|
2018-10-24 05:23:40, szerda
|
| |
| |
Hosszú évek óta nekem mindennap '56, így az egyes emléknapjai ( október.23., október 26., november 4., június 16.) nem jelentenek mást vagy többet, mint a másik háromszázhatvankettő ...
Évek óta minden év október 23-26 között egyébként is kiállításokat rendezek, beszédeket tartok, előadásokat szervezek, ha meghívnak elmegyek akár távolabbi megemlékezésre is, stb ...
Idén Jánossomorja kért fel ünnepi beszéd megtartására október 23-án. Idemásolom a beszédemet:
Tisztelt Emlékező Közösség!
Jánossomorja 1956-os történelme szorosan összekapcsolódik az 1956. október 26-ai mosonmagyaróvári sortűzzel, ezért szeretném, ha ezen kapcsolódási pontokon keresztül megismernék Mosonmagyaróvár ötvenhatos történelmét és emlékezetápoló tevékenységét is.
A sortűz helyszíne, ma szent, vérrel áztatott hely, VÉRMEZŐ, 1956. október 26-án, péntek délelőtt megtelt emberekkel, akik a városi felvonulás után arra vették az irányt, az Ipartelepek felé, hogy az itteni gyárak dolgozóit is tüntetésre hívják a forradalom mellett. A térre érkezett ezres nagyságú tömegben a város felnőtt lakossága mellett ipari tanuló gyerekek, környékbeli falvak lakói, távolabbi vidékekről az Akadémián tanuló gazdászok és tanáraik is megtalálhatók. Ideérkeztek a mezőgépgyárban, a fémszerelvénygyárban, a timföldgyárban, a kötöttárugyárban, a lengyárban, az erdészetben dolgozó munkások is. Sokan azt sem tudták, hogy itt található a zöld ávós laktanya. A sokadalom énekelt, elöl a Szózatot, hátrébb a Himnuszt, de visszaemlékezők szerint a Kossuth Lajos azt üzentét is. A legelején állók, közvetlen a laktanya közelében tartózkodtak és a laktanyából kijövő tisztekkel a vörös csillag levételéről tárgyaltak. Dudás István parancsnok azonban karjával tüzet vezényelt és elkezdődött az első sortűz. Az elején állókat azonnal lekaszálta. Majd következtek a hátrébb állók. Aki bírt hasra vágódott vagy elkúszott valami védelem mögé. Mikor elhallgattak a fegyverek, többen felugráltak és futni kezdtek. Ekkor kezdődött a második sortűz. Hátba lőtték az embereket, s közben kézigránátokat is dobáltak közéjük. Leírhatatlan volt a vérengzéshelyszíne. Az életben maradtak és a sérültek a földön lapulva várták a halált, hogy most majd a laktanyából, és a lőállásaikból jönnek ki a gyilkos határőrök és egyenként végeznek velük. De erre szerencsére nem került sor. A bénultság és döbbenet után többen, lélekjelenlétüket megőrizve kezdtek neki a mentésnek. Helyben,sebtében ellátott sebesültek, teherautókra, lovas kocsikra, mentős gépkocsira felsegített súlyosan sérült emberek és mindenütt halottak. Az ő vérük folyt végig az utakon a kórházig, ahol aztán több sorban az udvari gyepre fektették le őket. Az összes orvos és ápoló teljes egységben részt vett a sebesültek ellátásában. Amit tudtak műtöttek és végezték a hősi halottak azonosítását. Később Győrbe, Budapestre, de még Bécsbe is kerültek a sebesült túlélőkből.Majd érkeztek az osztrák vöröskeresztes szállítmányok, melyek segítették az életmentést, a későbbi felgyógyulást.
A hősi halottak között volt a pusztasomorjai tizenhat éves Kelemen Rezső is, aki a mezőgépgyári csoporttal vonult a laktanyához és halt hősi halált.
Délutánra megérkeztek Győrből a fegyveres és a civil segédcsapatok, Tihanyi Árpád tanár és Földes Gábor színház igazgató vezetésével. Őket Szigethy Attila, a későbbi Dunántúli Nemzeti Tanács elnöke küldte a további vérontás elkerülése végett. Ekkorra ért be Levélről Gulyás Lajos református lelkész is. Őket később, a forradalom megtorlása során bíróság elé állítják a népi demokratikus államrend megdöntésére szövetkezésért és kivégzik,ahogy másik négy óvári vádlott társukat, Kiss Antalt, Czifrik Lajost, Weintrager Lászlót és Zsigmond Imrét.
A lakosság mérhetetlen felháborodásában a győriekkel együtt betódult a laktanyába a felelősöket keresve. Dudás egyes tettestársaival már elszökött, a maradék három tiszten pedig a nép elégtételt vett. Egyikükkel még a laktanyában végeztek, másikuk másnap a Városháza ablakából ugrott ki, a harmadikat pedig felakasztották. Itt kell elmondanom, hogy nem elég, hogy ezeknek a gyilkosoknak évtizedekig emlékmű és utcanevek őrizték gaztettüket, még néhány éve is több próbálkozás volt a Stefkó nevezetű mentegetésére, holott az ő szitkozódó, átkozódó és beismerő szavait, egy ma is élő,súlyos sortűz sérült hallotta a kórházban, ahol őt szintén ellátták.
A kórházi összeírás alapján a száz fő fölötti hősi halott, a halotti anyakönyvi kimutatások szerint ötvennégy áldozat temetése október 28-án volt a magyaróvári és a mosoni temetőben. Az ismeretlen áldozatokat tömegsírokba temették. Sok vidéki elhunytat hazavittek hozzátartozóik végső nyughelyükre. Így történt Kelemen Rezsővel is, akit hozzátartozói szombaton este tudtak csak hazaszállítani és vasárnap délután, szakadó esőben a falu nagy részvéte mellett eltemetni. Kelemen Rezső áldozat volt, szinte gyerekként kellett meghalnia, gyilkosok vezényszavára, ártatlanul. Sírján, ma is, az akkor nagy bátorságra valló felirat olvasható:
Kelemen Rezső
a forradalom hős halottja.
Drága jó fiúnk
Ki oly váratlanul
Itt hagytál minket.
Sírod felett a szeretet
Hullat rád gyász könnyet.
Kit oly forrón szerettünk,
Amíg élünk nem feledünk.
A sérültek száma is több száz volt. Köztük a szintén pusztasomorjai rokon, Kelemen Gábor, akit lábon lőttek, de továbbiak is, mint Dohány István, Fürtös Lajos, Szűcs Béla. Voltak rendkívül súlyos esetek is. Többen életük végéig szenvedték sebesülésük következményét. Fél lábbal, bicegve dolgozták le maradék életüket. De voltak szerencsések is, akik ugyan több tucat műtét után, évekbe telve, de felgyógyultak és viszonylag hosszú életet éltek meg.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején számtalan külföldi újságíró és fotóriporter is Magyarországon tartózkodott. Így volt ez Mosonmagyaróváron vagy Hegyeshalomban, majd később az osztrák menekülttáborokban.Mosonmagyaróváron a sortűz eseményéről jelenleg nincsenek fellelhető fotók. A külföldi magazinok tudósítói a sortűz utáni eseményekről készítették számtalan felvételüket, de például a magyaróvári temetésről filmet is forgattak.Ezek a képek a legnagyobb kiadók újságjaiban jelentek meg, még Amerikában is. Sajnálatos, de a megtorlás idején ezen felvételek alapján gyűjtötték össze, állították bíróság elé és ítélték súlyos börtönévekre az embereket. Nem számított, hogy valóban az illető van-e a képen. Ilyen koholt vád alapján ítéltek el egy magyaróvári tizenhat éves inas legényt, aki keményen megfizetett, a semmiért. Őt is egy képen vélték felfedezni. Igazát, miszerint nem ő az, nem tudta bizonyítani. 1958-tól 1967-ig ült az ország különböző börtöneiben. Ő volt Fehér János, akit 2018. szeptemberében temettünk el.
A külföldiek mellett a helyiek is fényképeztek. Ezen képek sorsa vagy akkor pecsételődött meg, amikor készítője a forradalom leverése után elővigyázatosságból eltüzelte őket, vagy akkor, mikor az illető, menekülése során magával vitte, külföldön rejtegette, majd azok, az évtizedek múltával ma is valahol rejtve várják felfedezésüket. De vannak itthon maradt és harminchárom, vagy akár hatvan évig őrzött képek is, melyeket készítőjük, őrzőjük mégiscsak elővett és közkinccsé tett. Mosonmagyaróvári képek legutóbb 2010-ben kerültek nyilvánosságra.
Tisztelt Hallgatóság!
Nem a magyaróvári sortűz hősi halottja Magyar Katalin tizenhat éves diáklány, de feltétlen meg kell emlékezni róla!
Magyar Katalin mosonmagyaróvári születésű kislány, aki az általános iskola után Budapesten tanult egy képzőművészeti gimnáziumban. A fővárosi harcok idején véradónak és önkéntes ápolónőnek jelentkezett osztálytársaival a Tétényi úti kórházba. November 7-ei hősi halálát megelőzően idehaza járt. Egy vöröskeresztes szállítmányért jöttek le Hegyeshalomba. Szülei kérlelésére sem maradt itthon, ,,Becsület is van a világon" - mondta és visszament Pestre. Halála napján mentőautóban szállítottak egy sérült kisgyereket, amikor egy orosz tank kilőtte őket. A kisfiú és Kati a helyszínen életét vesztette. Holttestét a kórház udvarán hantolták el. Később apja érte jött és hazaszállította a magyaróvári temetőbe. Nem sokáig nyughatott. Át kellett helyezniük a nagyszülői sírba. Közben apját elvitték, börtönbe zárták. Mikor kiszabadult menniük kellett a városból. Szülei ismét kihantolták gyermeküket és Győrben temették el, immár negyedszer. Emlékét 1996-tól szülővárosában általános iskolája zárt udvari falán kihelyezett emléktábla őrzi csak.
De Jánossomorjának is vannak Budapesten halt hősei. Egyikük Író László, tüzér, aki egységével állt át a felkelők oldalára. A Blaha Lujza téri harcokban október 29-én lőtték sorozatban végig a huszonkét éves fiatal testét.
A család emlékei szerint később a rákospalotai temetőben találtak Laci holttestére, hiszen az áldozatokat összegyűjtötték, ahol ideiglenesen helyet kaptak, ott helyezték el a holttesteket. Ezért mindig késve történt, napok, hetek elteltével a temetés. A helyiek visszaemlékezései szerint Lacit egy helybéli katonatársa hozta haza teherautóval, a tüzéregyenruháját is vele hozták. Ebben a katonai egyenruhában ravatalozták fel a házukban, az üvegesműhely melletti szobában. Sokan eljöttek a házi ravatalhoz, hogy tiszteletüket tegyék. Az iparosok, családtagjaik, az osztálytársak és a barátok mind elmentek megnézni a nyitott koporsóban, katonaruhában kiterített fiatal katonát. Gyászolt a falu. Síremlékén az alábbi felirat olvasható:
Drága áldozatunk
Szent hazánk oltárán
Halhatatlan lettél
Hős halálod árán
Őrzöd mindörökké
a hazát,a békét
Mi pedig őrizzük
Emléked örökké
A település harmadik hőse az egyetemista Szalai Imre, akit november 4-én budapesti lakóhelyének belövése során ért halálos sérülés.
A család semmit sem tudott itthon a Pesten élő rokonokról és Imréről. November 14-én mentek fel Budapestre, az ottani Franck gyárba húst vinni három teherautóval. Ekkor tudták meg, hogy Imre a Péterfy Sándor utcai kórházba került, de még november 5-én reggelre meghalt súlyos sérülései miatt. November 17-én újra visszamentek Budapestre egy, a menekülők által elhagyott teherautóval, amivel aztán haza is szállították. Itthon, a lakásuk üveges verandáján ravatalozták fel, Mosonszentpéteren, az óvári utcai házukban. Az arcánál üvegablak volt a koporsón, hogy mindenki elbúcsúzhasson tőle. Sírja, ma a mosoni temetőben található.
További helyi származású '56-os hősi halott még Kovács András, aki szintén Budapesten halt meg november 6-án.
Tisztelt Emlékezők!
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után a városból és környékéről is rengetegen menekültek külföldre. A forradalomban tevékeny szerepet játszók nagy része is eltávozott. Nekik így nem esett bántódásuk, de akik maradtak azokat elővették és súlyos börtönbüntetésre ítélték. Különösen súlyos büntetéseket kaptak az Akadémia tanárai és hallgatói, egy gimnáziumi tanár, a mezőgépgyár munkás tanácsának tagjai, a helyi műszaki laktanya parancsnoka, Ambrus József és tisztjei, valamint a győri Földes-per vádlottjai a hét halálos ítélettel és a tucatnyi börtönbevetéssel.
Ambrus József őrnagyról szintén fontos megemlékezni. '56-ban a közelben található honvéd laktanya parancsnoka volt. A városi felvonulók egy része az ő laktanyájához is odavonult, de békésen tovább is mentek. A sortűz idején Ambrus a laktanyájában tartózkodott, ahonnan engedélyével Dr. Székelyhidi László fiatal katonaorvos, segédjével katonai mentőkocsin hajtott a vérengzés helyszínére. Attól kezdve Székelyhidi már nem ment vissza a laktanyába, hanem a kórházban maradt műteni. Ambrus a forradalom mellé állt. Szervezte a nemzetőrséget, a Katona Tanács elnöke lett, temette a hősöket. '56-ért a katonai bíróság 15 évre ítélte, rangjától megfosztotta, vagyonát elkobozta. Hat év, három hónap, tizennyolc napot ült. Szabadulása után kocsikísérőként, kazánfűtőként dolgozhatott. A rendszerváltás utáni rehabilitálásának már nem sokáig örülhetett. 1992-ben 71 éves korában alezredesi rangban hunyt el. Emlékét e város nem, de szentesi sírjánál őrzik az ottani nemzetőrök.
A megtorlás itt Jánossomorján is többeket utolért. Mint Dicsőfi Endrét, Juhász Istvánt, Juhász Jánost, Posztos Ferencet, Kiss Józsefet, Egyed Imrét.
Tisztelt Emlékezők!
Nem szabad azonban elfelejtkezni azokról a bírákról, ügyészekről és árulókról sem, akik megvádolták, majd elítélték ezeket az embereket. Ilyen volt Vida Ferenc,Gyepes István vérbírók, Ledényi Ferenc katonai ügyész, Fekszi László, győri határőr ezredes, aki Ambrusékra vallott, míg előtte látszólag a forradalom mellett állt. Ezek mind haszonélvezői lettek a Kádár rendszernek. Míg, az '56-ért börtönbe kerültek szabadulásuk után sem nyughattak. Akiket nem űztek el a lakóhelyükről, azokat gyakorlatilag a rendszerváltásig figyelték,jelentettek róluk, nem dolgozhattak végzettségük szerint, azoknak a gyerekeik nem tanulhattak tovább, nem mehettek külföldre, még rokonuk esküvőjére sem a szomszéd csallóközi faluba. Volt, aki nevet változtatott, csak hogy abbamaradjon már a zaklatása, örökös megszégyenítése. Sajnos ezeknek a megbélyegzett családoknak a gyerekeik nem mindegyike tudott kitörni ebből a körből és fiatalon, betegen, szegényen hunytak el.
És mit kaptak a zöld ávósok? A Kádár rendszer biztos megélhetéssel, kitüntetéssel, rendfokozat emeléssel, magas nyugdíjjal, szolgálati lakással jutalmazta ezeket a tömeggyilkosokat. Dudás semmiféle felelősségre vonásban nem részesült a sortűzért. Kiskunhalason élte dicsőséges napjait újabb laktanya parancsnoki beosztásban, ezredesi rangban.
1956-ért Mosonmagyaróvárt bűnös városnak nevezték, társadalma megfélemlítetten élt, csak a pártvonalon működők élvezhették az életet.
Évtizedek múltak el így.
1986-ban egy mosoni születésű menekült által állított '56-os szimbolikus síremlék volt az első emlékállítás a hősök tiszteletére. Megakadályozni már nem merték, de még három évet várni kellett a város emlékezőképességének feltámasztására. 1989. június 8-án egy óriási hatású '56-os fórumot szerveztek, ahol Schwendtner Ferenc rokkant sortűz sérült vetette fel egy emlékmű állításának igényét az áldozatok emlékére.
A helyi pártok és civil szervezetek összefogásával kezdődött meg a közadakozásból készült emlékmű megvalósítása. A sortűz helyszínén először haranglábat állítottak, majd az 54 névre faragott kopjafát, végül Rieger Tibor szobrászművész önzetlen, áldozatos munkával készített Golgotáját, melyet 1991. október 26-án, a már hivatalosan így nevezett, Gyásznapon avattak fel.
Közben 1991. március 23-án sor került az '56-os mártírok újratemetésére is, akiknek a ravatalánál Antall József miniszterelnök mondott beszédet. E felemelő esemény annak a Székelyhidi Lászlónak köszönhető, aki '56-ban katonaorvosként látta el a sebesülteket, majd 1990-ben országgyűlési képviselőként a Parlamentben többször szólalt fel az óvári mártírok újratemetése érdekében.
Ezt követően a város további forradalmi helyszínein is elkezdtek emlékhelyeket kialakítani. Így az Akadémián, Dr. Kuroli Géza dékán jóvoltából, aki szintén súlyos sérültje volt a sortűznek, aztán az Ipari tanulóknál, a Városházánál, a magyaróvári temetőnél, jóval később a kórháznál. Azóta ezeket az emlékeket is körbejárják október 26-án a megemlékezők, majd az ötvenhatos útvonalon gyalogos felvonulással érkeznek a hivatalosan '56-os emlékparknak, köznyelvben Gyásztérnek nevezett helyszínre.
Az évenkénti megemlékezéseken köztársasági elnökök, miniszterek, államtitkárok és különböző közéleti személyek mondtak, mondanak beszédet.
Az 1992-ben megalakult Mosonmagyaróvári '56-os Egyesület, összefogva az addigi magánkezdeményezőket Zétényi Zsolt ügyvéd képviseletében pert indított Dudás István és társai ellen, mint a sortűzért felelős személyek ellen. A Dudás-perként elhíresült évtizedes jogi procedúra féligazsággal ért véget 2002-ben. Dudás és társai bűnösségét megállapították, de büntetést érte nem kaptak. A fellebbezés időszakában pedig Dudás meghalt, így az ügy okafogyottá vált és véglegesen lezárult.
2005-ben a Kisalföld megyei napilap kezdeményezte, hogy a sortüzet lövető laktanya épületéből létesüljön ötvenhatos múzeum. A tizenhárom éve tartó papírgyártásból, ülésezésből, tervezgetésből semmi nem lett. Helyette a piaristák kapták meg új iskolaközpont építésének céljára. 2018. augusztus 23-án a laktanya teljes tetőszerkezete leégett. Azt azóta födémig lebontották. Az épület végítéletére vár.
A Gyásztér további történetéhez tartozik még, hogy 2012-ben történelmi emlékhellyé nyilvánították. 2014-ben az '56-os Egyesület állította az '56-os mártírok kopjafáját, a Nemzeti Örökség Intézete pedig a történelmi emlékhellyé válás emlékoszlopát.
Mosonmagyaróvár ötvenhatos hagyományai 2015-ben a helyi értéktár részévé váltak, 2016-ban pedig a Gyásztér a megyei értéktár része lett.
2013-ban 1956-os emlékmegőrző tevékenysége elismeréseként a helyi középiskolai kollégium Gulyás Lajos '56-os mártír nevét vehette fel. Az intézmény azóta is példaértékűen és egyedülállóan őrzi ötvenhat eszméjét, a hősök és mártírok emlékét.
Mosonmagyaróváron 2015-ben a helyi erdészet állított új emlékhelyet '56-os hősi halott dolgozóinak, majd 2016-ban külföldi magánkezdeményezésre és magánerőből készült emlékmű a magyaróvári temetőben a tömegsírba temetett ismeretlen áldozatok emlékére.
Tisztelt Emlékezők!
Jóval később, de gyakorlatilag ugyanezt az utat járta be Jánossomorja is ötvenhatos emlékhelyeinek és az emlékezés hagyományainak kialakításában.
Egyedi példával jár elöl a 2011-ben állított Menekülők emlékhelyével, valamint a november 4-ei Nemzeti Gyásznapon történő temetői megemlékezéseivel.
Jól ismerve a 2016-os Emlékév különböző pályázatait, elmondhatom, hogy olyan széleskörű, minden részletre odafigyelő, kreatív, változatos, a település apraját-nagyját megszólító pályamű, mint az Önöké nem készült. Külön kimagasló eredménye programsorozatuknak, hogy Hossala Tamás fotókiállítása kézzelfoghatóan is a település értékévé vált.
Tisztelt Jánossomorjaiak!
Azt kívánom Önöknek, hogy őrizzék, ápolják kialakult '56-os hagyományaikat, azokat gondosan szervezzék, ne változtassanak rajtuk évről-évre, a megélt eseményeket pedig rögzítsék a Jánossomorjai Füzetekben és, részemről remélve egy új Jánossomorjai Naplóban is!
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
