|
2019-07-01 08:32:11, hétfő
|
| |
| |
A szerves fejlődést Trianon törte meg.
Magyaróvár nyitott város volt Bécs és Pozsony felé, jelentős hivatalnokréteggel, nagy tanári karral az egyetemen. A hadi utak kereszteződésében élve néha jól járt a rajta átmenőkkel, néha rosszul. Vármegye központként is kevert nyelvű, ahogyan a vármegye is.
Iparosodóban volt, a századforduló szép jövőt ígért. Politikai viharok nem tépázták, mindig lojális volt Bécshez, innét messzinek tűnt Győr.
Aztán megcsonkolták. A vármegye kétharmad részét letépték, s hirtelen egy zsák vége lett, ahonnét nem vezettek utak sehova.
Központi szerepe megszűnt. Értelmiségének nagy része elhagyta: itt nincs jövő. A vörös kommün is megtépázta. Építkezései elakadtak, fejlődése megtört.
Ilyen állapotban, kivérzetten várta a jobb életet.
A negyvenes évek vége, s az ötvenes évek zárt településsé tették. Iskolái sorvadoztak, a piaristákat elüldözték, állami gimnázium lett belőle. Ha valakit ide helyeztek tanítani, az büntetésnek érezte azt.
Ide nem érkeztek, innét elmentek.
Aztán elérkezett 1956. A véletlen forradalom. S annyi nyomorúság után egy kis énekszó. Mint amikor kibukkan a felhők közül a nap.
Október 26-ka. Milyen szépen kezdődött minden. Aztán háromnegyed 11-kor megpecsételődött a város sorsa - úgy tűnik - legalább egy évszázadra.
Száznál is több halott a laktanya előtt, sortűz után.
Majd elvakart évek. Itt nagyon megtanultak hallgatni. Kussolni. A szürkét még szürkébbre festeni.
Mosonmagyaróvár beírta magát a világtörténelembe. Csak nem merte észrevenni.
1989-ben mintha történt volna valami. Megnyíltak a határok, tétován próbálkoztak összevarrni a valaha eltépett szálakat néhányan.
Kiderült, hogy újra a városon vezetnek át a kereskedőutak. Mész került a házakra, a vonaton nem vegzálták az ide érkezőket. Megpezsdült valami.
De 1956 elvakart sebként tovább vérzett.
Már kerültek emléktáblák a falakra, elkészült a Golgota a laktanyával szemben. Elhúzódó sortűzper bizonyította az értőknek: emlékezni szabad, de a felelősségre vonás elmarad.
Gazdasági nyűgök, érdekes privatizáció, kifosztás és fosztódás az első évtized. S pezsdülő kulturális élet. Nyitottság. Átstruktúrálódó város.
Gazdagodás és szegényedés. Az anyagi gazdagodás nem hozott szellemit. Aki tehette, az évezred tájékán elment. Értelmiség nélküli város volt az elmúlt évszázadban, s értelmiség nélküli lett az ezredfordulóra ismét.
Akiknek össze kellett volna fogni ez ellen, azok egymás ellen fordultak, ide nem jött senki, de nem is hívtak senkit. Aki mégis, az másutt elkövetett bűnei okán.
Közben gazdag lett a város. Kívánatos. Itt lakni és odaát dolgozni. Lakni és nem élni. Gombamód nőttek ki lakótelepei, de mintha az egész a jövő elképzelése nélkül.
Nagy lett a város és üres.
Laktanyája leégett, ledózerolásra vár. 1956-ja a múlt sarában. Ünnepségek karcolgatják az emlékezés falát. Harminchárom év eltékozolva. Szellemileg üres intézményei nem végzik el azt a munkát, amire a történelem kötelezi őket: 1956 örökségét ápolni, gyűjteni és rendszerezni, kutathatóvá tenni a múltat.
Miért is kellene éppen a városegyesítés évfordulóját ünnepelni?
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
