|
2018-09-01 20:19:07, szombat
|
| |
| |
Kolozsvári Olga:
Leköszönő
Őszülő idő nyitóbeszédét írja,
ezalatt ékes szóval köszön el a nyár,
tűzvirágok vörös fényét csitítgatja,
s emlékkönyvébe megannyi emléket zár.
Ó, mily boldogan lobogott aranyhaja,
s merült el a kék mélység hűvös tükrében,
s a csillogós, csüngő égitestek raja
záporozott a kívánságok hevében.
Pacsirta zengte a harmatos reggelt,
fülledt pára kopogtatott az ablakon,
a ragyogástól hízott Nap örömmel kelt,
hogy a lét szépségére rácsodálkozzon.
Patakok mosták a gyöngyöző orcákat,
cirógatta őket szerelmes napsugár,
és néha könnyfakasztó, mesés álmokat
dúdolt ridegen az éji, ezüstös bogár.
Dübörgő életet lehelt a tópart,
s csapongtak a felszálló füstkarikák,
vígan reppent fel a széllel az illat,
mit a bodega ajtaja szélesre tárt.
Aranyporba süppedő tréfák nyomán
halad a felszedelőzködő idő,
sietve pakolja egy-két játékát,
mókát, kacajt, mi nem nélkülözhető.
A parton parádéznak még a kavicsok,
csiklandozzák huncutul egymás talpát,
s az égre cicomázott, vad szárnycsapások
keringve suhannak a messzeségen át.
Egy anziksz lustán hever a kereveten,
szinte megelevenedik benne a nyár,
ám már látszik az elsárgult leveleken,
hogy itt a búcsúperc, s küszöbön az ősz vár.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
