|
2019-07-18 19:00:24, csütörtök
|
| |
| |
Az első időszak különösen. Közel ötven fő dolgozott a házban. A szervezetet át kellett szabni. Három együttműködő csoportban gondolkodtam. Rendezvényszervezó, rendezvényellátó és gazdasági csoportban.
Néhányan fölmondtak, néhány embernek én mondtam föl, s próbáltam minél kisebb sérüléseket okozni. Ez bizonyára nem ment. S új embereket fölvenni, mindenképpen frissíteni szerettem volna. Ez volt a nehezebb, mert nem volt honnét. A könyvtárban Gombosi Lilla kérte, hogy vegyem át, s Rajkáról hoztam egy népművelő végzettségű fiatalembert, Kalmár Imrét a szakmai csoport élére.
Lilla nem érezte magát jól a könyvtárban, s nálam bálokat szervezhetett, irodalmi kávéházat. Persze rövid időn belül összekülönbözött kollégáival. Először a csoportvezetőjével, majd lassan mindenkivel. Végül Pannonhalmára ment az apátságba dolgozni.
Tehetséges, jó képességű lánykának ismertem, de izzott körülötte a levegő, s folyamatos konfliktusokba keveredett. Nem csapatmunkára volt való.
Imre is kikerült a házból, Lillával való konfliktusa robbantotta ki a vele való ellentétemet, s végül elbocsátottam. Hosszú idő után közös megegyezéssel váltunk el egymástól.
Nem bántam meg, s azt sem, hogy ő kettőjük felkavarta az állóvizet.
A gazdasági vezető elbocsátást végül hibának tartom utólag, de akkor az járt a fejemben, hogy elődöm bizalmi embereivel ne dolgozzak együtt. Pedig Zsuzsa jó gazdaságis volt, s nehéz volt pótolni. Végül Novitz Márti lett egy kis kitérővel a gazdasági vezetőm, akivel szintén dolgoztam együtt már korábban.
Zsuzsával volt az első munkaügyi perem, ami végül közös megegyezéssel zárult.
A biztosság átmeneti volt, végül ősztől neveztek ki öt évre.
Így igaz. S miután azt is láttam, hogy egyedül vagyok, s hosszú az út, arra gondoltam, hogy meghirdetem az igazgatói állást, én pedig lelépek. Vagy vissza a könyvtárba - amiről tudtam, hogy nem lehetséges - vagy el innét.
Szentkuti Károllyal is ekkor hozott össze a balszerencse, aki a megyei közgyűlés alelnöke volt, s a megyei könyvtár élére kerestek igazgatót. S 1992 nyarán kis rábeszélésre megpályáztam az állást. Azt hiszem, előtte volt már egy forduló, ott nem sikerült igazgatót választani.
Elérkezett augusztus, jöttek a meghallgatások. Minden ment simán. A dolgozókkal is találkoztam, ők is megszavaztak, már csak a közgyűlés volt hátra.
Közben az óvári pályázati felhívás is megjelent. Beszéltem a polgármesterrel, mondtam a győri dolgot is. Mondta, hogy pályázzam meg a művelődési központot, ha már elkezdtem a munkát. S igazság szerint nem akartam Győrbe menni, de nem igazán éreztem Óváron támogatást. Inkább úgy tűnt, hogy mivel ebben a pillanatban nincsen konfliktus a házban, maradjon így a dolog.
Visszavontam a győri pályázatomat, s megpályáztam az óvárit, s október 1-től kineveztek igazgatónak.
Akkor elindulhatott az igazi munka.
Igen. Pénz nélkül, új dolgokat kitalálni. Színház, mozi, komoly-és könnyűzene, s a nyár. Gyakorlatilag május végétől szeptember közepéig üres volt a város. Csönd volt. S miután kollégáimmal együtt kitaláltuk a Nyári fesztivál ötletét, 1994-tőkl valóban megtörtük csendet. Az első fesztivál nagyágyúja Szász Endre festőművész volt, s a parkolóban megrendezett sörfesztivál. A nyitó napon nem fértünk el a sátorban, akkora volt az érdeklődés. Közben a város templomaiban hangversenyek voltak, az utcán fúvószene.
A második fesztivál már képzőművészeti performansszal kezdődött, Dolán György felvidéki festő homokdombjaival az aulában. Az egész városban koncertek. Azt hiszem, nagyon jó ötlet volt a szórakozást és az igazi kultúrát így összekapcsolni. A templomok nagyszerű színhelynek bizonyultak koncertek szervezésére. S szinte mindenki partner volt a dologban.
A legnagyobb munka a finanszírozás átalakítása volt. Sehogyan sem fért bele az önkormányzati szféra gondolkodásába egy ilyen intézmény működése. A havi finanszírozás nem volt jó. Nyáron kisebb a fűtésszámla, kevesebb villany fogy. Télen jóval magasabb a rezsiköltség. Távfűtés volt a házban, elszabadultak az árak. Emlékszem, az első év végén egyszerűen nem fizettük ki a decemberi rezsiköltséget, csak a következő év januárjában.
Az én fejemben az volt, hogy első a bér, minden ezután jöhet csak. Voltak terveim a finanszírozás átalakítására, s ezek hosszú évek után lassan meg is valósultak. Kértem támogatásként a bért, s a működési költségek előteremtését vállaltam. Ennek fejében irodákat adtunk bérbe, vásárokat tartottunk. Persze jött a kritika, hogy nem erre való a kultúrház.
Ekkor jöttek létre a városban az első egyesületek, alapítványok.
Legelőször a városvédők költöztek be a házba, csekély működési költségért. Ennek örültem. Magam is szorgalmaztam, hogy a korábban fenntartásunkban működő öntevékeny csoportok váljanak egyesületté. Ha fenntartani nem is tudjuk őket, támogatni igen. Ha mással nem, infrastruktúrával. Így jött létre a Lajta Néptáncegyesület és a Mosonmagyaróvári Fotó Egyesület.
S nevet kerestünk a háznak, a Városi Művelődési Központ nem tűnt izgalmas névnek. Flesch Károly zeneszerző neve kínálkozott rögtön, s úgy véltem a művelődési szót is le kell cserélni, így jött létre a Flesch Károly Kulturális Központ.
A névadás alkalom volt Flesch hamvainak hazaszállítására Svájcból, s eltemetése a zsidó temetőben. Fia is részt vett az eseményen, s Ida Haendel hegedűművész adott este koncertet. Valamikor később Pesten is koncertezett, s a magyar sajtó persze azt írta, hogy először Magyarországon. Megtette persze Montanaro esetében is később, őt nagyszerű barátunknak tudhattam, amikor a világhírű oxitán zenész a Művészetek völgyében lépett fel. S olvashattam a tények iránti elkötelezettség jegyében, hogy először Magyarországon.
1994-ben aztán egy újabb rendszerváltás, győztek a szocialisták, karöltve a szabaddemokratákkal.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
