|
2019-12-18 08:57:29, szerda
|
| |
| |
Az embereket a hülyeségükkel együtt kell szeretni. Müller Péter
Ezt a drága anyám mondta. Ő meg tudta tenni - én nem. Odáig eljutottam,
hogy elfogadtam a másikat olyannak, amilyen. Megértettem. Sajnáltam is.
De nem szerettem. Ő meg szerette! Mi volt a titka? Egyszer erről faggattam
és azt mondta:
Nézd, minden ember hülye. Iszik, nagyhangú, önző, rendetlen, vagy
bosszantóan precíz, könnyelmű, komor, gátlásos, gátlástalan, nem mosdik,
tisztaságmániás, teli van szorongással, bizonytalansággal, néha durvasággal,
gyávasággal, gyengeséggel, hirtelen haraggal és sérelemmel.
Sorolhatnám még. Minden ember gyári hibás. Én is, te is. Azt hiszed, te nem
vagy hülye? Mégis szeretlek. Abban a hatalmas zsákban, amelyet a lelkemben
nyitottam neked, minden rossz tulajdonságod belefér. Reggelig tudnám sorolni,
mi miatt nem vagy szeretetre méltó.
Mégis szeretlek! Ha nem így működnénk, nem lenne szeretet a világon! Nincs
olyan ember, akinek ne lenne rossz természete, akinek ne lennének bűnei,
tüskéi, démonai, bosszantó tulajdonságai. Nincs olyan lélek, akiben ne lenne
szemét.
Még a szentekében is van! De mennyi! A szeretethez bőséges lélek kell, egy
nagy szemetes kosár, ahová a másik minden rossz tulajdonságát, vacakságát,
bosszantó megnyilvánulását belehajítom. Kidobom vagy elfelejtem.
Nem értettem, s ezért még hozzátette:
No, nézd! Vegyük csak azt, ami téged illet: ordítva születtél. Minden éjszakámat
végigbömbölted hároméves korodig. Követelődző voltál. Önző, mohó. Csak arra
kellettem neked, hogy adjak. Hogy etesselek, fürdesselek, mert hogy el ne
felejtsük, naponta többször bepisiltél és összeszartad magad!
Olyan büdös voltál, hogy minden idegen kiment a szobából. Én meg bírtam.
Nem zavart. Sőt, mosolyogtam rajta. Életem legszebb korszakához tapad az
a mások számára borzalmas bűz, ami belőled áradt.
Éjszaka féltél, fölébresztettél, hozzám bújtál.
Évekig nem tudtam aludni miattad. Az utcán lusta voltál járni, föl kellett emelni
téged, és cipelni, mert te élvezted, én meg nyögtem alattad. Ha nem vettelek
föl a nyakamba, bőgtél, de olyan kétségbeesett üvöltéssel, hogy szégyelltem
magam a járókelők előtt: azt hitték, öllek téged. Így kezdődött a kapcsolatunk!
És látod: szerettelek!
Ne hidd, hogy egy párkapcsolatban, egy barátságban, vagy akármilyen emberi
viszonyban másképp működik a szeretet! Nem! Ha valakit megszeretsz, vegyél
hozzá egy jó nagy szemeteszsákot. Minden nap dobd bele a másik hibáit!
És felejtsd el! Nézz a szemébe! Ember ő is, szegény, mint te, és teli van hibával.
Ne azt nézd, hanem a szemeit! Csakis a szemeit! Vagy még inkább: a szívét!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kapcsolatok 1. |
|
|
|
|
|
Online
