Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll . . . . ! ! ! Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
Vida József: Halál.
  2018-06-06 07:39:46, szerda
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Vida József  
Palágyi Lajos: Remény.
  2018-06-06 07:34:11, szerda
 
  Palágyi Lajos:

Remény.


Lelkembe halkan, félve
Lopodzik egy remény,
Bevallani magamnak
Már alig merem én.

A régi szerelemnek
Utolsó óhaja
Megszólal a szivemben:
Ha most nem, ugy soha.

Ha mostan meg nem értjük
Egymásnak lelkeit,
Úgy erre többé már az
Öröklét sem tanít.

Ha most igaz barátok,
Testvérek nem leszünk,
Ítélet-harsonáig
Egymásnak elveszünk.

Ha mostan gyanú, kétely
Új vádakat kohol,
Két lélek társtalan majd
Örökké bujdokol.

Oh jer, epedve várlak,
Te ifjú szép remény,
A régi lángot lassan
Újjá élesztem én.

A múltat újra kezdjük,
De most vigyázva ám,
Okulva annyi régi
Átszenvedett hibán.

Ragyog majd uj szerelmünk,
Nem lesz csöpp foltja sem,
S szeretjük egymást sírig
Tisztúltan, nemesen.

Tolnavármegye, 1891. szept. 13.
 
 
0 komment , kategória:  Palágyi Lajos  
M. Korniss Aranka: Két bérc.
  2018-06-06 07:33:12, szerda
 
  M. Korniss Aranka:

Két bérc.


Egymással szemben állanak.
Nem hozza őket közelebb
Az idő, mely a századok
Útvesztőjébe lepereg.

Csak két forrás rohan alá
Vágyó morajjal ormirul.
S a völgyben lenn szerelmesen
Csacsogva egymáshoz simul.

S búbánatos, izzó sóhaj
Párája röppen szét, amint
Tövükben két indás bokor
Egymásba fonja karjait.

Ki tudja . . . tán vad láva forr
E két bére titkos mélyiben -
Farkasszemet néznek azért
Tovább is büszkén, hidegen . . ,

Tolnavármegye, 1902. nov. 9.
 
 
0 komment , kategória:  M. Korniss Aranka  
Ölvedi László: A testvéreknek
  2018-06-06 07:32:00, szerda
 
  Ölvedi László:

A testvéreknek


Testvéreim, kemény kevesek,
Akik még bizó hittel összetartunk,
Akárhová röpít az idő,
Ne feledjétek, mit akartunk.

Hol tűzzé lobbant minden csöppnyi vérünk,
Haza gyökérzik minden idegünk.
Magyar barázdák televénye,
Termő élet, napsugár nekünk.

Rengő vetés, orgonavirág.
Édesanya sírján a haraszt;
Könny a szemben, mosoly az arcon:
Örök erő, mely itthon maraszt.

Higyjétek el, újra tavasz jár;
Csodavlrágos, lombos a lelkünk,
S ugró kedvvel kiáltjuk szerte,
Amit tegnap gondolni se mertünk.

Az indulót ma mi doboljuk,
Fáklyásai forró tavasznak.
A szitkosok arcukba vágnak
Örömére falka ravasznak.

Élő fáklyák vagyunk az éjben !
Mi elégünk egyszer, meglehet.
Tüzes pernyénk messze-mcssze száll,
S lehullani - talál majd helyet.

Prágai Magyar Hirlap, 1923. augusztus 19.
 
 
0 komment , kategória:  Ölvedi László  
Zalár József: Özvegyasszony.
  2018-06-06 07:29:53, szerda
 
  Zalár József:

Özvegyasszony.


Ajka piros mint a rózsa,
Szeme kék mint ibolya;
De oda van tündér fénye,
Oda vidám mosolya.
Szegény özvegyasszony !

Oh csak sírni, sírni tudna,
Sírni tudna legalább;
De kisírta már utósó
Cseppig szeme harmatát.
Szegény özvegyasszony !

Ollyan szép még, ollyan ifju,
Ollyan kedves, olly szelid;
Szeretnék is a legények,
De megkérni sem merik.
Szegény özvegyasszony !

Ugy szeretne még szeretni,
Olly hív lenne, olly igaz;
De szivében nincsen érzés,
Ami van - búbánat az.
Szegény özvegyasszony !

Öröm nézni gyermekére,
Neveli is kegyesen;
De mit ér az: boldogságot
Nem talál ő abban sem.
Szegény özvegyasszony !

Ki-kijár a temetőbe,
De soká ott sem marad;
Imádkoznék hogyha tudna,
Átkozódnék - nem szabad.
Szegény özvegyasszony !

Ki-kijár a temetőbe,
Ott borong egy sír felett;
Ott borong ő férje sírján -
A kit sohse szeretett.
Szegény özvegyasszony !

Vasárnapi Ujság - 1857. február 8.
 
 
0 komment , kategória:  Zalár József  
Miskolczy Kálmán: Új Emmausz
  2018-06-06 07:28:47, szerda
 
  Miskolczy Kálmán:

Új Emmausz

(Mindszenty kardinális
első amerikai látogatása emlékére,
szabadulása után.
New Brunswick, Szent László-templom, 1973)


Láttam Krisztust,
a feltámadottat,
ki körüljárt, jót tett, tanított,
kit elhurcoltak vad pribékek,
lázítónak, csalónak nevezték,
meggyötörték,
népe keresztfáját vállaira tették,
eltemették,
rágalmak szikláját ráhengerítették,
váltott őrökkel őrizték.
S most feltámadott!
Sírjából kijött,
nem harmadnapra, harmad évtizedre,
s megjelent tanítványainak,
kik szétfutottak
északnak, délnek, napnyugotnak.
,,Ne féljetek,
íme, én élek, s veletek vagyok!"
Felismertem őt a ,,kényértörésnél",
a kardélű Igékről, melyekkel szólott:
,,Mit féltek, kicsinyhitűek"?
Vegyétek, a Lelket, lelkemet,
menjetek, és hirdessétek
minden nemzedéknek:
Boldogok, kik üldözést szenvedtek az
Igazságért, népük igazáért,
ők lesznek majd birtokosai a földnek,
s övék már most az Örök Élet!
 
 
0 komment , kategória:  Miskolczy Kálmán  
Zempléni Árpád: Isten kardja..
  2018-06-06 07:26:44, szerda
 
  Zempléni Árpád:

Isten kardja..

"A Turáni dalok"-ból.

I.

Meghalt Nimród a nagy khán,
Babilon városának
Megépitője, apja.
Halála éjszakáján
Eltűnt az ősi szent kard,
Hadisten adománya,
A szittyák drága kincse.
Mint lecsapó villámlás,
Meteor vas-szilánkja,
Befuródott a földbe
És eltűnt mélyiben.
De megjósolták a jósok,
Hogy egykor vissza tér majd
S mint rögön át a fűszál
E kard a föld szinére
Kiűtközik megint.
S ki akkor megtalálja,
Hatalmas vezérré lesz ;
Ezt a kerek világot
A csendes oceántól
Napáldozat vizéig.
Évezredek ,jöttek aztán,
Évezredek sűlyedének
A forgandó, vak éjbe.
Kifáradt, szertezűllött
Ősz Nimród szittyasága,
Elszéledt Babilonból
S a pusztán elvadult.

II.

Atil vizének partján
Mundzuk-ur hunn királynak
Gulyája táboroz.
A barmok legelőjén
Kiűtközött a földből
Az ősi szent varázs-kard,
Mint fűszál rög alól.
A csorda vén bikája.
Beléhágott a kardba. ­
Nem tudta, hogy mi történt,
Hogy uj idő közelget,
Csak azt, hogy - lába fáj.
A bika bőgve elment,
Három tinót felöklelt
S nem lőn világ urává.
Oda ballag a bojtár,
A bika vér-nyomán.
A fű közűl a földből
A szent kardot kihuzta,
Hogy máskor ne sebezze
Fűvellő barmait.
A rozsdás ócska vaskót
Fitymálva szúrta rézzel
Kivart tűszője mellé.
Övében volt a szent kard,
Meglelte és viselte
S nem lett világ urává.

III.

Atil vizének árján,
Virágos nagy hajókon,
Mundzuk-fi hős Atilla
Vig nászát űnnepelte
Egy turk khágán-leánynyal.
Ősz apja, meg a bátyja
Kedvéért vette el csak,
Hogy igy pár tartománynyal
Nagyobb földjűk legyen.
Az ifju házasoknak
Ajándékot vivének
A harcosok, kaszások,
Pásztorok, mivesek.
A bojtár is a vaskót
Pirulva fölajánlá.
Az udvarnép mosolygott
Rozsdás ajándokán.
De Mundzuk hős fiának
E vas tekintetére,
Orcája ugy kigyúladt
Mint sarki-fényes éj.
Reszketve hős örömtől
Megösmeré azonnal
S által vevé a kincset.
Mundzuk-fi hős Atilla,
Mikor kezében érzé
A régi csoda-kardot,
Hadisten adományát,
A szittyák drága kincsét

*

Nimród-ős örökét ;
Ott hagyta szép, aráját
És lóra űlt a néppel
S ő lett világ urává.

A Jövendő, 1910. február 15.
 
 
0 komment , kategória:  Zempléni Árpád  
Versényi György: Az öreg ház.
  2018-06-06 07:24:14, szerda
 
  Versényi György:

Az öreg ház.


Kis roskatag ház ó templom tövében . . .
A kályha lángja nyájasan lobog.
Fáradt fejem kezemre hajtva, nézem
S áldatlan életemre gondolok.

Zsellérként hány ház hús lakója voltam !
Melyikben volt gyötrőbb a szenvedés?
Hol mért remegtem ? hol miért zokogtam ?
És az öröm ? ! oh az nagyon kevés !

S vaj' innen merre, hova költözöm ki ?
Talán a csöndes domboldalra ott,
Hol nem kell többé szívsebet kötözni,
Hol én is pihenőt találhatok.

Ki tudja, ím, ez avatag lakásból
Hányan költöztek megtörten oda ?
Előttem itt lágyan suhanva tánczol
Halovány árnyak libbenő sora.

Mikéntha minden nedves szögletébe, . . .
Halálhörgés zokogna . . . Borzadok.
Bagoly huhog kivül, sikong a vércse,
Vihar veri, tépi az ablakot . . .

Oh, megpihenni! Milyen édes volna ! . . .
Az óra üt, munkára szólogat:
Az éjszakának is megvan robotja,
Lelkemre nem hoz színes álmokat.

Megyek, megyek . . . Elő, elő a jármot !
Im itt vagyok, az igát fölveszem . . .
Oh, szép az élet ! Rajta, daloljátok,
Nem zúgolódom, békétlenkedem . . .

kolozsvari_lapok_1899. jan. 15.
 
 
0 komment , kategória:  Versényi György  
Ady Endre: Ázott széna rendek felett.
  2018-06-06 07:23:14, szerda
 
  Ady Endre:

Ázott széna rendek felett.


Zápor után Napra zilálom,
Hol elhulltak kaszára menten,
Rétemnek virágos fűveit,
Sok-sok széna-rendem.
Forgatom villával a rendet
Száritó, fényes napsugárban.
Milyen rothadt és barna fűvek . . .
- Átokkal kaszáltam !
Vesszen itt mind, trágyázzon földet
Jövő évi nagy virradatra:
Nem vagyunk sem rendeim, sem én
Méltóak a Napra!

A Jövendő, 1910. február 15.
 
 
0 komment , kategória:  Ady Endre  
Magyar Gyula: Csöndes óráimban. . . .
  2018-06-06 07:22:11, szerda
 
  Magyar Gyula:

Csöndes óráimban. . . .


Csöndes óráimban elém varázsolom
Rég nem látott arczod;
Azt a piros ajkat, azt a két éj szemet
S a szivem oly boldog.
Merengek a múlton, nem nézek jövőmbe,
Bár a múlt csak álom, . . .
Mégis oly jól esik azt a régi időt
Néha, - néha látnom!. . .

Gyakran nem bánt semmi mégis úgy fáj nekem
Olykor ez a lélek,
Lehajtom fejemet; hisz szomorú leszek
Tudom én rnig élek !
Addig mosolyogtam, amíg enyim voltál
Aranyos virágom;
Be sok rózsa nyillott, be sok is elhervadt
Azóta a nyáron !

Régen volt az, régen, mikor enyim voltál
Nem is oly sokáig !
Mégis az az emlék élni fog e szívben
Koporsóm zártáig.
Oda a nagyváros zajos tömegébe
Elmegyek utánnad;
El kicsiny szobádba, - ha kezed kezemben -
Nem bánt úgy a bánat. . . .

Reá nézel hosszan, halovány arczámra
És kérded én tőlem:
"Mi bántja a lelked és mért vagy olyan bus
Életem, szerelmem ? "
És én elpanaszlom szegény szivem buját
S azt mondom teneked:
"Nem fáj az sokáig, megszűnik dobogni !"
Aztán te megérted !

A vén Bakony táján van egy uj temető
Kis falu végében;
Oda visznek engem koszorús leányok
S ott hagynak békében . .
Egy uj hant felettem, . . . egy kereszt fejemnél. . .
S madár száll reája . . .
Oly jó lesz hallgatni: mily bus lesz, mily édes
Szomorú danája . . .

Oda vágyom régen, ott van kikötője
Szomorú lelkemnek;
Be boldog is leszek, hogy ha nem fáj semmi,
Hogy ha majd temetnek;
Sírnak majd utánnam, zokognak én értem
Asszonyok, leányok;
Hogy oly hideg lettem, nem járok utánnuk,
Nem szólok hozzájok. . . .

*

Csöndes óráimban elém varázsolom
Rég nem látott arczod;
Azt a piros ajkat, azt a két éj szemet
S a szivem oly boldog.
Merengek a múlton, nem nézek jövőmbe,
Bár a múlt csak álom, . . .
Mégis oly jól esik azt a régi időt
Néha, - néha látnom.

Veszprémi Független Hirlap, 1882. febr. 4.
 
 
0 komment , kategória:  Magyar Gyula  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
2018.05 2018. Június 2018.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 299 db bejegyzés
e év: 2470 db bejegyzés
Összes: 32366 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 955
  • e Hét: 23953
  • e Hónap: 108534
  • e Év: 1787033
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.