|
2018-12-14 04:02:24, péntek
|
| |
| |
Juana de Ibarbourou (1892-1979,Uruguayi költőnő)
Prológus
Ezen a csupa csillag és csupa rózsa dél-amerikai karácsony éjszakán eloltottam karácsonyfámat, hogy Veled lehessek, mártír Magyarország, hogy legalább szimbolikusan egy legyek a Tieid közül, egy asszony, aki imádkozik múltadért és jövendő sorsodért, egy asszony, aki ugyan nem fegyvert tart kezében, hanem lantot és aki soha nem átkozódik, hanem énekel. De most, amikor vérzel és kínoznak, most, amikor mindenki, aki szereti a nagy emberi erényeket, úgy közeledik Hozzád, mint a megfeszített Krisztushoz. Itt térdelek sötétbe borult hazámban és kérem a soha el nem maradó isteni igazságszolgáltatást, könyörgöm Hozzád először életemben, hogy vértelen sorok haszontalan faragójából változtasson katonává a Te soraidban!
Mennyire szeretünk Téged, Magyarország! Az édes ifjúságtól kezdve, amikor álmunk voltál a ligeti és tabáni fák alatt, a Duna partján, amikor megnyerted szívünket boldog és romantikus varázsoddal.
Mennyit nőttél és mennyi hősies harcot vívtál azóta szabadságodért. Nagy szerelmesed vagyok, büszke felséges értékeidre és megronthatatlan méltóságodra. És szent vagy, Magyarország, rettenthetetlenül dicsőséges, halántékodon a töviskoszorúval, mint a Megváltó a Kálvárián. Példája vagy azoknak a népeknek, melyek többre becsülik a halált a szolgaságnál, az éhséget a becstelen megadásnál, a véres harcot a lakájok jól táplált gyávaságánál.
Ezerszer szeretett Magyarország, akiért annyit sírtunk, fogadd el szívemet és ha tudod, változtasd fegyverré, vagy villámmá.
Montevideo, 1958. december 24-én
(Spanyolból fordította: Keleméry Tamás)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
