|
2020-01-06 14:49:16, hétfő
|
| |
| |
Az idő egy tolvaj. Mindent visz, amit a keze elér. Viszi a gyermekéveket, kettőt
pislogsz és már vége. Viszi a tinédzser kor lázadásait. Még rúgkapálnál, tiltakoznál,
lázadoznál a szülők akarata ellen, de már te is szülő vagy. Hová tűntek a húszas
évek gondtalan hétköznapjai, amikor még otthon lakhattál, és nem neked kellett
megoldanod a számlákat, a hétvégi ebédet, vacsorát, a programokat? Az idő egy
tolvaj. Messziről figyeled az apró ponttá lett embert, aki valaha voltál. Lassan, de
biztos léptekkel távolodik tőled. Már átadta a stafétabotot mostani önmagadnak,
aki sokszor csak a fejét kapkodja, és nem érti, honnan kerültek szeme köré a
szarkalábak, mikor érkeztek meg az első ősz hajszálak? Tovatűnő éned kérdőn
keresi az ifjúság eltűnt szerelmeit. A soha véget nem érőnek, és örökké tartónak
vélt éveket. A hajnalig tartó bulizásokat. Most már otthon, körmödet lerágva
aggódsz, hogy biztonságban hazatérjen, az, aki nem rég még benned növekedett
és várta, hogy végre a szemedbe nézhessen. Hová tűnt gyermeked bársonyos
bőre, baba illata, állandóan társaságodat kereső apró kis lénye? Ki ez a nyurga,
minden ellen hadakozó kamasz, akinek csak az a hihető, amit a barátoktól hall
és minden, ami tőled jön, elutasításért kiált? És elhiszed, ha valaki azt mondja
neked, egykor te is ilyen voltál? Az idő egy tolvaj. Kénye-kedve szerint visz
mindent, amit a keze elér. Viszi a szeretteidet, nem kérdezi, megengeded-e.
Nem kérdezi, fáj-e. Helyette megrántja a vállát és azt mondja: tudod, én minden
sebet begyógyítok.
Kristina Calu - Az idő (Egyperces)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Az időről |
|
|
|
|
|
Offline
