|
 1/6 oldal 
|
Bejegyzések száma: 52
|
|
|
|
|
|
2018-09-29 18:34:25, szombat
|
| |
| |
Szerencsés Tünde
Csak még egy kicsit maradj!
Vándormadarak intenek szárnyukkal,
Indulnak távoli tájakra,
Csőrükben magukkal viszik
A nyár zamatát,
Maguk mögött hagyják a mát.
Búcsút bólintanak a bokrok,
Meghajolnak a sárguló fák,
Bánatkönnyüket a rőt avarra hullatják.
A Nap is fáradtan sóhajt,
Tüze már éppen hogy csak ragyog,
Pedig nem is olyan régen
A kéklő égen hetykén lobogott.
A naptár őszre fordul lassan,
Az emberes hónapok jönnek sorba.
Talpunk alatt ropognak a falevelek,
Portyázik a reggeli köd,
A fűcsomókra harmatot permetez.
Rozsdás takaró ereszkedik a földre -
A tegnap képeit maga alá rejtve.
Álomba szenderül a zöld,
Üde csókját már csak idézzük,
A derűs képeket magunkba rejtjük.
A fáradt sugarakat ujjunk közé fűzzük,
Hadd időzzön kicsit még a meleg velünk.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: VERSEK - SZERENCSÉS TÜNDE |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-09-29 17:56:20, szombat
|
| |
| |
Grigo Zoltán: Visszajövök
Nézem a búcsúzó alkonyi fényeket,
a kora esti szélben görbülő fákat,
fejem felett száll a hatalmas végtelen,
rám hajol némán a mulandóság árnya.
Itt minden lábnyomom ismeri múltamat,
jövőmet tudják az égen a csillagok,
addig járom sorsom rendelte utamat,
ameddig porszemnyi létemben itt vagyok.
Kézen fogott az idő, együtt ballagunk,
mélyülnek az árkok a lábaink alatt,
néha megállunk és egy kicsit hallgatunk,
mint aki valamit még mondani akar.
Elmondani, hogy milyen szépek a mezők
vihar után, amikor felragyog a nap,
a rigó daláról ha ébred az erdő,
hogy milyen gyönyörű a zöldellő tavasz
és a folyó, ha felette ködpára száll,
miközben medrében szelíden lépeget,
amikor gyümölcsillattal ölel a nyár,
és szívünkig nyújtóznak le a nagy hegyek.
Hiszem, hogy az élet körforgása örök,
ha elmegyek, magammal viszem sóhaját,
erdő leszek vagy folyó, de visszajövök,
hogy meghallgassam újra a rigó dalát. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: EST - ÉJSZAKA VILÁGA |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-09-29 17:49:14, szombat
|
| |
| |
Várnai Zseni:
MI LEGYEK MÉG?
Míg kicsinyek voltak a gyerekeim,
tejjé változtam, az kellett nekik,
ültem kis ágyuk mellett reggelekig,
ha betegek voltak, s úgy fonnyadtam ott,
hogy arcom egész kicsinyre sorvadott,
s mikor szemükbe visszatért a fény,
napként sütötte őket az enyém,
s piros lett arcuk, almagömbölyű,
attól lettem én akkor gyönyörű.
Kalács is voltam, meg vajaskenyér,
és játékszer, hogy meg ne unjanak,
és képeskönyv, hogy megtanuljanak
belőlem mindent amit álmodom,
később az egyszeregyet számolom,
növök velük, már iskolás leszek,
s a nagy kateda előtt reszketek:
felelnem kell, vizsgáznom, - ó, tudom,
borzalmas, hogyha bennük elbukom!
Most széllé kell változnom, hogy elérjem
az egyiket, a messzeségbe künt,
de aki volt, örökre tovatűnt,
s ha elfogom, ha átölelhetem,
lelke páncélját át nem törhetem,
s mindkettő bár belőlem sarjadott,
többé már nékik mit sem adhatok,
a földön nincs több oly bús szerelem,
mint az enyáé, oly reménytelen.
Mi legyek még? Érettük mit tehetnék?
Legyen belőlem sűrű rengeteg,
majd jól elbújhat ott a két gyerek
ha menekülni kell a rossz világból,
és kunyhó leszek friss mézeskalácsból,
és tejjel-mézzel folyó kis patak,
isznak belőlem, hogyha szomjasak,
és dalolok majd nékik estelen:
- Aludjatok el itt a keblemen. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: VERSEK - VÁRNAI ZSENI |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/6 oldal
|
Bejegyzések száma: 52
|
|
|
|
2018. Szeptember
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
1585 db bejegyzés |
| e év: |
15094 db bejegyzés |
| Összes: |
18977 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 278
- e Hét: 5120
- e Hónap: 9153
- e Év: 68406
|
|
|
Offline
