|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 5
|
|
|
|
|
|
2019-11-21 19:34:42, csütörtök
|
| |
| |
François-Marie Arouet (Voltaire) - Rögtönzés
Kell gondolkozni; ha nincs gondolat,
bár lelke van, az ember léte aljas;
kell szeretni; célt, értelmet ez ad:
az emberélet enélkül siralmas.
Kell, hogy legyen meghitt baráti kör,
kiművelt, nem önhitt fők társasága,
amelyben otthonos számos gyönyör,
mely nélkül végtelen a napok hosszusága.
Kell, hogy legyen egy kipróbált barát,
kit az ember megkérdez, kire hallgat,
ki csillapítja lelkünk viharát,
élét vevén a kéjnek és a bajnak.
Kell, hogy legyenek pompás estebédek,
hol, fesztelen, az ember csemegél,
jó borokat és szellemes igéket,
és mégse részeg, hogyha végetér.
És vallani kell, éjjel, ráborulva,
a drága tárgynak, kit szívünk imád,
és ha felébredtél, folytatni újra
s álmodban is gondolni rá tovább.
Barátaim, elismerhetitek,
s én már tudom, hogy élhető az élet!
Nos, a perctől, hogy Silvia szeret,
mindez magától, könnyen az enyém lett.
Fordította - Jékely Zoltán.
325 éve született Voltaire eredeti nevén François-Marie Arouet francia felvilágosodás kori író, költő és filozófus .
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-11-21 19:27:17, csütörtök
|
| |
| |
A LÉLEK HOSSZÁN
,,Megfoghatatlan a szerelem, mint a hit. Míg tart a mámor a szerelem első idejében - föl, a csillagokig emelkedünk. Elérni az elérhetetlent, megragadni a teljességet, a végtelent."
(Polcz Alaine: Egész lényeddel, 54. oldal)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szerelem és szeretet |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-11-21 19:22:43, csütörtök
|
| |
| |
Garai Gábor: Akinek benső ragyogása van...
.... Akinek benső ragyogása van,
sosem lehet végleg boldogtalan;
akinek benső ragyogása van,
sosem lehet végleg boldogtalan;
akinek... -
zakatol a monoton
néma monológ; - didergőn hallgatom.
Döftek szemembe szép, szigorú fények,
álltam reflektorok kereszttüzében,
utamat pásztázta a holdvilág is;
és gyűrűk mérgezett briliánsa tüzelt rám,
és tükrök tőrei szelték át testemet;
sugarával rám vert a templom-ablak,
és valóságos torok-gyíklesőit
fente nyakamra sok valódi hóhér...
S jöttek elébem hősök; mellükön a dicsőség,
akár a habverő-üst reze, úgy tündökölt;
és láttam kivont pengék acélkék villanását
arany párákba burkolt zöld kupolák fölött...
De a lét benső fénye - mégis, valami más:
virág-szüret, szerelem-tódulás;
egy asszony, aki holtodig tied, s még
sosem ismerted teljesen testét;
egy mosoly, mit elvitt az utca sodra,
s minden emléked vissza-mosolyogja,
egy hajnali szirom az almafán,
mely estére felhő se lesz talán;
egy ember, aki ráhajolt szívedre,
pedig még árny-képét se látta benne, -
- ... Valami más, igen valami más:
földmélyi csillag, bújdosó varázs,
köd-liliom porzója, képtelen
szirom-párbaj; szilaj és vértelen;
kiolthatatlan tüzek mámora;
szózat, mit álmod sem fejt meg soha:
- Akinek benső ragyogása van,
sosem lehet végleg boldogtalan.
1967.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Garai Gábor |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-11-21 19:10:14, csütörtök
|
| |
| |
Csorba Győző - Szólalj meg bennem
Verembe nem döntsz, hegyre sem emelsz,
nem hajtogatsz, mint friss-kezű szellő a nádat,
nem törődsz velem, Istenem,
sorsom mélyén hallgatsz, mint föl nem robbant
bomba aluvó vízek mélyein.
Tornyosodik a bűn a szivemen,
és már csak tompán érezem: mi bűn, mi nem bűn,
normáim elmentek veled,
nincs már külön a sáros és a tiszta -,
elkeveredtek bús hiányodon.
Szorongok, mint vihar előtt a föld:
lapulok, bújok, pislogok csönded szemébe -,
minden dörgésnél rémesebb,
ijesztőbb minden cifra átkozásnál,
- a halott anyák hallgatnak csak így.
Szólalj meg bennem, régen-hallgató!
mozgass meg, légy szél, szél, ami voltál is egyszer,
törődjél velem, Istenem!
mindegy: veréssel vagy simogatással,
csak érezzem, hogy van hozzám közöd.
Csorba Győző Kossuth-díjas magyar költő, műfordító születésének 103.évfordulóján
Fotó: Boncsér Árpád szobrászművész |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-11-21 19:00:16, csütörtök
|
| |
| |
Pethes Mária - Magasztalások
megüli az ősz a tájat
a meg nem született dalok
fájnak legjobban a fáknak
rőt lángokat lenget lombjukban
a szél az aszfalt búsan búg
nincs kiút
mondom az igét
súgom ámen
uram szabadíts meg a kísértőtől
ezután másból egyen örömöt
más lelkéből oltsa szomját
nevem kimondása előtt némuljon el
mint családosok közt az árva
és sóhajtsa
nincs kiút
mondom az igét
nyögöm ámen
megszoktam hogy fáj bennem
már észre sem veszem rózsaszirmok
villognak a kertben felismeréseken zuhanok
át a kettősségbe a százfelé szakadásba
az egyedülségbe
köd őrzi a tájat
az elmúlás forgatja a mindenség kerekét
zűrzavar zörög a világban
szaporodik az elválás
az egyesülés utáni vágyban
a csönd fülsiketítő lármájában
zajok sunyi settenkedésében
az idő katatón kattogásában
a végtelent végessé varázsoló esőben
mondom az igét
lehelem ámen
surran a vágy
mint kövek között az ékszergyík
éltess engem
magasztalj a csillagokig
te drága senkisem
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Pethes Mária |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 5
|
|
|
|
2019. November
| | |
|
|
| ma: |
18 db bejegyzés |
| e hónap: |
62 db bejegyzés |
| e év: |
634 db bejegyzés |
| Összes: |
10102 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 1671
- e Hét: 3816
- e Hónap: 13402
- e Év: 82322
|
|
|
Offline
