Belépés
evavicus.blog.xfree.hu
,,Jőjj pihenni, szabad perceidben, gépek, számok fáradt embere! A barátság meghitt otthonába hív a költő, - beszélgess vele." /Veress Ferenc/ Szuhanicsné Bencsik Éva
2001.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 15 
Az óriás intelme
  2018-06-08 22:36:25, péntek
 
  Szabó Lőrinc

Az óriás intelme

Ha egy hajszálat százfelé hasítasz
s minden új szálat megint százfelé
s e századrészt is százfelé hasítod
és eljutsz a végső határ elé
s tovább hasítani már képtelen vagy,
ami maradt, még az is végtelen nagy.

Hogyha egy lelket százfelé hasítasz,
mint egy hajszálat, s megint százfelé
s e századrészt is százfelé hasítod
és eljutsz a végső határ elé
s tovább hasítani már képtelen vagy,
ami maradt, még az is végtelen nagy.

Így üthetsz engem, pöröllyel hasíthatsz,
dobhatsz kutyák és fűrészek elé,
porrátörhetsz, megrághatsz, tűzre vethetsz:
ha szétmorzsoltál százszor száz felé
és tovább gyilkolni már képtelen vagy,
ami maradtam, az is végtelen nagy,

mert belőlem egy örök óriás szól,
kit száz bilincsed húzott lefelé:
eltemettél, mégis újjászülettem
s mosolyogva állok színed elé:
egy hajszálam felfogni képtelen vagy,
istened vagyok, egy és végtelen nagy
 
 
0 komment , kategória:  Szabó Lőrinc versei  
A vándor dala
  2018-06-08 22:35:44, péntek
 
  Mészáros Ferenc

A VÁNDOR DALA

Napkeletről jöttem, vékony tarisznyával
Szívemben reménnyel, lelkemben virággal.
Hoztam a bölcs csendet, puszták hallgatását,
Véremben feloldva ősök balladáját.
Utánam jött a szél, hátán dalaimmal,
Követték a fények, űzetve a Nappal.
Az ég mennyezetén csillagok kísértek,
Fuvarosa voltam Göncöl Szekerének.
Üzenetet hoztam tavasz bölcsőjéből,
Pislákoló fáklyát a remény tüzéből.
Sejtjeimben Koppány lázadása pezsgett,
Pogányul habzsoltam az örök szerelmet.
Napkeletről jöttem, a fények ágyából,
Oda térek vissza hajnalhasadáskor.
 
 
0 komment , kategória:  Mészáros Ferenc versei  
Maroknyi gyöngy
  2018-06-08 22:31:13, péntek
 
  Brown Wheelwright

MAROKNYI GYÖNGY

Maroknyi gyöngy, amihez közöm van,
Jobbommal tartom, balommal fedem,
S akár, ha egy is pottyanni moccan,
Hát utána indul mindkét kezem.

Négykézláb mászok a réselt padlón,
Színes gyöngyeim szívembe szedem:
Ne legyen üres az üvegtemplom,
Ne legyen üres az, vagy ne legyen.

Röpke lepke, ha beül kezembe,
Jobbommal tartom, balommal fedem,
Átitatom szárnyit' gyöngyszívembe,
Majd magasba nyújtva elengedem.

Merengve nézem a lepke röptét,
Imbolygó virágon, ha megpihen...
Kezeim testem az égbe löknék -
A szálló lepkét mintázza szívem.

S mint elfáradt kő, ha landol vízen,
A templom - s a gyöngy mind - visszazuhan,
Jobbommal kapom, balommal fedem...
Maroknyi gyöngy, amihez közöm van.

 
 
0 komment , kategória:  Külföldi költők (fordítások)  
Zsoltár
  2018-06-08 16:24:58, péntek
 
  Ileana Malancioiu

ZSOLTÁR

Könyörgök a létezőkért, mert léteznek.
S a nemlétezőkért, mert nem léteznek.
Mit tehetnék még, ha már megtanultam,
A rosszat megölheti rosszabb.

Hibáink ingatag egyensúlyban vannak
Mérlegeden, élet és halál
Súlyt cserélt s mégis, aki Rád gondolva
Halt meg, nem halt meg hiába.

Volt aki hiába mentette bőrét.
Úgyis eljön a halál
Akár a szétosztásra szánt kenyér és bor.
De ki változtassa borrá a vizet, ha a Szent

Síron már kinőtt a fű. S a holtak
Egy helyben topogása az egyedüli bizonyosság.
Sem a Pokol, sem a Paradicsom nem található
A közeledben s Te tudtad ezt.

Goron Sándor fordításai
 
 
0 komment , kategória:  Külföldi költők (fordítások)  
Buddha
  2018-06-08 16:22:41, péntek
 
  Juhász Gyula

Buddha

Mosolygó hindu bálvány,
Ki végtelenbe révedsz,
Taníts egy kis mosolygást
E nagy szenvedéshez.
Taníts egy kis mosolygást,
Te nagy, örök mosolygó,
Oly kurta ez az élet,
Oly furcsa ez a bolygó.

Mosolygó hindu bálvány,
Én annyit sírtam itt lenn,
Olvastam bibliákat,
Várva, vívódva hittem.
Mosolygó hindu bálvány,
Hitemen mosolygó,
Mily jó lehet a semmi,
A végtelen koporsó.

Hol nem nyílnak virágok,
A hervadásra szántak,
Szerelmek, álmodások:
Virági a halálnak.
Mosolygó hindu bálvány,
Az élet láza oly jó
És oly gonosz az élet
És én rád sírva nézek,
Te nagy, örök mosolygó.
 
 
0 komment , kategória:  Juhász Gyula versei  
A gólya
  2018-06-08 15:10:36, péntek
 
  Petőfi Sándor

A gólya

Sokféle a madár, s egyik ezt, másik azt
Leginkább kedveli,
Ezt ékes szólása, amazt pedig tarka
Tolla kedvelteti.
Kit én választottam, a dal-mesterséghez
Nem ért az a madár.
S egyszerű, mint magam... félig feketében,
Félig fejérben jár.

Nekem valamennyi között legkedvesebb
Madaram a gólya,
Édes szülőföldem, a drága szép alföld
Hűséges lakója.
Tán ezért szeretem annyira, mert vele
Együtt növekedtem;
Még mikor bölcsőmben sírtam, ő már akkor
Kerepölt fölöttem.

Vele töltöttem a gyermekesztendőket.
Komoly fiú valék.
Míg társim a hazatérő tehéncsordát
Estenként kergeték:
Én udvarunkon a nádkúp oldalánál
Húztam meg magamat,
S némán szemléltem a szárnyokat-próbáló
Kis gólyafiakat.

És elgondolkodtam. Jól tudom, az gyakran
Fordult meg fejembe':
Miért hogy az ember nincs úgy, mint a madár,
Szárnyakkal teremtve?
Csak a messzeséget járhatni meg lábbal
S nem a magasságot;
Mit ér nekem, mit a messzeség? mikor én
A magasba vágyok.

Fölfelé vágytam én. Ah, ugy irigyeltem
Sorsáért a napot,
A föld fejére ő tesz világosságból
Szőtt arany kalapot.
De fájt, hogy estenkén megszúrják... mert hiszen
Foly keblébül a vér;
Gondolám: hát így van? hát aki világít,
Ilyen jutalmat nyér?

Kívánt időszak az ősz a gyermekeknek,
Mint anya jön elé,
Aki fiainak számára kosarát
Gyümölccsel terhelé.
Én ellenségeműl néztem az őszt, s szólék,
Ha gyümölcsöt hozott:
Tartsd meg ajándékod, ha kedves madaram,
A gólyát elcsalod.

Szomorodott szívvel láttam gyülekezni,
Midőn távozának;
Miként most eltűnő ifjuságom után,
Ugy néztem utánok,
S milyen bús látvány volt a házak tetején
A sok üres fészek,
Szellő lehelt reám, sejtés halk szellője,
Hogy jövőmbe nézek.

Mikor tél multával fehér hó-subáját
A föld levetette,
S virággal zsinórzott sötétzöld dolmányát
Ölté föl helyette:
Akkor az én lelkem is felöltözék új,
Ünnepi ruhába,
S gólya-várni néha elballagtam egész
A szomszéd határba.

Később, hogy a szikra lángra lobbant, ahogy
Ifju lett a gyermek:
Talpam alatt égett a föld, nekiesem,
És paripán termek,
S megeresztett kantárszárral vágtaték ki
A puszták terére...
Még a szél is ugyan nekigyürközött, hogy
Lovamat elérje.

Szeretem a pusztát! ott érzem magamat
Igazán szabadnak,
Szemeim ott járnak, ahol nekik tetszik,
Nem korlátoztatnak,
Nem állnak körűlem mogorva sziklák, mint
Fenyegető rémek,
A csörgő patakot hányva-vetve, mintha
Láncot csörgetnének.

És ne mondja senki, hogy a puszta nem szép!
Vannak szépségei,
De azokat, mint a szemérmes lyány arcát,
Sürű fátyol fedi;
Jó ismerősei, barátai előtt
Leteszi fátyolát,
S rajta vesz merően a megbűvölt szem, mert
Tündérkisasszonyt lát.

Szeretem a pusztát! be-bekalandoztam
Tüzes paripámon,
S midőn már ott jártam, ahol fizetésért
Sincs emberi lábnyom:
Lovamról leszálltam, gyepre heveredtem.
Egy futó pillanat
A tóra mellettem, s benne kit látok meg?
Gólya barátomat.

Oda is elkísért. Együtt ábrándoztunk
A puszta legmélyén,
Ő a víz fenekét, én a délibábot
Hosszasan szemlélvén.
Igy töltöttem vele gyermekségemet és
Ifjuságom javát,
Azért kedvelem, bár se' tolla nem ragyog,
Se' szép hangot nem ád.

Mostan is kedvelem és úgy tekintem én
A gólyamadarat,
Mint egyetlen valót, mely egy átálmodott
Szebb korból fönnmaradt.
Megérkezésedet még mostan is minden
Esztendőben várom,
S kivánok szerencsés útat, ha távozol,
Legrégibb barátom!
 
 
0 komment , kategória:  Petőfi Sándor versei  
Szerelmi vallomás
  2018-06-08 14:51:37, péntek
 
  Farkas István

Szerelmi vallomás

A bál zajos forgataga eltűnt szeme elől. Egy olyan percre, pillanatra gondolt, amelyet még nem mert, nem tudott valóra váltani. Mellette ült a Lány. Most éppen pihennek mindketten.
Tánc közben a Fiú a Lány gyönyörű, zöld szemeit nézte és arra gondolt, hogy ez a kedves arc, a bájos mosoly nemsokára nem lesz neki többé. Most már mindegy. Lelke üres, csak a szerelem gyenge fényű tüze ég még szívében, de talán az is kialszik. A Fiú felkéri a Lányt. Együtt táncolnak. Kábultan fogja a Lány pici, gyenge kezét. Másik keze a Lány derekán, mintha magához akarná húzni, de nem lehet, nem lehet, nem szabad. Egyre közeleg a nap, mikor el kell dobnia magától az életet. Veszteni valója már nincs. Megcsömörlött az emberektől, megutálta a létet. Úgy döntött, hogy elmondja a Lánynak, mit érez iránta. A szám véget ért, egy gyorsabb következett és a Lány azt kérte, üljenek le. A Fiú így szólt a Lányhoz: - Ha szépen megkérlek, ugye kijössz velem sétálni? Mondani szeretnék neked valamit. Miért menjünk ki? - kérdezte a Lány. Azért - válaszolta a Fiú -, mert amit mondani akarok, az csak rám és rád tartozik. Azok a mondatok, amiket mondok majd neked, azok lesznek az utolsó mondataim. Kérlek, jöjj, és hallgasd meg őket, mert neked szólnak. A Lány most felállt és azt mondta: - Akkor hát menjünk. Csak sejtem, hogy mire céloztál, de ha arra, amire én gondolok, akkor lebeszéllek róla. A Fiú erre elmosolyodott. Eközben elhagyták a termet és kiértek az utcára. Senki sem volt arra, csak ők. Az öreg fák Apostolokként álltak a sötétben, a templom keresztje felett a Hold pihent. Gyere - mondta a Fiú -, üljünk ide a fák alá a padra. Most hát figyelj rám! Valamikor azt hittem, hogy az emberek jók és örülnek, ha boldogságot, örömet adnak egymásnak. Azt gondoltam, hogy a szerelem olyan, mintha egy láthatatlan erő egy másik emberhez hajtana, aki szeret téged, és te is imádod őt. Reméltem, egy ilyen érzés legyőz mindent, de tévedtem. Minden legyőzte ezt az érzést. Az emberek becstelensége, a pénz, a hazugság, a hatalomvágy. Rájöttem arra, hogy az ember életének semmi értelme, nem kell tovább vinni a mocskot, az ember aljasságait. Elhatároztam, hogy önként eldobom az életem, de mielőtt megteszem, bevallom neked, hogy szeretlek. Nem tudok úgy meghalni, hogy ezt ne tudd. A Lány szeméből könnyek hullottak. Ha szeretsz, akkor miért akarsz meghalni? - kérdezte. Azért - válaszolta a Fiú -, mert ez az érzés is elmúlhat, és én nem akarom elrontani az életed. Miért? - kérdezte a Lány. Miért mondtad el ezt nekem? Ha boldogtalanná akartál tenni, akkor most sikerült! Látod - mondta a Fiú -, te most azt nézed, hogy boldogtalan leszel. Én mindig azt látom magam előtt, hogy tízezrek halnak éhen, ölik meg az embereket. Te pedig azért sírsz, mert azt hiszed, boldogtalan leszel. Erre azt mondom, hogy minden emlék elmúlik egyszer. Te... te nem vagy ember! - kiáltotta a Lány, miközben felugrott és elszaladt a bálterem felé. A Fiú nem szaladt utána, hiszen fölösleges lenne. Ez a lány sem érti meg őt, és most már tudja, soha, senki sem értené meg. Egy picit még nézte a csillagokat, majd felállt és elindult az úton, az erdő felé. Elhagyta a házakat, ahol életek, szenvedő lelkek pihennek, alusszák fáradt álmukat. Beért az erdőbe. Felment a dombra és körültekintett a tájon. Ezer és ezer csillag ragyogott szemébe.
A Hold gyenge fénye megvilágította az erdőt, a fákat, melyek között piciny életek remegnek és félnek az elmúlástól. A Fiú lassan előhúzta kabátja alól a kétélű tőrt. Marokra fogta, majd leült a fűbe. Hirtelen meglátott egy apró kis virágot. A becsukott kehely csodálatosan szép volt. A Fiú odahajolt hozzá, közben a kést letette a földre. Figyelte, figyelte a kicsi virágot, miközben elnyomta az álom. Egy csöppnyi, kékeslila virággal és egy zöld szemű Lánnyal álmodott.

 
 
0 komment , kategória:  Belső kör  
Viszlek magamban
  2018-06-08 14:50:39, péntek
 
  Mészáros Ferenc

Viszlek magamban

viszlek magamban
pillanatokból összerakva,
rejtelek a lélek zugába,
szendergő csillagok vánkosára
viszlek magamban
törékeny ékszert
kicsiny szikráit a nappaloknak
izzó gömbbé növesztve
viszlek magamban
álmok hintóján
öröklét felé örökfény felé
arcodra simulva
bőrödhöz tapadva
viszlek magamban
lélegzetállítót
rejtekhelyet
bódító titkot
viszlek míg egyetlen sejted
is végigrobog bennem
míg erővel dobbansz
vissza a szívemben
 
 
0 komment , kategória:  Mészáros Ferenc versei  
A sirály születése
  2018-06-08 14:49:31, péntek
 
  Reményik sándor

A sirály születése

Apja nem volt és nem volt anyja sem.
Fészek-oduban nem költötte ki
Epedve búgó madárszerelem.
A legelső sirály
Fehér villám a fekete vizen,
Csak úgy támadt, magától, -
Fészek helyett dühöngő tengerárból.

Az ős-tengeren dühöngött a szél,
A hullámok dörögve tornyosultak,
Majd égbe szálltak, majd pokolba hulltak,
Az ős-vizek veszett démonai
Vihart arattak, mert szelet vetettek, -
Csak lelke nem volt még a fergetegnek.
Teremtett hát lelket magamagának.

Egy hullám jött a part sziklafalának,
Hegy-magas, bús-fekete, iszonyú, -
Hullám, milyet még nem látott a part
És nem kavart fel égiháború.
Rendült a szirt, amelyre fölcsapott,
A tajték szikrázott a szirt előtt, -
S a tajtéknak e percben szárnya nőtt!
Két hófehér szárny. Velük lebegett
A vihar lelke a vihar felett.
 
 
0 komment , kategória:  Reményik Sándor versei  
Romantikus Naplemente
  2018-06-08 14:08:54, péntek
 
  Charles Baudelaire

Romantikus Naplemente

De szép a Nap, mikor feljön a láthatáron
és mint egy robbanás, messziről ránk köszön!
- Boldog. akinek épp ily baráti öröm
a nyugovása, mely gyönyörűbb, mint egy álom!

Emlékszem!... Tűz-szeme alatt tó, kert, virág
s minden mint dobogó szív zihált a melegben...
- Fussunk feléje, óh késő van, sebesebben,
fogjuk el legalább egy ferde sugarát!

De sohse érem el az Istent, egyre hátrál;
a győzhetetlen Éj már kifeszíti sátrát,
birodalma sötét, borzongó, iszapos;

sírok szaga kering a fekete homályban
s a mocsár partjain riadozva a lábam
kóbor varangyot és hideg csigát tapos.

/Szabó Lőrrinc/
 
 
0 komment , kategória:   Chalses Boudelaire versei  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 15 
2018.05 2018. Június 2018.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 226 db bejegyzés
e év: 1760 db bejegyzés
Összes: 10839 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1243
  • e Hét: 1243
  • e Hónap: 44537
  • e Év: 806099
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.