|
2019-04-15 22:30:05, hétfő
|
| |
| |
GALYASI MIKLÓS
Galyasi Miklós (Hódmezővásárhely, 1903. okt. 12. - Hódmezővásárhely, 1974. jún. 3.): költő, muzeológus. 1921-ben érettségizett szülővárosában, 1925-ben Szegeden jogi diplomát, Vásárhelyen pékmesteri képesítést is szerzett. 1927-29-ben Párizsban járt. Költeményeit a Tiszasirályok és A nagy törvény mentén (1934) c. köteteiben tette közzé. Otthona a két világháború közötti időben a haladó művészet egyik vidéki műhelye volt, ahol gyakran megfordultak írók, művészek, többek között: József Attila, Erdei Ferenc, Féja Géza, Veres Péter, Medgyessy Ferenc, Tornyai János és sokan mások a progresszió vezető egyéniségei közül. 1934-ben ő alapította meg és vezette a város irodalmi, művészeti és tudományos egyesületét, a Tornyai Társaságot. - Munkaszolgálatból történt hazatérése után, 1946-ban nevezték ki a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múz. ig.-jává, amelyet 1957-ig szakértelemmel vezetett.
,,Golyó és betű, mind a kettő ólom.
Kasza is, kard is tűzben vert acél.
Fáradhatatlan a gondolat-sólyom,
Ne adjuk egymást a hollóknak, testvér!“
(Galyasi Miklós: Testvér, ne adjuk...)
Galyasi Miklós versei
Link
Galyasi Miklós Az utolsó vásárhelyi polihosztor
Link
ÁRVA LADIK
,,Árva ladik a Tiszáról
A tengerbe tévedt,
Vitte a víz s megkerülte
Az örvényt, a révet[...]
A ladik csak úszott, úszott,
Nem tudta, hogy csónak,
Baráti mód köszönt néhány
Óceánjárónak.
A vén hajók tova-húznak
S vágnak fagyos képet.
Így jár aki a Tiszáról
A tengerbe téved."
ASZÚ - Részlet
,,Újborral tűrd hát a vidám barátot.
Könnyű örömre lőrét igyál.
De ha az első dér szívedre szállott
Békülj egy korty aszú mámorán."
BOLDOG A DONGÓ...
Boldog a dongó almavirágon,
Boldog a gyermek a hűs fa alatt,
Kukacot kajtat cinke az ágon,
Boldog, aki vet s hiszi, hogy arat.
Boldog a rét is zöld harsogásán,
Boldog a medve, ha mézre talál,
Boldog a béka májusi nászán,
Ujjong az élet, tán nincs is halál.
Gólya békával, fullánk a mézzel,
Cinke a léppel egy végből fakad.
Ki tudja, hogy egy-egy almafának
Tenger virágján hány gyümölcs marad.
EGYSZERŰ TÖRTÉNET - Részlet
,,Nem volt már többé »büdös paraszt",
Hősnek tisztelték az emberek.
Egy hold földet fölvert a gaz,
S itt maradt az asszony, a gyerek."
FALUVÉGE
Süppedő fal, véggel a határnak.
Cigánymeggy búsul a poros mezőn.
Rossz sövény vet gátat a világnak,
Gond lovagol a horgadt nádtetőn.
Az ablak vérszín muskátlival,
Bújócskát játszik kiváncsi sugár,
A szoba nyirkát gőzölgő párával
S tüzes szemével szárítja a nyár.
Csöndes az udvar. A földön izzad
Apraja, nagyja nyűgös életér',
Harmados maggal próbál szerencsét,
Hogy gyermekével nőjjön a kenyér.
Cammog a nap. Lassú kínnal telik
A fülledt, hosszú nyári délután.
Csutora vakkant, kolomp hallatszik,
Riska jött meg, bőg a kapunál.
Az asztalon lebbencsleves gőzöl.
A kútgém árnya fáradtan legyint.
Hortyog a ház, csizmaszag, verejték...
Holnap kezdődik előlről megint.
FEJFÁMRA
,,Sokat faggattak, meséljem el
Mi volt az életembe' jó?
Piros szegfű nyílt a kertben,
Találkoztam a szerelemmel,
S a nyárfán fütyült a rigó."
MINT PATAK...
Mint patak a patak, nyárfa a nyárfa,
Ha bűn, ha érdem, Így vagyok magyar.
Hordozom terhét a tűztorkú nyárnak,
Borzong bőrömön boru s zivatar.
Nekem nem újság, sarkantyú, zabla,
Rég ver az élet, ritkán simogat.
Mint csillag a csillag, úgy vagyok ember,
Mint lüktető vár, idő, gondolat.
NEM AZ A BAJ...
Nem az a baj, hogy nem tudsz fiam írni,
De biztos kézzel tartod az ekét.
Városépítő próféták, hősök,
Piramist nemző fejedelmi ősök
nem tudta leírni egyik sem nevét...
Nem az a baj, ha nincs szentkép a szobádban,
Ha szívedben kölyked s néped képe ég.
Csak madarat ne tarts kalitkában,
Hallgasd helyette a tücsökzenét.
Nem az a baj, ha nincsen kőből házad,
Az se fájjon, ha barna kenyered,
Csak szállás kérőt valahogy megszánjad
S magad szájától vess egy szeletet.
Nem az a baj, ha nem parancsolsz száznak,
De jaj, ha magad ellen ütöl pártot,
És százszor jaj, ha heversz a mocsárban
S a mélybe húz le boldog tunyaságod.
Nem baj fiam, megtanulsz még írni,
Lesz kőház, pirosló búza-köböl,
Zengő dalával ébreszt fel a sármány,
Ha más szemében nem ül többé ármány
És tenyérré símul majd minden ököl.
NEM CSAK ÉVEIDNEK SZÁMA FOGY - Részlet
,,Sápadnak az öreg csillagok.
Földgolyónk is lassabban forog.
Az élet egyre bölcsebb, vénebb."
PARANCS - Részlet
,,Megtanultam egy-két parancsot,
Bolondos, furcsa szavakat.
Jót, rosszat, örömet, gondot,
Hogy mit szabad és mit nem szabad.
Hogy élővel él minden ember
És fedél kell a fejünk fölé.
Fáj a deres, tavaszi reggel
És ne nézzünk a titkok mögé."
A PARASZT ÖRÖK - Részlet
,,Árvíz a fák közt, bujtogatás rajtad
Mint hegyről a hó völgybe szalad,
Mert eltűnik - érzed: város, gróf és polgár,
A paraszt örök, s a föld megmarad."
PÁN SÍPJÁT KERESSED...
,,Pán sípját keressed zöldellő mohában.
A dalt keressed, ami elhagyott.
A szerelmet a tűnő éjszakában
És a könnyet, mely szívedre fagyott."
PORBÓL
Ha feltámadok, hogy új életre keljek
Hisz tudom, hogy mindig minden ujra él,
Könyörgöm hozzád Irgalmas Kezdet,
Ne olyan mag legyek, miből ember kél.
Legyek erdők réme, ki szálfákat tördel,
Vagy kegyetlen, vérszomjas, húsevő virág,
Győzhetetlen vad, ki uj utat törhet,
S kit nem sujt agyon rázuhanó ág.
Akármi! Csak ember ne legyek többé,
Ne követeljen tőlem senkisem hitet
Hazug mesékkel nem tehetik szebbé
A könyörtelen emberéletet.
RÁD BORULOK
Rád borulok, mint magra a virág,
Ölellek, mint föld a gyökeret,
Hajót a tenger, földet az égbolt,
Mint magas tornyot esti fellegek.
Cikázó véred vihara, villáma
Ringó levél öled mély taván,
Ajkadra borulok, mint hajnali álom.
Halálos élet a csönd sóhaján.
SUBÁS NYÁR
Tegnap zuhogott, ma szivárvány lobog
S júniusban didereg a lomb.
Cincér a fában halkabban kopog,
Párás légen át hangos a kolomp.
Soha nem volt még ilyen zöld az élet,
Dús termés terhén hasad az ág.
Él a halál is, él az enyészet,
Fejünk fölött lépked, bukdácsol a végzet
S örjöngő táncát lesi a világ.
Mennybolt serlegében pörög a kocka
Rázza a sors: hatot vagy vakot.
Most dől el, hogy holnap mezőn hálsz, vagy ágyban,
Keresd meg hát ember cifra tarisznyádban:
Azt a bizonyos mustármagot.
SZERESD...
Szeresd a napot, fürödj sugarában,
Ha vihar tombol enyhelyet keress,
Tavaszi víz szomjad, őszi gyümölcs éhed,
Ne félj ha sorsod vándorként betéved -
Oszd meg vele sódat, oszd meg kenyered.
SZERESSETEK - Részlet
,,Az élet vére: a május sikolt
A tejút följött és az ég alól.
A mennyei sas vijjog, rikolt
A hegyre ráborul az égbolt.
Szeressetek! A törvény szava szól."
SZÜRET ELMÚLT
Szüret elmúlt és az árva tőkén
Egy-két ott feledett billing sírdogál.
Ki aszúnak készült egész nyáron,
s vétlen pusztul a veréblakomán.
Fűzfák odva egyre jobban mélyül.
Már aludni tért a cincérsereg.
S a mocsárban mint elkésett bánat
Ezer didergő bús béka brekeg.
Füstöl a rét s a fehér ködből
Mint vérző sebek mosolygó bölcse.
Tűnt tavasztól álmodozva villa
A csipkerózsa dérütött gyümölcse.
Fűtetlen szobán vacog a lélek.
Nád közt a szél száz új dalt remeg.
Tél kuporog a rőt erdő alján.
MInt sötétben reszkető gyerek.
A fecske eltűnt. Jön víg cinkehad.
A barázdában már varjú szemel.
Délfelé húz a varjú csapat
S a gyér szántáson a köd szemetel.
A tarlón penészes hullafoltok.
Ritka, sötét bogyók a bodzafán.
Olyan a táj, mint egy magányos perc
Az ötvenéves férfi homlokán.
TISZÁN (SASÉR)
Kócsagfészek fölött
Barna kánya sír.
Rőt avarból zölden
Szökken gólyahír.
Bogárság fut, matat
Száraz lomb alatt.
Kopár ágak között
Kukucskál a nap.
A fák hegyében ül
Varjú, s mondja: kár,
Kis rügyek pattannak,
Nyújtózik a nyár.
A szürke gémtanya,
Mint kazalnyi kas.
Felcsillanó halra
Vág a réti sas.
Vaskötél csikorog,
Lomhán jön a komp,
Nyáj legel a parton
Kondul a kolomp.
Lágy szél csókolja fel
Álmából a tájat.
Föllegek legelnek
Húzó vadlibákat.
Kanyarog a folyó,
Tavasz... gólyahír...
Kócsagfészek fölött
Barna kánya sír.
VÉGRENDELET
,,Mondd, hogy legszebb nyelve a világnak
S legkülönb népe a magyar,
Bitang, aki nem dolgozik érte,
Vagy munkájáért jutalmat akar."
ZÖLD
A napsugár ma zöldbe öltözött
S testet öltött iszalagban, nádban.
A békanyál is zöld a tó fölött.
Zöld az ég a sűrű ingoványban.
Zöld a harmat és a darázs háta,
Zöld páncélt hord a vitézbogár.
Zöld a búza, zöld a harkály szárnya.
Nászt ül az élet, ölel a határ.
Zöld kottalap a végtelen mező:
Pipacs, margaréta kis kótafejek.
A szél, az égi cimbalomverő
Szavára trilláz a virágsereg.
A napsugár ma zöldbe öltözött.
Dalát harsogja mindenik fia,
Még nincs zavar, minden egybezúg.
Az élet ez - a sorsszimfónia.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Galyasi Miklós |
|
|
|
|
|
Offline
