Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Horváth M. Zsuzsanna versei
  2019-10-17 19:00:49, csütörtök
 
 




HORVÁTH M. ZSUZSANNA VERSEI


Link








ANYÁK NAPJÁN


Hozzád megyek, drága jó Édesanyám,
léptem koppan, a temető kitaposott útján.
Örökzöld fenyők, mohák övezte kövek,
szívem dobban, a sírodhoz jövet.

Itt pihensz, már régen, hideg hantok alatt,
gyermeki szívem fáj, mindig veled marad.
Harmatcseppes rózsa, hófehér szirma,
Anyák napján ezt teszem a sírodra.

Napfényben megcsillanó, rideg márványlap,
gyöngyszemkönnyem hull, megállíthatatlan.
Semmi nem olyan, mint egykor volt hajdanán,
az emlékeknek a lelkembe' nincs hervadás.







BARÁTOT ELDOBNI...


Barátot eldobni, szívedből törölni vétek!
Mielőtt cselekszel, gondolkodj el kérlek!
Mérlegeld a tetted súlyát,
sárba ne taposd a barátság mivoltát!
Emlékeket őrizd, ne felejtsd soha,
talán egy szép napon felébreszt a lélek vihara!
A múlt elkísér a sírig, feledni nem lehet.
A gonoszság lelket tép, rontásba vezet.
Jegyezd meg jól! Barátot ki választ egy életre teszi,
a kapocs erős nem tépheti el senki.
Csak a hazugság dönti le e gátat,
akkor önmagad csapod be, már nincs bocsánat!
Amit tettél elkísér a sírig, lelked megnyugvást keres,
de a bűn széjjel tépi.
A halál sem megváltás, a pecsét rajtad marad!
Éltedben gondolkozz, keresd a kivezető utat!







BARÁTSÁGOM...


Barátságom csokrát Neked adom,
csukd be a szemed és láthatod,

Szívem szeretetét kötöttem bele,
ha ránézel: tőlem emlék legyen.

Könnyen elhervad-e virág,
az igaz barát mindig melletted áll







BARÁTSÁGRÓL...


... ha szívedben
az érzés tiszta
szavaid sosem
vonod vissza.
Barátság szép
dolog, de
a bántó szó
szívekbe éles
tőrt szúró.
Örökké fáj éget, az
emlékképek
megkopottá érnek.
Barátnak hazudni vétek,
erre soha nem vinne
rá a lélek.
A gyűlölet megöl,
magányba dönt,
parázsként éget,
igaz barátnak senki
nem választ, hidd
el nékem!
A becsület érték, hát
eljátszani vétek!
A szépre a jóra
tanítson az élet téged!
A bánat könnye
szemedből ne hulljon!
Szívedbe szeretet
lakozzon!
Bocsánat e szó
bűvös varázs...
szívedről a nehéz kő
a porba hull alá.
Feloldozásra lelsz,
szeretni tudsz végre!
S rájössz, milyen
gyönyörű is az élet!
- Az igaz barát kincs,
eldobni vétek!
Kérlek e pár sort
vésd a szívedbe, mert
ez a való, a nagybetűs élet! -







ELHAGYOTTAN


Két elhagyott kisleány,
könnyezve édesanyjára vár.
Kezükben illatos virág,
akinek adnák messze jár...

Nem szeret, elment régen,
szíve szeretetet nem érez.
Zokogva egymást ölelik,
szirmokra hullatják könnyeik.

- Édesanya, miért tetted?
kicsi szívünk összetörted.
Anyák napján kit köszöntsünk?
Ne hagyd, hogy elfelejtsünk!

Várunk reád... szeretünk,
szellővel neked üzenünk.







EMLÉKEZEM


Mit mondhatnék nincs szavam,
elbúcsúzni nem tudtam.
Szíved nem ért, ajkad néma,
emlékezem most a jóra.

Fagyos a föld ami betakar,
a mélybe zár, hangtalan.
Bánat járja át a szívem,
érted kiált szüntelen.

Messze jársz, nem hallod,
hideg föld az otthonod.
Betakarlak sok virággal,
rózsával és tulipánnal.

Hiányod fáj úgy sajog,
elmentél egy hajnalon.
Találkozunk majd tudom,
átölel még két karom.

Most búcsúzom siratlak,
örökre szívembe zártalak.
Halk sóhaj az ajkamon,
szeretlek, hiányzol nagyon.







EMLÉKFOSZLÁNYOK...


Kicsi falumba oly
sokszor visszavágyok.
Régi idők emlékképét,
gondolatba' ma is látom.
Szívemben őrzöm a gyermekkor
boldog, gondtalan évét.
Szülőfalum fák között megbúvó
hívogató létét.
Rétek, erdők, patakok,
tölgyerdő közt,
Rába folyó kanyarog.
Hívogat a csend a madárének,
megpihenni mindig hazatérek.
Léleksimogató e táj látványa,
esti égen fénylő csillagok varázsa.
Szememből az öröm könnye hull,
ismerős ösvényen, sétára hív a múlt.
Gyermekkor őrzői, meseszőtte
álmok, tornácos kicsi ház,
feltörő emlékfoszlányok.
Búcsúzom, visszatérek még,
kicsi falum örökké a szívemben élsz.







EMLÉK MA MÁR...


Barátok hamis
mosollyal a
szemembe néztek.
Múltat idéző emlékek,
a felszínre törtek.
Mindaz, ami szép volt, elmúlt,
mára a hazug szó halványult.
Barátságnak indult, de
nézd mi lett belőle?
Az emlékvarázst a harag,
a gyűlölet átszőtte.
Másképp is lehetne,
ha marad a becsület...
- Az én szívemmel játszani,
becsapni nem lehet!
Lelkemet sárba taposni,
megalázni nem engedem! -
A barátság más, ma
már csak emlék nekem.







EMLÉKMORZSÁK


Léleksimogató, emlékmorzsák a sírig kísérnek,
gyermekkorom képei, mélyen a szívemben élnek.
Szülői ház kertje hívogat, visszavár,
vén diófa alatt szúette pad árván áll.
Titkok őrzői, meseszőtte álmok,
fodrozó felhőkkel rég tovaszálltak.
Gyermekből felnőtt lett, életútján messze jár,
kóbor szíve megpihenni e kedves helyre visszajár.
Öreg fák alatt, szárnyal a gondolat...
Gyöngyszemkönnyem hull, az emlék örökké velem marad.
Kezembe' tartom, e drága föld hantját,
emlékként őrzöm a gyermekkor varázsát.







ESTI KÉP


Bármerre nézek, csodás az esti kép,
fényárban, ünnepi díszben úszik a tér.
Gondoljunk rájuk: kik magányos lelkek,
ölelést, simogatást csak ennyit kérnek.

Szemükben bánat, szomorúság látszik,
arcukon könnycsepp, kezük reszket, fázik.
Fenyőágra csillogó hópihék szállnak,
üveggömbön a fény játékává válnak...

...csillagfényes éjszaka, mindent betakar,
szívekből fájdalmat, bánatot elzavar.
Dolgos, fáradt kéz a másikat szorítja,
hálát rebeg, tekintetét felé fordítja.







ÉDESANYA MA OTTHON JÁRTAM...


Édesanya ma otthon jártam,
szülői ház kertjében
pünkösdirózsát csodáltam.
Kedves virág rég ültetted,
a sírodra ebből csokrot kötöttem.
Harmatcsepp a virágszirmon,
szívemben örök a fájdalom.
Gyöngyszem cseppként
könnyem hullik, zokogok...
a fejfádra ráborulok.
Fáj az emlék, ha rád gondolok,
Napsugara csillan a szirmokon.
A sírkertben béke honol,
a lelkemre gyász borul.
Csak még egyszer visszajönnél,
fáradt kézzel átölelnél.
Úgy ahogy régen tetted,
emlékeket sosem felejtem.
Édesanya a legdrágább kincs voltál,
e jóságos szív most fentről vigyáz rám.
Köszönöm hogy értem éltél,
szerettél és dédelgettél.
Mázsányi súly a lelkem nyomja,
a fekete föld a tested takarja.
Búcsúzom bár szívem szakad,
szeretetcsokrom nálad marad.
Imám meghallgatásra talál,
a felhőkön túl várjál reám.
Isten veled Édesanyám!







ÉDESANYÁM EMLÉKÉRE


Édesanyám, emlékszel?
- féltőn őrizted léptem'. -
Hol van az a kicsi lány
kire oly rég vigyáztál?

Messze van már elhagyott
szívében szeretet lakozott.
Kicsi leány kicsi leány,
szeressed az édesanyád!

Ölelnélek féltenélek
ha tehetném szeretnélek.
De velem vagy álmomban
tündökölsz a csillagokban.

Szomorúan felnézek az égre
s látlak: fényes csillag képed!
Könnycsepp gördül arcomon,
lepereg az ajkamon.

Köszönöm hogy szerettél
s az édesanyám te lettél.
Örökre szívembe zártalak,
mely őriz mint a várfalak.

Édesanyám emlékére.

Link








A FÉNY JÁTSZIK...


Táncot járó fénynyalábok,
simogatnak, most erre vágyok.
Körös - körül bokor és levél,
a természet hív, gyere ne félj!

Kidőlt törzset moha ölel,
gyenge ágat vihar tördel.
Levél zizzen fejem fölött,
fény játszik a lombok között.

Sárga ringó virágtenger,
ámulatba ejt most engem.
Napsugara reám ragyog:
látod milyen boldog vagyok?

Távolban az Alpok látszik,
ködfátylon át a fény játszik.
A játéka elbűvölő...
csodás érzés felemelő.







GONDOLATOM NÁLAD JÁR...


Gondolatom nálad jár, vajon
a hajnal fénye óv és vigyáz-e Rád?
Felderengnek a képek,
kicsi falunk, a gyermekkor,
mind - mind téged idéznek.
Ajkad most néma, miden fáj,
érzem a jó Isten veled van,
hited átsegít az élet viharán.
Könnyzápor arcom mossa,
emlékfoszlányok élednek újra.
Vártam a találkozást véled,
a betegség híre mindent összetépet,
Némák, hosszúak számomra a napok,
lehunyt pilláim mögött, zavaros kép tolong.
- Küzdjél a harcot, ne add fel,
halk a szívdobbanás, de élned kell! -
Messze vagy tőlem, én lélekben veled,
vigaszként átölel féltő, baráti kezem.
Kérem az Urat, imám fohászom hozzá száll,
jóságos édesanyát segítsd minden bajon át.
Ő olyan jó,csillogó gyöngyszem a lelke,
szeretet csillagporát szeretteire, még sokáig hintse.







A HAJNAL...


A hajnal ébren talál,
a szívem fáj.
Éjjel még velem voltál,
de már messze jársz.
Reád gondolok: az emlékek
frissek még.
Egy halk sóhajom szellővel
küldöm feléd.
Lábamat érinti a folyó
lágy hulláma,
Napsugara csillan,
a habok fodrába'.
Lenyűgöző e látvány,
a táj szépsége.
Fodrozó felhők tánca
káprázó élménye.
Szememből egy könnycsepp
a hullámzó vízbe,
...gyöngyszemként gördül,
alá hull a mélybe.







HAJNAL FÉNYE


Bíborszínű hajnal fénye,
az égboltnak azúrkékje.
Enyhet hozó hűvös szellő,
simogató, melengető.

Incselkedő felhőfodrok,
fénysugárral bújócskázók.
Dombok mögött tova szökők,
szellő hátán vissza jövők.

- Úgy szeretnék eső lenni,
fát virágot megöntözni.
Napsugárral cirógatni,
esőcseppel éltet adni. -

Hajnal fénye hívogató,
színkavalkád csalogató.
Madártrilla, varázsének,
a természet velem ébred







HAGYD, HOGY FELEJTSEK!


Az emberi gonoszság határtalan,
évek múlnak, de a szavak marnak.
Szeretet, bizalom e szívben nincsen,
gyűlölet élteti, magány a része.
Bíztam emberekben, megfizettem érte,
bizalmat, szeretetet adtam cserébe.
Bántás, megvetés volt az ára,
őszinte barátság a lélek varázsa.
A múlt képei, még ma is fájnak,
a jóságért cserébe fizettem nagy árat.
Szeretethíd a lélek kapcsa,
két szív találkozásának pontja.
Az igaz barát elkísér a sírig,
melletted áll, ha a könnyed hullik.
A köztük álló gonosz, megöli a szívet,
a bűnös lélek nem érzi mi az amit vétett.
- Istenem! Hagyd, hogy felejtsek végre!







HAMIS EMLÉKKÉPEK


Arcok, amit nem feledek soha,
a múlt emlékeit hozza vissza.
Ismerős, barát mindegy ma már,
ami volt foszlány, talány...
Hamis a mosoly, a szem árulkodó,
álca mögött gúnyosan megbújó.
Becsületet, őszinteséget adtál,
tőlük mégis gyűlöletet kaptál.
Ne feledd, az élet néha kegyetlen,
de az igaz barátok őszinték, szeretnek!
A kép csak emlék, nézed de nem felel,
szíved békével, jósággal van tele.
A bizalom drága kincs, van ki ezt nem érzi,
a szívharagot jó messze kell űzni!
Hamis, csalóka árnyak, vissza-vissza térnek,
a távoli képek mára, lélekszirommá értek.







ILLATOT ONTÓ...


Illatot ontó, pompázó virág,
lila, fehér színe vakító varázs.
Orgonabokor a kertemben,
drága édesanyámnak
szeretetcsokrot kötök belőle.


Bódító szirmokon, harmatcsepp csillan,
cseppenként hull, a hajnallal elillan.
Nap fénye cirógató, éltet adó szőttes,
ölelő fényköntöse, aranyló-szöszke.







JÁRATLAN ÚT


Nehéz a szívem,
lelkemben bánat dúl,
kimondatlan szó,
a torkomba fúl.

Istenem, mit tegyek,
merre menjek?
Nyújtsd felém kezed,
mutasd az utat,
a járható felé vezess!

Nyugalomra vágyom,
lelkem fáj, sírás
szorítja a torkom.
Harcolok, de meddig bírom?
Nem tudom.

Kitaposott ösvényt,
végig követem.
A járatlan út örvény,
érzem, nélküled,
eltévedek, elveszek.

Imára kulcsolom kezem,
Fohászom hallgasd...
Óh, segíts Istenem!







JÖJJ VELEM...


Jöjj most velem sétára hívlak
Távolban a Gyöngyös patak hídja
Betonrengeteg néma szürkeség
Zajos zsúfolt nekem e városrész.

Derkovits Gyuláról kapta a nevét
Bronzba öntött szobra oly szerény,
Város szülöttjeként: a festő-ecsetjét
Könyvtár és iskola őrzi emlékét.

A városon Borostyánkő út vezet
Római kori Iseum kőrengeteg.
A karnevál hűen őrzi a múltat
Történelme évente örök forgatag.

Savaria a Nyugat Királynője
Ókori város mégis szeretem,
Sétáló utcáján ha végig megyek
Parányi sziget hív oda, érkezem:

Csónakázó tó a fényben megcsillan
Ringó víztükrön hattyú-pár elillan.
Partján bokrok fűzfák gyerekek,
Kacagva kacsákat kenyérrel etetnek.

Ismerős hűs árnyas park hívogat
Tölgyfái alatt éltem át titkokat.
Emlékek: mint múltam részeit,
Szívembe zártam színes képeit.







KÉSŐ MÁR...


Barátsággal visszaélni
sosem szabad.
Az igaz barát mindig
melletted marad.
A hamis, képmutató
nem mer a szemedbe nézni.
Fájdalmat okoz, ne
sajnáld,
el kell őt feledni!
Az idő gyógyír mindenre,
a lelkiismeret büntet helyette.
Akkor már késő a könny,
a megbánás...
Rájössz majd ki voltam,
már nincs megbocsátás.
Könnyű bántani, sárba taposni,
aki nem szól vissza,
igaz barátnak hitt évek óta.
Csalódás, tőrdöfés a szívbe: fáj,
érzelmekkel játszani kár!
A barátságnak vége,
visszaút nincs,
apró szilánkokra hullott a szív.
A becsület többet ér mindennél,
érző kebel, már semmit nem remél.
Csalódás felnyitotta a szemem,
hazug barát, már nem kell nekem!







KÖNNYEM FOLYIK...


Szomorúan rád gondolok,
nem vagy velem, felzokogok.
Szeretnélek köszönteni,
hozzád bújni, megölelni.

Simogatni fáradt kezed,
virágcsokrot adni neked.
Könnyem folyik, nem tehetem,
emlékképek élnek bennem.

Édesanya messze mentél,
hideg földben megpihentél.
Tested immár hantok alatt,
a szívem fáj majd megszakad.

Sírodra most rózsát teszek,
könnycsepp csillog, reá pereg.
Anyák napján tőlem kapod,
szeretlek, míg szívem dobog.







KÖSZÖNÖM...


Köszönöm, hogy te lettél,
Édesanyám, és felneveltél!
Szépre, jóra tanítottál,
magamra sosem hagytál.
Köszönöm, hogy vigasztaltál,
fáradt kézzel simogattál.
Mosolyogva reám néztél,
sírni soha nem engedtél.
Köszönöm, hogy szerettél,


értem oly sok jót tettél.
Szerető gyermeked voltam,
emberséget tőled kaptam.
Köszönöm, hogy voltál nekem,
szívemben őrzöm az emlékedet.
Velem leszel amíg dobog...
neved, halk sóhajjal mondom.







KÜZDJ


Rémálom gyötör lassan felébredek
Bénító érzés, ezt még nem ismerem.
Gondolkodom: ez vajon mi lehet?
Egyik kábulatból a másikba esek.
Félelemtől görcsbe rándul gyomrom
Remegve lesújtva, bénultan állok,
Bizonytalanság, kétely lesz úrrá rajtam
Különös, de eddig semmit nem tapasztaltam.
Némán állok: vajon most mit tegyek
Döntöttem, a bajnak elébe megyek.
Elmém sebesen jár, de tettre-kész vagyok
Mikor az eredményt végre megkapom.
Szomorú az igazság, megmásíthatatlan a tény
Nincs elveszve minden, kérlek bízz és remélj...
-Mégis összeroppanok, ám segítő kéz nyúl felém-
Szedd össze magad! ne add fel, küzdj az életért!
Könnyeim' szégyellem elrejtem, senki ne lássa
Szívem a súly alatt megszakad bánatában
Mosolyogva mondom: meggyógyulok!
Végsőkig kitartok és küzdeni fogok
Belülről jön az erő, éltető mi énemből fakad
Kezem ökölbe zárul s szorítom ajkamat
Még itt vagyok futok az álmom után
Könny fátyolon átcsillan a reménysugár.
Döntöttem:
Csatát vívok harcolok, és elveszni nem fogok.







MAGADRA MARADSZ!


Kár mássá formálni magad,
aki ismer úgyis tudja ki vagy.
A nevedet soha ne szégyelld,
hisz szerető szüleid adták néked.
Szemed lesütöd, az álnokság fátyla
csillogó íriszed fénysugarát bántja.
- Hova lett a célratörő,
becsületes, érző büszke nő?
Változz amíg nem késő! -
Barátok megvetnek, elhagynak,
becsülni, szeretni így már nem fognak.
Magadra maradsz, a sors néha kegyetlen,
egy igaz barát felkarolhat, segíthet.
Sárba tapostad kik melletted álltak,
idővel rájössz, de akkor már nincs bocsánat!
Bűnös lelked feloldozást nyerhet,
ereszkedj térdre, s imádkozzál kérlek.
A Jó Isten meghallgat, helyes útra vezet,
de ezért meg kell bánnod az összes bűnödet.
Gonoszság csíráját, lelkedből ha kitépted,
a megtisztult lélekbe szeretetfény költözhet.
Hittel élni, szeretni csak tiszta szívvel lehet!







A MOSOLY TOVÁBB ÉL A VIRÁGNÁL...


A mosoly tovább él a virágnál
A szeretet a kimondatlan szónál.
Az évek múlásával néha
halványul az érzés.
A múlt erőt adó, a jelen a való.
Gondolatok tettek
emlékmorzsát szőnek.
A lélek virága boldogságszirmokat teremhet.
A mosoly, a szeretet, szívedben lakozzon!
Gyöngyszemkönnyed messzire guruljon!
Élted virágát szeretet, megértés táplálja!
Kívánom, hogy a boldogságpillangó
része legyen e földi varázsnak!







MÚLTAM...


Múltam, jelenem, jövőm,
sokszor felszínre törők.
Emlékek velem lesznek,
szívemben, amíg élek.

Megbántottak durva szóval,
hamis, csalóka mosollyal.
Álmok ábrándok tovaszálltak,
régmúlt árnyképévé váltak.

Jelenben élek, de tova lépek,
nem adom fel: a célom elérem.
A jövőm rejtély ma még...
szép lesz, csak az enyém







A MÚLTAM RÉSZE...


Kövek között fehér, fényes csillagvirág,
imakönyvben őrzöm, a székelyföldi csodát.
Lelkemnek oly kedves, préselt gyöngyszemfátyol,
szemembe könnyet csal, a régmúlt feltárul...
Drága nagyanyám emlékként adta,
a szülőföldje kicsinyke darabja.
Havasi gyopár a múltam része,
vadregényes bércek fehér büszkesége.
Gyökereim kötnek e távoli tájhoz,
féltőn őrzött kincsem mindig megtalálom.
Sziklás csúcson, sűrű fenyvesek suhognak,
hegykoszorúk között patakok rohannak...
Szépséges völgyben áll, a nagyszüleim háza,
Hargita alján a nagy Székelyországban.
Gyermekkorom emlékeit, veszni nem hagyom,
a szívemben őrzöm míg élek, amíg dobog.







NAPLEMENTE


A lemenő Nap színjátéka
bíborvörös égi csoda.
Mint festőpalettán
a színek varázsa,
tova úszó felhők
álomszép látványa.

Eltűnnek a dombok mögött,
kopár, sziklás szirtek között.
Nap és Hold helyet cserél,
csillagfényes éjről mesél.

Pirinyó apró csillámvarázs,
izzó fényjátékuk megbabonáz.







PILLANATVARÁZS...


Csöppnyi pillanatvarázs...
szeretetet adni.
Minden rezdülésben
a csodát átélni.
Mosoly vagy
gyöngyszemkönnny,
mind a tiéd lehet.
Szívszeretet, ölelés,
felejthetetlen
perceket szerez.







PIROS PIPACS...


Piros pipacs égő vörös szirma,
langyos szellő simítja, ringatja.
Napfénye bíborszínnel öleli körbe,
vakító lángtenger, hajnalnak szépsége.
Nézem ámulva e virágcsodát,
a természet engem megbabonáz.
Mélyvörös szirmok közt, megbúvó
bimbós margaréta, hófehér fátyolszirma,
sárga gyöngyszem a porzója.
Színek kavalkádja, káprázatos álom,
ha tehetném, átölelném az egész világot.
Szeretetem szórnám, minden élőlényre,
felemelő érzés lenne, ha szívekben
ott ragyogna a jóság tiszta fénye.







REGGELI FÉNYBEN


Reggeli fényben vakító színvarázs,
a fák ágain, barackszín, fehér,
szirmot bontó, pompázó virág.
Bódító szirmokon, harmatcsepp csillan,
cseppenként aláhull, majd a hajnallal elillan.
Nap fénye cirógató, éltet adó szőttes,
ölelő fényköntöse, aranyló-szöszke.
Tavasz ébredése, rügyek pattanása,
madárka éneke virág fakadása.
Léleksimogató az ébresztő dallam,
szívet melengető a felkelő Nappal.







SORS...


Aluljáró sötét rejtekén,
szemetet fúj a szél szerteszét.
A sarokban egy koldus zenél,
bús énekét szellő hozza felém.
Az emberek kíváncsian nézik,
néhányan sajnos elítélik.
Ő ül némán és hallgat, lehulló
könnycseppje, emlék marad.
Mellélépek vigasztalom...
Szívesen segítek, ha hagyod!
- Kár, így szól. Életem
szánalmas, semmit nem ér,
kiket szerettem, elhagytak rég.
Szégyenpír ég az arcán,
rossz voltam tudom most már.
Büntetésül e sors jut nekem,
amíg élek vezekelek.
Ne! Ne add fel ily könnyen,
van kiút, hidd el: érzem.
Keress egy segítő kezet,
kérd a jó Istent, legyen veled.







SZÁZSZORSZÉP


Napsütötte réten jártam,
kis virágra találtam.
Százszorszép a neve,
álmodom most is vele.

Egyszerű,vagy gyönyörű,
kicsi szirmod,élethű.
Jön az este becsukod,
reggelre meg kinyitod.

Színed,fehér,rózsaszín,
ne csukd össze szirmaid.
Porzód sárga, apró gyöngy,
földre hulló sárga könny.

Szirmod szellő simogatja,
friss harmatcsepp cirógatja.
Csokrot kötök belőled,
százszorszép,ha engeded.







A SZERÉNYSÉG NEM MINDEN!


A szerénység nem minden, jónak is kell lenni,
senkinek nem ártani a helyes úton menni!
Néha eltévedsz, megbántasz barátot,
nem szégyen azt mondani: bocsánat!

Kezem nyújtom, segítek, ha kell,
szomorúság bánat, hagyjanak el!
A jó Istent kérjed legyen mindig veled,
a hited átsegít minden nehéz percen.

Becsületed ne sározza be bűn a harag,
szereteted szórd, őszinte ember maradj!
Szívedben gyűlölet soha ne legyen, ha
bántanak,akkor is bocsáss meg, szeress!

Hidd el jobb, szerényen élni, a gondot elűzni,
mindenkinek szeretetet adni, soha nem kérni!
Őszinte barát kezet nyújt segít, nem bánt téged,
ha rátalálsz becsüld meg, hisz életed egyszer éled!







SZÉDÜLT NAPRAFORGÓ


A Nap magasan jár fenn az égen,
sugara melegen cirógat, éget,
Szomjas a Föld, esőcseppre vágyik,
hűsítő zápor jöhetne máris!

Távolban nézem a sárga mezőt,
napraforgó tengernyi... szára erős.
Élénk színe vakító káprázat,
hervadt szirmai esőt várnának.

Hűs szellő simogatja lágyan...
Szédület ez, tán a napraforgó tánca?
A messzeségben tengernyi sárga pont,
beborul az ég, végre nyári záport hoz.







"Széttéphetetlen kötelék a szeretet, mi köztünk él.
Életünk szépség és küzdés, összeköt bennünket a hűség."







SZÍVEM DOBBANÁSA


Meredek magas sziklán állok,
alattam sötét mélység tátong.
Sebes sodrású folyó rohan...
hullámot vetve siet tova.

Lelkem háborog, könnyem folyik...
gyöngyszemként a mélybe hullik.
Rám borul a sötétség árnya,
egyedül vagyok az éjszakába'.

Fényes csillag ragyog felettem,
üres minden, nélküled elvesztem.
Háborgó víz hív csalogat...
könnyfátylon át nézem a habokat.

Pillám lehunyom: arcod látom,
kezed felém nyújtod, ez csak álom.
Hullámverés hangja felriaszt,
szívem dobbanása visszatart.







SZÜLETÉSNAPODRA


B oldog nap ma ez neked
O tthon vár reád, ki szeret.
L ágy szellő madarak dala,
D erű, s napfény arcod simogatja.
O tthon béke, szeretet, mindig vár,
G ondos, szerető, hűséges társ.

Sz avak helyett is beszél a szeme,
Ü zenő tekintete árulkodó lehet.
L egyen életed boldog és vidám,
E lőre tekints, a múlt sokszor fáj.
T udom jó vagy, szeretnek nagyon,
É des unokáid, ölelő karok.
S ose feledd, szeresd, véd őket,
N agyapa vagy, ők rajongnak érted.
A dd nekik mosolyod, simogató kezed,
P ára sose lepje csillogó szemed.
O lyan jó vagy, ők féltőn vigyáznak,
T e vagy a családban, kit örömmel várnak.







TAVASSZAL AZ ERDŐT JÁROM


Tavasszal az erdőt járom...
virágok közt szőtt álom,
távolban a sugarak fényjátéka,
ámulok, ez egy égi csoda.
Lágy fuvallat simogató...
arcomra mosolyt csaló.
Boldog vagyok, szárnyalok...
felszárad a könny, nincs fájdalom.
Lombkorona átölel, nyugalmat hoz,
szívem repes, boldog vagyok.

Életre kel a természet,
madár dalolja, szép az élet.
Harmatcsepp a fűszálon,
tavaszvarázs, nem álom.
Szirmot bont sok színes virág,
eléd tárul az ébredő világ.
Nincs ennél szebb ébresztő,
madártrilla, virágeső.
Napsugara cirógasson,
meleget és éltet adjon.
Szereteted szórjad szét,
kívánom, hogy boldog légy!







TAVASZRÓL ÁLMODOM...


Tavaszról álmodom,
Napsütötte rétről.
Harmatcseppes fűszálról,
szirmot bontó virágról.

Illatfelhő, madártrilla,
gyenge szellő fuvallat.
Hirdeti a tavasz jöttét,
hajnalpír és tücsökdal.

Léleksimogató...
tavaszváró képek.
Az álmom tovaszáll,
csalóka ábránd ébreszt.

Csendfoszlányok, képzelgések,
ködbeburkolt álmok.
Sziromszőtte jégvirágok,
enyhet hozó fuvallatra vártok.

Tavaszi álomkép, valósággá válik,
bimbót hozó gyümölcsfákon,
rigópár trillázik...







TAVASZ VARÁZSA


- Szürke, fagyos hideg tájon,
tavasztündér jöjj, varázsolj! -
Színes rétet, vadvirággal,
melengető Napsugárral.

Fecskepár az eresz alatt,
azt csicsergi itt a tavasz.
Szalmaszálat sárba tapaszt,
ágacskákból fészket ragaszt.

A természet nézd mily csodás,
csend nyugalom öleli át.
Fénysugár lombokkal játszik,
felhőfodrokkal hárfázik.

Sziromlevélre a harmat,
csüngő, gyöngyfűzért aggat.


Vízcseppek szivárvány tánca,
ezüst csipkés színvarázsa.

A tavasz színes ecsettel,
felhőt, azúrkék eget fest.
Ébredő bokrok s ágak
rózsaszín, hófehér fátylak.

Bimbók, rügyek gyenge ágon,
himbálóznak függőágyon.
Simogató napfényre vár,
szirmot bontó kicsi virág.

Színkavalkád, színes álom,
kikeleti örömmámor.
Földnek fagya felengedett,
tavasztündér megérkezett.








TÁVOLI EMLÉKKÉP...


Távoli emlékkép
megkopott a fénye,
bántó szavaid
a szívemig értek.
Hazug volt a szó,
a mosoly az ajkadon,
álca mögé bújó fájdalom.
Lelkedet a magány ketté tépi,
- hát lehet így őszintén
bárki szemébe nézni? -
Jóság csíráját ültesd
mélyen a szívedbe!
Szeretet fényét szórd
az emberekre!
- Ne feledd, csak így
érdemes élni!
Őszinte szívvel mindig
mindenhol, Ember lenni! -
Távoli emlékkép ma már...
mégis, csillog a fénye,
szeretetet olt az emberek szívébe.







TÉLAPÓ VÁRÁS


Havas a táj, gyorsan siklik a szán
víg móka kacagás, zeng tőle a határ.
Táncoló hópihék körbe-körbe szállnak
a gyerekek kedvesen a Télapóra várnak.

Rénszarvas-húzta szánon jön a Télapó
kicsiknek, nagyoknak ajándékot hozó.
Sok boldog szempár hálásan néz rá
örömtől könnycsepp hull a lába alá.

Mindenki kezében egy-egy ajándék
sietve kibontják: mit rejt? talány még.
Diót, mogyorót, csokit édességet...
virgács is látható - pirulva nézed.

Tovasiklik a szán, búcsút int a Télapó
vár reá sok gyermek, s közben hull a hó.
Belepi a tájat és minden hófehér
napfény csillan: szívekben kigyúl' a fény.







TÉLI ÁLOM


Hatalmas pelyhekben röpköd a hó
fákra telepszik súlya földig nyomó.
Vékony ágacska némán sír, s letörik
féltőn óvott madárfészek is ráesik.

Könyörülj tél! az élőlényeken fákon,
vár még rájuk hosszú téli álom.
Takarójuk puha fehér hó legyen
őrizd, védd őket sokáig éljenek.

Zúzmara fátyolként belepi a tájat
jeges hótakaró fénye felém árad.
Panaszos síró hangot hoz felém a szél
fázó madárka éneke a szívemig elér.

Keresem kutatom, végre rátalálok
tolla borzolt, csőre némán tátog.
Gyengéden fogom, ölelem magamhoz
szívemmel óvom, féltőn betakarom.







TÉLI KÉP


Madarak éheznek, fáznak,
jégbordás faágon állnak.
Dér szitál, reccsennek az ágak,
szárnysuhogással tova szállnak.

Hópelyhek tánca a széllel,
havon csillanó Napfénnyel.
Csipkét fon a fagy a fákra,
függönyként terül a téli tájra.

Amerre nézek vakító fehérség,
hószemcsét kavar a süvítő szél.
Jeges takaró fénye felém árad,
madárfészkek árván elhagyva állnak.










 
 
0 komment , kategória:  Horváth M. Zsuzsanna   
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2019.09 2019. Október 2019.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 17 db bejegyzés
e év: 253 db bejegyzés
Összes: 4830 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 302
  • e Hét: 8539
  • e Hónap: 35162
  • e Év: 172534
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.