|
2019-06-14 15:19:58, péntek
|
| |
| |
Búcsú elégia
Ha egyszer elmegyek, ne sírjatok értem,
mert ahová érkezem, ott virág lesz a réten,
és csoda-harang muzsikál hegedű zenét,
melynek minden akkordja rólam mond mesét.
Mikor lefedett koporsómra könnyeitek hull,
és szívetek a fájdalomtól némán elszorul,
ne gondoljátok, hogy nem láthattok többé,
mert a lelkem itt marad, az nem változik köddé.
Bár szótlanná válok, és szavam sem halljátok,
de ha magatokba mélyedtek, úgyis tudjátok,
hogy a lebegő porszemcse is kirajzolja arcom,
s a jégvirágos ablakon is én leszek a csóknyom.
Mert amíg emlékeket igéz madár röptű múltam,
és tudatotok megőrzi, mit szívetekben hagytam,
addig nem lesz olyan messze az a nevenincs távol,
ahol a kék-lángú holdvilág a csillagokkal táncol.
Ki egyszer megszületik annak meg kell halni,
hisz az élet állomás, honnan tovább kell haladni,
oda, hol a halhatatlan létjog mindenkire vár,
arra is, ki földi útján koldusbottal jár.
Vers:Kun Magdolna
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kun Magdolna |
|
|
|
|
|
Offline
