2020-01-20 13:07:36, hétfő
|
|
|
A rakodópart alsó kövén ültem ,
néztem , hogy úszik el a dinnyehéj .
Alig hallottam , sorsomba merülten ,
hogy fecseg a felszin , hallgat a mély .
Mintha szivemből folyt volna tova ,
zavaros , bölcs és nagy volt a Duna .
Mint az izmok , ha dolgozik az ember ,
reszel, kalapál , vályogot vet , ás ,
úgy pattant , úgy feszült , úgy ernyedett el
minden hullám és minden mozdulás .
S mint édesanyám , ringatott , mesélt
s mosta a város minden szennyesét .
És elkezdett az eső cseperészni ,
de mintha mindegy volna , el is állt .
És mégis , mint aki barlangból nézi
a hosszú esőt - néztem a határt :
egykedvü , örök eső módra hullt ,
szintelenül , mi tarka volt , a mult .
A Duna csak folyt . És mint a termékeny ,
másra gondoló anyának ölén
a kisgyermek , úgy játszadoztak szépen
és nevetgéltek a habok felém .
Az idő árján úgy remegtek ők ,
mint sírköves , dülöngő temetők .
Én úgy vagyok , hogy már száz ezer éve
nézem , amit meglátok hirtelen .
Egy pillanat s kész az idő egésze ,
mit száz ezer ős szemlélget velem .
Látom , mit ők nem láttak , mert kapáltak ,
öltek , öleltek , tették , ami kell .
S ők látják azt , az anyagba leszálltak ,
mit én nem látok , ha vallani kell .
Tudunk egymásról , mint öröm és bánat .
Enyém a mult és övék a jelen .
Verset irunk - ők fogják ceruzámat
s én érzem őket és emlékezem .
Anyám kún volt , az apám félig székely ,
félig román , vagy tán egészen az .
Anyám szájából édes volt az étel ,
apám szájából szép volt az igaz .
Mikor mozdulok , ők ölelik egymást .
Elszomorodom néha emiatt -
ez az elmulás . Ebből vagyok . ,, Meglásd ,
ha majd nem leszünk ! . . ." - megszólítanak .
Megszólítanak , mert ők én vagyok már :
gyenge létemre így vagyok erős ,
ki emlékszem , hogy több vagyok a soknál ,
mert az őssejtig vagyok minden ős -
az Ős vagyok , mely sokasodni foszlik :
apám - s anyámmá válok boldogon ,
s apám , anyám maga is ketté oszlik
s én lelkes Eggyé így szaporodom !
A világ vagyok - minden , ami volt , van :
a sok nemzedék , mely egymásra tör.
A honfoglalók győznek velem holtan
s a meghódoltak kínja meggyötör .
Árpád és Zalán , Werbőczi és Dózsa -
török , tatár , tót , román kavarog
e szívben , mely e multnak már adósa
szelíd jövővel - mai magyarok !
. . . Én dolgozni akarok . Elegendő
harc , hogy a multat be kell vallani .
A Dunának , mely mult , jelen s jövendő ,
egymást ölelik lágy hullámai .
A harcot , amelyet őseink vivtak ,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat ,
ez a mi munkánk : és nem is kevés .
***** /1936 . június / *****
***** Lelket megérintő gyönyörű vers , minden sora az életből merített valós igazság ! ****
***** Nap nem múlik el , hogy ne olvassam át ! *****
***** Bédné Marika : 2020 . 01 . 20 . 13 : 06 *****
|
|
|
1 komment
, kategória: Általános |
|
|
|