagyobb volt a teher - mint megbirtad talán.

Meghajlottál, - lehet, oh de meg nem törél;
Sok boldog leikével lelked m ost is fölér.
lm lásd , elmúlt a vész - a régi nap ragyog -
— Igaz ! hitvány tarló csak , a mit meghagyott !

De áldjad istenid, hogy ezt is meghagyák,
Megvolt az aratás - azt hiszik legalább !
Boldog vagy; lásd az Ur beköté sebeid:
Hogy meg ne láthassák gúnyos irigyeid.

Boldog vagy; lásd az Ur elfojtá könyedet,
Hogy gyengeségeden ne örvendhessenek.
Boldog vagy ; lásd az Ur erődet leköté :
Hogy ne emelhessed kezed az ég felé.

Boldog vagy; lásd az Ur sok mindent meghagyott;
Meghagyta a napot, a sok szép csillagot,
Meghagyá, hogy látnád , kik megsebeztenek ,
Kik egykor valának előtted - kedvesek !

Borulj le oh szivem ! alázd meg magadat:
Hogy csak eddig nyom ott az égi akarat.
Elmúlt a fergeteg ! - mit veszténk: mit te bánd -
- Csak szegények vagyunk, mint azelőtt valánk !

Hölgyfutár, 1863. julius 7.
 
 
0 komment , kategória:  Tolnai Lajos  
Zempléni Árpád: Örök Magyar
  2018-06-03 08:39:10, vasárnap
 
  Zempléni Árpád:

Örök Magyar

(A Turani dalok-ból.)


Oh, honnan térnek vissza a nagy elmék ?
Kiktől öröklik bölcseségöket ?
Múltból, a melyről nem tud már az emlék,
Ősöktől, kiknek rég nyomuk veszett.
Évezrek jőnek, évezrek suhannak,
Az emberiség nő, fogy, vesztegel ;
Oly nemzet, melynek lángelméi vannak,
Nagy múltat élt már és nem veszhet el.

Bomolhatatlan, mint arany a sárban,
A nemzetek lelkében a mi nagy ;
Sőt egyre nő, mint a korall az árban . . .
Ily vert-arany szirt, nemzetem, te vagy.
Szegény tudós ábrándozok meséje,
Költők sejtése mind valóra vált:
Izzadt az ásó, - nyílt a sírok éje, -
És Babilonban turánit talált.

Magyarság ! nagy rejtélye a világnak !
Mi örök-ifjú öreg nemzetünk !
A meddig sejtés, tudomány belátnak,
Te mindig küzdél, mint mi küzködünk
Észak jegén és Afrika homokján
Egykép országla hóditó karod;
Mint örök forrás száz felé bolyongván,
A föld rögét véreddel áztatod.

Mi törte össze annyi birodalmod' ?
S annyi bukás után mi őrze meg ?
Útjelződ mindütt roppant síri halmok
És bennök mindütt szittya tetemek
A végezet mindig fejedre lázad:
Munkád romlásé, magad férgeké;
Uj népek jönnek, uj királyi házak,
S azé a rom, ki újra épité.

Oh, emberfajtánk nyugtalan kovásza,
Te romboló és rendező Magyar !
Ősnépek őse, államok kovácsa :
Van-ó számodra még egy új ugar ?
Te éles kard az istenség kezében,
Törvényhozó hős: vár-e újra tér ?
Vagy elmerülsz a puhaság vizében
S itt, vég-honodban, pályád véget ér ?

Itt, hol a Kárpát bérczei vonulnak,
Ez óriás gyürűvár az a hely,
A hol az annyit bujdosott Turulnak
Megifjodnia vagy halnia kell.
Hol újra építhettük Ninivénket,
Hol négy folyam az ország szív-ere . . .
Oh, védjük ezt az utolsó >miénk<-et
S ha el kell vesztenünk, veszszünk vele !

De nem veszünk ! Az óriási pálya,
Melynek nyomát évezrek őrizik:
Véget nem érhet ! az idők birája
És önbecsérzetünk nem engedik
Alkotni fel, történelem tanúja !
Táplál a szerszám és megvéd a kard !
Míg a föld újra csodálni tanulja
A munkás szittyát, az örök Magyart !

Vasárnapi Ujság - 1905. április 2.
 
 
0 komment , kategória:  Zempléni Árpád  
Sas Ede: Ösz a tengerparton.
  2018-06-03 08:37:49, vasárnap
 
  Sas Ede:

Ösz a tengerparton.

1.

A tengeren nincs egy redő,
Sima, fehér, holt szemfedő.
Leborul az este szárnya,
Úgy érzem, már nemsokára.

Sziklás parton üldögélek,
Nyugalom csak, amit kérek.
Nyugalom az örök ágyba' -
Úgy érzem, már nem sokára . . .

2.

Ó én hozzátok mindig hazajárok,
Ti játszi, pajkos, csillogó hullámok.
S látom, hogy mindig egyforma a képed:
Tenger, te vagy az örök-ifjú élet !

S hát én mi voltam és most mi vagyok ?
Feleljetek rá, mormoló habok !
Zúg, zúg a tenger nyughatatlan árja,
S csak várom, várom, mit felel reája ?

S amint a parton eltűnődve álltam,
Íme: valami fölbukkant az árban,
Tört hajó roncsa . . . Nézem borús szemmel, -
Lám: kérdésemre megfelelt a tenger. . .

3.

Tudod, hogyan szeretnék
Meghalni, angyalom ?
Déli tengerparton,
Fénylő esthajnalon.

Mikor a hunyó nap
Utolsót mosolyog . . .
Boldog lenne szivem,
Bárha végsőt dobog.

Akkor se néznék én
A letűnő napra :
Szemem könnyben uszó
Orcádra tapadna.

Néznélek rajongva,
Áhítattal telten,
S szememből szivedbe
Röppenne a lelkem.

Hogy mint az üdvözült
Él a fényes égben:
Ártatlan szivedben
Emlékem úgy éljen . . .

Lásd, én így kivánom
Boldog elmúlásom:
Hisz mindig a szived
Volt a mennyországom . . .

4.

Aesopus írt egy búsvidám mesét:
Repülni vágyott a tekenősbéka.
Megkérte a sast s az fölvitte őt:
Keringett véle vakmerő karéjba.

De jaj, mi történt? Elunta a sas:
S lepottyantá a hiú, balga békát.
Szomorú eset ! ó, de én tudok
Ennél sokkal keservesebb egy példát.

Fiatal sas tört a magasba föl,
Mindig föllebb, föllebb ragadta vágya.
A nap felé, az örök fény felé -
De elbágyadt, de gyönge volt a szárnya.

Tragédiáját búsan zengte el
Fakó bajtársa, csüggedő poéta . . .
Mert szomorúbb nincs, mintha lezuhan
A szárnyszegett sas, mint a hitvány béka .

5.

Csillagok az égen
S lenn a víztükörén,
Tündöklő mennyország
Fénye borul fölém.

Hová lett az éjnek
Bús feketesége ?
Tán szivembe szállott
Minden sötétsége ?

6.

Indulóban büszke gálya -
Mesés, kincses Indiákra -
Amott ring egy kicsi sajka,
Csöndes, jámbor halász hajtja.

Büszke hajó száll, messze száll -
Lázas szivem utána fáj . . .
Jámbor kicsi halászbárka
Ha tanítasz lemondásra ?

7.

Egyre dühöngőbb, egyre dörgőbb
A félelmes hullám moraj,
Siessünk biztos menedékre !
Már szárnyát bontja a vihar.

Hajdanta bezzeg nem futottam,
Ha szárnyat bontott a vihar.
Dacos homlokkal szembeszálltam
Kedvemre volt e harcizaj !

Ma fészkem rejtekébe bújok
Ha csak szellőcske közeleg.
S megreszketek, ha látok egy-egy
Letépett, sárga levelet . . .

8.

Azuros ég, színes vizek,
Kék habok közt babérsziget,
Mért nem fogadtok most is itt ?

E szürke sűrű ködlepel
Minden bűbájt miért lep el ?
Hát a merre már én járok:
Mindenütt csak őszt találok ?

Ah ! szinte el sem hihetem:
Mit zúg a megtört hab nekem?
Ha nem szivedben viseled:
Sehol a tavaszt nem leled . . .

9.

Hullám-hullámra zúg a partra,
Mint ádáz, ostromló sereg.
Ezernyi kérdés ostromolja
Vívódó, fájó lelkemet.

A hullám megtörik a szirten,
S elmossák új, meg új habok.
. . . Mért is születtem a világra,
Ha csak mulandó hab vagyok ?

Kultúra, 1912.
 
 
0 komment , kategória:  Sas Ede  
Lucskai Vincze: Az est csendjével szemedben
  2018-06-03 08:36:06, vasárnap
 
  Lucskai Vincze:

Az est csendjével szemedben


az est csendjével
szemedben
hozzám simulsz
és azt mondod
fájdalom ...
én
azt mondom
szerelem ...
és lágyan
ajkaidra helyezem
csitító
tenyerem

most
hogy torkomon a sírás
megreked
gondolod hogy a
szó
fájdalomból
eredhet
gondolod hogy a percek
melyek
sós membránján szememnek
csak tégedet keresnek
nyomtalanul
telnek
gondolod hogy ha üres a
hely
hol megszoktalak
már
és hiányod
fojtogat
enyhülést
hozhat-e
bármi más

ezerszer letérdeltem
már
és ezerszer elrebegtem ...
imám
mely sóhajleplét
teríti rám
és vágyam
áltat

itt
ezen a titkos csatamezőn
mint fák tövében felejtett szélmalomhős
lassan
elvérzek
elvérzek

a szavakban
élem
éltem
és ha elérik lelkedet
nyiss előttük kaput

ne várd azt
hogy az enyészet rágja le
zárait
és megfáradva
idő vasfogától tépázva
forduljon ki
sarkaiból
ne várd meg

most tárd ki
most fogadj be

most
amikor szócsokrom
szíved oltárára helyezve
dísze lehetne még lelkednek
lelkemnek

az est csendjével
szemedben
hozzám simulsz
és azt mondod
fájdalom
én
azt mondom
szerelem
és lágyan
ajkaidra helyezem
csitító
tenyerem
 
 
0 komment , kategória:  Lucskai Vince  
Kompolthy Tivadar: Sajtófogságban.
  2018-06-03 08:35:10, vasárnap
 
  Kompolthy Tivadar:

Sajtófogságban.


Oly lassan jár az óra, oly hosszú az idő,
A múlt sehogyse tellik s nem siet a jövő ;
Akarva-nemakarva foly itt le a jelen,
Kérettelen, siváran - akár az életem !

Mely annyi lánggal izzó s oly érzelemteli,
Nincs vágya itt szivemnek, nincs álma sem neki;
Nincs öröme, se búja; nyugodt, panasztalan,
Már csak alig hogy érzem, hogy dobogása van . . .

Nem gyönyöröm a hajnal, nem altat el az est,
A madarak danáját sem hallom örömest;
Sötétbe bolyg a lelkem, hol nincsen égi fény -
Nem ismerek magamra, hogy én vagyok-e én? . . .

Vajh ez a sziv-e még az, mely lázzal ég, lobog.
És gyújtva tör az agyba, ha vére háborog ?
Hogy a hon és a népe legyen örök. szabad,
És boldog mint az álom és mint a gondolat !

S a képzelmem-e még az, mely mint a sas repül
A szabad aetherárban, elérhetetlenül ? . . .
Űzve a délibábot s a festett ideált,
Kaczagva a világot, az életet s halált !

Én vagyok-e, kit lelke az esti alkonyon
Boldog család körébe oly kérve-híva von ? . . .
Hol szelidarczu anyjuk köré a gyermekek,
Mint csillagok a holdjuk köré, sereglenek . . .

Apát kérdik szegénykék . . . Vajh mit telel a nő ? . . .
Oly lassan jár az óra . . . Majd nemsokára jő !
Majd ég a nap az égen, a kis család egén . . .
. . . S hogy sírnak a piczinykék - hát ő is sir, szegény !

Veszprémi Független Hirlap, 1886. szept. 25.
 
 
0 komment , kategória:  Kompolthy Tivadar  
E. Kovács Gyula: Isten hozzád.
  2018-06-03 08:34:17, vasárnap
 
  E. Kovács Gyula:

Isten hozzád.


Olyan közel vagy hozzám, és
Mégis olyan messze, messze !
E mindenség határi közt
Messzibb lenned nem lehetne.

Te emelkedtél-e úgy fel ?
Én sülyedtem-e oly mélyen ?
Nem tudom, de alig látlak
Ez iszonyú messziségben.

Oh ! bár emelkedtél volna !
Karjaim közt tartanálak,
Mert fölérni, hü szerelmem
Adott volna nekem szárnyat.

Ah ! de ide, ahol most vagy,
E fekete sötét űrbe,
Ahol olyan véghetetlen
Parányivá vagy törpülve.

Le nem szállhatok, bocsáss meg !
Csak könyllt hullathatok rád . . . .
. . . . Lelkem boltjáról leszakadt
Hűtlen csillag - isten hozzád !

Hölgyfutár, 1863. január 1.
 
 
0 komment , kategória:  E. Kovács Gyula  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
2018.05 2018. Június 2018.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 10 db bejegyzés
e hónap: 219 db bejegyzés
e év: 1732 db bejegyzés
Összes: 31629 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1967
  • e Hét: 19959
  • e Hónap: 96405
  • e Év: 1181752
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.