|
2019-08-22 20:35:01, csütörtök
|
| |
| |
Illyés Gyula : Csendesül már...
Csendesül már, mint kör a tó-szinen,
melyet a behullt kő vetett,
már lassan-lassan nyugtot lel szivem;
símul, mosollyá lesz a seb:
fénylek, könnyebbedek;
míg szép szemed, fejed
álomtól nehezen
alámerül valómban, én föllégezhetem.
Hajnal van. Mint ottkünn a hangtalan,
szárító szél a lomb között,
keresztül rajtam halk vigasz suhan,
hozza a tétova jövőt -
Megcsillan, hull a csöpp.
Volt mégis örömöd,
gondolom; - bár búsan,
bár sírva, gondold majd te is, hogy nem volt hasztalan
a kín, a gond, a könnyek zápora!
Ha kő, vas, átok megmarad,
a boldogságnak is marad nyoma.
Te őrzöd ifjúságomat.
Széttört? Száz fénydarab
idézi majd a vak
éj fölé, mint ama
nagy Fényt a holdnak sátora, a bolygók tábora!
Isten veled. Nem veszhet semmi el,
csak színt cserél; ő is, a bú.
A harapás helyén - emlékezel? -
másnapra csöppnyi koszorú
tünt föl szép zálogul.
Békülni így tanul,
akinek múlni kell -
így élek én is, gazdagon a fénylő semmivel.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Illyés Gyula versei |
|
|
|
|
|
Offline
