|
 1/2 oldal 
|
Bejegyzések száma: 10
|
|
|
|
|
|
2018-08-30 21:58:12, csütörtök
|
| |
| |
A parton ültünk némán, néztük a folyót, ahogyan a sötétben úszó fényektől megcsillantak lágy hullámai....
Egyszercsak azt kérdezted:
- Mondd, te mindenkinek meg tudsz bocsátani?
Hirtelen ezernyi gondolat indult el bennem, mintha egy ajtót nyitottál volna ki ezzel a kérdéssel... Nem is szólaltam meg rögtön, annyira magával ragadt az egész...
- Elvileg igen. - mondtam később.
- És gyakorlatilag?
- Tudod, az ember érdekes teremtmény. Ragaszkodik még saját fájdalmához is. Görcsösen kapaszkodik belé...félti... mert mi lesz, ha elengedi...?
De miért van így?
- Mert a fájdalom, a sértődöttség elhomályosítja a lényeget...
Egy léggömb volt a kezemben, fogtam, hogy el ne szálljon. Vigyáztam rá....hisz tőled kaptam...
Néhány percnyi hallgatás után ismét megszólaltam:
- Figyelj csak ..... a fájdalom is pont ilyen.... - mutattam a léggömbre.
- Milyen? - néztél rám kérdőn.
- ...mint ez a léggömb. Ha elengedem, messzire száll, majd
s csak az emléke marad...de nem lesz már a kezemben. A fájdalommal is így vagyunk: nincs többé, ha egyszer elengedtük.
Nem akarom elengedni. Hiszen tőled kaptam... De később rá fogok jönni, hogy amíg fogom a zsineget, addig meggátol mindenben, ami teljes embert igényel... Addig csak az egyik kezemmel tudom megfogni a kezedet ... megsimogatni az arcod ... de ez csak fél ... a félig-dolgok életképtelenek... És közben mozdulna a másik kéz is, de a léggömb ......a másik kéz is, de a léggömb ...... ......
Ekkor jön el a pillanat, amikor eldöntjük, melyik a fontosabb; mert a kettő egyszerre nem tud
Ha két kézzel akarlak téged, a zsineget el kell engednem... Én pedig szeretlek, és nem érdekel tovább a léggömb...
Pedig minden könnyebb lenne...szorosan hozzábújtál, én két karommal átfontam a nyakad, s a léggömb elszállt..
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-08-30 21:49:32, csütörtök
|
| |
| |
A barátságok egy része egyáltalán nem örök életű, mert változunk, barátaink is változnak, és néha olyanokat követünk el egymás ellen, amiket nem lehet megbocsátani.
Hülye elvárásnak tűnhet, de végül is a barátság egyik fontos része a másik meghallgatása, és felvidítása, nem a lehúzása.
A kötelező kérdés a barát leépítése előtt, hogy adott barát hozzátesz-e az életünkhöz?
A sorsdöntő kérdés az, hogy ha nem találkozunk, akkor hiányzik-e a társasága?
Ezzel kicsit összefügg, hisz nem fog nekünk egy olyan ember hiányozni, aki sose hallgat meg minket.
Kiegyenlített barátságról van szó, vagy csak egyik fél érzi a barátságot .
Azt se felejtsük el, hogy senki nem tökéletes: sokféle haverunk, barátunk van,mint például munkahelyi .
Ha tökéletes, minden élethelyzetben mellettünk álló, és mindent megértő barátra vágyunk, lehet, hogy a mi elvárásaink irreálisak, nem a barátainkkal van baj .
Az emberek megváltozhatnak: a közeli barátok is.
A változás akár olyan drasztikus is lehet, hogy már nem marad közös témánk. Akármennyire is veszettnek érezzük a dolgot, az (egykori) jó barátokkal mindig legyünk őszinték. A jó kommunikáció sokat segít, bármi bajunk van, mindig próbáljuk meg megértetni a baráttal, akiből épp elegünk van.
Az energiavámpírok társasága káros, a velük való kapcsolat nem esik jól, frusztrál, tehát a magunk érdekében tenni kell a felesleges jó barátok ellen. Egy barátság akkor számít károsnak, ha kölcsönösen lehúzzák egymást.
Ilyenkor fel kell állítani a határokat: ha munkatárs, szobatárs, vagy családtag az illető, nem bánthatjuk meg végzetesen, de azt megengedhetjük magunknak, hogy ne meséljünk neki túl sokat magunkról, csökkentsük a bizalmas infók számát.
Van olyan barátunk, aki egyszer csak eltűnt az életünkből? Lehet, hogy minket is le kellett koptatni? Nézzünk magunkba: mindketten ugyanazt az erőfeszítést tettük-e meg, ugyanannyira fontos volt-e mindkettőnknek a barátság? Mindig csak mi kerestük a másikat? Ő mit tett értünk? De nem mindig vagyunk mi hibásak, ha egy Barát eltűnik. Az emberek változnak, mindenki életében vannak olyan barátok, akik eltűnnek idővel.
Mikor hívtam fel utoljára a barátom, hogy megkérdezzem, mi van vele? Ugye, ezer éve. Mivel és milyen gyakran viszonozom, hogy törődik velem? (Ha mindig csak elveszünk, sosem adunk, ne csodálkozzunk, ha jó barátunk eltűnik. Az emberek gyakran nem is veszik észre, hogy önzőn viselkednek.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-08-30 21:38:02, csütörtök
|
| |
| |
Ma annyi vagy amennyinek érzed magad és fiatalos vagy, ahogy láttam a fotódon, és gondolom jól érzed magad... hát más nem is kell és hát minden apró örömöt amit észre vesz az ember az boldoggá, és fiatalossá teszi. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-08-30 21:32:29, csütörtök
|
| |
| |
Keresztes József:
Az álmok visszajárnak
Különös álmom volt. Hatalmas nyárfák, dombos vidék. A dombvonulat alján fontos főút. Oda, rá keresztben, dombokon keresztül készülő, már dózerrel kitaposott, kétsávos keresztutak.
A nyárfás között valahol tanya vagy majorság, meg ócska, lepusztult műhelyek. Én valamiért ott vagyok, nézelődöm. Erős szél lehet a magasban, mert letörik az egyik nyárfa leveles ága és elrepül. Viszi a szél. Rajta mókus. A mókus mintha légi bemutatót tartana nekünk (már többen vagyunk és bámulunk fölfelé), akrobataként elugrik a repülő ágról, az ágra "visszarepül", farkával
kormányozva magát a levegőben. Együtt repül a leveles nyárfaággal. Majd elvéti vagy megunja, és srégen zuhan vagy vitorlázik lefelé. Eltűnik a szemünk elől a gyepes földön. Az ág is el.
Megyek keresni a földön a mókust. Hepés és hupás földdarabon liba fúrja be a fejét egy gödör alján a puha agyagba. Valami vinnyogás a dombocska belsejéből. Tudom: ez a mókus.
El akarom hajtani a libát, de nem hátrál, tolatva kihúz egy darab mókusfarkot. Most már lábbal próbálom odébb tolni a libát. A liba ellenem fordul és sziszegve fenyeget. Jön a gazda, egy parasztember, elhessegeti a libát. A mókus kibújik a lyukból, alig van
valami a lompos farkából. Kicsi és szánalmas a kis jószág, meg van szeppenve.
A liba!
Két-hároméves koromban is ilyen rekkenő nyár volt Szegeden. Pendelyben egy nyomóskútból folyattam a vizet, ittam és élveztem a hűs italt. A Csongrádi sugárút még szegedvégi sarkán voltunk. Egy mellékutcából libák jöttek, én már a kút gombján ülve folyattam az ártézi vizet. Fröcsögött, patakként szertefolyt, beleivódva, elnyelődve a csontszáraz, repedezett földön terjedve. Olyan volt, ahogy később hasonlítottam valamihez, mint egy Rorschach-teszt.
Az elöl tipegő liba lenyomta kinyújtott nyakát és fenyegetően sziszegve megtámadott, az ülepembe csípve. Én leestem a kútról, bömbölve elszaladtam, nagyon fájt a csípés helye. A heg ma is megvan még.
De ami érdekes, az ennek az álomnak a furcsasága és plasztikussága. A színek, a formák. A leveles nyárfaág levegőben rezgő, szélfútta, színéről és fonákjáról ezüstös és halványzöld, reszkető színei. Az egész táj színvilága, formája, különössége.
Pszichológust kíván. Álomfejtőt. Csakhogy én nem hiszek a freudi álomfejtő jelképeknek, szimbólumoknak. Ha én mindent elmesélnék, amiket álmodom!...
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-08-30 21:08:24, csütörtök
|
| |
| |
Kassák Lajos
Az utak
Nappal hosszúra nyúltan egyhelyben fekszenek,
de éjszaka a sötétben, vagy a sápadt hold, vagy a remegő csillagok alatt
elindulnak a legtávolabbi pont felé.
Senki sem lesheti meg titkukat, mert ruhát cserélnek
és magukhoz vonzzák az árnyakat.
Az egész világ tengereivel, hegyeivel, sivatagaival,
városaival egyetlen erdő nekik és élnek és visszaélnek ezzel a csodával.
Menet közben tragédiákat és tragikomédiákat mesélnek.
Nyomukban csipkebokrok, fényesre csiszolt kövek
és tengerikagylók szóródnak szét.
A horizont vörös fáklyasorral jön eléjük, tejet fej nekik a hold tőgyéből
és megfésüli őket a rohangászó szél fogaival.
És nem szólnak arról, hogy egy hosszú életen át hányszor túrták fel és tapostak rájuk. Megelégszenek a pillanat örömeivel s reggel,
ha testükbe szúrja fénynyilait a nap, tetszhalált mímelnek
és nem árulják el az embereknek, hol voltak, mi történt velük az éjszaka.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-08-30 20:58:33, csütörtök
|
| |
| |
Francois Villon: Szerelmes ballada D'Aussigny Yssabeau-nak
A dombtetőn a sziklák, mint a nyársak
merednek, lassú szél nyög és a hársak
hasadt odvából tejszín nedv csorog;
a tar bozót mélyében buja árnyak
ölelkeznek s a holdas fák úgy állnak
tótágast, mint mezítlen asszonyok.
Öledre vágyom sírva itt e holt
avarban, hol szerelmünk fészke volt,
s vonagló, izzadt testedért üvöltök.
... Vérembe folyt a vörös telihold.
Emlékszel még? Bimbók fakadtak, lanyha
est volt s a fény utolsó sáv aranyja
halódott fenn egy vattafellegen;
bíbor hajad sovány válladra lógott,
minden fűszál bokád köré fonódott,
langyos szellő bujkált a melleden,
s hogy ajkaimra éhes szád tapadt,
s belémcsorgattad édes nyáladat:
két testünk volt, de már csak egy szívünk,
s az alkony ránk borult a fák alatt.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-08-30 20:49:48, csütörtök
|
| |
| |
Nyilvánvaló, hogy érzéseket az iskolában nem lehet tanítani, sem tanulni. A boldogságórán a gyerekek azt gyakorolják, hogyan hozhatják magukat pozitív lelkiállapotba, azaz a pozitív élmények elérésének és feldolgozásának technikáját ismerik meg.
Ez pedig már tanulható, és így végeredményben a boldogság is tudatosan elérhető. Maga a boldogság ugyanis egy nagyon rövid definíció szerint a pozitív érzelmek dominanciája, egy pozitív élményfolyam.
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-08-30 08:32:58, csütörtök
|
| |
| |
Nyakunkon az ősz.
Nem csak a természet adta vizuális élmény miatt a kedvenc évszakom. Sorolhatnám a színes növényzetet, vagy a hajnali párás mezőket, ahol a nap sugarai átmetszik a fák lombjait.
Kedvenc madaraim is búcsút intettek , gyerekoromba a fecskék gyülekezőhelye a villanyvezetékekre ülve szép sorjába. A tegnapi nap egy csodálatos élmény volt, ép kint voltam az udvaron ,mikor nagyon sok fecske a fejem felett mintha csak elköszöntek volna tőlem, hogy elinduljanak hosszú útjukra.
Némelyik annyira közel repült hozzám,beszaladtam a fényképezőgépért de mire kiértem már elrepültek.
Nagyon szép csütörtöki napot kívánok mindenkinek!
Születési évforduló...Reményik Sándor
Születési dátum: 1890. augusztus 30., Kolozsvár, Románia
Meghalt: 1941. október 24., Kolozsvár, Románia
Link
REMÉNYIK SÁNDOR: CSENDES CSODÁK
Melitskó Saroltának
Ne várd, hogy a föld meghasadjon És tűz nyelje el Sodomát. A mindennap kicsiny csodái Nagyobb és titkosabb csodák. Tedd a kezedet a szívedre Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog, Ez a finom kis kalapálás Nem a legcsodásabb dolog? Nézz a sötétkék végtelenbe, Nézd a kis ezüstpontokat: Nem csoda-e, hogy árva lelked Feléjük szárnyat bontogat? Nézd, árnyékod hogy fut előled, Hogy nő, hogy törpül el veled. Nem csoda ez? - s hogy tükröződni Látod a vízben az eget? Ne várj nagy dolgot életedbe, Kis hópelyhek az örömök, Szitáló, halk szirom-csodák. Rajtuk át Isten szól: jövök.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/2 oldal
|
Bejegyzések száma: 10
|
|
|
|
2018. Augusztus
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
329 db bejegyzés |
| e év: |
3311 db bejegyzés |
| Összes: |
16396 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 243
- e Hét: 2206
- e Hónap: 5548
- e Év: 58256
|
|
|
Offline
