Regisztráció  Belépés
horvathzsoka.blog.xfree.hu
"Lehet úgy érzed, hogy elvesztél a rengetegben, nem látod a kiutat, de ha az elképzeléseidet követed, nem mondasz le róluk, az mint egy láthatatlan ösvény ... Én Zsóka
1950.10.22
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
Fülöp Kata
  2018-06-07 08:31:30, csütörtök
 
  Fülöp Kata

pogány hétköznapok


mikor már velem leszel
csak ülünk a tűznél,
fogom a kezed,
ujjaid buja játékát
csitítom csendben
s, nézem a képet,
az egészet
mit szavaid festettek
lelkem farostlemezén.
egységet és ígéretet
valóságot és könnyeket
mosolygó reményt,
s, látni fogom mivé tettél,
hogyan csiszoltad gyémánttá
konok magányom.
rád nézek majd
csókolom lehunyt szemed
lángokkal ölellek
s, a képet a farostlemezen
tűzbe vetem.
mert hagyom,
elhamvadjon eddigi életem.
te így maradsz velem.
oltár és kereszt nélkül
de szentségben
áldottá téve a felkelő napot
a pogány hétköznapok
átkos csendjét.
 
 
0 komment , kategória:  Fülóp Kata  
Jánosházy György
  2018-06-07 08:27:52, csütörtök
 
  Jánosházy György

Arcod álmodta meg...


Te kölcsönözted mosolyod a Napnak,
hogy olvadjon a bánat és harag;
a csillagok, virágok, madarak
ezüstcsengettyű-hangodon kacagnak.

Arcod álmodta meg karácsony éjjel
a képíró középkori barát,
hogy muzsikáló angyalok karát
élő mosolyra gyújtsa ecsetével.

Szívembe zárva hordom nevetésed,
az arcod és a mosolyod, a hangod,
nem zúgják túl sem ágyúk, sem harangok,

úgy szürcsölöm a neved, mint a mézet,
s ha szólit a világ szigoru rendje,
emlékedet viszem a végtelenbe.
 
 
0 komment , kategória:  Jánosházy György  
Bertók László
  2018-06-07 08:24:11, csütörtök
 
  Bertók László

Fölér a lélekig

Ha kimerülnek tartalékai,
vergődik a test a lélek szerint,
szeretne megint hasonlítani,
régi tükörbe vigyázva tekint.

Titkos utakon furcsán megszalad,
árnyékát méri, fölágaskodik,
elképzel égig érő falakat,
és szomorú, amikor hazudik.

Gyanús neszekre gyertyát gyújtogat,
lopva nézi a villanykapcsolót,
parányi csillagokban megakad,
s magyarázkodik, hogy csak álmodott.

Példákat keres, s nem leli magát,
hát az se, ez se, egy minta se jó,
ha verset ír, a ríme nagykabát,
de megijed, mert nem esik a hó.

A lendület a kályháig viszi,
ott bűntudata lesz, szégyenkezik,
s mikor megpróbálja, már nem hiszi,
hogy térdelve fölér a lélekig.
 
 
0 komment , kategória:  Bertók László  
Orbán Ottó
  2018-06-07 08:22:36, csütörtök
 
  Orbán Ottó

Kibomló nyár


Úgy jöttem hozzád mint a szél a fához,
forró, elmondhatatlan utakat söpörve,
most ülök lábadnál, szám az arcodnak némasággal áldoz,
mert mélyebb bennem a szerelem gödre,
hogy hanggal betemetném, szóval betemetném,
csak nézlek, boldog ég része, örökre
egyforma felhők közt és mint a repkény
tekintetedre tekerődzöm s keringnek bennem a kínzó
gyönyörűség nedvei, az olvadó, meleg fény
nedvei s öntözik a teljességet, melyre nincs szó,
se dallam,
csak a sűrű párában úszó
csend, mely reszket, gőzölög, mint halhatatlan
réteken a frissen született borjak;
élek, ágad és gyökered, hogy halkan
suhanva friss combjaidra hajoljak.
Mint hajnal a földre, felhőtlen hull testedre testem
s megnyílsz, kelyhe a fénynek, edénye a csóknak.
Én szabadnak születtem,
nem ismertem a törvényt,
most állok, lélek a nyárban, elédbe terítettem
szívem piros szőnyegét önként,
hogy járj rajta süppedő lábbal,
mert nem több az öröklét,
mint te meg én, mint mi meg ti, a bizonyos halállal
dacoló pillanat, a könnyű és örökkön
tartó harang, melyet csak a szél és a madár hall,
míg mosolyodból törékeny fák épülnek a földön.




...
 
 
0 komment , kategória:  Orbán Ottó  
Kosztolányi Dezső
  2018-06-07 08:21:19, csütörtök
 
  Kosztolányi Dezső

Madarak beszéde

Hattyú

-- Hogy énekelnek mindenféle fattyúk,
pimasz veréb, csicsörke, banka, vadtyúk,
mi hallgatunk a zűrzavarba, hagyjuk,
csivogjanak, legyen meg akaratjuk.
Csodásan úszunk a csodás halálba,
de ottan az igaz dalt megtalálva
az égre sírunk, gőgös, néma hattyúk.


Holló

-- Rég dalolt meg engemet már híres versében Poe Edgár,
és habár a század eljár, nem múlt el egy sora sem.
Most is itt ülök s előre károgok, miként a dőre
pusztulás vad hirdetője, a zord rímet keresem.
Gyászruhámban, kárvallottan a bús rímet keresem,
s azt üvöltöm: "Sohasem!"


Sirály

-- Dac és düh, mely felhők közül kiszáll!
S birál!
Vészben-viharban víjjogó király!
Sirály!


Kolibri

-- Kincs voltam, el-nem-múló, fényes ékszer,
de szárnyra keltem, élni, csélcsap ésszel.
Bolond is vagy, ha hírrel megelégszel.
Csókolni itten nem lehet elégszer.
Őrjöngj, röpülj, s örülj, ha lázban égsz el.



 
 
0 komment , kategória:  Kosztolányi Dzső  
Benczes Sándor Gábor
  2018-06-07 08:08:20, csütörtök
 
  Benczes Sándor Gábor

leltár


nézd, itt az életünk;
s benne rendbe szedve
minden,
mi történt velünk...!
emlékszem, kedvesem,
mennyi jaj, mennyi sóhaj,
millió csók, bók,
adok-kapok,
(ó, mi bolondok!), és
mennyi megesett eset,
pillanat-életünkben
mennyi kaland, és
mennyi tipegő-topogó lépés,
esdeklő tekintet, kérés,
kéretlen történés,
mennyi halk szó,
csalfa, s bohó,
mennyi lágy érintés, vad vita,
és veled, szerelmem,
sok buta,
csókba fulladt gyűlölet,
tisztelet, szeretet, és
mi is volt még? rég
eltűnt közös barátok,
elvesztett álmok, valóságok,
s mindig, mint zsarátnok
izzott a vágy, és izzadt az ágy,
és nagyra törő tervek,
rettenetes terhek, kemény
legény voltam, ígértem,
sziklákat görgetek, s égbe
megyek, neked lehozok
minden csillagot, és napi
betevőért szenvedtünk,
sürögtünk-forogtunk,
és vágytunk jó szóra,
nyáron fagyra, télen napra,
erős várra, nyugalomra,
és emlékszem,
adtam neked,
mit tőled kaptam, mit
magamban találtam,
s vártam,
vágytam, választottam,
s engem választottak,
sírtak értem, kértem,
kértek, írtak, szóltak,
de nem hallgattam,
ordítottam, és te is velem,
egyetlen szerelmem,
s kaptuk a nagy pofonokat,
mit a sors bőkezűen
osztogat, a sors, mely
lelkeket fosztogat,
és röhög,
ha belénk rúghat,
(ó, te dög! - vádoltuk),
és csikorgott fogunk,
kerestük jogunk,
és árultuk, eladtuk erőnket,
tudásunk fillérért,
mosolyt ingyért,
vigyétek, vegyétek,
mindent adunk,
több boldogságot
akarunk,
még egy picit, rég
erre vártunk, még
mindig várunk...
csak várunk...

 
 
0 komment , kategória:  Benczes Sándor Gábor  
Szabó Magda
  2018-06-07 07:59:07, csütörtök
 
  Szabó Magda



Oly kis lelkem van, hogy ilyen parányi
nincs senkinek talán.
Beszélek én, de hangom is pici,
hát nem figyelsz reám,
azt sem tudod,
hogy katona vagyok,
mert én nagyon kis katona vagyok,
engem nem is látsz, csak a kardomat;
van ám sok kardom, forgatom,
villogtatom, suhogtatom,
még tisztelgésre is kirántom,
szigorú az én kapitányom,
nem szól, de süvölt cudarul,
fél ám a bokor, lelapul.
S tudod,
én olyan katona vagyok,
hogy nem magam ülöm meg a lovat,
hanem a lovam engem:
csiga meg lepke meg esőcsepp
meg szöcske ül a nyeregben,
de nem haragszom, oly piciny szívem van,
nem fér abba harag,
ha indulok, megyek gyalog,
viszem a lovamat,
s ha fáradok
se búsulok,
inkább dúdolgatok,
este, ha feljön a csillag,
elhallgatok.

Hajolj felém, tanulj meg engem,
próbád meghallani csepp hangomat,
hogy rám ismerj, ne légy olyan magad,
olyan tökéletesen egymagad,
ha egyszer neveden szólítalak
a föld alatt,
s feléd fordítom sose látott,
igazi arcomat.
 
 
0 komment , kategória:  Szabó Magda  
Székely Dezső
  2018-06-07 07:57:43, csütörtök
 
  Székely Dezső:

Álmom kútjában


Úgy int utánam az éjben a fa,
mintha törzsében tested hajlana,

s bolyhos pihékkel ölel a homály.
Bekötött szemű tócsák csendje fáj...

Átússza a hold a tó vizét,
majd a rögös gyalogútra lép.

Én is mennék, de megérint az ág,
elém rajzolja ajkad vonalát.

Várom hangodat - talán hallom is -:
álmom kútjában csobbanó kavics.
 
 
0 komment , kategória:  Székely Dezső  
Hajnal Anna
  2018-06-07 07:55:56, csütörtök
 
  Hajnal Anna

Messziről

Reggel van, ágyamon ülök,
de enyém messze tenyered,
és hirtelen csókom nyomán
finom köd futja be szemed.

Be édes fészekre talált
ajkamnak bujkáló tüze, -
szorongás száll fel szívedig,
s a reggel fűszeres íze
lángokkal csap szét ínyeden,

és minden ered megtelik
szúró villámokkal, amik
fel-felcikkázva szívedig
vakítanak, s te nem tudod,
mitől őrült meg reggeled,
míg ajkam lassan, szomjasan
csókolja ájult tenyered.
 
 
0 komment , kategória:  Hajnal Anna  
Balla D.Károly
  2018-06-07 07:55:07, csütörtök
 
  Balla D. Károly

Tótágas


A bohóc sírógörcsöt kapott.
Könnye tompán kopogott a deszkán,
a deszka feketére volt festve,
festve volt, álarcban volt,
kényszerű részvét-álarc mögé rejtette
gyalultfa-közönyét,
dehogy akart ő fekete lenni,
pácolt, meleg fényű,
berakásos, tükrös diófa-szekrény
lett volna legszívesebben,
de egyszerű asztal is inkább lett volna,
viaszosvászonnal borított konyhaasztal,
mint fekete, fekete deszka,
melynek vaslakk-részvétét
nem hatották meg a bohóc könnyei,
a sírógörcsbe menekült bohócéi,
aki most nem volt álarcban,
lemosta magáról a púdert, a rúzst,
lemosta a hahotát,
a vigyort, a röhejt,
lemosta, és most sírt, zokogott,
vörössé pöffedő szemhéja mögött
látta az artistát, látta a kötélen,
amint ott lépked délceg-magabiztosan,
s látta, látta a porond porában,
szájából iramló vér-kígyóval,
látta, amint tört testét kiviszik,
s ő, a bohóc, már ott volt,
hogy elvonja a nagyérdemű figyelmét,
vigyorgott, hahotázott,
hasra esett ezerszer,
aztán rosszul lett az öltözőben,
percekig öklendezett a mosdó fölött -
- mindezt látta most
vörössé pöffedő szemhéja mögött,
mindezt látta a bohóc,
a sírógörcsbe menekült,
aki mögött gyászhuszárok álltak,
fekete álarcba merevült gyászhuszárok,
dehogy akartak ők feketék lenni,
parádés huszárok, nyalka testőrök
lettek volna legszívesebben,
vagy ha nem, hát inkább kardforgatók,
káromkodó lovasok,
mintsem feketébe kényszerült gyászhuszárok,
akikből most feltartóztathatatlanul,
ellenállhatatlanul kibuggyant a nevetés,
nem tudni, miért,
talán mert felismerték a bohócot
és eszükbe jutott a sok hasraesés,
talán ezért bukott fel belőlük a hahota,
remegett a válluk, elakadt a lélegzetük,
még a könnyük is megeredt.
A gyászhuszárok röhögőgörcsöt kaptak.

Egy pillanat múlva,
a maguk-feledés csúcsán
már semmi sem különböztette meg őket,
a röhögőgörcsös gyászhuszárokat
a sírógörcsös bohóctól,
egy kívülálló
talán észre sem vette volna,
hogy ön-fejükön taposnak mindahányan.

Pár pillanatig tartott csak,
aztán lecsitultak,
halk hüppögésbe fúlt az indulat,
s lassan megindult a menet
a komor koporsó mögött.

A bohóc a távolba nézett.
Tudta,
a vándorcirkusz lampionos sátra alatt
friss fűrészporral
most szórják fel a porondot.



 
 
0 komment , kategória:  Balla D. Károly  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
2018.05 2018. Június 2018.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 11 db bejegyzés
e hónap: 239 db bejegyzés
e év: 1708 db bejegyzés
Összes: 8276 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1131
  • e Hét: 1131
  • e Hónap: 38632
  • e Év: 417473
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.