|
2019-05-02 08:11:21, csütörtök
|
| |
| |
Persze, alapvetően könyvtáros vagy.
Alapvetően mindent fölszívó szivacs vagyok. A könyvtárosság szolgálat, jó volt könyvtárosnak tanulni, nagyszerű tanáraim voltak. De a csöndes szolgálat távol állt tőlem, miközben szerettem kutatni, bibliográfiákat készíteni. S a könyvtár valójában tágította a szemléletemet. Hozzájutottam minden fontos könyvhöz, s rengeteg folyóirathoz.
Én a régió kiskönyvtárainak segítettem, képviseltem érdekeiket a fenntartónál, jártam a vidéket, emberek között voltam. Ennek hasznát még ma is érzem.
A Könyvtárosba is falusi történeteket írtam, kis piszkálódásokat. Egy idő után rendszeren kértek Bereczky Laciék írásokat, s kicsit sztároltak is, a lap friss lett. Egy idő után hívott Laci, hogy menjek főállásba hozzájuk Pestre. Ez megrémített. Mit keresek én Pesten, s két gyerekkel miért vágnék neki az ismeretlennek? Lakás, ismeretség, semmi. Azért fölmentem Pestre körülnézni, ahol Lacival és Vajda Kornéllal beszélgettem. S maradtam annál a fölismerésnél, hogy ez a váltás késői lenne, s nem igazán szerencsés.
Így ez a hajó is elment. Nem bánom ma sem.
Pedig a főváros bizonyára irodalmi tevékenységed szempontjából is előrelépés lett volna.
Nem tudom. Nem attól ír jó vagy rossz verseket az ember, hogy az ország melyik pontján él. Már a nyolcvanas években - Tagja voltam a József Attila Körnek - érzetem a megosztottság újbóli életre keltét. S nem tartoztam én sehova, s ma sem gondolom magamat se népi, se posztmodern vagy urbánus költőnek. Költőnek sem mindig. De történelmünk, sorsunk kérdései izgattak és izgatnak. Ezen a módon elkötelezett vagyok. A reformkor alkotóit vallom elődeimnek. Sokszor nyúlok Kölcseyhez, s még korábban Berzsenyihez, aztán próbálom fejtegetni Vörösmarty borongását. Petőfi számomra kicsit idegen, Arany pedig a bukás után lett igazán jó költő. Próbálom megérteni irodalmunkat, történelmünket. Nem teszem fel az a kérdést, hogy hol tévesztettünk utat, mert úgy vélem, nem tévesztettünk. Helyrebillennek a dolgok, csak nem egyszerre.
Azzal, hogy Mosonmagyaróváron maradtam, a provincializmust is választottam. Tudatlanul is. De mint mondtam, én ekkor ismerkedtem meg a Felvidék íróival, lapjaival, szellemi életének mozgatóival. Magával Béccsel és Pozsonnyal, a nyugati szórvány magyarság képviselőivel. Nekem Budapest Kelet volt.
Másrészt mi jelent az előrelépés? Verseim megjelentek, könyveket adtam ki. Jól érzetem magamat a könyvek között, mindenhez hozzájutottam, amire szellemileg szükségem volt.
És a rendszerváltás változásai azért elsodortak Mosonmagyaróváron is.
Kicsit előre szaladtunk, de legyen. 1991 a várakozás éve volt. Én nem láttam rendszerváltást. Megtörténtek a helyhatósági változások, romantikus elképzeléseink voltak a jövőről. Helyben is győzött az MDF, képviselőik nem a bosszúállásban jeleskedtek, inkább megpróbálták átlátni a világot, teendőket kerestek, s működtetni kellett a várost. Ne feledjük: a kassza nem volt tele, sőt!
Nem ugrottak neki szétverni a meglévő struktúrát, nagyon helyesen a lassú átalakítás korszakában gondolkodtak. Most így látom.
A felállt új testület beválasztott a kulturális bizottságba külsősnek. Ez még az a rendszer volt, amikor a bizottságok szakbizottságok voltak, s a külsős helyek nem a pártok hűséges katonáinak ,,jártak".
Aztán ebben az évben indult el a városi újság, aminek szerkesztésével engem bíztak meg.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
